Képes Sport, 1983. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-18 / 3. szám
Hegedűs Györgyi Egerben, nyolcadikos korában kezdett atletizálni, súlylökéssel és magasugrásban mutatott fel biztató eredményeket. A gimnázium befejezése után felvették a Testnevelési Főiskolára, s ekkor már diszkoszvetőkben ér el sikereket. 1957-ben második az országos bajnokságon, egy évvel később már első. — Már 1957-ben nagy küzdelmet vívtam Bucsányi Idával a bajnoki címért. Akkor a negyedik sorozat után én vezettem 45,37 méterrel, de Ida az ötödik sorozatban tizennégy centiméterrel túldobott. Nagyon szerettem volna visszavágni neki egy évvel később. Jó formában voltam, hiszen a bajnokság előtt 48,12 méterre javítottam az országos csúcsot. A bajnokság könnyebb volt, mint vártam. Igaz, csak 47,20 méteres bajnoki csúcsot sikerült dobnom, de öt dobásommal is bajnok lehettem volna. S, hogy nem volt véletlen ez a bajnoki cím, azt igazolja, hogy még abban az évben 48,98 méterre javítottam saját országos csúcsomat. Még élvonalbeli atléta volt, de a TF színeiben gyakran szerepelt az NB I-es kosárlabdabajnokságban is. 1959-ben Torinóban diszkoszvetésben megnyeri az Universiadét, készül a római olimpiára, de egy sérülés megakadályozza résztvételét. Ezután pártol át végleg a kosarasokhoz. Túljut hetvenötödik válogatottságán. S közben rendületlenül tanít. Ma a Pénzügyi és Számviteli Főiskola testnevelő tanára. Nagy Sándor, a BEAC edzője csábította a magasugrók közé. Még ifjúsági korú versenyző volt, amikor 1958-ban 157 centiméteres eredményével felnőtt magasugró-bajnokságot nyert. A következő évben a második helyen végzett, 1960-ban újra a bajnoki dobogó legmagasabb fokára állhatott. Nagyon régen volt már, a verseny részletei elmosódtak már emlékezetemben — meséli. Azt azonban tudom, hogy az 1960-as bajnokságon csak hoszszabb tanácskozások és huzavona után indultam. Negyedik hónapos terhes voltam, de még rendszeresen edzettem. Amikor orvosomnak feltettem a kérdést, indulhatok-e a bajnokságon, azt válaszolta, ha nem esik nehezemre ... Elindultam, s nem esett nehezemre. Feltétlenül az indulás mellett döntöttem, mert tudtam, ez amolyan búcsúfellépés lesz. Hisz nagy kérdés, hogy a gyermek megszületése után versenyezhetek-e még. Mai fejjel már tudom, kissé könnyelmű döntés volt, de nem lett semmi káros következménye. Szülés után még járogattam edzésre, de versenyen már nem indultam, így hát nyugodtan elmondhatom, szép volt a búcsú. Még 1959-ben Tatán, az edzőtáborban ismerkedett meg Ambrus Miklóssal, a vízilabda-válogatott egykori kapusával. Még abban az esztendőben összeházasodtak, s három gyermekük született. Mint meséli, ritkán jut el sporteseményre, a munka, a család mellett erre nemigen jut idő. Keresztes Márta Kovács Ferenc Kovács III Ferenc 1934-ben született. Játékos-pályafutását a Hungária körúton kezdte, és ott is fejezte be. Tagja, még ifjoncként, a Vörös Lobogó 1953-as bajnokcsapatának, nagy idők tanúja. Egyszer, 1955-ben a válogatott csapatba is bekerült, a svédekkel vívott mérkőzésen a 4-2-es győzelem részese volt. Az 1957—58-as bajnokságban huszonhárom alkalommal lépett pályára, balfedezetként és balhátvédként. Azt a bajnokságot az MTK egy pont előnnyel nyerte a Bp. Honvéddal szemben. Nagyszerű, fegyelmezett csapatjátékosként tartották nyilván. — Nagyon jó csapatunk volt akkoriban — mesélte Kovács III, a hajdani „Ferike”. —De azért akkor is kemény viták zajlottak le az öltözőben. Egyszer Bártfai Robi, a kapusunk (a mostani NB I-es játékvezető) vagy huszonöt méterről kapott gólt. Hidegkúti szólt neki az öltözőben. Bártfai magyarázkodott, imigyen: — Nándi bácsi kérem, a villany sütött a szemembe, egyszerre két labdát is láttam. Erre Csikar odaszól: „Azért legalább az egyiket kiüthetted volna.” Nos, így teltek napjaink akkor. Kovács Ferenc 1969-től edzősködik. Előbb az MTK-nál, majd az Egri Dózsánál volt szakvezető. 1972-től öt éven át a Videoton szakmai munkáját irányítja, nem kevés sikerrel. Majd a Fáy utcába kerül a Vasashoz, és emellett Baróti Lajos pályaedzője a válogatottnál. 1978—79- ben szövetségi kapitány. Később egy éven át az MLSZ szakfelügyelője. 1980 nyara óta a DMVSC vezetőedzője. Szakedző 1930-ban született Budapesten 1947-ben kezdett kajakozni. 1951-ben nyerte első felnőtt bajnokságát és lett tagja a válogatottnak. Egyik vezéregyénisége volt a sporttörténeti jelentőségű úgynevezett „maconi nemzedéknek”; ez volt az a gárda, amely 1954-ben hat VB-aranyat nyerve robbant a sportág élvonalába. ő maga a négyes tagjaként állhatott a dobogó felső fokára. Pályafutása során emellett nyert még vb- és EB-ezüst- és bronzérmeket és 12 magyar bajnoki aranyat. Egyetlen nemzetközi versenyéről sem tért haza dobogós helyezés nélkül 1961-ben mondott búcsút a versenyzésnek. — Nem volt a kajakozásnak olyan száma, amelyben ne szerepeltem volna a válogatottban — emlékszik vissza —, egyesben, kettesben, négyesben, váltóban Leginkább a csapathajókban éreztem jól magam. És nagyon sokan voltunk ezzel így abban az időben. Csodálatosan jó szellem alakult ki köztünk: jó volt egymásért hajtani, dolgozni, küzdeni, vittük egymást, ha kellett biztatással, ha kellett ugratással, ha kellett, kemény odamondással, de nagyon együtt voltunk. Lényegében ez a szellem, ez a közös erő, ez a virtus volt az alapja az akkori sikereknek, hogy az addig alig számon tartott magyar kajak-kenusport egycsapásra a sportág vezető hatalma lett. Visszavonulása után edzőként, vezetőként majd elnökként dolgozott tavalyi lemondásáig az MTK szakosztályánál. A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökségének jelenleg is tagja. A Kalapgyárhoz 1954-ben került mérnökként, ma is itt dolgozik mint igazgató. IfiMeimi Nagy László