Képes Újság, 1973. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-01 / 35. szám
CSOKONAI A DUNA MENTÉN Alacsony, elnyúló dombhát és a folyam füzesei között húzódik hosszant Duna,almás község. A falu közepén modern kis ház. Itt lakik dr. Ferennczy Miklós körzeti orvos, Komárom megye ismert helytörténésze, e táj, Csokonai emlékeinek búvárlója. Egyike azoknak, akikre talán Csokonai gondolt, mikor így írt: „Minden írásimat, melyek még maradtak... / Bízom az érdemes késő maradékra...” Ritka erősen próbára tevődik mostanában az orvos türelme, humanizmusa, hiszen öreg, fiatal anyagi lehetetlenülés veszélye nélkül mehet a „doktorhoz”. Túlzsúfolt rendelési órák, éjszakába húzódó beteglátogatások. Aztán a napvégi fáradság. Ferenczy Miklós doktor életében az esték, a ritka szabad órák és a nyári pihenés hetei biztosítanak az élethivatásától annyira eltérő szellemi tetteknek lehetőséget. Mielőtt Dunaalmásra jött, bejárta Európát. Dolgozott, mint orvos, a Halle-i Egyetemen. Orvosi ismereteinek bővítése céljából járt Berlinben a Humbold, Moszkvában a Lomonoszov Egyetemen. Megnézte a nagy képtárakat, múzeumokat, irodalmi emlékhelyeket. Weimarban, a Goethe-házban gondolt először — kedves tanára előadásaiból ismerte meg — úgy Csokonaira, ahogyan Veres Péter ír olvasónaplójában a költőről: „Csokonai . . . milyen intelligens s milyen okos, és mégis friss, eredeti költő. Műveltség és erudíció s már benne vannak a bölcsesség próbái is: milyen nagy költőnk lehetett volna nekünk és a nagyvilágnak, ha goethe-i kort érhet... Nem lehet a leveleit meghatódás nélkül olvasni. Micsoda tiszta lélek és milyen megaláztatás: könyörögnie kell kegyes mágnásoknak, hogy verseit kiadhassa és éhen ne haljon közben. Pedig milyen világosan látja a világ és a magyar nemzet állapotát... Szellemi őse ízlésben, stílusban, sugárzó intelligenciában József Attilának.” Mikor Ferenczy Miklós Dunaalmásra került körorvosnak, Lilla sírján és egy emléktáblán kívül más Csokonai-emlék nem volt. Egy kicsit a véletlen is segítette, hogy rátaláljon a Csokonai felé vezető szellemi fonalra. Orvosi tanulmányt írt a koleráról. Ehhez elkérte a helybeli lelkészi hivatalból a régi anyakönyveket. S miközben azoknak neveit betűzgette, akik nem érhették el azt a kort, mikor az éjszaka már csak alvással szolgál az embernek, rátalált Vajda Julianna nevére. (Ő különben megérte az emberi élet estéjét, 78 éves korában halt meg.) S mellette meglátta a bejegyzést: „Csokonai Lillája.” Pozsonyba utazott, ahol Csokonai A Diétái Magyar Múzsáit szerkesztette. Járt Komáromban a Tó utcában, Vajdáék egykori házában, ahová Csokonai bemutatkozni ment, ahol megszületett ez a megindító szerelem. Ezután elment itthon is mindenhová, ahol Csokonai boldogtalan bolyongásai közben megfordult. Csokonait még a múlt században is mint váteszt, jóst, az igazság emberét emlegette a falusi nép. Ferenczy doktor kifaggatta itt a Duna mentén a régi öregeket, s feljegyzett minden fennmaradt szólást-mondást a költőről. Nyolc esztendőt áldozott a Csokonai-emlékek feltárására. S mikor már szédülés nélkül (Németh László szava) tudta követni a költőt magaslatain, az érzés kis iránytűjére bízva magát eljutott a költő legnagyobb verseinek világába. Könyvet írt. Címe: „Csokonai Lillája.” A Hazafias Népfront Komárom megyei bizottságának segítségével adták ki. A következő könyve egy fotóalbum volt, amelyben Csokonai életének lefényképezhető emlékeit, s mai költők Csokonai emlékezéseit gyűjtötte össze és adta ki. Komáromi búvárlásainak eredményeit az idei Csokonai emlékév alkalmából jelenteti meg. Nádasdi Péter Dr. Ferenczy Miklós orvos, aki Csokonai-kultuszt teremtett Komárom megyében Csokonai Vitéz Mihály szobra Dunaalmáson Lehoczky Zsuzsa és a halkirálynő Ragyogó tisztaság fogadja a látogatót! Lehoczky Zsuzsánál, a hangulatos!R Berendezett leányfalui víkendházban. De nemcsak az előre bejelentkező vendégeket, hanem a váratlanul betoppanó ismerősöket, barátokat is. — Nem akarok rosszmájú lenni, de mintha már nemcsak az oly sok dicsőséget hozott játékos évek, hanem a versenysúly is a múltté lenne - mondom Tichy Lajosnak, aki lemondó legyintés után így próbál „magyarázatot” adni a derekára rakódott öt-hat kilóról, akinek így tud főzni a felesége mint Zsuzsa, annál a fogyókúra csupán hiú ábránd. Bármily kedves, örök téma is a labdarúgás, most mégsem erről beszélgetünk, hanem egy másik világba rándulunk át. Lehoczky Zsuzsa nemcsak kitűnő színésznő, nagyszerű háziasszony, hanem ideális riportalany is. Azonnal elfogadja a felajánlott játékot, azt hogy a „legprózaibb" kérdésekre is őszintén, kertelés nélkül válaszol. Hogy mennyire, az már első mondataiból kiderül. — Érezte-e már terhesnek a színpadot? — Igen, amikor havonta harminchatszor játszottam. Már attól féltem, hogy elfásulok, kiégek ideje korán. Mit tehet ilyenkor az ember? Én a sokféle megoldás közül a legszebbet választottam, az anya szerepét. De még alig múlt hathetes Kriszti, amikor bementem a színházba és próbálgatni kezdtem a színpadi ruhámat. Ennek már lassan hét éve. De azóta sem éreztem nyűgnek a pályát. — Ön legtöbbnyire az operettek, musicalek talpraesett leányalakjait formálja meg. Meddig illik ebben a szerepkörben játszani? — Egészen addig, amíg a rendezők rám osztják ezeket a szerepeket. Komolyra fordítva a szót, táncos, zenés, színésznek lenni bizonyos fokig kíméletlen dolog, mert ebből nagyon hamar „kiöregszünk". Azt még nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de a kollégáim szerint nincs félni valóm. Állítólag idősebb koromra jó komika lehetek. Szeretném, ha így lenne. — Anyagilag is elégedett ember? — Feltétlenül. Annak idején Szegeden, édesanyámmal olyan elképesztő szegénységben éltünk, hogy ha ebből az időszakból epizódokat idéznék fel, nem sokan hinnék el. Egyébként a múltkor Lajossal együtt — aki nyolcad magával élt egy angyalföldi szobában és a bátyjával egy ágyban aludt — a gyermekkorunkról beszélgettünk. A lányomon látszott, hogy egyetlen szavunkat sem hiszi: összenéztünk a férjemmel és, azt hiszem, mind a ketten arra gondoltunk, hogy Kriszti sohasem fogja úgy értékelni a legértékesebb ajándékot sem, mint mi annak idején a legkisebb csekélységet. — Milyennek tartja a házasságát? — Jónak. És ezt ma még inkább így érzem, mint egy évvel ezelőtt vagy azt megelőzően. Szerintem minden házasságban elérkezik egyszer a „kritikus pont”. Nálunk is volt ilyen. De szerencsére időben rájöttünk, hogy a másiknál egyikünk sem találhat jobbat. — Voltak-e valaha protektorai? — Egészen bizonyosan igen. De remélem, hogy amikor szót emeltek értem, érezték, hogy nem vagyok érdemtelen rá. Azt hiszem, elvtelenül senki sem tolta előre a szekerem. — Utolsó kérdésem: Mit kívánna Lehoczky Zsuzsa, akiről megtudtam, hogy nagyon szeret horgászni, ha kifogná a Dunából a mesebeli halkirálynőt és az teljesítené egyetlen kívánságát? — Ezt kérném a halacskától: engedd meg, hogy mind a magánéletben, mind pedig a színpadon még sokáig minden így maradjon. Gyenes András 11