Képes Ujság, 1860 (2. évfolyam, 1-13., 1-39. szám)

1860-10-14 / 29. szám

Pest 1860. vasárnap, october 14-én. Megjelen minden vasárnap másfél nagy ivén. 2. köt. 29. sz. Előfizetési dij fél évre 5 ft. 25 kr., egész évre 10 ft. 50 kr. Előfizethetni: Werfer Károly kiadónál feldunasor 10. szám alatt, minden cs. kir. postahivatalnál. Valamemelyik olvasó megijed most mindjárt, azt gondolva, hogy én rákiáltok, mint az orvos: dugja ki a nyelvét! Nem,­­ én nem így szoktam a beteget gyógyítani, mert ha így gyógyítanám, az em­beriség néhány évtizedig kénytelen volna kidugva tartani nyelvét, minthogy már Thales, a görög bölcs is megmondta, hogy mily nehéz az önösmeret, — s ezzel arányban, a másikat megösmerni is elég nehéz; mert: nagy ró­ka az ember! Minden ember olyan bibliából okoskodik, a milyennel bir, — s én a példák könyvét szoktam előkapni, a abban azt ütöttem fel vé­letlen, hogy egy csillagvizsgáló jártában is a csillagokat lesve, nem vette észre azt, a­mibe belepotytyant: a gödröt. A fiastyukot, pásztorgyertyát, a kaszást és más ezer meg ezer csillagot ismerjük már járásában, — megmondják a hozzáértők, mi­kor, mely perczben támad üstökös, — és az embert, aki indulatait kibeszéli, kiből a gyen­geségek hangosan kiabálnak felénk: nem is­merjük,­­ és minduntalan összeütődünk,­­ jobban, mint az a bérkocsis ló, mely a váczi-­­ utczában annyiszor végig nyargal, a­nélkül, hogy legázolná az embert. Nem­rég olvastam egy czikket a londoni házasemberekről, és ijesztő számok jelölék, mennyi boldogtalan házasság van, mi bizo­nyítéka akar lenni annak, hogy a házasság eszméje őrültség. Bizonyossá tehetek minden­kit, hogy én nem fogok „házasság­szerző intézetet“ alakítani, de minden számmal Házi orvosságok egy régi patikából. Vas Gerebentől, bizonyítgatott ijesztgetések daczára azt mon­dom, a­mit egy jeles emberünk mondott: Meglehet, hogy a ki megházasodik, megbánja, de a ki meg nem házasodik, okvetlen meg­bánja ! Ez határozott állítás, és mert én is ezen valláshoz szegődöm, a londoni számok ellené­ben azt mondom, hogy a csillagokat jobban ismerjük, mint az embert, é­s elengedve, hogy a­ki az életben a gazságon töri a fejét, igen hihető, hogy a családi életbe is" számí­tásból ólálkodik be, hogy valakit ott is meg­csalhasson, következéskép a hol vétkezik, a büntetést is ott kapja, de bűnhödését a házasságnak számítja be, — mondom, ezeket elengedve, — bizonyosan állítom, hogy a há­zasságot az oktalan reményeken kívül meg­keseríti az, hogy valaki saját gyarlóságairól részben is lemondani, s a másik felét részben elengedni nem akarta, vagy tán nem is tud­ta; most, mi tagadás benne, az ember mégis nehezebb tárgya a vizsgálódásnak, mint egy bugyogó, mit a szabó mérték után varrt meg. Furcsa, hogy a férj a nő ellenében nem az emberösmerethez folyamodik, hanem a hangos szóhoz, — tehát azon primitív fegyverhez, melylyel egy bérkocsis él, mikor valami málészáju gyalogjárót hirtelen ki akar ugrasztani az útból, — holott ha a férj érde­mesnek tartaná nejének lelkiállapotát kiis­­merni, s annak ellenében az ész fegyverével élne, — bizony jobban boldogulna. Ha épen vastagabb példa kell, elmondok egy igaz történetet. Egy parasztember folyvást igen kegyet­len életet élt feleségével, ki a jámbor gazdán minden tárgyban kifogott azon ijesztgetéssel, hogy magamagát — megöli. Akadtak olyan tanácsadók, kik biztatták a gazdát, hogy verje meg az asszonyt, — de ez sem használt, mert még dühödtebben szaladt a késért, s a férj térdenállva könyörgött bocsánatért. Végre megunta a férj e keserves állapo­tot, elment az én atyámhoz tanácsért, ha tud­na valamit komendálni a bomlott eszű asszony ijesztgetései ellen. Atyám megígérte a jó tanácsot azon föl­tétellel, hogy az illető követni fogja. Az is megígérte­ ,Van-e kendnek jó kése ?' Kérdi atyám. „Igen is van !''­­ ,No, ha az asszony megint meg akarja magát ölni, mondja kend neki: íme ! itt a kés, asszony, — éles, mert előre megköszörültem» ne, most öld meg magadat.' „De hátha megöli magát, uram!“ ,No, attól ugyan ne féljen kend." Hazament a panaszos, és másnap már az asszony megint a kést emlegette, s midőn a gazda az éles kést előadta, az asszony meg­szeppenve mondja: ,Ugy­e, kellene, hogy megöljem maga­mat? talán megint meg akarna kend háza­sodni ? . . . . azért sem ölöm meg magamat." Ez a kis emberismeret, ez a kis házi­szer használt, tehát nem kell mindjárt kétség­beesni. Most menjünk odább!

Next