Keresztény Élet, 1995 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1995-01-01 / 1. szám
ímes Idén is találkozzunk május 6-án Esztergomban, Mindszenty hercegprímás sírjánál! Vízkereszt - keresztvíz 4. oldal Az első vértanú 5. oldal II. JÁNOS PÁL A FIATALOKNAK A jövő év május 7-én, vasárnap esedékes hivatások világnapjára a Szentatya Az ifjúsági lelkipásztorkodás és a hivatáspasztoráció kölcsönösen kiegészítik egymást címmel választott témát. Üzenetét a pápa a jól ismert evangéliumi verssel kezdi: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába” (Mt 9,38). Emlékeztetett rá: az ENSZ 1985-re meghirdette az ifjúsági világévet, amely alkalom arra, hogy levéllel forduljon a fiatalokhoz és évenkénti találkozóra hívja meg őket. Most 10 év elteltével hálát ad Istennek, hogy a fiatalok szívét megnyitotta a reménynek, a hivatások világnapja alkalmából pedig az ifjúsági és hivatáspasztoráció közötti szoros kapcsolatra akarja irányítani minden hívő figyelmét. Mennyi az olyan fiatal ma, aki különböző okok miatt nem akarja megismerni a Krisztus-követés igazságát és így mennyi fiatal élet nélkülözi az igazi növekedést. Pedig az új nemzedékben erősen él a vágy, hogy értelmet adjon életének. A fiatalok keresik azokat, akikkel megbeszélhetik problémáikat, akik megoldásokat, értékeket, távlatokat tárnak fel előttük. Szükség van tehát ma olyan egyházra, amely válaszol a fiatalok elvárásaira. Olyan egyházra van szükségük a fiataloknak, amely nem fél attól, hogy - miután sokat adott nekik -, sokat is kérjen tőlük, hogy merje kérni tőlük az evangélium követésének nemes és igazán nagy kalandját. Az egyház elsődleges kötelessége, hogy felajánlja a hivatást és kísérje kibontakozását, hogy állandó figyelmet fordítson a szolgálati papi hivatások és a megszentelt élet felé, amelyek természetüknél fogva különös gondozásra szorulnak. Az ifjúsági lelkipásztorkodásnak ennélfogva szerves része a hivatáspasztoráció. Határozottan állíthatjuk - írja üzenetében a pápa hogy a sajátos hivatáspasztoráció élettere az ifjúsági lelkipásztorkodás, és ez utóbbi akkor válik teljessé és hatékonnyá, ha megnyílik az elhivatottság távlata felé. „Bízom abban - írja végül a pápa -, hogy a hivatások világnapján az első hely az imáé lesz. Imádkozzon tehát az egész egyház bizakodó reménységgel, annak tudatában, hogy a hivatások olyan ajándékot jelentenek, amelyeket az imával és az életszentséggel lehet kérni és kiérdemelni. A Megváltó Édesanyja járjon közben, hogy az egyházban az élet új életet szüljön. A Szentatya üzenetét a názáreti Szűzhöz intézett imával zárja: „Ő tanítsa meg a fiatalokat arra, hogy igent mondjanak Istennek.” (MK) A SZENTATYA PROGRAMJA Január 1-jén, az Istenanya ünnepén és a 28. béke világnapján délelőtt 10 órakor kezdődik a pápai szentmise a Szent Péter-bazilikában. Január 6-án, vízkereszt napján a Szentatya ünnepélyes szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában, amely során különböző nemzetiségű papokat szentel püspökké. Január 7-én, az új év első szombatján este fél 8-kor a VI. Pál teremben imádkozza majd a Vatikáni Rádió által közvetített latin nyelvű rózsafüzért. Január 8-án, vasárnap délelőtt 10 órakor szentmisét mutat be a Sixtusi kápolnában, és újszülötteket keresztel. (MR) 9 1995. január 1. ÁRA: 18 FT ÜLZ. Pápai üzenet a béke világnapjára A békére nevelő nő A Szentatya 1995. január 1- jére, a XXVIII. béke világnapra írt üzenetének témája: A békére nevelő nő. Az üzenet lezögezi: napjaink politikai eseményei drámaiak, a világ több részén pusztítanak véres háborúk, és az igazságtalanságok elviselhetetlenné teszik egész földrészek életét. „Elérkezett az idő, hogy a szavakat a tettek váltsák fel: az egyes polgárok, a családok, a hívők, az egyházak, az államok és a nemzetközi szervezetek érezzék hivatásuknak a béke kibontakoztatását” - olvasható a békeüzenetben. A Szentatya figyelmeztet: az igazi béke soha nem jön el, ha nem ismerjük el minden szinten az emberi személy méltóságát, azt a XXIII. János által a Pacem in terris enciklikában hirdetett elvet, hogy minden emberi lény egyetemes, sérthetetlen jogokkal és kötelességekkel rendelkezik. Olyan alapvető igazság ez, amelynek megértésére és elfogadására nevelni kell az embereket, hogy a béke értékei természetesek legyenek számukra. Az 1995-ös békeüzenetében a Szentatya elsősorban a nőket kéri meg, hogy női sajátosságaikkal, lényükkel és minden cselekedetükkel vállalják a békére nevelés feladatát. Legyenek a béke tanúi, hírnökei és tanítói mindenütt, de főleg ott, ahol konfliktusok és háborúk dúlnak. A pápa üzenetében azt is kifejti, hogy felhívása miért szól elsősorban a nőknek. A Mulieris dignitatem körlevél szavai szerint „Isten különös módon a nőkre bízza az embert, az emberi lényt”. Ezt úgy kell értenünk, hogy a nő és a férfi kölcsönösen kiegészíti egymást, és mindkettő hivatása a szeretetre szól. Isten terve szerint a férfi és a nő egymás számára teremtetett, a kölcsönösség tehát a legfőbb jellemzője az emberi párnak. Sajnos az emberi párra vonatkozó isteni terv teljes megvalósulását megakadályozta az a tény, hogy a bűn belépett világunkba. A nők többet szenvednek e terv meghiúsulása miatt, így nekünk vissza kell térnünk Isten eredeti tervéhez, hogy végre teljes egészében kifejezhessék női mivoltukat és méltóságukat. Ahhoz, hogy a nők valóban betölthessék békenevelői küldetésüket, mindenekelőtt saját méltóságuk elismerését várják. A Szentatya megállapítja: korunkban nagy előrehaladás történt a nők jogainak elismerésében, hiszen magas szinteken hallathatják hangjukat kulturális, szociális, gazdasági és a politikai élet területén. Összességében a Szentatya pozitívan ítéli meg a nők jelenlegi helyzetét, hangsúlyozva, hogy a béke építése elválaszthatatlan személyes méltóságuk elismerésétől és kibontakoztatásától, illetve attól, hogy betölthessék békenevelői hivatásukat. Ugyanakkor emlékeztet rá: a nőket is megsebezte a bűn, ezért szükségük van arra, hogy önmagukban ápolják a békét, és ráébredjenek sajátos méltóságuk gazdagságára. Ennek tudatában rengeteg nő képes arra, hogy a kiszolgáltatottság és a hátrányos megkülönböztetés legszörnyűbb helyzetein is felülkerekedjen. Sőt, nem ritka azoknak a bátor nőknek az esete sem, akik még a háború pusztításai közepette is megélik békére szóló elhivatottságukat. A pápa a női szolidaritás fontosságára is felhívta a figyelmet üzenetében: a jobb sorsú nők segítsenek kiszolgáltatott helyzetben lévő társaikon, akiket a férfiak pusztán az élvezet eszközeinek tekintenek. Arra is törekedni kell, hogy a lányok a fiúkhoz hasonló nevelésben, oktatásban és egészségügyi ellátásban részesüljenek. A Szentatya aggodalommal említik, hogy egyes térségekben a lányok kisebb értéket képviselnek, mint a fiúk, és ez a kezdeti hátrány végigkíséri életüket, megakadályozva azt is, hogy teljes mértékben beilleszkedjenek a társadalom életébe. II. János Pál pápa arra is figyelmezteti a nőket, hogy a békére nevelést már a családban kell elkezdeni. Mindannyian tudjuk, hogy milyen különleges szálak fűzik az anyát gyermekéhez, főként élete első szakaszában. Az anya és gyermek közötti kapcsolatnak életre szóló nevelői értéke lesz vallási téren is, mert lehetővé teszi, hogy Isten felé irányítsa a gyermek lelkét és szívét. A gyermekeknek mindkét szülőre szükségük van. A Szentatya sajnálattal állapítja meg, hogy a családok mai válsága miatt sok anya egyedül marad gyermeke nevelésében. Ezeket az anyákat támogatni kell. Az 1995-ös békevilágnapra írt üzenetét a Szentatya azzal zárja, hogy ismét hangsúlyozza a nők elvitathatatlan jogait ahhoz, hogy jelen legyenek a közélet minden területén. A nők jogait el kell ismerni és védelmezni, azzal a joggal együtt, hogy életkörülményeik tegyék lehetővé helyettesíthetetlen családi feladataiknak teljesítését. A nők békére nevelő hivatását a családban semmi mással nem lehet ugyanis helyettesíteni - szögezi le végül II. János Pál pápa. (MK) Figyelmeztető emlék! „Mint sok más, a történelemben kiemelkedő személyiségnek, Mindszenty József hercegprímásnak is máig vitatott a korabeli politikai álláspontja, szerepe, jelentősége. De az vitathatatlan, hogy legyőzték, megtiporták, bebörtönözték, megkínozták és mégis győzedelmesen került ki az élet kegyetlen harcaiból... Kiváló ember volt, magyar és európai, Isten, hazája és népe hűséges szolgálója. Ez tény...” (Illyés József) Ezt a tárgylagos beharangozót olvastam, amikor az elmúlt év novemberében bemutatták a hercegprímásról szóló kétrészes filmet, Devictus Vincit. (Legyőzetve győz.) De kérdezem, így látjuk őt mi, magyar katolikusok is? Vagy csak tehernek, nyűgnek érezzük, mint az az egyetemista fiú, aki azt mondta nekem: hagyjuk a Mindszentyt, mindig csak mentegetőznöm kell miatta az egyetemen, ha szóba kerül. Vagy az a baj, hogy lelkifurdalást érzünk, valahányszor újra meg újra „holtában is beszélni kezd”, és mulasztásainkra, gyenge hitünkre, hiányosságainkra figyelmeztet? 1991-ben hazahoztuk és gyorsan eltemettük. A kötelességünket teljesítettük. Az ő utolsó kívánsága is teljesült. De kétévi hallgatás után beszélni kezdett: „Ha van egymillió imádkozó magyar, én nem félek a jövőtől.” Nem volt. Igaz, a hívek megtöltötték az esztergomi bazilikát. Esztergomi sírja legyen a magyarok zarándokhelye, kérte a bíboros atya. Halálának napja legyen engesztelő nap minden évben népünkért, nemzetünk feltámadásáért. Imádkozzunk együtt hívek és főpásztorok, „hogy Isten haragja szűnjék meg a boldogtalan magyar föld fölött” (Mindszenty), kérték a szervezők. Ez sem talált visszhangra. Egy évvel később újra megszólalt. „Felelőssé is teszek minden magyart és elsősorban a katolikusokat, a nemzet jövőjéért”, üzente a választások előtt. És mi választottunk... Kiderült, hogy kisebbségben vagyunk saját hazánkban. Vagy csak széthúzásunk eredményét arattuk le? Mi lett volna, ha összefogunk? Mi lett volna, ha a püspökségeken, plébániákon valóban országos zarándoklatra buzdítottuk volna a híveket, és imádkozva, engesztelve, szentjeink, a Magyarok Nagyasszonyának közbenjárását kérve indultunk volna másnap dönteni? De még mindig nem késő. 20 éve halott. És mint Isten, hazája, népe hűséges szolgálójának 1995-ben is van üzenete számunkra: „Lelki megújulásból lehet csak nemzeti föltámadás.” Halálának napja, május 6-a, legyen az engesztelés napja nemzetünk feltámadásáért. Legyen országos zarándoklat. Főpásztoraink imádkozzanak együtt sírjánál népünkért. Szervezzék meg minden egyházmegyében, minden plébánián a zarándoklatot. Találjon egymásra az ország hívő népe 1995. május 6-án az esztergomi bazilikában, ahol dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek délelőtt fél 11 -kor engesztelő szentmisét mutat be a magyar egyházért és hazáért. A plakátok készen vannak. Az egyházmegyei hivatalokban átvehetők. Szekendy Ferenc káplán