Kis Ujság, 1930. május (43. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-01 / 98. szám

10 danunk, hogy egyáltalán nem jelenik meg rendesen. — G. J. Jászapáti. Bűn­­tetett előélet­tel nem kaphat soffőr-iga­­zolványt. Különösen, lgi a büntetés a kommunizmussal kapcsolatban érte. Iratok megszerzésére nem vállalko­zunk. Kár volt magánúton oly nagy költségbe vernie magát. Rendes ügy­védember a feléért eredményesen el­végezte volna a dolgot. Forduljon ügyvédhez. Meg fogja szerezni az ira­tait és érdekeit minden vonalon kép­viselni és védelmezni fogja. Zs. S. Dombóvár: Sajnos, úgy van, amint hallotta. Nincs felvétel sehol. Mindenütt létszámapasztás van. Úgy a vámőrségnél, mint a pénzügyőrség­­nél. Hat gimnáziumi osztállyal keve­sebb tanoncidő alatt felszabadítanák. Menjen iparos­ pályára. Még ez lenne a legcélszerűbb. — F. I­né, Szekszárd. A felvétel első feltétele legalább négy középiskolai osztály, így a dolog, saj­nos, tárgytalan. — N­. J. Biharkeresz­­tes. Mindenütt túl nagy számban van­nak előjegyzések. Állásközvetítéssel nem foglalkozunk. Mi csak tanácsot adunk és pedig elsősorban azt, hogy máskor ilyen ajánlattól tartózkodja­nak. Forduljon állásközvetítőhöz. — Z. I. Méra. Forduljon: Magyar Anyák Nemzeti Ünnepét Rendező Bizottság­hoz, Budapest, IV., Dalmady­ utca 3. — B. S. Hajdúszoboszló, Kertészet. 1. A m. kir. állami kertészeti iskolá­ban a legtöbb növendéket csak érett­ségi bizonyítvánnyal veszik fel. Hat kö­zépiskolai osztály kötelező. A tanfo­lyam három éves. Egy évi kertészeti gyakorlatot is követelnek. 2. Budapest székesfőváros kertészképző iskolájában (Budapest. ,VII., Egressy­ ut 73.) négy középiskolai osztállyal veszik fel a növendéket. A megkövetelt középisko­lai bizonyítványnak meg kell lenni. Az iskolában érettségit nem lehet, il­letve ehhez hozzásegíteni nem fogják. — P. E. Szöny. Levelét áttettük vá­lasz végett szakorvosunkhoz. Sz. Gy.-né, Nagykőrös. 1. Ez idő szerint az engedély megszerzése szinte lehetetlen. Ha magas pártfogója van, talán sikerülhet. Ahogy azonban tájé­kozódva vagyunk, még így sem hisz­­szük. Mindenkit elutasítanak. 2. A kér­vényt, 1 pengő 60 filléres okmánybé­lyeggel ellátva, a Pénzügyminiszter úrhoz kell írni. Azonban a következő címre kell beküldeni: M. kir. Dohány­jövedéki központi igazgatóság, Buda­pest, II., Iskola-utca 13. — N. I. Báta­­szék. Furkó-puszta. 1. Sem a csend­­­őrségnél, sem a folyamőrségnél nincs most felvétel. 2. M. kir. Állami Munka­közvetítő Hivatal. Budapest, VIII., Jó­­zsef-utca 33. — Ceglédi olvasó. Innen képtelenség megállapítani. Nagyon he­lyes és értelmes minden felsorolt adata, de az a kérdés, hogy az ottani adó- s hivatal milyen kulcs szerint számít. Minden egyes városban, községben a­­ helyi viszonyok szerint más és más­­ kulccsal számítják ki az adótételeket. Tessék bemutatni a Kis Újság közle-­­­ményét és hivatkozni az 1927. évi V.­­ törvénycikkre, amely két hatalmas táb­­­­lázaton részrev­ezi az irányadó adatokat. ] Az adószámfejtés a hivatal dolga. T. F. Kiskunm­ajsa. Semmiféle rok­­kantilletéket nem emeltek és egyelőre nem is emelik. Hangoztatás és emelés között — sajnos — igen nagy távolság van. — K. B. Sajókazinc. Verseiben sok szép elgondolás van. A helyes­írási hibákról szokjék le. Tiszteletdijat kérni szerénytelenség. — L. J. Vasvárz. Az egyházi adó nem lehet több, mint az állami, adó tiz százaléka. A kivetés ellen tizennégy napon belül szokásos kifogást emelni. Járjon el az ügyben személyesen. Tárja fel megváltozott helyzetét és kérje a kivetett adónak felére való leszállítását azon az ala­pon, hogy az egyházi adó nem lehet több az állami adó tíz százalékánál. Ennél többet a pénzügyminiszteri ren­delet értelmében az adóhivatal nem hajthat be. A behajtást a miniszter 10 százalékon felül nem rendelte el. — D. I. Máriam­ajor. A küldött csont­­vázlesetet köszönjük a tudomány ne­vében, majd szakértővel megvizsgál­tatjuk és ha az szükségesnek­­véli, el­­juttatjuk a múzeumba. NI. I. Bősárkány. 1. Szívesen állunk szolgálatára, ez esetben azonban nem lehetünk segítségére. Próbálja az il­letőt kerülő utón kikutatni. 2. Beje­lentő-hivatal. Ren­dőrfőkapitányság, Bu­dapest, V., Ferenc József-tér 7. Küld­jön be 80 filléres bélyeget a hiva­talhoz. Levelében a legdiszkrétebb részleteket felsorolhatja. Faksz-köl­­csön. Az apósa munkaképtelen és nem bírja törleszteni a kölcsönt. Menjenek a jegyző úrhoz. Vetessenek fel jegyző­könyvet, amelyben apósa kinyilatkoz­tatja, hogy a hitelről a javára le­mond. Ugyanebben a jegyzőkönyv­ben maga is ad nyilatkozatot, hogy a hitelt vállalja és a fizetési kötelezett­ségnek mindenkor pontosan eleget fog tenni. A jegyzőkönyvet tanúkkal látta­moztatják és beküldik a Faksz-hoz. Budapest, V., Nádor­ utca 28. Az át­­írás díjmentes. Ha egymással törvénye­sen megegyeztek, semmi akadálya nincs. M. M. S. Kalocsa: Tekintettel arra, hogy hadirokkantakról van szó, a dí­jat el fogják engedni. Ezt azonban írásban kell kérvényezni a rendőrség­től, még pedig előzetesen. — F. M. L. Túra. Nem kisérte figyelemmel a Ta­nácsadót. Április 25-én már válaszol­tunk, hogy a sör fogyasztási adója száz literenkint 96 fillér. Kérdezze meg személyesen, hogy mire kérték a több­letet? "Orvoslásért a Pénzügyigazgató­sághoz kell fordulni. — S. F. Zagyva­­pálfalva. Forduljon a m. kir. Légügyi Hivatalhoz, Budapest, II., Fő-utca 6. — Sz. J. Domaháza. Forduljon a kö­vetkező címhez: Németalföld főkonzu­­látusa, Budapest, VIII., Üllői­ út 4. Vá­laszbélyeges borítékot mellékeljen. — Sz. I.-né, Alsócikola, Aladármajor. 1. A baleset ügyében levelét felülvizsgá­lás végett áttettük az Országos Gazda­sági Munkáspénztárhoz, Budapest, V., Akadémia­ utca 3. szám. 2. A végkielé­gítési ügyben forduljon levélben a következő címhez: Gazdasági Munká­sok Jogvédő Irodája, Budapest, V., Földmivelésügyi minisztérium. A Mun­­káspénztár válaszát itt fogjuk közölni.­­Kisérje figyelemmel a Tanácsadót. —­­ö. J. Tiszaföldvár. Forduljon a kö­vetkező címhez: Mezőgazdasági Tej­ipari Szakiskola igazgatósága, Cser­major, u. p. Vitnyéd (Sopron megye). Válaszbélyeges borítékot mellékeljen. Levélben hivatkozzék a Kis Újságra. — C. S. H. Buszba. Kardosául. Na­gyon óvatosnak kell lennie. Lépre ne menjen. Ötszáz pengő fizetést nagy­imnak adnak. Forduljon a m. kir. Munkaközvetítő Hivatalhoz. Budapest, VIII., József­ utca 33. Mit árulhat a vegyeskereskedő? Régi törvényes rendelkezésen alapszik, hogy a vegyeskereskedőnek jogában van rö­­lös árut is tartania és minden olyan árucikkel, amely a ház táján, gazda­ságban és háztartásban szükséges.­ Joga van még cipőárut is tartania, az esetben is, ha a községben valaki­nek cipőárusító üzlete van. Ez még abból a régi időből származik, amikor a vidéki helyeken nem voltak a keres­kedések külön szakmákban, hanem ve­gyes árusításban szolgálták ki a kö­zönséget. Ezen a rendelkezésen ma sem változtattak. — M. P. Medgyesbod­­zás. Kutcsinálónak, kutmesternek, kút­fúrónak iparigazolványt kell kérnie. Forduljon a szolgabirósághoz, mint ipari hatósághoz. Onnan fogja meg­kapni. — E. R. Bácsalmási szőlők. 1. Addig ne tárgyaljon komolyan a vételárról, amíg a föld teherkérdése tisztázva nincs. Járjon el személyesen a telekkönyvvezetőnél és kérjen­­meg­bízható felvilágosítást. Nyugodt lelki­ismereti és papírról útbaigazítást adni itt nem lehet. Csakis ott győződhetik meg a pontos tényállásról. 2. A béke­beli ezer korona most 8 fillér. A 210 korona tehát két fillér értékű lett. — K. ,1. Dunapataj. Aki a kérvényt be­nyújtotta, sürgesse meg. Nincs m­ó­­dunkban u lánaj árat. B. G.-né, Balatonfi­lie. Forduljon a következő címhez: Földművesek Tuda­kozó Irodája, Budapest, V., Földmive­­lési minisztérium. Sürgős választ kér- Figyelmeztetés! A tanácsot és felvilágosítást kérő levelekre csakis a Tanácsadóban válaszolunk, még akkor is, ha bé­lyeget mellékelnek levelükhöz a beküldők. Csak egészen kivétele­sen, bizalmas természetű családi ügyekben válaszolunk levélben. jen. Leveléhez mellékeljen válaszbélye­­ges levélboriték­ot. — J. M. Tokaj. A biztosítást minden évfordulón felmon­dani lehet és kérheti egyben az addig befizetett dijak tőkésítését. Már most kérte támogatását a Faksz-nak, amely szintén érdekelt fél. (Falusi Kislakás­­épitő Szövetkezet, Budapest, V., Nádor­­utca 28.) A biztosítási kötvény 3-ik, 4-ik oldalán megtalálja a részletes tá­jékoztatást. — Sz. Salgótarján. For­duljon a m. kir. Légügyi Hivatalhoz. Budapest, II. Fő­ utca 6. szám. A levélben 40 filléres bélyeget mellékel­jen. Ennek ellenében meg fogja kapni a részletes tájékoztatót. — P. Gy. Haj­­dudorog. 1. Forduljon az alispáni hi­vatalhoz. A titkár ur, vagy­ bármelyik vármegyei jegyző ur ad útbaigazítást. Csak a megyénél tudhatja meg, hogy mikor lesz felvétel? 2. Ha a kérvényt az államvasuthoz beadja, mennyi idő alatt vap választ? Ezt senki sem tudja. Az igazgatóság címét mindenesetre itt adjuk: Budapest, VI., Andrássy-ut 75. szám. T. I. Hajdudorog. Utána kell járni magának is és az édesanyjának is személyesen, hogy valahol valamikép­pen felvegyék. Leghelyesebb lenne va­lamely iparban elhelyezkednie. Esetleg két év alatt is felszabadítják. Akkor könnyebben jut be az államhoz. Négy középiskolával nagyon nehéz elhelyez­kedni, amikor érettségi bizonyítvány­­nyal sem lehet hivatalba jutni. Nem kell csüggedni. 11a egyik helyről el­utasítják, máshol kell újból próbál­kozni. — G. .1. Győr. 1. Forduljon a Gyermekvédő Liga igazgatóságához, Budapest, VIII., Trefort­ utca 3. Hi­vatkozzék a Kis Ujságra. Okieden fog­nak választ adni. Tudóinkkal külföldi gyem­eknyaraltatás nincs. Ha a volt nevelőszülők külföldről kérnek vala­kit és az útiköltséget ide beküldik, az esetben viszik ki a gyermeket. 2. A künnlévő gyermekekért külön­vonat nem fog menni, hanem június és július végén néhány nevelőszülő a Szent Imre-évre való tekintettel, sa­ját költségén hazaküldi a nála lévő gyermeket. D. I. Debrecen: Állásközvetítéssel nem tudunk foglalkozni. A kérdezett gyár központi irodája: Budapest, IV. ker., Kossuth Lajos­ utca 13. Attól függ min­den, milyen iskolai képzettsége és mi­lyen egyéni képességei vannak. A nagy tehetségek is rendkívüli sok utánjárás­sal tudnak valahová bejutni. — Ifj. V. I. 1. A csend­őrségnél nincs felvétel. Hogy mikor lesz, most nem lehet tudni. 2. Jelentkezzék a megyeházán, minden héten van toborzás." Menjen előbb az elöljárósághoz és jelentse be szándékát. A korhatár 20—27 év. — B. Gy. Medgyesegyháza. Forduljon ,a magy kir. Légügyi Hivatalhoz, Bu­dapest, II., Fő-utca 6. Levélben csak kényes családi ügyben adunk választ. — F. A. Körmend. A hangyatelepeket forró vízzel kell leönteni. Azután a réseket agyaggal, vagy ablakgittel kell simára elkenni. A kamrát és a kony­hát erős lúggal kell sikálni. — NI. I. Először jelentse be szándékát az elöl­járóságon. Azután menjen be a vár­megyére, ahol minden hét szombatján­­ toborzás van. Ha minden tekintetben­­ megfelel, az okmányai is rendben van-­ nak, akkor behívót kap. Csak későb­ben lehet róla szó, hogy­ tüzérnek ké­pezzék ki. Egyenesen Hajmáskérre jutni nem lehet. A korhatár 20—27 év. F. M. Csorna. Saját előadása sze­rint feleségének éppen elég oka volt arra, hogy otthagyja. Kötelessége te­hát most módot keresni arra, hogy feleségéhez visszatérjen, különösen ak­kor, h­a mint írja, még most is sze­reli őt. Felesége teljes joggal kívánja, hogy vagy térjen vissza hozzá, vagy váljanak el, s ha nem akarja a házas együttélést helyreállítani, úgy felesége kérésére is ki fogja mondani a bíró­ság a válást. — B. J. Nemesrádé. Ingatlanrészükkel semmiképpen nem­­ felelősek testvérüknek az adóssá­gaiért, sőt ha igazolni tudják, hogy­­ az ő részét is megvették, akkor az­­ egész ingatlant mentesíthetik a fog- '­lalás alól. Ezt természetesen csak ügy- s véd tudja elintézni. — Igazság. A ter­­í mészetes atya minden törvénytelen­­ gyermekéért tartozik tartásdíjat fizetni, n­ő S. L.-né, Nyíregyháza. A házastár­­s sak egymás adósságaiért általában fele­­­­lőssé nem tehetők. A férj felel felesé­­í­gének azon adósságaiért, amelyeket az­­ a háztartás vitele céljából csinált. : Sz. L. Szöny. A bíróság legfeljebb­: 10 százalék kamatot itél meg. Az örök-­­­hagyó által írt végrendelet csak ak­­­­kor érvényes, ha két végrendeleti tanú , is szerepel rajta. — K. A. Nagybán­­hegyes. Forduljon ügyvédhez, mert ■ egymagában soha nem fogja tudni ren­dezni ezeket a dolgokat. — G. J. Surd. Édesapja csak akkor felelős, ha az édesapja háztartásában él és neki dol­gozik. — C. B. Szabadhidvég. Kér­jen hat havi felmondást. A bíróság ■ minden valószínűség szerint be fogja számítani legalább a hiány erejéig a korábban felmerült többletet. — K. L. Takácsi. Ha dollárt kapott kölcsön, akkor most dollárt tartozik visszaadni, tekintet nélkül arra, hogy sok vagy kevés az a pénz, amit fizetnie kell. Ha a kölcsön magyar korona volt, akkor csak magyar koronát tartozik valorizálatlanul megfizetni. N­. M. Mogyaróska Az öröklött va­gyon után aszerint kell fizetni száza­lékot, hogy milyen rokoni fokon örö­költ valaki. Adásvételnél az állami ille­ték 5 százalék, ez mindenesetre ol­csóbb, mint az örökösödési illeték. — F. Gy. Gyöngyösszöllős. Végkielégítésre öt esztendei szolgálat után van joga a kereskedelmi alkalmazottnak és tiszt­viselőknek. A bíróságtól függ, hogy annak minősült-e? Próbálják meg sze­génységi bizonyítvánnyal pert indítani. — B. A. Kiskunm­ajsa Kérjen kimuta­­tást, hogy milyen cím­en számítják fel az adót,­ abból megállapíthatja, hogy jogos volt-e a felszámítás, vagy nem, s amennyiben nem volt az, akkor fel­lebbezze­ meg a Pénzügyigazagtóság­­hoz. — G. K.-né, Pápa. — özv. K. Gy.-né, Bum. — P. J. Békéssámson. Kivételesen levélben válaszoltunk. Ill. B. M. Kunmadaras. 1. Ita jó sreklje van es nem­usmagot akar tér­imérn!. forduljon valamelyik magkeres­kedőhöz, vagy termény üzlethez és kös­sön egyezséget a mag átvételére. Úgy nyugodtan termelhet. A mag ára mi­nőség szerint nagyon változó. A mag­­kereskedők 8—10 pengőért adják ki­lóját. Komlómagnál hasonló az eset. Kis mértékben terménykereskedő vagy magkereskedő veszi meg. Azután to­vább adja sörgyáraknak, vagy kül­földre szállítja. Ezt azonban csak nagy mennyiséggel lehet elérni. A kereske­dőnek mintát küldjön és kérjen ár­ajánlatot. Óva intjük attól, hogy több­féle magtermeléssel foglalkozzék, mert ez — ha csak nincs meg a kiváló szakértelme és kereskedelmileg jó érté­kesítési lehetősége — rendszerint nem előnyös. Anyagilag szétforgácsolja ere­jét, pénzét, munkáját. Egyfélének vág­jon neki, ami legjobbnak ígérkezik s abba vesse bele minden szorgalmát. Termeljen egyféléből jól és sokat, ak­kor szép eredményt fog elérni.­­ Hu­­szonegy­ éves, öreg gondozatlan szőlő­tőkéit, melyek erősen le vannak har­matgyökerezve s az alsó gyökerük el­­satnyult, próbálja újból meggyökerez­­tetni s jól megtrágyázva termőképessé tenni. 3. Gyümölcsfáknál, különösen diónál, előfordul, hogy a főgyökér a többi gyökerek rovására mélyen az altalajba fut és ilyenkor a többi gyö­kér nem terebélyesedik a felső hindu. KIS ÚJSÁG 1930 május 1 Tavaszi és nyári kedvezményes előfizetés! Aki a Kis Újság kiadóhivatalának postautalványon beküld 8 pengőt, vagyis négyhavi előfizetésnek az árát, annak e csekély összeg ellenében 5 hónapig küldjük naponta a KIS ÚJSÁG-ot és összes mellékleteit. Akinek még nem járt le ex előfizetése, ml is kihasználhatja a kedvezményes előfizetést, mert ha beküld 8 pengőt, akkor előfizetését 4 hónap helyett 5 hónappal hosszabbítjuk meg. A S­pSisgílt postautalványon leoKésőbb májuus­z-ig a következő címre kell feladni: £€i­0 Ereaig&atest 4 KIS ÚJSÁG 11

Next