Kertbarát Magazin, 2021 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2021-07-23 / 7-8. szám

VENDÉGSÉGBEN A Taschner család is egyike a soproni német ajkú bortermelő gazdáknak, azaz poncichtereknek, akik egykor meghatározták a város karakterét. Család­juk története 1806-ig nyúlik vissza, és Ma­gyarországon maradtak az 1946-os kitelepí­tések után is.­­ Ekkor, aki az 1941-es nép­­számláláskor német nemzetiségűnek vallot­ta magát, annak egyik napról a másikra men­nie kellett az országból. A nagyszüleim úgy maradhattak Magyarországon, hogy Taschner nagyapa 1930-ban bevonult a magyar had­seregbe katonazenésznek. 1944-ben háza­sodtak össze Grafl nagyanyámmal, meséli a család történetét Taschner Kurt István. Csak bor és kártya A nagyszülők maradhattak, viszont a család többi részének el kellett hagynia az orszá­got. Ott álltak ketten a családi szőlővel, ami­vel valamit muszáj volt kezdeni. A nagyma­ma élete ezután a szőlő és a bor körül for­gott. Tavasztól őszig a szőlőben kezdte a munkát, ahonnét délután három órakor ér­kezett haza, csak ekkor került főtt étel az asztalra, a nagypapa nagy bánatára. Öt óra­kor nyitották ki a borkimérését, ami este nyolcig volt nyitva. A család deciről decire adta el a megtermelt bort. Az ivóban csak bor volt és fröccs, és kártyázni lehetett.­­ Édesapám volt az első értelmiségi a család­ban, kertészeti egyetemet végzett, szakmér­nök lett, elsősorban szőlész volt, és a bort is másképpen adta el, leginkább kannákban szállították Zalaegerszegre, de jutott hordós kiszerelésben Kanadába is. Nagyanyámnak még készített bort, hogy legyen neki mit ki­mérni az ivóknak, ahogy ő nevezte a kun­csaftokat, emlékszik a kezdetekre. Felvetem, hogy ezek után nem kellett sokat gondolkodni a pályaválasztáson. De kide­rült, hogy a fiatal a Taschner Kurt István a borkimérés-vonalat választotta, a vendég­látásban képzelte el az életét, és a vendég­látóipari főiskolát végezte el, szálloda sza­kon. A kilencvenes évek közepén viszont a pálos rendi pincében kezdett el vendégeket fogadni és az édesapja borait kóstoltatni, majd elkezdték palackozni is a borokat. Ek­kor döntötte el, hogy a borral fog foglalkoz­ni és képezni fogja magát, így lett 2000-ben szőlész-borász szakmérnök. Akkor kezdett el álmodozni egy saját pincéről is. Fahordók nélkül A városszéli Pihenőkereszt részen, ahol most a Taschner Bor- és Pezsgőház áll, nemrégen még szőlők voltak, itt kapott ő is egy darabot, ezen épült fel 2004-ben a je­lenlegi pincészet. Az egykori német ajkú bortermelőket hívták így. Ha csak a szó értelmét néz­zük, akkor olyan német ajkú szőlőmű­vesekről van szó, akik a szőlőskertek­ben a sorok között babot termeltek. A bab árnyéktűrő növény, és az a bokros fajta nem árnyékolta be a szőlőt, a szü­retet sem zavarta, ráadásul az így meg­termelt bab után nem kellett semmi­lyen adót fizetni. Egy időben annyi ba­bot termeltek, hogy végül rajtuk ma­radt, hogy már nem is szőlővel, inkább babbal foglalkoznak. Bár az ilyen fajta babtermelés az ország más vidékein is előfordult, például a somogyi német falvakban, ez mégis csak a Soproni borvidék egyik jellegzetessége volt. Az elnevezés a német Bohnenzüchter, azaz babtermelő szóból ered, annak egy tájnyelvi változata. Eredetileg csúfnév volt, de később általánossá vált és egyre inkább a gazda szorgal­mát jelképezte. A régi bortermelő családi hagyományokat a kóstolóhelyiség falán elhelyezett hordófe­dél jelzi csupán. A pincében a borkészítés a legmodernebb technológiával történik. - Büszke vagyok arra, hogy most Sopron­ban az egyik legkorszerűbb pincével ren­­delkezek. Nagy teljesítményű palackozó, gravitációs tartályürítés, szaturáláshoz szükséges technológia, és más olyan beren­dezésem van, ami máshol nem található meg. Amit lehet, azt egyszerűsíteni, gépesí­teni a folyamatokat. Ehhez a bormennyi­séghez szükséges a megbízható technoló­gia annak érdekében, hogy minden elkészí­tett bor jó minőségű legyen. A másik szem­pont a helykihasználás, ezért hasonlít az épület belső szerkezete templomokhoz, nagy belmagasságú, két szinten együtt van minden, ami a borkészítéshez szükséges. Azt mondja, alapvetően fehérboros techno­lógiával rendelkezik a pincészet, ami arra van kihegyezve, hogy gyorsan elkészülje­nek a borok, amelyek így a szüretet követő­en 14 nap múlva már palackba kerülhetnek. Feltűnik, hogy nem látok fahordókat, ho­gyan készülnek akkor a vörösborok? Kide­rül, nem foglalkozik hordós erjesztéssel. Egy éve nincsenek fahordók, de azért majd lesznek ismét. A szokatlan jelenségnek van magyarázata.­­ Manapság a hordóhasználat elsősorban a szemnek szól, a mostani technológiákkal tökéletesen meg tudják adni a bornak azo­kat a tulajdonságokat amitől „fahordós" lesz. Azért van fahordó, mert régen ez volt az egyetlen olyan tárolóeszköz, amiben a bor még fejlődött is. Persze később jött a barrique-hordó, amikor a dongáiban lévő KIK AZOK A PONCICHTEREK? 25

Next