Kincskereső, 1986 (13. évfolyam, 1-9. szám)

1986-03-01 / 3. szám

Tomory csak most nézte meg. Alacsony, széles vállú, tizenöt-tizenhat éves fiú volt, arcáról bátorság és becsületesség látszott. - Hol vagyunk? - kérdé Tomory. - A föld alatt, a folyosóban. A folyosó abba a pincébe vezet, ahol a két honvéd van becsukva. Tetszik tudni, ez a kastély régente vár volt, ha az ellenség a várat bevette, ide menekültek az uraságok, amíg segítség nem érkezett. - Előre, előre! - szólt Tomory lázasan. - Csak utánam, honvéd bácsi. Gazsi és Gyurka egymást átölelve ültek a homályban. Már régóta egy szót sem szól­tak, néha megcsókolták egymást. Gazsi előtt, mint egy álom, átvonultak a háború egyes jelenetei... Látta Damjanichot, nagy, fekete, lován, amint a kardjával intett, hogy előre... Látta Bemet szürke köpenyében, amint ágyúit igazgatta... Eszébe jutott, mikor Bem kinevezte kapitánynak... a zászlót meghajtották előtte, a dobok megperdültek, a katonák tisztelegtek. Ah, sohase fogja többet a dicső, a szent magyar zászlót látni... És bajtársai, akik úgy szerették, és oly vitézül harcoltak mellette! Isten veletek!... Lehajtotta fejét..., és ekkor megjelent előtte édesanyja sápadt arca. - Bocsáss meg, te drága, te kedves, te egyetlen jó anyám, ha valaha ellened vétettem! Ezt suttogta ajka. ...Ekkor Gyurka hirtelen összerezzent. - Zörgést hallok. - Értem jönnek! - ez a gondolat futott át a Gazsi fején. Gyuri azonnal fölkelt, és feszült figyelemmel hallgatódzott. A pince sarkából, mely a bejárással éppen ellenkező irányban feküdt, csakugyan nesz hallatszott. - Mi lehet ez? - suttogta dobogó szívvel Gyurka. Egyszerre csak a pincesarokból gyönge világosság áradt ki, Gazsi, Gyurka odasiettek. Egy pincetorkot láttak maguk előtt, melynek csapóajtaját éppen akkor emelték fel a fejekkel: egy honvédsipkás alak és egy parasztfiú. Gazsi megragadta az ajtót, és kinyit­va, lassan leeresztette a földre. Nehéz volt, mert homokréteg feküdt rajta. A gyertya megvilágította a honvéd arcát. - Tomory! - lihegte Gazsi. Tomory szájára tette a mutatóujját, amivel azt akarta jelezni, hogy csendesség legyen. Aztán intett, hogy hamar lő a föld alá. A két testvér egy szempillantás alatt leugrott, s első dolguk volt megölelni, megcsó­kolni Tomoryt. - Nincs idő magyarázatra, előre! - kiáltott Tomory. És megindultak a folyosón, vissza a méhesbe. Amint a folyosó másik ajtajához érkeztek, a kis béres elfújta a gyertyát, és óvatosan kimászott a sötétben... Egyszerre csak (a többiek éppen utána akartak indulni) hanyatt-homlok gurult az üregbe. - Egy lépést se innen, vitéz urak, a kert tele van medvebőr süveges németekkel - li­hegte rémülten. Megdöbbenve állt meg a három honvéd. Úgy látszik, a veszedelmet nem lehet kike­rülni. Mit csináljanak? Egy pillanatig megdöbbenve álltak barátaink, és senkinek se jutott eszébe, hogy mit kellene tenni. Leghamarabb Tomory nyerte vissza hidegvérét, s így szólt a kisbéreshez: - Látod jól, hogy feküsznek a kertben a németek? - Egészen jól, vitéz úr, olyan szemem van, mint a bagolynak, éjjel is látok. - Hát akkor eredj a méhesbe, lesd meg, merre szabad a kijárás, merre vannak legkeve­sebben, és arra fogunk kitérni. Más mód nincs, fiaim - fordult a Bárdy gyerekekhez -, csak nem engedjük, hogy ebben a folyosóban megcsípjenek. "

Next