Képes Ujság, 1860 (2. évfolyam, 1-13., 1-39. szám)

1860-04-22 / 4. szám

­ Pest ISfiO. vasárnap Április 22-én. Megjelen minden vasárnap másfél nagy ivén. 2. köt. 4. sz. Előfizetési k­ij fél évre 5 ft. 25 kr., egész évre 10 ft. 50 kr. Előfizethetni: Werfer Károly kiadónál feldunasor 10. szám alatt, és minden cs. kir. postahivatalnál. Ez volt az az ember, ki 1848-ban azt monda egy népcsoportnak, mely Nyáry Pál­hoz akart menni jó tanácsért: B­o­b­o-bolon­­dokkrevolutióban tanácsért nem kell okos emberhez menni. 1847-ben betoppant Pestre egy zöld ka­bátos, gyűrt sipkájú, ügyetlenképü gyerekem­ber, beült a Pillvax kávéházba a juratusok közé és megivott egy csésze kávét, mohón elolvasta a lapokat, aztán együgyan bámészkodott a reggeliző fiatal emberek mellett. ,Pesten jó kávé van/ — Mondja a fiatal ember a mélázó mellett. „Mo-mo-mossék!'' Mondja a mélázó föl­­üűtve vastagocska orrát, és ujjával njakát fog­va, hogy a nehéz kezdő betűt kierőszakolhassa. ,Nekem mondta ezt ön?" Kérdi a kávé­­dícsérő, bántódással. „Önnek, szolgálatjára, — igenli a másik, me-me-megdicsérte a ká-kávét, ön pedig nem is tartja, mi-mi van ebben a kávéban?“ ,Mi volna ? — pattog a másik,... kávé, tej és czukor.. / „Az önében meg ku-ku-kutviz is van és czikória, — tehát ez nem ká-kávé, hanem mo mo-moslék." ,De kérdeztem én ezt öntől?" „Ön be-kezdé a dicséretet, — én gyaláz­­tam: quittek vagyunk.“ ,Hát az úr kicsoda, micsoda?" Kérdi a másik boszusággal. „Én egy pe-pe-pecsovics vagyok, hanem olyan, a­ki maga is opponál, — önnek enge­dem a kényelmesebb szerepet, ön liberális le­het, itt a Pillvaxban ön többségben van.“ A­ki az akkori életet ismeri, kitalálja, hogy az ilyen párbeszédnek hálás közönsége Szegény Lükey. Vas Gerebentől­ akadt, én magam is csodáltam a különcz em­bert, ki a jurátus kávéházban pecsovicsnak valla magát, és nem félt, hogy első szóra azon­nal kidobják. Később a bogaras fiúval beszéltem e je­lenetről, és kérdeztem az okát, hogy mert ily kuruczul bevágni a fiatalság közé. ,Én nem értem rá Pesten évekig ismer­­kedni, nem hirdethettem előadást, hogy ott kikérdeztessem magamat a Conversations-Le­­xikonból, hogy a közönség a próbatét után be­széljen rólam, — belevesztem a legelső em­berbe, — mert tudom, ha az első tíz percz alatt ki nem dobnak, három nap alatt öszaer­­nek látogató jegy nélkül." „Bizony, fia, pokróczgoromba voltál." ,Nagyon pokróczos voltam, — ismétli,... ez a legjobb ajánlólevél a nagy közönség előtt, az ilyent mindenki megtámadja, és meg­­ismeri, — a szerény hátul hallgatódzik, — egy-két hétig szerénynek vélik, utóbb kisül, hogy — szamár." Ez a marakodó nem volt más, mint a mi szegény „szegény Süket barátunk," az a bolygó csillag, ki hat évig volt részese boldogabb óráinknak, a ki eszméit szórta, mint a bőkezű a rézkrajczárokat, ki mindenki­nek ellentmondott, az egyenest görbének, a savanyút édesnek, a feketét fehérnek állitá, és ragyogó eszével a gyöngét jobban kifor­gatta, mint a foltozó szabó az ócska köpö­nyeget. ,Nem untad meg már a veszekedést ? kér­­dem a kínos beszédet, ki új divánomra fel­húzta sáros csizmáit, és úgy összehúzódott, mint egy leapadt duda.' rHát miért élnek az emberek ? ... el akar­ják nyerni saját eszüket, mint a gulyáshúst? Val­latni kell őket gúnynyal, gorombaság- és ellent­mondással, hadd mondjanak valamit, — a szá­razon még senki sem tanult meg úszni, — te­hát beszéljenek. Az eleje ostobaság lesz, — ha van bennük valami okosság, előadják, mint a nagy bankót, melyre rászorultak. Én val­latni akarom az embereket, az együgyűek és gorombákért kárpótol egyetlen okos ember, ha ezer között találom is." A mindennapi élet ezerei között egyet­lenegy sem találkoznék e békételen szerepre, a vagyonszerzés, sok kalapemelés, nem keve­sebb alázatosság, és föltétlen türelmességre kényszeríti az embereket. Az eszmék és szép gondolatokért azok küzdenek, kik mernek sze­gények lenni és maradni,­­ és nem óhajta­nak azok sorába jutni, kikről Széchenyi azt mondá: egyebük nincsen, csak pén­z­ü­k! (Folyt, következik.) Egy férj a XIX. századból. Szomoreszk, I. — Ali imádott nagysád — szólt Kesselew­­kewy Jenő, Camillához — hallgasson meg, az égre kérem, ne utasítson el ily hidegen! — Én meg nem foghatom önt Kessele­w­­keny úr — viszontá a megszólított — ön nincs magánál, ön férebeszél. Hagyjon fel az ily vallomásokkal. — Csak egy kedvező szót, egy résztvevő tekintetet —­ esdeklék Jenő, hevesen ragadva meg Camilla kezét — és én boldog leszek.

Next