Képes Újság, 1981. január-július (22. évfolyam, 1-27. szám)
1981-02-07 / 6. szám
Hogy vagy? Általában meg szoktuk kérdezni ismerőseinktől, barátainktól, amikor találkozunk: „Hogy vagy?” A válaszra már oda sem figyelünk. Hiszen nem azért kérdezzük — akitől kérdezzük — mert, valóban tudni akarjuk „hogy van”, csak úgy szokásból érdeklődünk. Kérdezzük, aztán megyünk tovább, mert sietünk vagy valami másról kezdünk beszélni, ami fontosabb, mint a kérdezett „hogyléte”. Pedig néha nem ártana meghallgatni a választ. Volt idő, amikor túl sokat törődtünk egymással. Firtattuk — néha fölöslegesen, túlzottan — egymás múltját, származását, viselkedését, magánéletét. Ez nem volt jó. De az sem jó, hogy most meg túlságosan is érdektelenek kezdünk lenni egymás gondjai, problémái iránt, csak magunkkal törődünk. Illetve... törődünk másokkal is, de valahogy nem annyira a megértés, a segítő jó szándék oldaláról, hanem inkább a pletyka szintjén. Mindenkiről hallunk, mindenkiről tudunk valamit, amit meg is beszélünk — természetesen nem vele —, hanem egy másik közös ismerőssel. És előfordul, hogy valakiről már valamennyien tudunk valamit, amit ő még nem tud. De, ha találkozunk vele, ártatlan képpel megkérdezzük: hogy vagy? Nincs jól! Mondaná is, ha komolyan kérdeznénk, ha érdekelne bennünket, de ő is tudja: nem azért kérdezzük. Pedig jó volna ha azért kérdeznénk. Jó volna, ha valóban törődnénk egymás hogylétével. Ha valóban érdeklődnénk barátaink, munkatársaink hogyléte iránt. Ha meghallgatnánk, gondjaikat, problémáikat és segítenénk azok megoldását. Sokszor a puszta meghallgatás, a megértés és egy vigasztaló szó is sokat jelentene. Naponta hallunk, olvasunk emberekről, kollektívákról, akik áldozatot vállalva segítenek a bajba jutott embertársaikon. Jóleső érzés. Néha meg is hatódunk. Általánossá, erkölcsi törvénnyé kellene tenni a bajba jutott emberek önzetlen segítését. De nem csak a bajba jutott ember szorul segítségre! Mások is! Mindenki! Én is. Te is. Ő is! Mindannyian érezhetjük magunkat valamiért rosszul. És akkor olyan jól esne, ha valaki őszintén megkérdezné: „Hogy vagy?” És elmondhatnánk neki őszintén, hogy vagyunk. És meghallgatna. És — ha tud — segítene is. Hát... Hogy vagy barátom? Hogy megy a sorod? Hogy szolgál az egészséged? És a család, a gyerekek, a feleséged, a szüleid hogy vannak? És ön — Kedves Olvasó, hogy van? Megkérdezik-e néha az ismerősei, barátai, munkatársai, főnökei és beosztottai ? És ön meg szokta-e kérdezni őket? És, ha megkérdezi, meg is hallgatja a választ, a megkérdezettet? És, ha tud, segít is? Tegye meg — kérem! — ne sajnálja rá az időt. Kérdezze meg és hallgassa meg azokat, akik várják. Hátha akkor — talán — majd önt is megkérdezik és meghallgatják azok, akiktől várja, hogy megkérdezzék és meghallgassák. Elnézést, hogy szóvá tettem ezt a mindennapi kérdést. Nem akarok senkinek a magánéletébe beavatkozni. Segíteni — a nagy bajokon — úgysem tudok. De azért... Hogy vagy? Jól? Akkor hála legyen a sorsnak, amelyet jó munkával, szorgalommal teremtettünk — szolgáljon továbbra is sok szerencsével, boldogsággal és jó egészséggel. G. J. Ma még ilyen az Árpád-híd budai oldala A Flórián téri körforgalom, amelyet már nem sokáig láthatunk ilyennek .