Képes Újság, 1980. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-05 / 1. szám
Boldog új évet! Milyen lesz 1980? Mit hoz az új esztendő? Boldog új évet! — mondjuk barátainknak, ismerőseinknek, hozzátartozóinknak, munkatársainknak. S szinte válogatás nélkül mindenkinek, akivel esztendő fordulóján, ha csak köszönésnyi időre is, összekerülünk. Boldog új évet! Néha alig jelent többet, mint a jónapot vagy a viszontlátásra. Kicsit elérzékenyülünk — „megint öregebbek lettünk egy évvel!” kicsit élcelődünk, csipkelődünk. S bár ilyenkor általában őszintén kívánunk minden jót ésszépet felebarátunknak, ezt a minden jót még gondolatban sem igen fogalmazzuk meg. Egészséget, boldogulást, békességet — az idén talán többet gondolunk a kívánságszavak tartalmára. Nem azért, mert az évtized utolsó esztendejébe léptünk; nem a kerek szám teszi mássá, komolyabbá, őszintébbé szavunkat. Hanem az aggodalomtól sem mentes kérdés: mit hoz az új esztendő? Milyen lesz 1980? Senki előtt sem titok, hogy más lesz, mint a korábbiak voltak. Az ország vezetői nyíltan elébünk tárták: nehezebb lesz, lelassul a fejlődés, az előrehaladás. Lassítani kell az ütemet, csökkenteni a sebességet, hogy helyreálljon a gazdaság egyensúlya. Az átrendeződés éve lesz — mint volt nem kis mértékben már 1979 is —, az átrendeződésé és az erőgyűjtésé, hogy mielőbb a régi lendülettel haladhassunk tovább az életszínvonal javításában, s ami ennek egyedüli előfeltétele, a termelés növelésében. Ez a cél nem egyik évről a másikra valósul meg. S ez a cél csak úgy magától nem is válik valóra, megvalósulásáért már most kell dolgozni. És már most másként, mint eddig. A tét nagy: az elért életszínvonal megőrzése. Érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan élünk ma, milyen az életszínvonal, aminek megtartása is az eddiginél jobb, hatékonyabb munkát kíván. Ha zsörtölődünk, elégedetlenkedünk is olykor, általában úgy summázzuk életünket: sose legyen rosszabb! Elég körültekinteni az országban, útjainkon, városainkban, falvainkban; elég belépni egy üzletbe, áruházba; betekinteni otthonokba; meghallgatni a határainkon túl élő barátok szavát — de még a nem barátokét is! —, hogy megint csak azt mondjuk: sose legyen rosszabb! Ha meg visszatekintünk, mondjuk két évtized távolságába, s ha egyáltalán még emlékszünk arra, hogy mik voltak a gondjaink, amikor a hatodik évtized utolsó esztendejét kezdtük, akkor már az elégedettség sem túlzás, akkor már azt is elmondhatjuk: ezt az életszínvonalat már érdemes félteni, ezért már érdemes jobban dolgozni. Milyen lesz az új esztendő? Tőlünk független tényezők is beleszólnak ebbe. Az árak alakulása a világpiacon esztendők óta legerősebben az olyan országokat sújtja, mint hazánk. Tudjuk, hogy miért, amit mi kényszerülünk vásárolni - nyersanyagot, fűtőanyagot —, annak az ára sokkal magasabbra szökött, mint azoké a termékeké, amelyeket a világpiacon kínálunk. Ez elháríthatatlan tény, amit megváltoztatni nem tudunk. Amibe azonban belenyugodni sem szabad. Nem hagyhatjuk, hogy életünket kizárólag külső tényezők irányítsák. Egyet tehetünk: úgy alkalmazkodunk hozzá, hogy a veszteség minél kisebb legyen. Korszerűbb, keresettebb, jobb minőségű terméket kell gyártani és kínálni, fokozni kell a nemzetközi versenyképességet. Bonyolult, megvalósításában is, következményeiben is szerteágazó stratégiát dolgoztak ki erre gazdaságunk irányítói. Olyant, amely — átmenetileg — kényszerű intézkedésekkel, következményekkel is jár. Hisszük, hogy jó ez a stratégia. És tudjuk, hogy csak akkor lesz eredményes, ha megvalósításán — ki-ki a maga posztján — minden dolgozó ember munkálkodik. Ha mindenki jobban dolgozik, mint eddig. Milyen lesz 1980? Nem kis mértékben olyan, amilyenné mi magunk formáljuk. Ismerjük a külső nehézségeket. Felismertük a saját gyengéinket is; azt, hogy nem minden gondunkért lehet a külső tényezőket, a világpiacot hibáztatni. Mindezek után számba kell venni erőnket is, és erőnk további forrásait, tartalékait. Van forrás, van tartalék. Az egyik a felismerés, ezen már túljutottunk. A másik forrás a jobb, a hatékonyabb munka. Minden szinten, minden poszton többet kell tenni, jobban kell dolgozni. Minden fejtől, minden kéztől többet vár a társadalom. Az irányítóktól azt, hogy értelmes, hasznos elfoglaltságot biztosítsanak minden dolgozónak. A munkástól azt, hogy legjobb tudása szerint dolgozzon a munkaidő első percétől az utolsóig. Ilyen egyszerű lenne? Nem, ennél sokkal bonyolultabbak a dolgok. De az a nagyon egyszerű képlet, hogy a jobb munka (amire az új évben a jobb bér is erőteljesebben ösztönöz) egyenlő a gyorsabb előrehaladással, most az új esztendőben minden eddiginél inkább alapja boldogulásunknak. Ne csak kívánjunk tehát boldog új évet, hanem tegyünk is meg mindent, hogy a lehetőségek határán belül valóban jó legyen az esztendő. Antal Károly 'SA Pihar legkeletibb részének Berettyóújfalu jelentette hajdan is a nagyvilágot, a mindent. A valóságban itt láttam először emeletes házat, a járásbíróságot. Megyeszékhely volt egy időben. De volt nyomdája, ahol 1935-ben a Kelet Népét nyomta Adler József nyomdász és tulajdonos. Ez a folyóirat a népi írók orgánuma volt. Itt élt, alkotott Nadányi Zoltán, a szépszelíd hangú, de az embertelenség ellen lázadó költő, műfordító is. Itt született Kállai Gyula politikusunk, itt élt, dolgozott Zöld Sándor, akinek nevét az újjáépített, több mint 600 ágyas, s 120 ezer lakos betegellátásáról gondoskodó kórház viseli. A körösszegi vár mellett, ahol Kun László királyunkat meggyilkolták, a 60—70 kilométeres körzetben egyetlen műemléke a tájnak a herpályi monostor romja, s csonka tornya Újfalu mellett. A XII. században épült, abban az időben 14—16 település volt a mai Újfalu helyén. A helység nevét először 1285-ben említi a történetírás Nova Villa néven, vagyis: Újfalu. 1609-ben Báthori Gábor hajdúszabadságot adott Újfalunak, ekkor város lett, hajdúváros. 1700-ban a bécsi udvari kamara a bihari hajdúvárosok kiváltságait megszüntette, a Rákóczi szabadságharc egy ideig ugyan megmentette a felkelő kurucokhoz csatlakozó hajdúkat a jobbágysorstól, de 1707- ben Újfalu is a császári csapatok kezére került. S a szatmári béke után a helység lakosai is féljobbágy sorba süllyedtek. 1828-ban is csak 4700 lakója volt, 1900-ban 7723, s 1937-ben is még csupán 11 853. A negyvennyolcas szabadságharcból is kivette részét Újfalu és a környék népe is. Nemzetőrzászlóaljak alakultak, és Windischgrötz támadása idején népfelkelést hirdettek. A szabadságharc bukása után 1849. augusztus 13-án az orosz hadparancsnok, Paskievics, a berettyóújfalui csendőrlaktanyából küldte a jelentést a cárnak: „Magyarország felséged lábai előtt hever.” De Újfalu népe tovább harcolt az életért, a megmaradásért, „ahogy lehet” alapon, az emberek minden rész után gyülekeztek, új harcra, új életre. Az erőteljes fellendülés a népesség szempontjából a vízszabályozással kezdődött. Az 1850-es években megindult szabályozás közvetve még többet adott a helységnek, mint közvetlenül, mert körülötte százezer holdnyi ősi árteret és elláposodott vidéket hódítottak meg. A földművelés és állattenyésztés volt a főfoglalkozás, míg a mai értelemben vett városiasodás útjára nem lépett. Ma három termelőszövetkezete, s egy állami gazdasága van Berettyóújfalunak, s mellette az ipar is - a jelen életünk egyik fő mozgatója és éltetője - fejlődésnek indult. Már 1948-ban megalakult a Ruhaipari Szövetkezet, ötvenegyben a a Fa-, Fém- és Építőipari KTSZ, ötvenhétben a Tejporgyár, majd az Elzett Művek berettyóújfalui gyára, amely több mint másfél ezer dolgozót foglalkoztat. A munkások átlagéletkora 30 év alatti! Már hetvenben nagyközségi rangra emelkedett, középfokú központ lett, az országos településhálózat fejlesztési koncepció alapján. Újfalu jelentőségét, egyben gondját is növeli, hogy 30 község lakosairól kell több szempontból gondoskodnia. Hiszen a tájon Debrecenig és Békéscsabáig nincs város, ráadásul körzethatárainak egy része egyben országhatár is, amely eleve lezárja e rész népességének más irányba való mozgását. Újfalu a megye legsűrűbb településszerkezetű részének központja. A vonzáskörzet népességszáma és saját lakossága együtt: 73 000. Az ipar fellendülésével nőtt az ingázók száma, a napi 147 autóbuszjárat több mint 5000 embert szállít, de ezen kívül az üzemi járatok 1500 dolgozót hoznakvisznek naponta. Nem új a meghatározás, hogy egy város nemcsak népességének nagyságával lesz igazán város. A táj szellemi központjává kell lenni ahhoz, hogy ezt a rangot kiérdemelje. A ma harca nem a szó szoros értelmében vett harc, birokramenés a megmaradásért. A szellemi megújulásért való harc a ma harca. Újfalu diákváros, hiszen több mint 3000 diákja van! Gimnáziuma, két szakközépiskolája, kollégiuma, ipari, mezőgazdasági szakmunkásképző iskolája, zeneiskolája, a régi laktanya helyén az állami gondozott gyerekek nevelőotthona. 35 000 kötetes könyvtára, múzeuma, Bihari Múzeum néven, s helytörténeti anyagán túl irodalmi terme ... Ó, Nova Villa! Mennyi mindent lehetne még mondani rólad! Beszélni kellene a tanács, népfront munkájáról, a „24 óra Berettyóújfaluért" mozgalomról, az egy főre eső társadalmi munka értékéről, ami megközelíti az ezer forintot. Vagyis, azoknak az embereknek munkájáról, akik hitükkel, erejükkel mindennap tesznek azért, hogy ennek az „isten háta mögötti" tájnak Berettyóújfalu, amely éppen egy esztendeje kapott városi rangot, szellemi, gazdasági központja le- gyen Bertalan Ágnes Épülő új lakótelep (Fotó: Karfi István) Csendes hétköznap a városiasodó Újfaluban