Kis Ujság, 1931. február (44. évfolyam, 26-48. szám)

1931-02-01 / 26. szám

, ha, ezt ugyan olcsón megúszták! A honatyák most vették fel 3300 pengős negyedévi járandóságukat, amit az utóbbi időkben sokalni kezdett a közvélemény, s ennek nyomása alatt maga a 1. képviselő­­ház is. Több felszólalás, több in­­dítvány, több újságcikk foglalko­zott a kérdéssel s mióta a takaré­kosság­­ból nemcsak jelszó lett, de bizottság is,­­ itt is megszületett a bizottság, miután maguk a hon­atyák megállapították önmagukról, hogy tizenkét százalékot bátran el lehet venni tőlük, anélkül, hogy a munkájuk ezzel kisebbíttetnék. Ezt az áldozatkészséget mindenki azzal az érzéssel könyvelte el, hogy végre a költségvetés terén is a gyakorlati megoldások terére lép­tünk és a sok beszéd után végre jönnek a­­tettek is. S amint illik, elől maguk a törvényhozó urak, akikről éppen most mutatta ki a Házban egyik képviselő, hogy — törvény ide, törvény oda,­­ meg­lehetősen el vannak kötelezve anya­gilag a különböző vállalatoknak, úgyhogy nem igen tudják szaba­don és függetlenül gyakorolni tör­vényhozói kötelességüket. Ilyen megállapítás után kétsze­resen jól esett az önzetlenség meg­nyilvánulása s mkár-már elkönyvel­tük a 12 százalék megtakarítást az anélkül­ is túlduzzasztott költségve­tés apasztására. De örömünk korai volt. A bizott­ság más véleményen van, mint a t. honatya urak s máson, mint a t. közvélemény. Azt mondja a bizottság, melynek kötelessége, lett volna a képviselői fizetések leszállításának megállapí­tása, hogy: — Jelen esetben semmi értelmét és szükségét nem látja a képviselői illetmények leszállításának. Szép. Tehát nincs szükség a ta­karékosságra. Vagy ha van, nem az ezer pengősöknél kell kezdeni, hanem a 120 pengősöknél. S ha meggondoljuk, hogy az a bizottság, mely erre a bölcs megállapodásra jutott, szintén képviselőkből áll, s ha meggondoljuk, hogy most már a t. képviselő urak egészen vérte­­zetten jelenhetnek meg választóik előtt, mert hiszen ők le akarják mondani, csak a bizottság nem fo­gadta el áldozatkészségüket, úgy ta­láljuk, hogy a t. honatyák szem­pontjából egészen ügyesen bonyo­lódott le ez az ügy. Legalább is úgy, hogy a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt. Ha a t. honatya urak az ország dolgát is ily ügyesen és ily eredmé­nyesen tudnák lebonyolítani, mint a magukét, még mi is azt monda­nánk, amit a bizottság mondott, hogy­­­ semmi szükség a fizetés leszállítására. IRODALOM Magyar Asszony. A Magyar Asszo­nyok Nemzeti Szövetségének értékes folyóirata, a Magyar Asszony, művészi borítékban, változatos tartalommal je­lent meg. Gyönyörűséggel olvastuk benne József Ferenc királyi herceg Tormay Cecilének ajánlott »Tilalomfa című versét, Gramantik Margitnak az angol királyné magyar származású nagyanyjáról írt rendkívül érdekes cikkét, a tihanyi, élettani intézet meg­kapó ismertetését. Részletesen beszá­mol a lap­ a Magyar Asszonyok Nem­zeti Szövetségének közgyűléséről, a magyar asszonyok hatalmas, öntuda­tos, egyedülálló­­ munkájáról. Mutat­ványszámot díjmentesen küld a Ma­gyar Asszony szerkesztősége (Budapest, VII., Rózsa­ utca 23. szám). KIS ÚJSÁG Vasárnapi krónika A parlament bősz porondján áll a harci torna, amitől a magyar népnek kavarog a gyomra. Peyer Károly azt bömböli: — Panama van ebben! — Dréhr Imre meg úgy hallgatja, hogy szeme se rebben. De azután ő szólal meg, mindent sorra cáfol. Csakhogy tovább vádaskodik az a Peyer Károly, Jó Dréhr Imre azt feleli: — Ez mégis gyalázat! — Közben pedig Albertfalván süllyednek a házak. Minthogy pedig szép hazánkban drágitott a posta, A vasút is odaállott a drágító sorba. Igaz ugyan, hogy titokban és szőrmentén drágít, S a szép szaval: mákonyával egészen elk­ábit. Azt mond­ja, hogy ő nem drágít. Hanem jó szándékkal Ezt is, azt is fölemeli néhány százalékkal. Több bevétel, bizony, ráfér az államvasútra. Ámde­ ez az emelés,­ épp a kisembert sujtja! Elmúlottak az ünnepi fényben úszó percek. S elutazott Budapestről Takamacsu herceg. Versbe szedte mind a szépet, amit itten látott, Operai előadást, főúri világot, '■ Japán herceg, elhisszük, hogy a te versed szép lesz, De ha akarsz igazságot a szép tündérképhez: f'Arli kis magyar falucskában tölts el néhány percet, S lefogadjuk, Takamacsu nem írsz akkor verset! ovay. Tizenöt év után elindít­ a falijába három oroszországi magyar hadifopoly Nagy Lajos Kiskovácsiba, Sánta Béla Tétre, Cerman János Albertirsára hozott orosz asszonyt Kinn a külső Váci-úton a budapesti Fertőtlenítő Intézet hátsó udvarán öt kis apróság játszik fogócskát. Furcsa, idegen nyelven beszélnek. Nevük is idegenszerű, Rozsa, Viktória és egyéb ilyen magyartalan hangzásű­ neveken szólítják egymást. Oroszok. Oroszok, csak így hívják egymás között őket a Fertőtlenítő altisztjei. És velük együtt a felnőtteket is, az in­tézet legújabb vendégeit. Két hét óta vannak itt megfigyelés alatt hét la­kattal elzárva a külvilág elöl, nehogy esetleg a magukkal hozott betegségek­nek csirái elterjedhessenek­ a fővárosba. Két hete érkeztek meg a nyugati pá­lyaudvarra, ahonnan zárt kocsiban beszállították őket a Fertőt­­enitőbe. Menekülés a fehér halál országából... Szibériából megtért volt hadifoglyok és már alig beszélnek magyarul. Oro­szos kiejtéssel, orosz szavakat keverve a beszédbe, magyarul társalognak ugyan a látogatóval, egymás között azonban csak az orosz szó járja. Persze, tizenhét év alatt megszok­ták, szinte elfelejtették a magyar nyel­vet. Hárman vannak, Nagy Lajos kisko­­vácsi borbélymester, Sármán Béla téti csizmadia és a harmadik Cerman Já­nos albertirsai földmives. Január 6-án indultak el Petrofxivlovskból, Ornik közelében fekvő kis városkából. Egy­heti vasutazás után átjutottak a lengyel határon, 19-én pedig megérkeztek Bu­dapestre. Az útjük aránylag egyszerű volt. Simán ment minden. Szibériában felültek a vonatra, átszálltak ötször, végre megérkeztek Pestre. Ellenben an­nál kalandosabb úton jutottak el hoz­zájuk az útlevelek, amelyekkel hazajöt­tek. Magyarországi hozzátartozóik­­ ki­váltották az illetékes hatóságnál az út­leveleket, elküldték a varsói magyar követségre, ahonnan a lengyel hatósá­gok jóvoltából, a lengyel külképviselet moszkvai ügyvivőjéhez kerültek, aki azután hozzájuk juttatta. Természe­tesen ekkor még nem ülhettek vo­natra, hogy hazautazhassanak. Előbb orosz elbocsátó vízumot kellett kérni, amit csak hosszú utánjárással sikerült megszerezni. Sokan voltak akiknek ez nem sikerült. Egypár nevet mondanak is. Zömbör János, Kruzsinszky Ignác és Pál János. Ők hárman boldogok, sikerült any­­nyi év után végre hazajutniok. Ma­gukkal hozták feleségeiket és gyerme­ 1931 február 1­ 6. 0 m. hír, postatakarékpénztár­­ Újpest, Kamarca 40. sz. alatt és Pesterzsibat, Petőfi­ u. 9. sz. p. tevé zálogkölcsönüzleteiben 1931. február 5-től kezdve minden csütörtökön rt.u.56r ától zálogból ki nem váltott ruha- és fehérnemüeket, vásznakat és különféle hasz­nálati tárgyakat árverez. Az Újpesti zálogkölcsönüz­letben ezenkívül arany- és ezüstnemű­ek és ékszerek is kerülnek árverésre. keiket, akik bizony egy hangot sem értenek magyarul. Rossz világ van odakünn monja a hatalmas termetű Sám­mal Béla csizmadiamester. — Aki teheti, szökik orosz földről, bár a szovjet megtesz minden lehetőt, hogy meg­akadályozza az országból való távozást. Négyszeres drótsövény védi a határo­kat, de azért a határszéleken egyre tart a menekülők átszökdösése. . Most hosszú elbeszélés következik furcsa, alig érthető magyarsággal ar­ról, hogy milyen keserves világ van ott kinn a félelmetes és titokzatos vö­rös Oroszországban. Lázasan folyik a rabszolgamunka a magas északon, negy­venfokos hidegben, nyáron pedig gő­zölgő mocsarakban. És a kemény mun­kának nincsen meg a bére. Ellátás és negyven csernovec — a bolsevista rubel — a fizetés. Az ellá­tás kétségbeejtően rossz, mert a va­lamirevaló gabona és a hús mind-mind külföldre kerül. A nagy kivitellel akar­ja Sztálin vörösdiktátor tönkretenni a külföldi államok termelését. Nem fontos neki, hogy ezalatt­ a saját ha­zája éhezik. A szovjet urainak kell a pénz. Éjszakánként ropognak a puskák: halál!... halál!... — Mi nem voltunk tagjai a kommu­nista pártnak — folytatja Sármán, — a saját mesterségünkben dolgoztunk és a többiekhez képest jól kerestünk, ■ (ezért tudtunk hazajönni) mert tet­szik tudni, a hazajövéshez sok pénz kell. Azonban üldözik odakinn az ön­álló embereket. Állandó halálfélelem­ben éltünk. A bolsevistáknál mindenért halálbüntetés jár. Akinek húsz rubel­nél több pénze van, azt agyonlövik. Akinek egy lovánál több van, agyonlö­vik, aki a jégvermében nyáron a szö­vik ,aki a jégvermében nyáron a szo­kásosnál több vajat tart, agyonlövik.­­ Éjszakánként hallottok, hogy meg­indították a teherautók motorjait a G. P. V. laktanyájában és a motor­­berregésen túl is "ki­hallatszott a puska­ropogás. Kivégzések voltak. Ezt nem bírtuk már, nem tudták mikor kerül ránk a sor, a kemence falában a padló alatt, rejtve gyűjtöttük a pénzt, hogy hazajöhessünk. — Van-e még sok magyar odakünn­? — kérdeztük végül, kérdésünkre azon­ban nem kaptunk kielégítő választ. A magyarok elszórva élnek odakint, nem sokat tudnak egymásról, leg­eljebb csak azok, akiket a véletlen szomszéd­ságba hozott egymással. Sűrűbb ma­gyar lakta területekről Sármánék nem tudnak. Az Oroszországból szabadult három magyar egyébként orosz feleséggel és orosz gyerekekkel most szombaton út­nak indult. Kinyilt előttük a Fertőt­lenítő Intézet nagy kapuja s végre me­hettek szabadon haza. Oda, ahonnan fiatalon, tizenhét évvel ezelőtt elindul­tak, nem is álmodva, mi minden fur­csa, hihetetlen dolgot hoz rájuk ez­­ a tizenhét esztendő. Bőrkiütésnél, viszketegségnél Borókakenőcsöt és szappant vegyen

Next