Képes Sport, 1971. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-04 / 18. szám

MERLEK, MEGMÉRESÉS ELŐTT Három hét múlva huszon­négy európai ország kosár­labda-válogatottja lép pá­lyára, hogy eldöntsék, ki ve­het­­részt a kontinens leg­jobbjainak tornáján. A mi fiainknak Lengyelország, Románia, Dánia és Wales csapatai közül kell legalább hármat megelőzniük a kato­­wiczei selejtezők során, hogy a döntőbe kerüljenek. Minden sikeres válogatott szereplés alapja a nemzeti bajnokság színvonala. Néz­zük meg a hazai bajnokság tavaszi idényét. A válogatott gerincét adó BP. HONVÉD csapata ismét hagyományai­hoz méltóan szerepelt: a mezőny legeredményesebb­jeként legyőzte idegen pá­lyákon a Csepel, a Bajai Bácska, a SMAFC és a Kecskeméti Petőfi csapatát. A védekezés sem gyengéje a piros-fehéreknek, mivel kevesebb kapott kosárral csak a Csepel dicsekedhet. A Honvéd válogatottjai miatt tehát nem kell aggód­nunk. CSEPEL hosszú ideig lépést tudott tartani az éllovassal, de a hajrában elszenvedett két vereségével kissé leszakadt. A katowiczei szereplésre esélyes Pálfi, Halmos és Nagy István nem tudta ál­landósítani jó formáját. Több fontos mérkőzésen az „öreg” Légrádi, s a „kiegé­szítő emberek”: Posch, Zá­­dor, Lázár segítették győ­zelemhez a csapatot. Különösebb feltűnés nél­kül ismét harmadik a BAJAI BÁCSKA. A titok nyitja: az előtte állókon kívül csak a MAFC győzte le. Egyetlen játékost emelnénk ki az együttesből, Karácsonyit. A csapat leg­eredményesebb dobója az idén vált az együttes első számú tartópillérévé. A GANZ MAVAG és a KECSKEMÉT szolgáltatta a legtöbb kel­lemes meglepetést. A vi­déki együttest a közelmúlt­ban mutattuk be, így in­kább a gyári csapatról szó­lunk. Egy esztendeje keve­magasan a mezőny felett. Gyurasits (fehér mezben) éppen úgy „állva hagy­ta” a pécsi védőket, mint csapata, a Bp. Honvéd az ellenfeleket Fuszek Ferenc felje­sen bíztak abban, hogy a MÁVAG az idén is az első osztályban szerepelhet. A fiatal gárda beérett, s eredményeik cáfolják azo­kat, akik tavalyi bentma­­radásukat szerencseként könyvelték el. Válogatottakat adó egye­sületek következnek a sor­ban. SOPRONBAN mintha egyre súlyosabb lenne a teher Orbai és Twordy számára. A hazai pálya, a közönség ideig­­óráig segít, a kettős fordu­lókban azonban sorra elbu­kott a csapat. Jellemző, hogy a sereghajtó Orosz­lány első — és sokáig egyetlen — győzelmét a SMAFC ellen szerezte ... Sok szó esett már az idény elején is a MAFC-RŐL. A bajnokcsapat tavaly fe­lülmúlta önmagát, de az idén sérülések zavarták a műegyetemistákat. Megy majd még jobban is — mondják a nagy múltú egyesület vezetői. Őszintén kívánjuk, legyen igazuk! Négy BSE játékos szerepelt a nyitány előtt a válogatott keretben, ez azonban csakúgy, mint tavalyi teljesítményük, nem mutatkozott meg já­tékukon. Csak abban bíz­hatunk, hogy akik az utazó keret tagjai lesznek, felnő­nek a feladatokhoz, és régi önmagukhoz. Az alsóbb helyeket el­foglalók elsősorban otthon veszélyesek — de ott min­denkire. Közülük az újonc VASAS IZZÓ érdemel dicséretet helytállá­sáért, azonban páholyban még nem érezheti magát. Kemény küzdelem várható a­­kiesés elkerüléséért a „második félidőben”. A kép tehát elég tarka, a kellemes meglepetések mellett jócskán találunk kevésbé indítót is. Férfi kosárlabdasportunk jelen­legi helye majd KATOWICZÉBEN dől el. A szlovák váloga­tott elleni hazai, majd a jövő heti gráci barátságos mérkőzések csak a felké­szülés állomásai, mérlegre az Európa-bajnoki selejte­zőn kerül a sportág. Bí­zunk benne, hogy nem kell majd hibát keresni sem önmagunkban, sem a „mérlegben”! Leveleki László

Next