Kertgazdaság, 1999 (31. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Irodalom - Glatz Ferenc: A bor
128 Irodalom A bor A szüleinktől öröklött, környezetünktől eltanult foglalatosságot tiszteljük, megszeretjük. Szokásaink közé fogadjuk. Talán meg is élünk a foglalatosság űzéséből. De egészen más a magunk találta, magunknak felfedezett tevékenység. Azt képesek vagyunk életünk végéig szenvedéllyel űzni, kutatni, vizsgálni. Míg amaz életünk részét alkotó szokás, ez utóbbi életünket indító öröm. A bor teremtését tisztelni városi gyermekként tanultam meg. Figyelni a szem érettségét, a szüret idejének kiválasztását. A kockázatot, hogy meddig tartsák még a fürtöt a tőkén. Hiszen hiába tudjuk, melyik fajta mikorra érik, a Pannon-időjárás változásai állandó izgalmakat tartogatnak. - No és a préselés! Én a kis prést szeretem, azt szoktam meg, mert a néhány hektó edényhez ez ad kétnapi munkát. Talán lassú, de én épp ezt az életütemet szeretem. Pihentető: egész más, mint a zaklatott szerkesztői-igazgatási „kultúráiét”! Pihentető: mint a kutatás a levéltárban, vagy az írás - csendes éjszakákon. Pihentető, de izgató. Le sem írom, majd talán halálom előtt, a magam kikísérletezte titkaimat: mit teszek a fehérrel a darálás és préselés közben. Mert a kis prés erre is időt ad: bánni a zúzalékkal. Nemcsak a pirossal, de a fehérrel is. S azt sem mondom el, milyen nálam a préselés üteme. Majd a Naplómnak.Azután van , amire nyilvánosan is büszke vagyok: sohasem lát répacukrot a must. (Hm, megtehetem, mert vásárolom a szőlőt és 18 cukorfok alatt még sohasem volt. Ha gyengébb, inkább kihagyom az évet. Ha jó az évjárat, többet veszek, így volt 1994-ben. Ugyanonnan, ugyanolyat veszek.) Azután a forralás. Mint a születésnél, figyeled, figyelem, melyik hordó hogyan viselkedik. Nyilvánosan büszke vagyok hordógondozásomra. Üresen vagy telítve, szeretettel bánok velük, kívül, belül. Néha beszélgetek velük. Van, amelyiket húsz éve csináltattam, s még ma sem mindig értjük egymást. Jól tartom őket. Magam tervezte csak téglapincében, a szellőzés állandóan szabályozva. És a kétéves érlelést szigorúan betartom. Nem sürgetnek piaci körülmények. Magam, a családom, barátaim isszák a hordók tartalmát. (Az 1996-os Chardonnayt harmadik éve dédelgetem, most van a csúcson.) Hiszem, hogy a kiérlelés nem csak a lének, de a hordónak is fontos. Istenem! Három éve figyelni, ápolni. A forrás után kétnaponta, majd hetente rohanni ki a hegybe, a kotyogót tisztába rakni, az ivós hordók feltöltését különösen vigyázni. (Azt sem árulom el, hogy mi alapján döntöm el, meddig hagyom az „anyán”. Az én kockázatom. Majd figyelni, hogyan erősödnek a savak, a zamat. Azután figyelni: meddig mozdul újra a fakadáskor... Hm! Bolonddá tettük világunkat, kissé talán magunkat is. Azt élvezzük, hogy függetlenítjük magunkat a nem emberi élővilágtól. Életcélként követjük a modernnek látszó eszmét. Micsoda badarság! Tesszük ezt ahelyett, hogy a föld, a növények, az állatok viselkedését kívánnánk jobban megismerni, hogy lássuk: mi végre vannak ők, s mi végre vagyunk mi e világon. Emberi kiváltságunk, hogy gondolkodni tudunk. Nekem örömet ad, hogy figyeljem az ősanyag másféle mozgását. Az ő életüket. S örömet ad, hogy ezzel foglalom el mindnyájunk emberi kiváltságát: a gondolkodó képességet mindnyájunkról. Róluk és rólunk. A bortermelés megismerése ragadott ezen örömök közé. És a préselt, érlelt lé okos, mértékletes fogyasztása. Hát így vagyunk mi: ő, a felséges életanyag, életfolyamat, és én, a kíváncsi, hozzáidomuló kisember. Glatz Ferenc