A kert 1913
1913-01-01 / 1. szám - Tárcza - Deák Antal: A szőlőtőke és a bor
hullott alma, mely legjobb esetben a sertések martaléka. Az ember társas lény s nem pusztán a maga hasznára, hanem egymás javára is van teremtve. Amással megosztott falat (különösen szent karácsony ünnepén) sokkal jobban izlik. A mással közölt bánat csak felényi. A mással megfelezett öröm — kettős. Most gyerünk tovább. Társadalmi életünk minden mozzanatában egymásra vagyunk utalva, azért tartsunk erősen össze, mint Magdeburg polgármesterének félgömbjei, hogy ökrök sem bírták őket széthúzni. Minket ne szórjon szét minden kis igazság, minden fitty-lotty beszéd , mert az erő az összetartásban rejlik, a széthúzás gyöngeséget termel. A tanítvány ne akarjon egyszerre okosabb lenni tanítómesterénél, hanem hallgassa meg tisztességgel és becsüléssel. De az öreg tanítómester se legyen maradi és akadékoskodó, hanem szépen tartsunk lépést a világgal. Mivelhogy a három deciméteres uborkában középeurópai számítás szerint több falat van, mint a másfél deciméteresben. Nézzük csak szegény bolgárok összetartását és tanuljunk tőlük, ők nem viaskodnak egymással, hanem ki-ki elkölti a maga szerény zöldpaprikáját és kenyerét s dolgozik vállvetve. Nem okoskodik, de dolgozik. Nem lumpol, de takarékoskodik. Szorgalmával, takarékosságával, de különösen összetartásával ez a kertészfaj szép példát és tanulságot nyújt nekünk arra nézve, hogy a boldog társadalom evolúciójának nem a sopánkodás és elégedetlenség a »sine qua non«-ja, hanem ez a mondás : Fogd meg te is a dolog mindkét végét ! Tudniillik én fogom. A másik pedig ez : — No gyerünk ! Mert ha csak ezt mondja a mester : No, menj ! — nem jut soha annyira, mintha ő maga vezeti a munkára alárendeltjeit. Stb. Ilyesmiket súg nekem az áldott karácsonyfa zöld lombja. Egyházkarcsa. Deák Antal. A szőlőtőke és a bor. Fejezzük be czikksorozatunkat a dicső rómaiak szőlészetével és borászatával. A hajdan puritánságig egyszerű rómaiak a finomabb erkölcsök lábrakapásával, a pazarlásnak és kicsapongásoknak adták át magukat. A monda szerint Numa Pompilius királyt Egeria nimfa tanította meg a szőlővel való bánásmódra. Alsó-Itáliában és Szicziliában a szőlő már Homér idejében vadon termett, csakhogy a benszülöttek parlagon hagyták és nem művelték. Valamivel később hellén gyarmatosok kerültek Alsó-Itáliába s ezt a vidéket Vinotriának (Borvidék) nevezték; tehát a gyarmatosok már kultivált szőlőtőkéket találtak Olaszországban. S hogy az olasz föld mily kedvező volt a szőlőművelésre, kitűnik Plinius történetírónak (meghalt Kr. u. 79-ben) könyvéből . A római birodalomban termesztett nyolcvan borfaj közül Itáliában ötvenhárom műveltetett. A Bachus-féle tivornyákat, az úgynevezett bachanáliákat a rómaiak a művelt görögöktől kölcsönözték, melyek azonban a rómaiaknál rövid idő alatt oly durva alakot öltöttek, hogy a szenátusnak 186-ban Kr. e. szigorú határozattal kellett a bachanáliák megtartása ellen föllépnie. A bor melletti római lakoma a görögtől leginkább a bornak nagyobb kvantitása élvezetében különbözött. Borozás közben a rómaiak is feküdtek, borkirályt válasz - 11 .