Kis Ujság, 1946. augusztus (60. évfolyam, 171-194. szám)
1946-08-20 / 186. szám
Hagy pompával üli meg Budapest népe Szent István napját Kedden fél 11-kor lesz a Szabadság-híd ünnepélyes átadása Szent István napját, augusztus 20-át, talán soha nem ünnepelte bensőségesebben és lelkesebben Budapest népe, mint az idén. Mialatt Parisban döntenek sorsunk felől és a hívők fohásza remeg a jövendőért, azalatt dolgos, munkás magyar kezek megmutatják a világnak egy rombadöntött főváros újjáépítését. Ezen a napon avatják fel a Szabadság-hidat, az erőteljes, vállvetett munka és élniakarás látható szimbólumát. Augusztus 20 án, reggel 9 órakor. Mindszenti/ .József bíboros hercegprímás a Szent István Bazilikában a Szent Jobb kitételével ünnepi főpapi szentmisét mond. Közben szentbeszéd lesz. Délután 4 órakor a Szent István Bazilikából országos Szent Jobb-körmenet indul az Andrássy úton át a Hősök terére. A Bazilikában rövid bevezető egyházi szertartás lesz, a Hősök terén pedig az előírt könyörgések fejezik be az egyházi ünnepséget és utána Mindszenty bíboros hercegprímás áldást oszt.tt. Hősökterén tehát szentbeszéd nem lesz. Az útvonalat fellobogózták. Az Andrássy úton végig gyönyörű lobogók díszítik a körmenet útját. A híd tehérpróbája Az egyházi ünnepen kívül a főváros közönségének lelkes érdeklődése előzi meg a pontos időre elkészült Szabadság- híd megnyitását. Vasárnap zajlott le a híd teherpróbája. Több mint ezertonnás megterheléssel kísérleteztek és kiderült, hogy e megterhelés alatt a híd hatalmas ívelésű középső nyílása csak mintegy 10 centiméternyit hajlik meg. Ilyenformán a híd képe hullámvonalat mutat, ami természetesen csak műszerekkel észlelhető. A híd kiállta a teherpróbát. Áthaladt már az első villamoskocsi is. Amikor a villamoskocsi a hídra futott, a közönség megéljenezte. A Szabadsághíd a magyar újjáépítés eddigi legnagyobb sikere. A pesti oldalon a Fővám téren vasárnap már tribünöket építettek. Ez a munka befejezését jelentette. Előkészület volt a Szent István-napi ünnepi megnyitásra, amikor Gerő Ernő miniszter, Tildy Zoltán köztársasági elnök, a kormány, a mérnökök és munkások, valamint Budapest népe jelenlétében átadja az újjáépített Ferenc József-hidat Szabadsághíd néven Kővágó József polgármesternek, illetve Budapest közönségének. A keddi hídavatásra a következő szövegű meghívót küldték széjjel: „Örömmel értesítem, hogy a fasiszták által felrobbantott Ferenc József-híd Szabadság had néven újjáépült. A Szabadság-híd ünnepélyes felavatása augusztus 20-án délelőtt fél 11 órára a Iad pesti hídfőjéhez tisztelettel meghívom. Gerő Ernő magyar közlekedésügyi miniszter.“ A hőség kisebb enyhülése várható záporesővel, zivatarokkal Békéscsabán 40 fok volt a rekord hőség • Látogatás a Meteorológiai Intézetben A gazda aszálynak nevezi, a városi ember kánikulának mondja a rekkenő hőséget; a kétféle életformában más a száraz, forró nyár falun és más városban, öreg parasztok évtizedek óta nem emlékeznek olyan nagy aszályra, mint amilyen az idén volt. Ez a változatlanul meleg, száraz időjárás, most maga az esemény. Éppen ezért fordultunk érdeklődésre. Bacsó Nándor főmeteorológus, a klímaosztály vezetője készségesen ad felvilágosítást, • amikor elmondjuk, hogy a „hőség" sorsa felől érdeklődünk. — Hát igen, éghajlati szempontból a mi nyarunk ez évben szinte szubtrópusi klímának felel meg — mondja a főmeteorológus. Az osztály egyik fiatal professzora mindjárt közli is velünk, hogy Budapesten vasárnap 37 Celsius fok volt a legmagasabb meleg. Közben beérkeztek a vidéki mérések vasárnapi eseményei is: Békéscsabán volt az országban a legnagyobb hőség, 10 fokot mértek, Pécs 39 fok hőséget jelentett, Eger 38 fokot, Nyíregyháza 38 fokot, Debrecen 39 fokot. Utoljára 1935-ben volt ilyen meleg nyár, mint az idén — mondja dr. Bacsó Nándor. — Tulajdonképpen ez a nagy aszály összefüggésben van a napfényperiódusokkal, amelyek rendszerint tizenegy évenként megismétlődő hullámzással jelentkeznek. A negyedik hőhullám ugyan három évvel ezelőtt augusztus 21-én is mértünk Budapesten 39 fokot, az idei nyár figyelemreméltó jellegzetessége azonban az, hogy most már a negyedik hőhullám tart, míg máskor egy hőhullám után feloldódott a légállapot. A hőhullám úgy képződik, hogy nagynyomású jéghalmaz terpeszkedik felettünk, benne leszálló légáramlás és derüit idő uralkodik, amely kedvez az ebben az évszakban még elég hosszú tartamú napsugárzás melegítő hatásának. Az első hőhullám idén július 6-án kulminálódott, a második július 28-án emelkedett 36 fok fölé, a harmadik augusztus 10-én és a negyedik éppen ma érte el tetőfokát. A 35 fokon felüli napokat általában forró napoknak nevezzük. A műszer még nem tud az esőről A főmeteorológus megnézi a műszert. A légnyomás nem süllyedt, esőre még nincs kilátás. Ezután a szomszéd szobában megmutatja az időjárástérképeket, amelyeket naponta meg a külföldi többször rajzolnak meteorológiai intézetektől kapott rádiótávirati jelentések alapján. — A térképen rendszeresen követjük a légtömegek útját és ez az alapja az időjárás előrejelzésének. Ez ma a reggeli térképünk — mutat rá a főmeteorológus az egyik térképre. Ezen már világosan látható, hogy a hőség enyhülését hozó tengeri eredetű légtömeg napok óta az Alpokon túl vesztegel és nem tud behatolni a Kárpátok medencéjébe, hogy itt megtörje a nagynyomású léghalmaz uralmát. sől ahhoz az intézményhez, ahol az időjárásról, mint eseményről a legtöbbet tudják. Budán, a Mártírok útja egyik mellékutcájában, amelyet Kitaibel Pál múlt században élt természettudósnevezték el, van az állami meteorógiai intézet. Vasárnap este 9 órakor csöngetünk be a kapun, egy kissé olyan érzéssel, mintha kórházba mennénk. — A légtömegek útját állandóan nyomon követik a térképeként — Meglehetősen pontosan. Minden állam összegyűjti ugyanis területéről naponta többször is az úgynevezett nemzetközi sürgönyző meteorológiai állomásokon észlelt adatait és azokat meghatározott időben kisugározza. Az adatokat azután belerajzoljuk a térképbe és összehasonlítva a megelőző térképpel, ebből látjuk az időjárás változásának irányát. A legkorszerűbb tudomány Nagyszerű tudományos munka folyik az intézetben. Most, amikor a huszadik század embere végre felfedezi a világűrt, a meteorológia tudománya úgyszólván napról-napra nagyobb jelentőséghez jut a mindennapi gyakorlati életben. A magyar meteorológiai intézet, mint központi szerv, 1870 óta működik, ebben az épületben pedig 1910 óta. Igazgatója dr. fréthly Antal egyetemi tanár európai hírű tudós. A vezetése alatt álló intézet több osztályra tagozódik. Az időjáráselőrejelzést megállapító úgynevezett prognózis osztály azzal foglalkozik, hogy milyen most és milyen lesz az időjárás. Milyen volt és milyen szokott lenni az időjárás, ezt az éghajlatkutató osztály vizsgálja, amelyet dr. Bacsó Nándor vezet. A légkör magasabb részeit kutatja a felsőlégkörkutató osztály. Naponta léggömböket bocsátanak fel a sztratoszférába, műszeres léggömbökkel vizsgálják a fejünk felett 10—20 kilométer magasságban légviszonyokat, s míg Budapesten a 37 fokos meleg van, ugyanakkor függőlegesen olyan távolságra mint Budapesttől Budakeszi, 60 fokos hideget mérnek a műszerek. A magasabb légkör részt vesz a mi időjárásunk irányításában és ezért különösen fontos annak megismerése. A csapadék hálózati-osztály az ország csapadékviszonyait tartja számon; ez az időjárási elem van a legközvetlenebb kapcsolatban a nő,vém-termeléssel. Az agrometeorológiai-osztály, vagyis a földmívelésügyi meteorológia-osztály növényvilág és a meteorológi pedig a kapcsolataival foglalkozik. . .abban alig egy éve egészült ki a magyar meteorológiai intézet, a hosszú tartamú időjelzéseket kutató osztállyal, amely évszakokra előre készít majd időjelzéseket. Ez a tudományág az egész világon még kisérleti stádiumban van; a hosszú tartamú időjelzéseknek szóválási százaléka még nem oly nagy, hogy azt nyilvánosságra lehetne hozni. Csodálatos tudomány. A meteorológusoknak megvan a maguk külön, számjegyekből Számokra néznek, álló „chiffre“ írása, s pontosan leolvassák az ötjegyű számokból, milyen az időjárás Londonban, Newyorkban vagy Győrben,Parisban. Mielőtt elhagyjuk az intézetet persze meg akarjuk tudni, milyen lesz a várható időjárás hétfőn. „Az ország nyugati felében a hőség kisebb enyhülése poresővel, zivatarokkal“várható, rávégre talán feloldódik az idei nyár negyedik hőhullámai. Környei Elek Ahol a magyar időjárást kutatják Í Bartha Albertet honvédelmi, Rácz Jenőt pénzügyminiszterré nevezi ki a köztársasági elnök A politikai közvéleményt hosszabb ideje foglalkoztatja a kabinetben várható személyi változások kérdése. Tombor Jenő honvédelmi miniszter halála és Gordon Ferenc pénzügyminiszter lemondása ennek a két tárcának a betöltését tette legsürgősebbé. A honvédelmi miniszterség legesélyesebb jelöltje kezdettől fogva Bartha Albert vezérezredes volt, aki 1918-ban egyizben már betöltötte ezt a tárcát, s akinek demokratikus múltja, tiszta közéleti szereplése és szakértelme minden követelményt kielégít, amit a mai idők e fontos miniszteri szék betöltésével, az újjászervezés alatt most kialakuló demokratikus honvédség felelős vezetőjével szemben támaszthatunk. Bartha Albert híveivel a felszabadulás után csatlakozott a Független Kisgazda Párthoz és ott általános becsülés és tisztelet vette körül személyét. A pénzügyi tárcának két jelöltje volt: Rácz Jenő miniszteri tanácsos és Nyárády Miklós államtitkár. Ez a két nagyképességű fiatal szakember az utóbbi időben mind nagyobb szerepet játszott a gazdasági politika irányításában. Végül Rácz Jenő személye került előtérbe s a miniszterelnök az ő kinevezésére tett előterjesztést a köztársasági elnöknek. Rácz Jenő a gazdasági tárcák vonalán működött a múltban s Nagy Ferenc vitte át a miniszterelnökségre, miután meggyőződött kivételes képességeiről. Bekapcsolta a Gazdasági Főtanács ügykörébe s a fiatal miniszteri tanácsost hamarosan úgy tekintették, mint a kormányelnök bizalmi emberét. Értékes tevékenysége a munkáspártoknál is elismerésre talált. Nyilvános szereplése Nagy Ferenc nyugati utazásával kezdődött, amikor a kormányküldöttség gazdasági szakértőként vitte Londonba, Washingtonba és magával Parisba s ott rendkívül értékes szolgálatokat tett a magyar ügynek. ma Tildy Zoltán köztársasági elnök Nagy miniszterelnök előterjesztésére Bartha Albert vezérezredest honvédelmi miniszterré, Rácz Jenőt pénzügyminiszterré nevezi ki, miután Gordon Ferenc pénzügyminiszter felmentése megtörtént. A két új miniszter Rácz Jenő hazaérkezése után — Génfből, az UNRRA kongresszusáról elindult haza — teszi le a köztársasági elnök kezébe a hivatali esküt. A köztársasági elnök a kispesti kiállítás megnyitósán Szombaton nyílt meg Kispesten az újjáépítési kiállítás, amelyen megjelent Tildy Zoltán köztársasági elnök,Nagy Ferenc miniszterelnök, Szakosits Árpád miniszterelnök-helyettes, Mistéth Endre újjáépítési, Bán Antal iparügyi miniszter, Jékely László, az államelnöki hivatal vezetője, továbbá Bencsik Gyula és Mátéffy Géza államtitkárok. Bárdi Gyula polgármester megnyíló szavai után Hildy Zoltán köiatársasági elnök köszönetet mondott kiállítás rendezőinek, majd a Független Kisgazda Párt pavillonját kereste fel, ahol az új búzából készült kenyeret szegte meg és ivott az újtermésű borból. Utána Sáska Géza polgármesterhelyettes kalauzolása mellett megtekintette a nehézipari és képzőművészeti kiállítás pavillonjait. A kiállítás végén Nagy Ferenc miniszterelnök a Független Kisgazda Párt sátrában fogadta a helyi szervezetek tisztelgését. A „Kis Újság“ legközelebbi száma Szent István keddi ünnepe után, csütörtökön, augusztus 22-én a rendes időben jelenik meg. Nyolcnapos vezetőképző tanfolyamot rendez a Kisgazda Párt Kakasszékfürdőn. Hódmezővásárhelyről jelentik: A Kisgazda Párt augusztus 23-án, pénteken délutántól kezdődőleg Kakasszékfürdőn egyhetes vezető- és szónokképző tanfolyamok illetve tábort rendez. A cél az, hogy a megfelelő kiválasztás után főként a gazdák rövid, de tömör elméleti és gyakorlati kiképzésben részüljenek s így az ezután következő politikai időkben mind a pártélet, mind pedig a közösségi élet vezető személyeivé válhassanak. A közoitatásügyi miniszter elrendelte, hogy élő állatbeszolgáltatás teljesítésére szeptember 1-től kezdve lehet a kijelölt kereskedőknek a baromfit és tojást átadni. Kigyulladt a sávolyi tőzegtelep. Nagykanizsáról jelentik: A sávolyi kőzegtelep kigyulladt. A tűz már körülbelül 5000 eddigi megállapítás holdon pusztít. Az szerint a tüzet gyújtogatás okozta. A tűz erősen veszélyezteti a Budapest -nagykanizsai vasútvonal töltését, valamint a MAORT távvezetékét is. Internálják a forintrontókat. Sopronban a forint védelmére vonatkozó rendelkezéseket a rendőrség a legszigorúbban végrehajtja. A kereskedők megértően viselkednek a kormányzat intézkedéseivel szemben és aránylag kevés eljárást kellett indítani. Eddig három kereskedőt internáltak, Ráb Mártont, Amtmann Károlyt és Thier Róbertnál. Közülük ketten a cukrot, a harmadik a „Munkás“ cigarettát árusította drágában. Leszállították a gyufa árát. A pénzügyminiszter a gyufa fogyasztói árát leszállította. A Szikragyufa dobozonkénti ára 24 fillér. Ruhaneműt kaptak a lengyeltóti új gazdák. A Somogy megyei Lengyeltóti községbe a napokban érkezett meg az első gépkocsirakomány ruhaneművel és fontos közszükségleti cikkekkel. A budapesti munkásság első szállítmányát gyári 300 lengyeltóti új gazda között osztották szét. A gazdák hálás köszönetüket tolmácsolták a munkásságnak és ígéretet tettek, hogy beszolgáltatási kötelezettségüknek teljes mértékben eleget tesznek. a Névváltoztatás. Dr. Meixner Ernő, Magyar Nemzeti Bank elnöke, nemzetgyűlési képviselő családi nevét belügyminiszteri engedéllyel Csejkei-re változtatta. A szegedi villamostársaság 10 és 20 filléres bonokat bocsát ki. Szegedről jelentik: Az aprópénz hiánya az egész városban nagy nehézségeket okoz. Különösen a villamosokon volt nagy a fennakadás. A Szegedi Közúti Vaspálya Részvénytársaság a hiányon most úgy kíván segíteni, hogy 10 és 20 filléres bonokat hoz forgalomba. Ezeket a bonokat a kalauzok váltópénz helyett adják vissza és jegyváltáskor bármely vonalon felhasználhatók pénz helyett. Sok valutát szolgáltattak be Debrecenben. Az arany és az idegen valuták beszolgáltatási határidejéig Debrecenben aránylag kevés aranyat, mintegy 6 kilogrammot, ezzel szemben sok valutát szolgáltattak be. A valuták között dukátarany, Napoleon, aranyfrank, régi 10 és 20 koronások és egy ritkaságszámba menő száz aranyshillinges is van. VidéSüiak! OSTE IMP É 'találkozunk Házi ebéd, vacsora. Holnap, kedden tánc is. Remek zene. V» • Herpay Gábor, Hajdú vármegye volt alispánja meghalt. Herpay Gábor, Hajdú vármegye volt főispánja, a vármegye évtizedeken át volt fő I levéltárnoka 61 éves korában elhunyt. A felszabadulás után néhány Debrecenben maradt tisztviselőtársával ő szervezte meg a vármegye közhivatalait. Történetírói munkásságot is fejtett ki. Adományok az algyői hídépítő munkások részére. Szegedről jelentik: Az a nagyarányú társadalmi akció, amely az algyői hídépítő munkások megsegítésére indult meg, újabb sikereket mutat fel. A munkások részére ugyanis 75 kg marhahúst, 100 kg búzalisztet, 500 kg almát, temérdek zöldséget és ruhafélét gyűjtöttek. Meghalt Személyi Kálmán egyetemi tanár. Személyi Kálmán, a szegedi egyetem tanára, az európai hírű jogász 62 éves korában Szentesen elhunyt. Szombaton délelőtt temették. — A szerződéses paradicsom ára. A' közellátásüig’ miniszter a szerződéses paradicsom termelői árát további rendelkezésig Budapesten változatlanul 22 fillérben, vidéken pedig 20 fillérben állapította meg. Előzetes letartóztatásba helyezték Krasznay Pál volt rendőralezredest. Debrecenből jelentik. A népügyészség népellenes cselekmények gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte Krasznay Pál volt rendőralezredest, akit a szombatheyi rendőrség fogalt el. Krasznay 1928-tól 1936-ig mint a hajdúböszörményi rendőrség parancsnoka üldözte a baloldali érzelmű embereket és közülük többet jogtalanul internáltatott. Agyonlőttek egy rendőrt. Molnár Sándor keszthelyi kősmívesmester a balatonparti nádasban leventepuskával vadkacsára Lajos keszthelyi lövöldözött, Gencsi rendőr tettemérte •Molnárt és felszólította, adja át fegyverét. Molnár a töltényt ki akarta venni a fegyverből, közben a puska elsült és a golyó a rendőrt nyakszirten találta. A rendőr a kórházban sérülésébe belehalt. UNPRA-gépkocsit kapott Debrecen. Debrecen város az UNRRA-tól újabb gépkocsit kapott, amelyet a közellátás szolgálatába állítottak. Hagy Ferenc miniszterelnök távirata Tito tábornagYÜGZ Nagy Ferenc miniszterelnök az alábbi táviratot intézte Tito marsallhoz: Marsall Úr! A békeértekezlet és a gazdasági stabilizáció sorsdöntő napjaiban érkezett a jugoszláv kormány értesítése, amely a jóvátételi fizetéseket nyolc évre prolongálja és azok teljesítését megkönnyíti. Ez a magyar népből a legmélyebb hála és köszönet érzését váltotta ki. Csak olyan ország népétől származhatik ilyen megértő és baráti gesztus, amely mindenütt és mindenkor a demokrácia valóságos fejlesztésén fáradozik. A magyar köztársaság kormánya és az egész magyar nép nevében fogadja Marsall úr őszinte szívből jövő köszönetemet. méteráruk príma minőségben, olcsón s*mnfcösdi is Vásárhelyi Bpest, VI., Bajcsy-Zsilínszky út 29. Telefon: 125-443 Kedd, 1946 augusztus 20 __ u (3) lemdttm minden gyógyszertárban k&ftU&íá íi Forgalomba hozza Szol Ua Gyógyszergyár és Vegyipari Budaput ■VII., Somogyi Béla út 1 Telefon: 22-66-55