Keresztény Élet, 1999 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1999-01-03 / 1. szám
1999. január 3. Útközben * Egy katolikus újság Németországban Látogatóban a passaui egyházmegye hetilapjánál Figyelmesebb olvasóink előtt nem ismeretlen a Passauer Bistumsblatt neve. Német testvérlapunkból ugyanis gyakran veszünk át cikkeket és fotókat. Nemrég kollégámmal a csodálatos fekvésű Dunaparti városban jártunk, ahol természetesen felkerestük a lap szerkesztőségét is. Konrad Haberger főszerkesztő segítségével megismerkedhettünk a lap múltjával és jelenével. "A lap indulásának és első éveinek körülményei kísértetiesen hasonlítanak a mi kommunista időszakunkra. Hitler a harmincas évek közepén betiltotta Németországban az egyházi lapokat, csupán egyházmegyei szinten engedett meg egy-egy újságot kiadni, így indult útjára a Passauer Bistumsblatt is, mint a passauiak hetilapja. Az újság az egyre szűkülő lehetőségek között a legfontosabb eszköz volt a hívek és az egyház kapcsolattartására. Az egykori főpásztor hívei tudtára adta, hogy minden katolikus családban ott kell lennie a lapnak. Szavait komolyan vették, amit igazol az akkori 70 ezres példányszám, ami a lap történetében azóta is a legmagasabb. A német hívek ekkor tanultak meg a sorok között is olvasni, hiszen nemcsak az internacionalizmus, hanem a nemzeti szocializmus is üldözte az egyházat. Azt is kénytelenek voltak elfogadni, hogy Hitler 50. születésnapján bizony az egyházi sajtónak is köszöntenie kellett a führert. A második világháború befejezését követően két évig szünetelt a megjelenés, mivel Németországban, sok mással együtt papírból is hiány volt. 1947-től viszont újraindulhatott a Passauer Bistumsblatt, s két évvel ezelőtt ünnepelték hatvanadik születésnapjukat. A diktatúrák furcsa „érdeme” volt, nemcsak Németországban, hanem mindenütt a világon, hogy az egyházi lapok igen nagy példányszámban fogytak. A demokrácia és a szélesebb kínálat megjelenésével az érdeklődés megcsappant, ami igazából érthető is. A Passauer Bistumsblattból ma mégis 30 ezer fogy el hetente, ami még mindig szép példányszámnak mondható, de a lap ennek ellenére sem tudja eltartani önmagát. Hogyan is tudnak akkor a sokkal kisebb példányszámú magyar egyházi lapok? - fogalmazódott meg bennem a kérdés. A német hívek szerencséjére a passaui püspökség kiemelkedően fontosnak tartja a sajtó munkáját. A főpásztor tudja, hogy az újság nemcsak tájékoztatja, hanem öszsze is tartja az egyházmegye híveit, ezért anyagilag is segíti munkájukat. (A főszerkesztővel való beszélgetésünk során még inkább beigazolódni láttam azt a véleményemet, hogy az egyházi sajtó nem anyagi, hanem elvi kérdés. Egy katolikus lap ugyanis (normális munkakörülmények között!) mindig is veszteséges lesz! Ennek ellenére legalább annyira szükséges lenne a fenntartása, mint a sokkal veszteségesebb egészségügyi hálózaté - Cz. B.) A passaui hetilapnál jelenleg heten dolgoznak. Három főállású újságíró, egy gazdasági vezető, egy könyvelő, egy hirdetési és egy terjesztési munkatárs. A megjelenésében is tetszetős kiadvány az egyházmegye eseményei mellett rendszeresen foglalkozik az egyház és a világ kapcsolatával. Minden plébánián működik világi sajtóreferens, aki folyamatosan biztosítja számukra a híreket. Az újság minden héten kiemelten foglalkozik egy-egy fontos témával. Lelkiségi cikkeiket a püspökség papjai írják. A lap tulajdonosa a passaui püspökség, ennek ellenére sohasem szóltak bele a világi újságírók munkájába. Herr Haberger elmondta, hogy több mint hároméves főszerkesztősége alatt csupán egyetlenegyszer „szóltak le fentről” telefonon, egy hír meg nem jelentetését kérve. Előfordul az is, hogy a főpásztort vagy a püspökség munkáját kritizálják, amiért még sohasem tettek szemrehányást nekik, hiszen tudják, hogy a sajtónak ez a hivatása. A főszerkesztő véleménye szerint elsősorban a híveket kell szolgálniuk és nem a hierarchiát, s ezt a nézetét egyházi feletteseik is elfogadják. Nincs gond abból sem, hogy különböző egyházon belüli vélemények jelennek meg a lapban. Vannak, akik konzervatívabban, mások modernebbül gondolkodnak. A lap egyik irányvonal mellett sem kötelezi el magát, de a véleményét mindenki elmondhatja. Ennek persze csak építő jellege lehet, a másik megsértésének nem adnak teret. Meggyőződésük szerint egymás véleményének megismerése növeli az egységet az egyházban. Haberger főszerkesztő önmagáról csak röviden beszélt. Mint világi hallgató, teológiai diplomát szerzett. Egyházi tanulmányaival párhuzamosan újságírói képzésen is rész vett, majd öt éven át dolgozott a helyi napilapnál. 1995-ben került a Passauer Bistumsblatt élére, s nemcsak szerkeszti, hanem tördeli is az újságot. Természetesen írni és fotózni is szokott. Ottjártunkkor munkatársaival együtt éppen egy magyarországi anyag kefelevonatán dolgoztak. Legfrissebb számukban egy teljes oldalt szenteltek a passaui és a magyar karitász kapcsolatának. Ezzel kapcsolatban egy interjút is közöltek Márfi Gyula veszprémi érsekkel. Egy magyar katolikus újságíró szívét bizony megdobogtatja, hogy távol hazájától, egy német szerkesztőségben éppen magyar oldalon dolgoznak. Úgy látszik, mégsem vagyunk annyira messze Európától!? Szöveg és kép: Czoborczy Bence Munka közben a szerkesztőségben KERESZTÉNY ÉLET Egy kongresszus tanulságai Szent „szakmák” csúcsértekezletének is nevezhetjük a szenthelyek és zarándoklat második kongresszusát, amely Pompejiben volt november 17-21. között. Az elsőt Máriapócson rendezték 1996-ban. A mostani kongresszus középpontjában a kultúra állt, az az egyetemes és nemzeti kultúra, amelynek a szentélyek örökösei és letéteményesei. Neves személyiségek előadásai (egyetemi professzorok, püspökök, klérus-kongregáció prefektusa, az UNESCO interkulturális igazgatója, szentélyek rektorai) irányították rá a keresztény közvéleményt a zarándoklatok fontosságára, megújulására, valamint kultúramegőrző és -terjesztő voltára. Nagyon fontos megállapítások születtek és mindkét kongresszus dokumentuma nélkülözhetetlen a búcsújáróhelyek és zarándoklatszervezők részére. Isten trónja az égben van, de a szentélyben lakik. A szentélynek bensőséges helynek kell lennie, amely alkalmas erre a találkozásra. A zarándokhely, ahol az emberek közösséget alkotnak Istennel, egymással, de a zarándoklat a közösségben is egyéni cselekedet. A turisztikai pasztorációnak erre kell felkészíteni az embereket. Az információkat a modern ember számára rendezve, lényegbevágóan kell átadni. Óráról órára újabb benyomás, ismeretanyag éri az embereket. Nincs erejük, idejük hosszú tanulmányokra. Érthetően, lényegretörően, szakszerűen kell közvetíteni. Az esetlegesen szervezett zarándoklatok ideje lejárt. A zarádoklatoknak kultúrájuk van - hangzott el az egyik előadásban. A csend szava, a szent zene ritmusa, a közös ima, a közösséges egyedüllét, az öröm, az úton való felkészülés mind növelik a zarándoklat sikerét. A szent helyek, templomok sok esetben művészi értékek is, ízlést formáló objektumok, a közöttük elhelyezkedő épületek, iskolák, múzeumok pedig a kultúrát közvetítik. A „hogyan?” volt sok előadó témája. Nagy a felelőssége mind a kegyhely vezetésének, mind a zarándoklatszervezőknek. A zarándoklaton meg kell szólítani a kíváncsiskodót, a turistát és a zarándokot egyaránt. A kongresszuson Magyarországról dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök és Madari Gyula, a Makrovilág Zarándok Iroda igazgatója vett részt. Felemelő volt a görög katolikus liturgia, amelyet a megyéspüspök úr Rómában tanuló kispapjával együtt celebrált. M. Gy. Köszönet a segítségért Fontosnak tartom, hogy tolmácsoljam a magam és híveim nevében a hálát és köszönetét azoknak a testvéreinknek, akik észrevették szükséghelyzetünket és segítségünkre siettek. Nagyon sok plébánia, egyesület, magánszemély névjegye jelent meg az ajándékok, segélyek között, melyek oly nagy segítséget jelentettek az árvízkatasztrófa utáni helyzet átvészelésében. Nagyon szeretnénk, ha tudnák ezek a testvérek, hogy szívünkbe zártuk őket, imádságainkba foglaltuk a nevüket és nagyon hálásak vagyunk. Segítségük a szó szoros értelmében életeket mentett. A test számára szükséges élelem és ruha, a gyógyszerek mellett legalább olyan értékes ajándék volt számunkra megérezni, hogy nem vagyunk egyedül, mert a magyarországi testvérek gondolnak ránk, segítenek rajtunk. A karácsonykor közénk jött Jézus színe előtt köszönjük meg mindazoknak, akik adományaikkal, munkájukkal segítségünkre voltak. A minden jócselekedetet megjutalmazó Isten fizessen vissza százszorosan minden jót, amit tőletek kaptunk. Magyar és ukrán testvéreim nevében: Juhász János plébános Rahó A Hit és Értelem pápai enciklika (3.) Az enciklika befejező részében a pápa meg kívánja erősíteni a hit és filozófia kapcsolatát - bár kijelenti, hogy a filozófia leginkább tükör, amely megvilágítja (reflektálja) a népek kultúráját. A filozófia szinte az egyetlen alap, amely lehetővé teszi a dialógust azokkal, akik nem osztják hitünket (104.). A teológusokat - filozófusokat - tudósokat, de minden férfit és nőt kér a pápa, hogy tegyenek meg mindent a hit és filozófia közötti kapcsolat helyreállításáért. Az enciklikával kapcsolatos kommentárok szinte mindegyike az ateizmus ill. marxizmus diskreditálását látja benne. Igazában azonban Nietzsche postmodern feltámadása ellen szól, akinek tanai elfoglalják a szellemi elit gondolatvilágát. Nevezetesen, hogy minden igazság reménytelenül relatív, ill. minden érték attól függ, hogy az illető személy melyiket preferálja. Paradox módon „krízisben van a bizalom az értelem erejében” - mondja a pápa. Az „Isten halála” teológiája nemcsak az Istenbe, a létbe, hanem az értelem erejébe vetett hitet is megrendítette. Az enciklika olvasói közül a régebbi stílusú filozófián nevelkedettek megerősítést nyernek a Szent Tamás-i filozófia hitelességében, a „mai” filozófiát tanultak pedigösztönzést arra, hogy keressék a legjobb „módszert” az igazság keresésében. Új elemeket filozófia, teológiai vonatkozásban nem tartalmaz az enciklika, de ösztönzést ad a hit és értelem kapcsolatának javítására. (Vége) Kormon József GONDOLATOK AZ EVANGÉLIUMHOZ A katolicizmus Vízkereszt vasárnapja. Mt 2,1-12. Amikor Jézus megszületett Betlehemben, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Enynyit, közöl Szent Máté. A hívő nép, a hagyomány kiszínezi ezt az eseményt, biztosan azért, mert megérezték súlyos, gazdag mondanivalóját. Ők három királyról tudnak, nevüket is közlik: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Az is érdekes, hogy mindegyikük más-más népet képvisel, arcuk színe is más: fehér, sárga, fekete (szerecsen). Nyilván itt az egész emberiség hódol, és borul le a világ megváltó királya előtt. Annyira valóságos személyekké lesznek, hogy Kölnben felfedezni vélik ereklyéiket és a 18. században százezrek zarándokolnak hozzájuk. Mindebből nyilvánvaló az ünnep nagy tanítása, hogy az egyház katolikus. Görög szó ez, azt jelenti: az egész felé célzó. (Teológiai Vázlatok IV., 308. o.) Tehát az egyház Krisztus fősége alá hozza össze az egész emberiséget, annak minden értékével, az Ő Lelkének egységében (KEK 831). Ez a katolicizmus azt jelenti, hogy Isten új népébe minden egyes ember meg van híva. Jelenti a minden idők minden embere felé irányuló, megértő, szintúgy befogadó nyíltságot. Egyetemes ez az egyház, mind időben, mind térben. Mindig él benne a szándék, a törekvés, hogy kivétel nélkül minden ember az övé legyen, akármilyen fajú, nemzetiségű, műveltségű. Átölel mindenkor, mindenkit, mert üdvözíteni, boldoggá akar tenni. A zsidók önző módon csak maguknak akarták megtartani Isten szeretetét, ezért számukra megdöbbentő volt, amikor az Úr Jézus minden szavával, tettével nyitott minden ember felé, sőt kiadta a missziós parancsot apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Ők engedelmeskedtek, hiszen ezt olvassuk pár sorral később: „Ők elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot” (Mk 16,15,20). Azóta nem katolikus az, akiben nincs missziós lelkűlét, akinek nem fáj minden egyes elveszett lélek és nem próbálja az Úr Jézushoz vinni az embereket. Erdődy Imre 3. oldal