Kincses Kalendárium, 1973
Borba mártott emberek
Borba mártott emberek Nem bűnügyi krónikák részegeskedőiről, garázdálkodóiról kívánok én ist szólni. Sokat ácsorogtam már különböző italozó helyeken és tudom: nem mindenki részegeskedő, vagy garázda, aki ezeken a helyeken megfordul. De hogyan lehet megtudni, ki a részegeskedő, garázda és ki az, aki csak megmártózott a borban? Én ezt egy tízéves kisfiútól tanultam meg. Többször láttam már leballagni a borozó lépcsőjén, egy halom virággal a karjában. Többször láttam és módom volt megfigyelni: végigjárja a két helyiségből álló borozó vendégeit („Virágot tessék!”), de nem mindenkit szólít meg, egyeseket szó nélkül otthagy. Először azt hittem, olyanokat kerül ki, akiket az ital már levett a lábáról, fél tőlünk. De aztán láttam, hogy kínálgatja a virágait ilyeneknek is, néha viszont a lábukon még biztosan álló embereket nem kínálja. Virágot tessék! Érdekelt, hogy milyen alapon válogatja ez a kisfiú a vevőit — egyszer hát mgeállítottam és megkérdeztem tőle. — Tetszik tudni, én csak megyek, csak megyek, karomban a virágokkal. De közben azt lesem, ki, hogyan néz a virágra. Állok előtte, amíg rá nem néz. Abból tudom, hogy megszólítsam-e. Az se biztos, hogy mindenki vesz, akinek felkínálom, de vannak, akiknek hiába is kínálnám, látom a szemükből. Nem mindenki részeges, garázda, aki magmártózik a borban. Mutass fel előttük egy szál virágot, és megtudod, melyik milyen! A borivók közt igen sok a magányos ember. Ezek is kétfélék lehetnek: hallgatagok és beszédesek. Láttam már olyat, aki órák hosszat elálldogál egy (no, mondjuk, kettő) pohár bor mellett anélkül, hogy valakivel szóba elegyedne, még, ha mások próbálkoznának is vele, akkor se, csak néz maga elé, iszogat, s még azt se lehet kitapogatni, keserűségből, vagy jókedvéből iszik. Egyesek borivás közben tájékozódnak a napi sajtóból a világ eseményeiről, de közvetlen környezetük érdektelenül hagyja őket. Másoknak viszont beszélniük kell. Hallgattam én már pityókás szomszédom monológját másfél órán át, úgy beszélt maga elé, mintha volna vele valaki, s annak beszélne. De vannak, akik nem lehetnek meg társ nélkül. Én is társa vagyok már ilyenféleképpen valakinek. Időről időre találkozunk, első találkozásunkra is jól emlékszem, ötven körüli férfi. Soha nem erőszakolja rám magát, mint ahogy először is csak a tekintetével könyörgött: uram, engedje, hogy megszólítsam! Aztán, mert tekintetemből kiolvasta a beleegyezést, hangosan is megszólított. — Tudja, egyedül élek, egy garzonlakásban már évek óta. A munkahelyemen a munkatársaim 171