Képes Újság, 1981. január-július (22. évfolyam, 1-27. szám)

1981-02-07 / 6. szám

Hogy vagy? Általában meg szoktuk kérdezni isme­rőseinktől, barátainktól, amikor talál­kozunk: „Hogy vagy?” A válaszra már oda sem figyelünk. Hiszen nem azért kérdezzük — akitől kérdezzük — mert, valóban tudni akarjuk „hogy van”, csak úgy szokásból érdeklődünk. Kér­dezzük, aztán megyünk tovább, mert sietünk vagy valami másról kezdünk beszélni, ami fontosabb, mint a kérde­zett „hogyléte”. Pedig néha nem ártana meghallgatni a választ. Volt idő, amikor túl sokat törődtünk egymással. Firtattuk — néha fölöslege­sen, túlzottan — egymás múltját, szár­mazását, viselkedését, magánéletét. Ez nem volt jó. De az sem jó, hogy most meg túlságosan is érdektelenek kezdünk lenni egymás gondjai, problémái iránt, csak magunkkal törődünk. Illetve... törődünk másokkal is, de valahogy nem annyira a megértés, a segítő jó szándék oldaláról, hanem in­kább a pletyka szintjén. Mindenkiről hallunk, mindenkiről tudunk valamit, amit meg is beszélünk — természetesen nem vele —, hanem egy másik közös ismerőssel. És előfordul, hogy valakiről már valamennyien tudunk valamit, amit ő még nem tud. De, ha találkozunk vele, ártatlan képpel megkérdezzük: hogy vagy? Nincs jól! Mondaná is, ha komolyan kérdeznénk, ha érdekelne bennünket, de ő is tudja: nem azért kérdezzük. Pedig jó volna ha azért kérdeznénk. Jó volna, ha valóban törődnénk egy­más hogylétével. Ha valóban érdek­lődnénk barátaink, munkatársaink hogyléte iránt. Ha meghallgatnánk, gondjaikat, problémáikat és segítenénk azok megoldását. Sokszor a puszta meghallgatás, a megértés és egy vigasztaló szó is sokat jelentene. Naponta hallunk, olvasunk emberek­ről, kollektívákról, akik áldozatot vál­lalva segítenek a bajba jutott embertár­saikon. Jóleső érzés. Néha meg is ható­dunk. Általánossá, erkölcsi törvénnyé kellene tenni a bajba jutott emberek önzetlen segítését. De nem csak a bajba jutott ember szorul segítségre! Mások is! Mindenki! Én is. Te is. Ő is! Mindannyian érezhetjük magunkat valamiért rosszul. És akkor olyan jól esne, ha valaki őszintén meg­kérdezné: „Hogy vagy?” És elmond­hatnánk neki őszintén, hogy vagyunk. És meghallgatna. És — ha tud — se­gítene is. Hát... Hogy vagy barátom? Hogy megy a sorod? Hogy szolgál az egészsé­ged? És a család, a gyerekek, a felesé­ged, a szüleid hogy vannak? És ön — Kedves Olvasó, hogy van? Megkérdezik-e néha az ismerősei, barátai, munkatársai, főnökei és beosz­tottai ? És ön meg szokta-e kérdezni őket? És, ha megkérdezi, meg is hall­gatja a választ, a megkérdezettet? És, ha tud, segít is? Tegye meg — kérem! — ne sajnálja rá az időt. Kérdezze meg és hallgassa meg azokat, akik várják. Hátha akkor — talán — majd önt is megkérdezik és meghallgatják azok, akiktől várja, hogy megkérdezzék és meghallgassák. Elnézést, hogy szóvá tettem ezt a mindennapi kérdést. Nem akarok sen­kinek a magánéletébe beavatkozni. Se­gíteni — a nagy bajokon — úgysem tudok. De azért... Hogy vagy? Jól? Akkor hála legyen a sorsnak, amelyet jó munkával, szor­galommal teremtettünk — szolgáljon továbbra is sok szerencsével, boldogság­gal és jó egészséggel. G. J. Ma még ilyen az Árpád-híd budai oldala A Flórián téri körforgalom, amelyet már nem sokáig láthatunk ilyennek .

Next