A kert 1897

1897-09-15 / 18. szám - Tárcza - Benedek Elek: Ültessünk gyümölcsfát!

Egy házilag készített gyomláló egyszersmint palántaszedő. A 143-ik ábra egy alkalmatos kézi esz­közt mutat, mely otthon is előkészíthető pár krajczár árán. A bádogosnál vagy lakatosnál egy három­szögű lapocskát vága­tunk galvanizált vagy 143-ik ábra horganyozott erős pléh­ből, az egyik élét fűrész módra ki is csipkézheti az iparos az ő erős ollójával. Keresünk azután egy ócska keményfa nyelet, mely egy eltörött sarlón, lóvakarón kaczáron, vagy más hasznavehetetlenné vált eszközön található, erre ránitetjük az említett pléhdarabot. Az ilyen eszköznek ugy a palántázás, mint a gyomlálás körül is igen jó hasznát vehet­jük, egy-egy vágással számtalan gyomot sem­misíthetünk meg még mielőtt egészen megérlelhetné és elszór­hatná magvát. Vis. : Gyomláló. Ültessünk gyümölcsfát ! A falusi iskolában tanult versek közül az maradt meg emlékezetemben a leghí­vebben, melyben a gyermek azt kérdi az apjától : Mit csinál kend, apám uram ? — Oltogatok, édes fiam, feleli az apa. Ám a gyermek kishitűen jegyzi meg rá : Mit ér az a kend oltása, — ha a gyümölcsét kend nem látja! A verset bevágatta velünk a rekt­ urán, de, dicséretére legyen mondva, nem kín­zott az oltogatással. Nyilván maga sem értett hozzá a jó öreg. Kicsi falum kert­jeiben «Isten számában», vadon nőttek fel az alma-, szilva- és körtefák s nagyapám kertjét megcsodálták, mert abban csupa oltott fák voltak, hatalmas, magastör­zsüek, széles koronájuak, miként az erdők büszke tölgyei. A kásás vackor volt a legizesebb gyümölcs az egész vidéken, minden ház előtt volt egy terebélyes vacz­korfa, enélkül székely portát el sem lehe­tett képzelni. De változott a világ : fene­kestől fölforgatta a vasút. A condraposz­tót fölváltotta a bolti kelme, a faekét a vaseke, a kézi csépet a gép, rokkát, gu­zsalyt a varrógép. És korhadoznak az ősi vackorfák, itt is, ott is leromlik egy­egy szörnyű recsegéssel-ropogással, s helyükön mosolyog a friss oltvány­. Az újságoknak bizonyosan nagy ré­szük van ebben a változásban. No meg a kalendáriumoknak. Én magam nagy kedvvel olvasgatom a néplapokat s a kalendáriu­mokat s százszor, ha nem ezerszer kia­bált már felém a lelkes szózat: Ültessünk gyümölcsfát ! Ennekelőtte vagy húsz esz­tendővel olvastam az első szózatot bol­dog emlékezetű István bácsi naptárában azóta ezt a szózatot látom minden naptár­ban és néplapban. Tudom már könyv nélkül. «Igen, atyafiak, kedves magyar népem, ültessünk gyümölcsfát, mert a gyümölcsfa házunknak, kertünknek ékessége, szemünk­nek gyönyörűsége, szivünknek, lelkünknek — 0­­78 —

Next