Kereskedelmi Szakoktatás, 1903. szeptember – 1904. június (12. évfolyam, 1-10. szám)

1903-11-30 / 4. szám

15­5 KERESKEDELMI SZAKOKTATÁS XII. évf. Ferenc (Brassó), Perjéssy László (Szeged), Riegler Sándor (Fiume), Kissányi József (Besztercebánya), Szmollény Nándor (Szeged). Elnök üdvözölvén a megjelent választmányi tagokat, felkéri a fő­titkárt, tegye meg jelentéseit. Főtitkár jelenti, hogy a múlt ülés tárgyalásából kifolyólag sorra kerül a IX. ker. felső kereskedelmi iskolánál működő tagtársak levele, melyben kilépésüket jelentik be. Hasonló levelet írt a VI. ker. felső keresk. iskola tanárainak egy része. Bemutatja továbbá Zettner Ede VI. ker. polgári iskolai igazgató levelét, melyben jelenti, hogy megszűnvén a kereskedelmi oktatás terén munkálkodni, az egyesület kötelékéből kilép. Főtitkár jelenti, hogy az alapszabályok 18. §-ának 2. pontja értel­mében a pályaváltoztatással az egyesületi tagság megszűnik. A választ­mány ezzel az indokolással sajnálattal veszi tudomásul Zettner Ede pol­gári iskolai igazgató kilépését. Főtitkár jelenti, hogy a VI. ker. felső kereskedelmi iskola tantes­tülete egy részének kilépési nyilatkozatának tárgyalása a következő elbírálás alá esik. A VI. ker. felső kereskedelmi iskola tantestülete teljes számmal gyakorolta az idei közgyűlésen jogait, azaz a jogok élvezetében a jövő egyesületi évre a kötelezettségeket is elvállalta. Azonkívül az alapszabá­lyok 19. § ának rendelkezései szerint az egyesületből való kilépés június hó végéig jelentendő be, minthogy az egyesületi év szeptembertől szep­temberig terjed. Ez is azonban csak azokra a tagtársakra vonatkozik, kik már három év óta tagjai az egyesületnek. Az alapszabályok 19. §-a értelmében a belépéssel legalább három évi tagsági kötelezettség jár és így a VI. ker. felső keresk. iskola tantestületének azok a tagjai, kik folyó évi szeptemberben közvetlen a közgyűlés előtt léptek be az egyesü­letbe, avagy belépésük óta a három évi kötelezettség ideje még nem járt le, jogaiknak minden irányban épségben tartása mellett, az egye­sülettel szemben való kötelezettségük a három év leteltéig fennáll. Dr. Nagy Lajos, alelnök a főtitkár jelentéséhez hozzáfűzi, hogy az alapszabályok világos rendelkezéseit kötelességünk megtartani, mert a választmány vezetvén az egyesület ügyeit, minden tényéért felelős az egyesület összeségének. Ezek után a választmány sajnálattal veszi tudo­másul a VI. ker. felső kereskedelmi iskola tantestülete egy részének kilépését és úgy határoz, hogy az alapszabályok 19. §-ának rendelkezése értelmében a tagsági kötelezettség csak a folyó egysületi év végével szűnik meg azoknál, kiknek három évi tagsága már lejárt, három év után azok­nál, kiknek kötelezettsége az alapszabályok 19. §-a értelmében legalább három évig kell, hogy tartson. E határozat írásos közlésével a titkár bizatik meg. Főtitkár jelenti, hogy sorra kerül a IX. ker. felső keresk. iskolánál működő tagtársak lemondó levele. Ezzel kapcsolatban elnök jelenti, hogy a múlt választmányi ülésben tett ígérete szerint személyesen fölkereste a IX. kerületi felső keresk. iskola igazgatóját és igyekezett őt reábírni, hogy a vezetése alatt álló iskola tanári testületével együtt az egyesületből való kilépésnek szándékát másítsa meg. Fillinger igazgató úr kijelentette, hogy kilépésük nem sze­mélyi okból, különösen nem a jelenlegi elnök miatt történik, akit ő és

Next