Képes Sport, 1971. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-04 / 18. szám
s. o. s. Nem tudom, hova fog fejlődni a labdarúgás. Nem borongás pillanatomban mondom ezt, hanem azután, hogy alaposan átgondoltam az elmúlt hét labdarúgó-eseményeit. Hírügynökségi központ a munkahelyem, naponta kitárulkozik előttem a világ, a sport világa is. Így többek között méternyi hosszú jelentéseket olvastam arról, mik voltak a kupa-elődöntők előzményei, hogyan zajlottak le a különböző európai kupa-küzdelmek elődöntőinek visszavágói, s bőven értesültem az utóhangokról is. És ez egy kicsit megborzongatott. Hogy miért? Elsősorban, mert a szakmai rész szinte teljesen hiányzott ezekből az írásokból, a pikáns sztorik, és az üzletek, az anyagi természetű érdekességek kedvéért. Fő téma napokon keresztül a török, majd görög sexbomba felajánlkozása volt: éjszakákat, nappalokat ígértek annak a játékosnak, aki a legtöbbet tesz a török válogatott, illetve a Panathinaikosz sikeréért. Hát még az üzleti rész! Olyan dollárösszegekről olvastam egyes mérkőzésekkel kapcsolatban, hogy nem hittem a szememnek. Fogalmam sincs, hogy ezeket a csillagászati összegeket ki adja, s magamban még azt sem tudtam kiszámolni, hol, miben fizetődik ki ez az „üzlet”. Tudom, a reklám mesés összegeket megér. Tudom, hogy az athéni KEK- és a londoni BEK-döntő részesedése sem mindennapi summa. Az én számításaim alapján azonban mindez csak tört része lehet a játékosok, sportigazgatók, edzők részére kifizetett jutalmaknak — ha egyáltalán hinni lehet ezeknek a híreknek. A híresztelések szerint van olyan edző, akinek közel félszázezer dollárt jelentett, hogy csapata bekerült az egyik kupa döntőjébe. Sorolhatnám a példákat tovább, hiszen tucatnyiról tudok, de minek . . . Úgy érzem ugyanis, hogy elkövetkezett az idő, amikor az ilyesfajta versengésben semminemű szerepünk nem lehet. Ezt viszont egyáltalán nem fájdalmamban mondom, inkább a labdarúgósport jövője felett érzett igazi aggodalmamban. A nagy „káoszban” is megcsillannak azonban biztató jelek. Így nagy örömmel olvastam egy tudósítást, amely arról számolt be, hogy Karlsruheban 35 000 nézője volt az NSZK—Anglia iskolás válogatottak mérkőzésnek. Ez egyébként a két ország tanulóinak már a 25. találkozója volt, s tudok olyanról is, amelyet százezren néztek végig Wembleyben. A követendő példát tehát ebben látnám, s nem az előbbiben. Jó volna az iskolai labdarúgást minél hamarabb labdarúgósportunk alapjává tenni. Esetleg fel lehetne eleveníteni a gimnáziumok, kereskedelmi iskolák között egykor annyira népszerű „alsós” és „felsős” bajnokságot. Tudok a fiatalok nagy tanulmányi elfoglaltságáról. Azt is tudom, hogy aki némi tehetséget árul el ehhez a játékhoz, az máris valamilyen egyesületben rúgja a labdát. Figyelembe veszem továbbá, hogy kevés a sportlétesítmény, kevés a szerelés. Mégsem lehet az iskolai labdarúgás elsenyvedésébe belenyugodni. Napról napra foglalkoztatni, s közben rostálni kell a labdarúgó-tehetségeket. Ki kell bányászni az ügyeseket a legmesszebbi tanyákról, a legsűrűbben lakott kerületekből, a ma már egymást érő lakótelepekről. Ehhez kell mielőbb megteremteni az anyagi lehetőséget, ehhez kell mozgósítani a fiatalságot szerető szakembereket, azokat is, akik talán ma már nyugdíjban vannak, de várnak a hívó szóra, s boldogan tennének valamit az általuk ma is annyira szeretett sportért. Szüntelenül keresnünk kell a tehetségeket, azokat, akik a magyar labdarúgás jövőjét, színvonalának emelkedését biztosítják. Az igazi „valutát”! Mindezt most mondom, még időben, amikor még nem késtünk el, de már nagyon sürgősen cselekednünk kell, ha nem akarunk végérvényesen lemaradni a nagy versenyben. Középpálya kiadó! Három tényező játszott körülbelül egyenlő fontosságú szerepetabban, hogy szombaton délután nem a Rába ETO legénysége vonult le győztesen a csepeli pályáról. 1. A győriek az első félidőben két 100%-os lehetőséget szalasztottak el. Pozsgai gyatrán rúgta a megítélt büntetőt, 20 perc múlva pedig Horváth „holtbiztos" helyzetet hagyott ki. 2. A II. félidőben Rottenbiller beállítása színt, lendületet vitt a csepeli támadásokba, ugyanakkor a vendégek középpályásai erősen visszaestek, szinte átadták a középpályát a hazaiaknak. 3. A harcos, szemfüles Kalmai helyzetfelismerése és ebből eredő győztes gólja. 22 játékos közül talán ő volt az egyetlen, aki nem nyugodott bele az 1:1-es eredménybe ... a 11-es... Pető futott a labdának és élesen, laposan, a jobb sarok mellé lőtte. Földes kapus meghökkent arccal figyeli a labda útját Kocsis nélkül is Bajok lesznek, nem vállalta a Lajos a játékot — kesergett egy szurkoló a kispesti pályán. Negyvennégy percig úgy tűnt, igaza lesz. Mintha megbabonázták volna a Honvéd csatárokat. Pusztai háromszor sem tudott öt lépésről a hálóba találni. Ám ekkor Fajt azonosult Goethe bűvészinasával. Szűcs szabadrúgását saját kapujába pattintotta, s ezzel táncra perdítette, szinte újjá varázsolta a Honvéd csatárokat. Szellemes kombinációk, ötletgazdag Honvéd támadások tarkították a második félidőt. Pusztai is betalált végre a kapufák közé, Kozma is növelte góljainak számát. A piros-fehérek Kocsis nélkül is bizonyítottak!