Képes Sportlap, 1947. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1947-07-22 / 29. szám
UJFIÚK @mMlénk (Múlt heti számunkban megkezdtük az NB 1.-be felkerült négy egyesület bemutatását. Úgy éreztük, élendő és hasznos is, ha a közönség egy kissé jobban megismeri azokat, akik pár hónap múlva talán mindennapi beszédtémájához fogják az anyagot nyújtani. Bemutattuk a MOGÜRT-öt, bemutattuk a Sál- BTC-t, következzék most az NB II. csoportközi bajnoki tornájának a győztese, az első az egyenlők között, „primus inter pares", ahogy dédapáink korában mondották, a MATEOSz. IS -- A MATEOSz napott. balról jobbra: Fürjes, Zsoltula, Gazdag, Nádori. 5. Síélés, Rigó, Szabó, Ujhegyi, Onody, Zakariás, Kása, Király edző (Pobuda felv.) Egy eredeti csapat 4, 5, sőt több válogatottal — Nem, nem ! Hagyjuk az elnökséget, hagyjuk a vezetőséget, hagyjuk ki magunkat ezúttal a játékból — mondja Jakubcsek •János, a klub népszerű elnöke, amikor beköszöntünk hozzá azzal a kívánságunkkal, hogy elbeszélgessünk vele, hogy is nyerte meg az NB II. bajnokságát a fuvaroscsapat. — Mirólunk már volt szó, a mérkőzéseinket pedig és azt az utat, amelyet 1946/47-ben a csapat megtett, már nagyjában ismerik a Képes Sportlap olvasói. Az már nem is érdekes, az múlt, az történelem ! Engem pedig már a jövő érdekel. — Ha nem tudja mit! — Bemutathatná az olvasóknak a mi fiainkat. Elvégre mégsem én rúgtam be azokat a gólokat, vagy a főtitkár barátom, bármennyire is nagyszerű ember ő, hanem azok a fiúk, akik tudás tekintetében szerény véleményem szerint nem maradnak el az NB I. középcsoportjának egyik tagjától sem ! És ha ezt mondom, még szerény vagyok ! Aztán már válogatott is kikerült közülük, nem is egy, ha csak a vasutas, vagy a Mandarincsapatba is ! Mutassuk be inkább őket. Benyúl a fiókjába, előveszi a csapat fényképét. Itt vannak ők, a hős gyerekek, nézzük csak, kiket is láthatunk ezen a fényképen. — Hát ez itt a kép balszélén nem más, mint Fürjes barátunk. Kezdte mint Fischer Imre a Műegyetemi AFC-ban, folytatta a Gammában s ma a mi erősségünk, meg a Mandarin-válogatototté s az a gyanúm, hogy hamarosan a Gallowich-csapaté is ! Banktisztviselő, s szerintem a legnagyobb jövőjű baloldali csatár. Még 25 éves sincs. — Mellette az a szőke, folyton nevetgélő ifjú ember nem más, mint Zsolnay Jancsi. Hogy mitől van ilyen jó kedve ? Hát talán attól, hogy fiatal férj. Ő is Budán kezdte a pályafutását, a Budai MSE-ben. Örökségül vettük át, s mondom, kevés örökségnek örültem eddig úgy, mint balszárnyunk eme nagyszerű tagjának. Civilben MATEOSz-tisztviselő és szintén B-válogatott. — A harmadik Gazdag Pista ! látja, a többiek már „kiöregedett’-nek nyilvánították. A Kispest könnyű szívvel lemondott róla, pedig én mondom, hogy döntő része van a sikerben. Nemcsak azért, mert mint legidősebb, 32 éves ember, s amellett mint MÁV főtiszt és csapatkapitány, rendet, is tart a csapatban, fegyelmet is, de mint játékos is szinte nélkülözhetetlen volt. Jelenleg az edzőtanfolyam hallgatója, rá vár a MATEOSz-ifjúság és az utánpótlás nevelése. Abban a szerepkörben is nagyszerűen meg fog felelni! A Kispesttől annak idején a Budai MSE-hez került, mi már onnan vettük át. Ő is volt válogatott. Vasutas-válogatott. — Nádori Pali, a kapusunk, a legnagyobb magyar ígéretek egyike volt. Még ma is az, hiszen még ma is csak 20 éves. Mint ificsillag tűnt fel, ifjúsági válogatott volt, amellett nagyszerű kézilabdakapus is. MATEOSz-tisztviselő, ő is a Budai MSE hagyatéka. — Nótás Jenő, vagy mondjuk Nohann Jenő oszlopos tagja a védelmünknek. Gamma-nevelés, a Gamma-ifiből lépett elő a Budai MSE első csapatába, s onnan hozzánk. 23 éves, tisztviselő. — Az a fekete fiú Beizer Feri, aki a magyar névre való keresztelésben A stilszerű Rigó nevet kapta. Persze fekete Rigó, nem sárga ! 25 éves, ellenőr, a Kábelgyár csapatától szerezte meg audai MSE, s onnan került a többi budai gyerekkel együtt hozzánk. — Következik Szabó Gyuri, csapatunk oszlopa. 26 éves, nős, MATEOSz-tisztviselő. A Gammában tűnt fel, ahol még a válogatók is felfigyeltek erre a páratlan munkabírású, hatalmas fizikumú és ragyogóan fejelő kullancsra. A Gammából a Ferencvárosi Barátságon keresztül jutott el hozzánk. Pompás gyerek, akinek fent említett jó tulajdonságaihoz járul még kifogástalan idegzete, végtelen nyugalma. Ami nem is csoda, amikor mellékesen horgászbajnoki babérokra is pályázik ! — Urhegyi Jánosra szintén legyintettek, amikor mi átvettük az MTK-tól. Az „okosak” szerint ő is amolyan „uraságoktól levetett” játékos. Hát majd az NB I.-ben, ha találkozunk, gondolkozhat rajta az MTK . Ki csinált jobb üzletet, az-e, aki átadta, vagy az, aki átvette ? ! 26 éves, nős, komoly gyerek, egy nagyvállalat pénzbeszedője. — Ónody Béla ritka madár ! Az egyetlen, akit vidékről szerzett meg a MATEOSz. A Bajai SE-ből került hozzánk, s ma a MATEOSzban tisztviselő. 25 éves, komoly erőssége a csapatnak. Ez a bumfordi gyerek pedig Zakariás Jóska, a mi „mindenesünk”. Mindent tud, amit egy futballistának tudnia kell és amit tud, azt minden poszton érvényesíteni tudja. Jobbláb, balláb neki mindegy, szélső, belső csatár, fedezet, vagy hátvéd, ahogy tetszik ! De nemcsak a pályán, a privát életben is igazi mindenes, aki az égvilágon mindenre használható ! Nagyszerű gyerek az kérem, nem hiába irigykednek ránk miatta. A budaiaknál kezdte, a többiekkel együtt került a már említett úton át hozzánk, no meg a Mandarin-csapatba. 23 éves, MATEOSz-tisztviselő. — Kása Lajos, aki a képen a játékosok közül a jobbszélen áll, a csapatban is ezt a posztot foglalja el. Gyors, lendületes, alacsony termetét ötletességgel pótolja. 24 éves, szövőgyári segédmester. Szintén a Budai MSE beolvadása során jutott a mi körünkbe. — De várjon csak ! Most látom, hogy a képről lemaradt néhány nagyszerű játékosunk. Például Borbély II. Sándor. Persze, sajnos, a sérülése miatt nem játszhatott ezen a napon. Hej, de kár, hogy megsérült! Micsoda játékos az, uram! Az ErSo Madisztól igazoltattuk át. A közönség még nem is tudja, micsoda óriási kvalitások rejlenek benne. No, majd őszre, ha rendben lesz ! Egyébként még elmondom róla, hogy 25 éves, nős, autószerelő. Aztán nincs a képen Szuh István sem, pedig ő meg éppen a döntő meccseken volt nagy hasznunkra. 24 éves, MATEOSztisztviselő, a VII. ker. Barátságból lépett át hozzánk. — Siklósi-Steinbach Ferenc futballista útja MÁVAG—Gamma— Budai—MATEOSz volt, 27éves,, kitűnő mindenütt használható» tartalék. — Papp József is útszélgárdánkba tartozik. Ő is a Budai MSE tagjaival együtt került hozzánk. 29 éves, nős, MATEOSz, teherautófuvarozó. — Mondom önnek, nagyszerű kis gárda ez. Mint játékosok is, mint emberek is. De nini, majd hogy el nem felejtettem! Hiszen itt van még a képen a derék Király Tivadar barátunk is, a csapat lelkes és fáradhatatlan edzője. Ezt a gárdát még a Budai MSE idejében kapta kezébe. Azóta is jóban, rosszban kitart mellette. A vezetőség teljes megelégedésére vezeti az edzéseket, s marad velünk továbbra is, az NB I.-ben is. — Még valakit meg akarok említeni és ez Somlai barátunk, a csapat ezerkezű intézője. Ő egykor a Kispestnek és a Szürketaxinak volt ismertkapusa Sarkadi néven, de még ma is megállja a helyét. Hiszen csak a közelmúltban is, Salgótarjánban, az első döntő mérkőzésen az esküvője miatt távollevő Nádori helyett beugrott a kapus posztjára és „Skaha” barátunk oly remekül megállta a helyét, hogy alig kapott be gólt... de azért maradjon ő már csak inkább intéző! Megköszönjük a felvilágosítást és ahogy elnézzük a fényképeket és jegyezgetjük, hogy melyik fiú honnan is került a MATEOSz-ba, nem állhatjuk meg a kérdést: — Kedves elnök úr . .. de ne sértődjék meg .. . írom éppen, hogy ez a fiú a Kispestből... az a budaiaktól, amaz a Bajai SE-ből. . . hát saját nevelés egy sincs a csapatban ? Jakubcsek János egy pillanatra meghökken, azután széles, derűs mosolya újra megjelenik az arcán : — Dehogy is nincs! Én saját nevelés vagyok! Hát ime, a csapat, az új &B- tag, a fiaival és saját nevelésű elnökével egyetemben. Azt hiszszük, érdemes lesz őket egy kicsit alaposan szemügyre venni, már csak a jövő rangadóira való tekintettel is. N. J. i . méz HORGÁSZ FELSZERELÉSSEL Vili. JÓZSEF KÖRÚT - 15 TENISZFELSZERELÉS labda, cipő, ruházat, ütő, húrozás , raktárról és rendelővé TRAUB SPORT V, Ittasi Attila-u. IC. Tel. 185-278 13