Képes Újság, 1984. január-július (25. évfolyam, 1-27. szám)

1984-03-10 / 10. szám

KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! KÖSZÖNTJÜK Csóka Magda MINISZTERASSZONY- NYUGDÍJBAN „Sokat beszélnek mostanában asszony miniszterekről, nekünk is volt női miniszterünk, arról miért nem írnak?” — szólított fel egyik olvasónk. Jogos a kérdés. Ki is volt az első? Ratkó Anna. És a második? A „Ki, kicsoda?” című könyvben ez olvasható: „Nagy Józsefné, 1921-ben született, politikus, szövőnő a Magyar Pamutipar újpesti telepén. 45—48-ig MKP alapszervi titkár, majd káderes. 1949: a Hazai Pamutszövő Óbudai Pamutiparának vezérigazgatója. Főosztályvezető, OT-elnökhelyettes, 51—71-ig könnyűipari miniszter.” Mi lett vele? A telefonkönyvben nincs bent a címe, az Ipari Minisztérium pártbizottságán érdeklődünk, ott sem tudják a telefonját. Végül a Minisztertanács titkársága segít. „Várom — volt a válasz. — De sajnos, csak ágyban fekve, mert beteg vagyok, idegzsába van a lábamban, nem tudok sokáig fent lenni!” Budai villalakás. A férj fogad, tonikkal kínál, aztán magunkra hagy. Szarka Jolán apjának, a Vas megyei nagysimonyi erdőőrnek, két házasságából öt gyermeke született. A három lány közül az egyik a miniszterségig „vitte”. — Nem félt ettől a felelősségteli megbízatástól? — Dehogynem! Amikor megtudtam, két napig nem aludtam. Anyám meg azt mondta: „Ejnye lányom, hogy te mire vállalkoztál, de ha már vállaltad, becsülettel tegyél eleget annak, amire kérnek!” Úgy érzem, hogy intelmét betartottam. Ma is vállalom mindazt, amit cselekedtem, mondtam, a hibáimmal együtt . . . — Hibáival? — Nézze, ember nincsen hiba nélkül. Hogy milyen vezető voltam, azt a munkatársaim tudnák megmondani. Felelőtlen ígérgető soha nem voltam, de a becsületes, az igaz ügyet, ha kellett, harcosan is képviseltem. Az igazmondást szerettem, az adott szó megtartására törekedtem, és minden munkatársamnál ezt becsültem a legtöbbre is! Az igazság az, hogy a miniszterség nem volt olyan nehéz, mint a vezérigazgatóság, mert addigra már szereztem némi rutint. Huszonnyolc éves koromban neveztek ki egy kilenc és fél ezer fős részvénytársaság élére vezérigazgatónak. Egyáltalán nem voltam biztos a dolgomban, de tettem, amit kellett... Tudja, nagyon nagy dolog volt az, hogy abba a gyárba neveztek ki főnöknek, ahol korábban egy ideig konyhavezetőként, árutisztítóként, majd szövőnőként dolgoztam. A munkától persze nem féltem, hiszen már hétéves koromban a földeken dolgoztam, mint a szegény parasztcsaládok gyerekei az időben ... 1931-től munkakönyvvel rendelkezem. — Az ötvenes évekre miként emlékezik? — Sok minden történt velem azokban az években. Tanultam a Vörös Akadémián, aztán elvégeztem az egyéves pártiskolát. Nagyon ki voltam kötve. A munka számomra soha nem nyolcórás volt. Akkoriban a pártiskolán is reggel hét órakor kezdődött a tanítás és hivatalosan este kilenc óráig tartott. Vasárnap pedig teljes menetkész felszereléssel a pilisi hegyekbe vittek bennünket katonai kiképzésre. Minket azok a tisztek tanítottak, akik a sorkatonákat oktatták és ugyanazt követelték tőlünk is. Ilyen gyalogsági kiképzés során szereztem meg a főhadnagyi rangot... — Nehéz lehetett ilyen körülmények között a családot is ellátni ... — Bizony nem volt könnyű! Az édesanyám sokat segített egyszer Józska fiam felnevelésében, a háztartási teendőkből a férjem is bőven kivette a részét. De úgy érzem, nem vallottunk szégyent, becsületes fiút neveltünk, aki most az országos sporthivatalnál dolgozik osztályvezetőként. Ugye azt még nem mondtam, hogy van két unokám is? — Ötvenegyben önt, mint főosztályvezetőt kinevezték miniszterhelyettesnek. Hogyan fogadta a megbízatást? — Ennek az az előzménye, hogy ötven szeptemberében közölték velem, nem maradok a pamutiparnál, hanem jelentkeztem szolgálattételre Marosán György könnyűipari miniszternél. Mire bekerültem a minisztériumba, Marosán már nem volt a helyén, letartóztatták. A 029-es számú igazolványomat megbízatásomról már Kiss Árpád írta alá, így szólt: „Igazolom, hogy Nagy Józsefné úr a Könnyűipari Minisztériumnak, mint iparügyi főfelügyeleti hatóságnak tagja... a Könnyűipari Miniszter részére bármely jogszabályban biztosított jogkörben eljárjon, az állami vállalatok alkalmazottai ellen fegyelmi vizsgálatot rendeljen el azokat állásuktól, indokolt esetben azonnali hatállyal felfüggessze.” Hát így lettem én „úr” .. . Megjegyzem, hogy miniszterségem alatt akkora hatalmam nem volt, mint személyzeti vezetőként... A miniszterhelyettesi esküt január huszonnyolcadikén tettem le ... Miután a pártfőiskolán jó eredményt értem el, főleg politikai gazdaságtanból, ötvenegyben az Országos Tervhivatal elnökhelyettese lettem. Nem sokáig! Ötvenöt szeptember elsején kineveztek könnyűipari miniszternek. — Ahogy mondani szokás, „nagy fába vágta a fejszéjét”, érdekelne, hogyan szólították miniszterként? — Tudja, érdekes, de engem már huszonnyolc éves koromban Jolánka néniztek, aztán miniszterasszonynak, vagy egyszerűen Nagy elvtársnőnek hívtak ... — Sok pénzzel gazdálkodhatott vezetőként, milliókkal, milliárdokkal. . . Odahaza ki kezelte a kasszát? — Amikor a pénzeket osztottuk, akkor már jó világ volt! De tudja, elnökhelyettességem úgy kezdődött, hogy a tervhivatalban mindenki búzáért, lisztért szaladgált, hogy legyen miből kenyeret sütni a pékeknek, meg zsírért, hogy ne legyen húsbolt nélküle... Mert akkor még erősen „vasfüggöny mögöttinek” neveztek bennünket. Idehaza? Hát mindenki letette a keresetét, csak a száz forint fölött kivett összegekről számoltunk be egymásnak ... — Van-e kapcsolata egykori munkatársaival ? — Hajaj, de mennyire! Meghívnak, ha valami jelentősebb esemény van a könnyűiparban. Részt vettem például a PANYOVA óbudai üzletházának megnyitóján is. Kaptam invitálást a leégett újpesti fonoda újjáépítésének ünnepségeire. A dunaújvárosi szalmacellulóz-gyár üzembe helyezésének huszadik jubileumán fel is szólaltam ... A falumbeliekkel is tartom a kapcsolatot. Iskolatársaim közül a Hegyi Istvánná, az Irma és a Schmideliusz Jolika Egy házasfaluból, már idén is meglátogattak ... — Engedjen meg egy kérdést, ön sok pénzt kereshetett, meggazdagodhatott a miniszterségből? — Ha az érdekli, van-e nyaralóm és autóm, akkor könnyű válaszolnom: nincs! Kétszobás tanácsi bérlakásban lakom a férjemmel. — Mivel tölti az idejét mostanában? — Olvasok és olvasok, sok a pótolnivalóm! Bevásárolni nem szeretek, megegyezés szerint ez a férjem reszortja. De ne higgye, hogy munka nélkül vagyok, ha egészségem engedi, a lakóterületi pártalapszervezetben tevékenykedem. — Számos kitüntetése van. Negyvenöt óta végzett mozgalmi munkájának elismerése volt a Vörös Zászló Érdemrend. Hogyan tekint vissza ezekre az évekre? — Szívesen gondolok azokra, akik befolyásolták politikai magatartásomat, elsősorban a csepregi járás kommunista párttitkárára, Kakukk Józsefre és feleségére. De mély nyomot hagytak bennem azok a bátor, harcos, elvhű munkatársak, akikkel megismerkedtem, akik támogattak az ellenforradalom alatt és utána egészen nyugdíjazásomig. — Harminckilenc évi munkaviszony, ebből több mint húsz év vezetői poszton, milyen emlékeket őriz magában? — A gazdaságirányítás hatvannyolcas reformja után föllélegeztem. Az időben a könnyűipar 550 ezer dolgozójának sorsa volt a kezemben, a bőripariaké, a cipőipariaké ... Akkor láttunk hozzá a papíripar folyamatos műszakjának megszervezéséhez is. Ezek nehéz feladatok voltak, de hogy tisztességgel végrehajtottuk, ezért a legszebb emlékeim között tartom számon ... Töprengek azon, hogy meg kellene írnom a megélteket, a könynyűipar hőskorszakát, de ezen még gondolkodom ... K. J. A MŰVEZETŐNŐ A Hazai Fésűsfonó pomázi gyára háromszázhúsz dolgozót foglalkoztató „kisüzem”. Huszonhét éve, édesanyja és nővére példáját követve, itt kezdett dolgozni Fekete Lajosné is. A gépekről nyersen lekerülő szövetségek „doktora”, azaz kivarrónő lett. A szövési hibákat aprólékos, finom kézimunkával lehet eltüntetni, s a gyakorlott kivarrónő olyan hibákat is észrevesz és kijavít, amit egy hozzá nem értő talán sosem látna meg. — Tizenöt évig végeztem ezt a munkát, s mondhatom, nagyon szerettem. Most otthon csinálom, mellékkeresetként, mert időközben elvégeztem a technikumot és előbb segédművezetői, két éve pedig művezetői beosztásba kerültem. Derűs, kedves természete, közvetlensége bizonyára sokat nyomott a latban, amikor a hét szakszervezeti bizalmi „fölé” is őt választották meg főbizalminak. — Milyen problémák foglalkoztatják, mint főbizalmit? — Az utóbbi időben például sokan háborognak a bolti csalások, apróbb-nagyobb „elszámolások” miatt. Ezt a jelenséget többször is szóvá tettem már, sajnos sok hatással nem járt a dolog. Aztán van, aminek örültünk is, például sikerült felemeltetni a tüzelőutalvány értékhatárait. És van egy „örökzöld” témánk: a nők bérezése következetesen elmarad a férfiakétól. Hogy miért, erre érdemi választ még senki nem tudott adni... Itt nálunk a nők döntő többsége három műszakban dolgozik, s ugyanakkor ők a család legtöbb terhet hordozó tagjai is. Ezt nem panaszképpen mondom, mert ha olykor morgolódom is a sok elfoglaltság miatt, egyik feladatról sem mondanék le szívesen. Szeretem a munkámat, a társadalmi megbízatásomat, szívesen tanulok, most éppen egyetemre járok. De mindez mit sem érne, ha nem volna családom, ahol háziasszony és édesanya lehetek.