Képes Sport, 1983. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-18 / 3. szám

Hegedűs Györgyi Egerben, nyolcadikos korában kezdett atletizálni, súlylökéssel és magasugrásban mutatott fel biztató eredményeket. A gimná­zium befejezése után felvették a Testnevelési Főiskolára, s ek­kor már diszkoszvetőkben ér el sikereket. 1957-ben második az országos bajnokságon, egy évvel később már első. — Már 1957-ben nagy küzdel­met vívtam Bucsányi Idával a bajnoki címért. Akkor a negye­dik sorozat után én vezettem 45,37 méterrel, de Ida az ötödik sorozatban tizennégy centimé­terrel túldobott. Nagyon szeret­tem volna visszavágni neki egy évvel később. Jó formában vol­tam, hiszen a bajnokság előtt 48,12 méterre javítottam az or­szágos csúcsot. A bajnokság könnyebb volt, mint vártam. Igaz, csak 47,20 méteres bajnoki csúcsot sikerült dobnom, de öt dobásommal is bajnok lehettem volna. S, hogy nem volt vélet­len ez a bajnoki cím, azt igazol­ja, hogy még abban az évben 48,98 méterre javítottam saját országos csúcsomat. Még élvonalbeli atléta volt, de a TF színeiben gyakran sze­repelt az NB I-es kosárlabda­bajnokságban is. 1959-ben Tori­nóban diszkoszvetésben megnye­ri az Universiadét, készül a ró­mai olimpiára, de egy sérülés megakadályozza résztvételét. Ez­után pártol át végleg a kosara­sokhoz. Túljut hetvenötödik vá­logatottságán. S közben rendü­letlenül tanít. Ma a Pénzügyi és Számviteli Főiskola testnevelő tanára. Nagy Sándor, a BEAC edzője csábította a magasugrók közé. Még ifjúsági korú versenyző volt, amikor 1958-ban 157 centi­­méteres eredményével felnőtt magasugró-bajnokságot nyert. A következő évben a második helyen végzett, 1960-ban újra a bajnoki dobogó legmagasabb fo­kára állhatott.­­ Nagyon régen volt már, a verseny részletei elmosódtak már emlékezetemben — meséli. Azt azonban tudom, hogy az 1960-as bajnokságon csak hosz­­szabb tanácskozások és huzavo­na után indultam. Negyedik hó­napos terhes voltam, de még rendszeresen edzettem. Amikor orvosomnak feltettem a kérdést, indulhatok-e a bajnokságon, azt válaszolta, ha nem esik nehe­zemre ... Elindultam, s nem esett nehezemre. Feltétlenül az indulás mellett döntöttem, mert tudtam, ez amolyan búcsúfellé­pés lesz. Hisz nagy kérdés, hogy a gyermek megszületése után versenyezhetek-e még. Mai fej­jel már tudom, kissé könnyelmű döntés volt, de nem lett sem­mi káros következménye. Szü­lés után még járogattam edzés­re, de versenyen már nem in­dultam, így hát nyugodtan el­mondhatom, szép volt a búcsú. Még 1959-ben Tatán, az edző­táborban ismerkedett meg Amb­rus Miklóssal, a vízilabda-válo­gatott egykori kapusával. Még abban az esztendőben összehá­zasodtak, s három gyermekük született. Mint meséli, ritkán jut el sporteseményre, a munka, a család mellett erre nemigen jut idő. Keresztes Márta Kovács Ferenc Kovács III Ferenc 1934-ben szü­letett. Játékos-pályafutását a Hungária körúton kezdte, és ott is fejezte be. Tagja, még ifjonc­ként, a Vörös Lobogó 1953-as bajnokcsapatának, nagy idők ta­núja. Egyszer, 1955-ben a válo­gatott csapatba is bekerült, a svédekkel vívott mérkőzésen a 4-2-es győzelem részese volt. Az 1957—58-as bajnokságban huszonhárom alkalommal lépett pályára, balfedezetként és bal­hátvédként. Azt a bajnokságot az MTK egy pont előnnyel nyer­te a Bp. Honvéddal szemben. Nagyszerű, fegyelmezett csapat­­játékosként tartották nyilván. — Nagyon jó csapatunk volt akkoriban — mesélte Kovács III, a hajdani „Ferike”. —De azért akkor is kemény viták zaj­lottak le az öltözőben. Egyszer Bártfai Robi, a kapusunk (a mostani NB I-es játékvezető) vagy huszonöt méterről kapott gólt. Hidegkúti szólt neki az öl­tözőben. Bártfai magyarázko­dott, imigyen: — Nándi bácsi kérem, a villany sütött a sze­membe, egyszerre két labdát is láttam. Erre Csikar odaszól: „Azért legalább az egyiket kiüt­hetted volna.” Nos, így teltek napjaink akkor. Kovács Ferenc 1969-től edzős­­ködik. Előbb az MTK-nál, majd az Egri Dózsánál volt szakveze­tő. 1972-től öt éven át a Video­ton szakmai munkáját irányít­ja, nem kevés sikerrel. Majd a Fáy utcába kerül a Vasashoz, és emellett Baróti Lajos pályaed­zője a válogatottnál. 1978—79- ben szövetségi kapitány. Később egy éven át az MLSZ szakfel­ügyelője. 1980 nyara óta a DMVSC vezetőedzője. Szakedző 1930-ban született Budapesten 1947-ben kezdett kajakozni. 1951-ben nyerte első felnőtt baj­nokságát és lett tagja a válo­gatottnak. Egyik vezéregyénisé­ge volt a sporttörténeti jelentő­ségű úgynevezett „maconi nem­zedéknek”; ez volt az a gárda, amely 1954-ben hat VB-aranyat nyerve robbant a sportág él­vonalába. ő maga a négyes tag­jaként állhatott a dobogó felső fokára. Pályafutása során emel­lett nyert még vb- és EB-ezüst- és bronzérmeket és 12 magyar bajnoki aranyat. Egyetlen nem­zetközi versenyéről sem tért ha­za dobogós helyezés nélkül 1961-ben mondott búcsút a ver­senyzésnek. — Nem volt a kajakozásnak olyan száma, amelyben ne sze­repeltem volna a válogatottban — emlékszik vissza —, egyesben, kettesben, négyesben, váltóban Leginkább a csapathajókban éreztem jól magam. És nagyon sokan voltunk ezzel így abban az időben. Csodálatosan jó szel­lem alakult ki köztünk: jó volt egymásért hajtani, dolgozni, küzdeni, vittük egymást, ha kel­lett biztatással, ha kellett ugra­tással, ha kellett, kemény oda­­mondással, de nagyon együtt voltunk. Lényegében ez a szel­lem, ez a közös erő, ez a virtus volt az alapja az akkori sike­reknek, hogy az addig alig szá­mon tartott magyar kajak-ke­­nusport egycsapásra a sportág vezető hatalma lett. Visszavonulása után edzőként, vezetőként majd elnökként dol­gozott tavalyi lemondásáig az MTK szakosztályánál. A Ma­gyar Kajak-kenu Szövetség el­nökségének jelenleg is tagja. A Kalapgyárhoz 1954-ben került mérnökként, ma is itt dolgozik mint igazgató. IfiMeimi Nagy László

Next