Képes Újság, 1972. január-június (13. évfolyam, 2-26. szám)
1972-04-29 / 18. szám
KÓRUSPÓDIUM Rádiófelvételről ritkán érdemes riportot készíteni. Különösen pedig képriportot. Hacsak nem olyan látványos, és főleg vidéki városainkban ritkán előforduló eseményről van szó, mint a kóruspódium évadzáró hangversenyének első fordulója. Veszprémben, a megyei szakszervezetek Kisfaludy Művelődési Házának színpadán nyolc énekkar sok-sok fiatal és idős énekese adta egymásnak a stafétabotot. A Magyar Rádió műsorsorozatának legjobbjai ők, és van közöttük Veszprém megyei szakszervezeti kórus, tavaszt idéző „Tavasz” leánykar Rákospalotáról, „profik” a Zeneművészeti Főiskola ének- és zenetanárképző tagozatáról, veteránkorú bácsik a siófoki férfikarból, patinás nevek örökösei mint a Vándor-kórus, szegedi művészeti szakközépiskolások, az ELTE Bartók kórusa, s a Gutenberg kórus dalosai. Debussytől Kodályig, japán népdaltól Bárdos Lajos kórusművéig, József Attilától Weöres Sándor megzenésített verséig változatos műsort hallhatott a Petőfi Rádió közönsége , és láthatott „élőben” Veszprémben és környéke zenekedvelő lakossága. A pergő, jó szervezés mellett érdemes valamit kiemelni: jó ötlet volt vidékre tenni a döntő első részét, és ezzel is terjeszteni országos viszonylatban a kóruskultúrát, az éneklés szeretetét. Szegedi középiskolások kórusa A Vándor-kórus (Fotó: Diner Tamás) ELVARÁZSOLT ARCOKKal Voltak és vannak olyan művészek, akik színpadi, vagy filmbeli alakításukkor úgy elváltoztatták külsejüket, hogy a nézőnek percekig kellett gondolkodnia, ki is az illető. A maszkmestereknek sokszor fejtörést okoz, miként tudnák egy-egy történelmi figura arcának, alakjának legtökéletesebb lekopírozását úgy elvégezni, hogy az illető művész tökéletes hatást keltsen színpadon vagy filmen. Ivanicza György, a legnevesebb magyar maszkmester annak idején hetekig tanulmányozta Martinovics Ignác egykori képeit, míg végre sikerült szinte tökéletességig átalakítani és hasonlóvá tenni Pálos György arcát „A császár parancsára” című filmben. Tolnay Klári fiatal arcát sem volt könnyű feladat húszegynéhány éves korában úgy elmaszkírozni, hogy 80 éves vénasszonyt alakítson tökéletes hűséggel. Az amerikai néma- és hangosfilmeknek egy időben kedvelt figurájuk volt Frankenstein, Drakula, dr. Jekyll és Mr. Hyde. E korszak leghíresebb „rém”-alakítói közé tartozott Lon Chaney, Borisz Karloff és a magyar Lugosi Béla. Itt meg kell emlékeznünk a világ egyik legnagyobb elváltozó művészéről, még a némafilm idején szerepelt Lon Chaney-ről, aki a maszkírozás és testi elváltozás magasiskoláját mutatta be filmjeiben. Talán vannak még, akik emlékeznek „A láb nélküli ember” című filmjére, amelynek hatalmas szerepét hátrakötözött lábakkal, térden csúszva játszotta végig. Hasonló nehéz feladatot oldott meg a ,,Moulin Rouge” című filmben José Ferrer, Toulouse-Lautrec nyomorék figurájának megszemélyesítője. Alsó lábszárát gumi- és ragasztó szalagokkal a combjához erősítették, ezután lábát egy igen bő nadrágba, felsőtestét pedig egy fűzőbe bújtatták. Most már csak az operatőr ügyességére volt szükség, hogy a néző ne vegye észre a trükköt. Hálás, de nehéz feladat Hugo Victor Notre Dame-i toronyőrjében Quasimodo megszemélyesítése. figurájának Eddig három nagy művész — Charles Laughton, Lon Chaney és Anthony Quinn — vállalkozott e szerep eljátszására. Külföldi viszonylatban maszkkészítés területén kiválanak a szovjet maszkmesterek. A nagy szovjet filmek történelmi szereplőinek maszkjai olyan tökéletesek, hogy szinte egyedülállóak a világon. Egyik legnagyobb művészük e területen a néhány éve elhunyt Cserkaszov volt. A mai olasz filmművészetnek is van egy nagyszerű művésze — Vittorio Gasmani személyében, — aki mestere az átváltozásnak. Egyik legnagyobb sikerét a Szörnyetegek című filmjében érte el, ahol minden epizódban más és más arccal jelent meg. És végül hadd emlékezzünk meg Sinkovits Imréről, a Nemzeti Színház kiváló művészéről, aki Dumas: A három testőr Planchon-féle modernizált változatában egyetlen estén 18 szerepet alakított! Pánczél György Munkában a maszk-készítők