Képes Sport, 1961. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-25 / 30. szám
Jogi aranyszabály már nagy ■verseny előtt legyen az ember mindig óvatos. Ne várjon sokat, s akkor nem éri csalódás , legfeljebb kisebb lesz az öröme. Ne tippeljen, akkor a verseny után a bölcsek nyugalmával mondhatja: „ezt én megjósolhattam volna...” Így kellene most is, három héttel a kajak-kenu EB előtt és — néhány órával az országos bajnokság befejezése után. A legnagyobb, s egyben utolsó hazai viadal azonban — érzem — menthetetlenül könnyelmű szavakra csábít, hiszen néhány számban még az átlagos jó színvonalat is felülmúló, ragyogó verseny volt, egy-egy nem várt, de sejtett meglepetéssel, sok-sok izgalommal, ritkaszép finisekkel. S a csúcsformát — majd csak az EB-re érik el legjobbjaink!* Melyiket szedjük elő, részesítsük előnyben a sok szép siker közül? Melyik volt a legszebb, legmagávalragadóbb? C—1, 1000 m — Hajba. Szombaton tízezren Parti mögött második, vasárnap pedig... Állunk a kis „stégen”, lessük a messziről közeledő kenukat, s latolgatjuk az esélyeket: „Parti, vagy Gábriel”. — mondják a szakemberek. „Esetleg Hajba?” — kérdezem, s a tegnapi tízezerre gondolok. — Nem, Hajba rövidtávon ma még nem elég gyors, itt még nem szól bele a küzdelembe ... Közeledik a mezőny, s az élen — mintha rejtett motor segítené — töri, zúzza, hajtja maga alatt a vizét a fiatal MHS-versenyző. 2. Gábriel, 3. Parti. De egyetlen szakember sem szomorkodik... K—1, 1000 m — Szöllősi. Tudom, ő volt az esélyes. Nem is a győzelem, hanem a „de hogyan?” volt a káprázatos Ahogy kilencszázötvennél, mint a torpedó, kirobbant a többiek közül, s ahogy pillanatok alatt másfél hajóhosszra nőtt ez az előny... Azt mondják, lesz ő még jobb is. De nagy verseny lesz Poznanban az a Szöllősi—Hansen találkozó!• C—2, 10 000, 1000 méteren — Máthé, Faix. Még a szombati, fölényes győzelmükről beszélnek az emberek (10000 m), amikor vasárnap — ugyancsak — imponálóan — megszerzik második bajnokságukat. S mi ebben a legimponálóbb? Mindketten tizennyolc évesek!• Nincs helyünk, hogy tovább soroljunk. Pedig beszélni kellene még Kemecsei, Balogh Anikó szép győzelméről, a meghívott ifjúságiak remek helytállásáról is. Talán — majd az EB után?* Cseh Lajos, a szövetség főtitkára is ragyog az örömtől: — Régen volt ilyen magasszínvonalú magyar bajnokság, mint az idei, örvendetes a fiatalok jó formája, bátor versenyzése. Bár, miért beszélek én fiatalokról?! A magyar válogatott átlagéletkora — éppen az előbb számoltuk ki — huszonegy év! Hát tessék mondani: lehet itt óvatos az ember?! (bajnai) "*■ Rajtol a la 000 m-en kajak-egyes mezőnye. Kis a győztes Itt is egy fiatal: ürögt Parti (balról) és az újonc „ követelő”: Hajba Kajak-kettesben 10 000, majd utána 1000 m-en is első: Szöllősi Fábián (balról) Hosszú idő után először: Bánfalvi Klára helyett — Balogh Anikó (Képes Sport — Komlós Tibor felvételei)