Kis Ujság, 1951. május (5. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-03 / 101. szám

A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Katona Jenő Százezrek béketüntetése a nagy májusi ünnep seregszemléjén / óra 6o perc. A Hősök térén vagyunk, május elsején. A nap már a Liget fölött jár s önti ránk vörös aranyát. Az ég olyan kék, mint a mély tavak, a levegő meg átható, mint a tiszta gyerek­szemek. Várjuk az ünnepet. Szellő suhan a téren át s a Liget felől orgo­nák mézét és illatát sodorja felénk. A tér közepén felmagasodik a roppant emelvény. Huszonöt méter magas. Májust fehér hetükből rakták ki s az egyes számot nagy, vörös lobogókból. A magyar nép vezetői s a magyar nép igaz barátai ülnek az emelvényen. Az ékalakú emelvény élén Rákosi Mátyás áll. Mellette két oldalt a Magyar Dolgozók Pártjának vezetői, a minisztertanács elnöke, a minisztertanács és az­ Elnöki Tanács tagjai, s fénylő kitüntetésekkel mel­lükön a munka hősei. S a béke nagy családjának követei, kik az alkotó világ szivét és szeretőjét hozzák hoz­zánk a munka ünnepére. Kiszel­jóit, a Szovjetunió és Huan Céh, a­ Kínai Népköztársaság nagykövetei, koreaiak, lengyelek, románok, csehszlovákok, s a szavak mesterei, a világ legnagyobb irodalmának szerény s nagyon köz­vetlen követei: Fegyim, Babajevszkij, Pol­noj ,szovjet írók. S előttünk, a tér aszfaltján szabá­lyos négyszögekben a néphadsereg különböző alakulatainak katonái. Hajósok egyenruháját látom, fehér gallérjuk szikrázik a fényben. Fehér kesztyűk villannak meg, kivont kar­dok éle fénylik a napban. Páncélo­sok, Gyalogosok, Tüzérek és állam­védelmi határőrök. A nagymutató eléri a tizenkettes számot s a kiegyenesedett magyarok gyűrűjében felhangzik a szabadsá­gért annyit vérzett magyar nép, ősök üzenete a századok mélyéből: A Rákóczi-induló­ költőjét is. Látták a nép küzdelmét szabadságáért, látták Kossuthot, lát­ták Világost, látták a bukást... Hetes sorokban hozzák a 19-es szabadság­harcunk és forradalmunk lobogóit is. Azok hozzák, akik oly későn, de meg­érték a magyar szabadságot. Azok, akiknek sorsában m­ár beért a vetés. Azok, akiknek felszabadulásáért egy ezredév harcolt és vérzett, akikért meghalt Dózsa, Martinovics, akikért rabságot viselt Rákóczi, akikért szám­űzetésbe ment Kossuth, akik végre annyi keserv és oly sok visszavonás után otthont leltek saját otthonuk­ban. A magyar nép jön, a szabadság és béke hadserege jön; a volt mezítlá­basok, proletárok, summások, a tal­pasok leszármazottai, Kossuth hon­védőink dédunokái —, s felmutat­ják a békés, nagy ég felé fénylő fegyvereinket. — Megvédjük szabadságunka­t! Megvédjük békénket! —- mondják hangtalanul is, amint a gépkocsizó díszezred alakulatai elérik a teret. Lenyűgöző katonai díszszemle Megigéz, elragad a kép. Amiért Esze Tamás mezítlábasai kü­zdtek. Rákóczi talpasai, Kossuth kékhajtókás, sárga pitykés honvédei, 11­19 vörös katonáj­a megvalósult; a téren felmagasodik a szabad Ma­gyarország s mint élő torony, kemé­nyen előttünk áll a munkások és parasztok hadserege. A Dózsa György­ úti aluljáró felől befut a térre Farkas Mihály honvé­delmi miniszter gépkocsija, fékez, megáll s a másik oldalról, nyitott katonai gépkocsin közeledik feléje Baltit István altábornagy. A gép­kocsi megáll. Teljes a csend. S éles katonai hang harsan fel: —­ Vezérezredes bajtársi Balta Ist­ván altábornagy, jelentem. Néphad­seregünk dís­zalakulásai május else­jén, a nemzetközi munkásosztály seregszem­éjének napján parancsára, díszszemlére együt állnak! A katonai négyszögekben együtt állnak a Petőfi Politikai Tisztképző Intézet, Honvéd Akadémia, páncélos, tüzér, repülőhajózó, légvédelmi tü­zér, műszaki és híradós iskolák tiszt­jelöltjeinek díszszázadai. Farkas Mihály az első négyszög felé fordul: — Jó reggelt, bajtársak­! Gyalogo­sok! A levegőt megrázza a férfihang ke­mény érce — Erőt! Egészséget! A gépkocsi elindul, a honvédelmi miniszter megáll a következő négy­szög előtt: — Jó reggelt, bajtársak­! Tüzérek! Minden üdvözlés után belezeng a levegőbe a háromszoros hajrá. Az­után újra teljes a csend. Csak a gépkocsi lassú suhanását hallani. A díszszemle parancsnoka gépko­csiján állva kiadja a parancsot: — Díszszemle vi­gyázz! Tisz­te-t¡‘91» !Ebben a pillanatban néhány má­sodpercre éles hangok töltik be a teret. Peng a kard, csattognak a puskák, géppisztolyok, vakítóan fe­hérlenek a kesztyűk. Mikor újra tel­jes lesz a csend, belevág a levegőbe a dobpergés. Kevés a szó ahhoz, hogy e fegyel­mezett, nagyszerű szemle minden pillanatát megragadjuk. Felzúg a taps. S belezeng a levegőbe az első ágyú díszlövése. A második. A har­ma­dik. Mikor az utolsó díszlövés véget ért, felcsendül a magyar himnusz Majd a szovjet himnusz. —­ Díszszemle láb­hozl — hallom a legújabb vezényszót. Farkas Mihály beszél: — Bajtársak! Honvédek! Tiszt­­helyettesek! Tisztek és Tábor­no­­k! Elvtársak! Budapest dolgozó népe! Szeretett külföldi vendégeink! ■— .4 munka, a termelés frontján ma két nagy és nemes cél valóra­­váltása ösztönzi a dolgozó magyar népet mind sikeresebb teljesítmé­nyére. Ez a két nemes eszme ko­vácsolja szétbonthatatlan egységbe a magyar város és falu­ dolgozóinak millióit. Az első­: ötéves tervünk sikeres megvalósításának biztosí­tása, a másik, a béke me védésénél, ügye így forr egybe népünk tuda­tos­an, csel­ et­edeteiben, a virágzó jövőért fótitát­ott harcában a szo­cializmus és a béke ügye. Mi a szocializmus építésével erősítjük a bék­ét, a béke megvédésével pedig biztosítjuk a szocializmus építését. Az MDP három betűje a kék égen — Díszszemle jobb-rá-át! — hang­zik az újabb vezényszó s a lépések keményen dobogni kezdenek az asz­falton. A léptek ütemébe belezúg a dolgozók tapsvihara s tapsviharba belezeng a motorok zúgása. Az égre nézünk. Három acélszürke repülő húz el a Hősök­ tere felett. Ékalakban jönnek. A vezetőgép teste felett a magyar népköztársaság lo­bogója leng, a másik két gép vörös zászlót lobogtat, a zászlókon Sztálin és Rákosi arcképeivel. A motor­búgás egyre halkul, amint a gépek a Szépművészeti Múzeum irányába eltűnnek. Nyomukban a másik irány­ból, a Thököly-út felől újabb gépek közelednek. Minden fej az ég felé néz s egy­szerre felzúg az éljenzés: — Éljen a Párt! Éljen a Párt! A kék égre festve három betűt látunk: MDP. Néhány gép rajzolja ki az M betűt, néhány a D-t s a har­madik raj a P-t. Mikor elhal a motorok zúgása, a Sztálin-út felől megindulnak a ka­tonazenekarok a tér felé. Mikor el­érik a torkolatot, megállnak és el­­helyezked­nek. Háromnegyed­ kilenc van. Felhang­zik a kürtszó. A fanfárok hangjába belezúg a dobpergés. A kürtszó egy­re halkul, mintha távolodna. Egyet­len szó sem hangzik el a téren, min­den fej a Dózsa György-út felé for­dul. Öt eligazító díszlépésben, szuro­nyokra szegzett apró piros zászlók­kal a Dózsa György-út felől a Hősök terére érkezik. A kürtszó már alig hallatszik. A dobok pergése egyre élesebb. A kürtszó elhal, a dobpergés szinte szétrepeszti a levegőt. — Közelednek! Közelednek! — kiáltja egyszerre ezernyi, tízezernyi torok, s elárad valamennyiünkön az erő érzése. Erősek vagyunk, magya­rok! Erős a békénk, magyarok! A munkások és parasztok hadserege kemény katonákból áll, védi hatá­rainkat, alkotó munkánkat, virágain­kat, házainkat, gyerekeink álmát! A pillanatban van valami lenyű­göző, el nem mondható, ki nem fejez­hető. Mikor már a dobok pergését nem lehet fokozni s az egész tér zúg és zeng, a Dózsa György­ út felől belép a térre az első hetes sor. A könnyű, lenge szél belekap a zászlóerdőbe, amit magukkal hoznak. Öreg, régi zászlók,’ tépettek, rongyosak, de most fénylővé teszi­ azokat a szent emlé­kezés. E zászlók alatt indultak ro­hamra Bem apó katonái. Talán látták e tépett selymek a világszabadság Fehér galambok Ami ezután következett, az mind egyetlen roppant áradás volt, s egyetlen kemény üzenet: erős bástya vagyunk a béke­ frontján! Dunapen­­telét nem engedjük rommá lőni. Dol­gozó parasztjaink földjét nem enged­jük visszavenni. Munkásaink gyárait nem engedjük porrá mulasztani. Csak a filmfelvevőgép lencséje tudná megörökíteni e pillanatok va­rázsát. Zuhogott ránk a nap, neve­tett a nagy ég, ömlött tiszta kékje, a lenge szél jácintok és nyíló aká­cok illatát sodorta felénk s a Dózsa György-útról a Hősök­ terén át az aluljáró felé sűrű sorokban menetelt a magyar néphadsereg. Tábornokok feszes díszlépését látom. Magasra tartott szuronyokat. Vállmagasságban előre tartott szuronyokat. Mellhez szorított géppisztolyokat. Bal kézben fegyver, a jobb kézi fehér kesztyűsen szabadon lendül előre és hátra. Ki­vont kardok villogó acélja. Új egyen­ruhák — zsávoly ingkabátok. Eslő­­n hatalmas gépkocsikon, tűkr­ükben a hatalmas gépkocsikon ;tükrü­kben visszaverődik a nagy ég. „Fel-fel vitézek, a csatára. A szent, szabadság oltalmára .. .• játsszák a katonazenekarok; hangjukat elnyomja hernyótalpak zúgása, páncélkocsik dörgése a nehéz aszfalton. “Még látom a katonákat, még látom a tankokat, még zúgnak a hern­yó­­talpak, még dübörögnek a páncélo­sok, mikor megigéz a jelkép, mikor egyetlen pillanat tudtára adja az egész világnak, hogy mi a békét akar­juk és a béke megőrzésére sorakoz­tatjuk fel a katonáinkat. A pillanat ennyi: fehér galambok szállnak a kék ég felé. Szárnyaikon szikrázik a fény. Egy apa magasra tartja babos­ hajú kislányát. — A béke galambjai! — kiáltják, kiáltjuk mind Háromnegyed tíz van. Rákóczi induló búcsúztatja katonáinkat. Mikor véget ér, a térre kigurítják a kordon­­záró köveket, felhúzzák a kordonzáró köteleket, a teret hat útvonalra oszt­ják. Messziről zene hangjait sodorja a téren át a szél. Csend van. Még csak távoli nesz hallatszik. De a nesz erősödik, már kivesszük a roppant tömeg hangját, a lépések közeldnek, a hang erősödik: — Jönnek! Jönnek! — kiáltja vagy ezer torok. Csepel a Hősök terén jönnek. Mint virág, mely összehajtja szir­mait, úgy érkeznek a térre a dol­gozók. A Dózsa György-úti aluljáró felől a tizenharmadik kerület jön. A Dózsa György-út Thököly-út felé eső szakasza felől a Kistext munkásai és munkásnői A Sztálin-út páros olda­­lán a VIII. kerület. A középső és a szélső útvonalon Csepel is az V. ke­rület. A szirmok a tér torkolatánál összehajlanak s néhány pillanat múlva szétnyílnak újra, mint a rózsa — hat útvonalon vonulnak tovább. S a menetek élén az új élet hősei: sztahanovisták, élmunkások, Ózd, Cse­pel legjobb dolgozói, munkaérdem­­rendes parasztok, a Műszaki Egye­tem Kossuth-díjas professzorai. Nem lehet követni szemmel e rop­pant áradatot. Nem lehet követni újságírói noteszlapokkal minden jel­mondatot, minden munkaeredíményt. Csak megvillanó képekben látom e nagy ünnepet. A Földalatti Vasút­építő dolgozói munkaszerszámaikat hozzák. A csepeli csőgyáriak azt kiállják: „Békeharc a jelszavunk, A csőgyárban dolgozunk.“ A Rákosi Művek hengergyárának dolgozói ezt zengik: „Minden szerszám békefegyver, Amit gyártunk harcos kedvvel.“ Ebben a pillanatban egész valón­kat elönti a mi roppant igyekezetünk: a Terv. Mert minden számról, min­den arcról, minden eredményről, minden képről ez néz felénk. A Terv. Ez van a Kovács Antal marós 350 százaléka mögött, a Denke Gyula csepeli munkás I/6 százaléka mö­gött, a földalatti dolgozóinak szer­számai mögött, a fénylő arcok mö­gött, a szívek kamráiban, vérünk lüktetésében, a számok oszlopain, tudósaink tábláin, íróink szívében — mert felvonult a Magyar Írók Szövet­sége is. marósok, es­ztergályosok és parasztok után a lélek mérnökei, költők, írók sűrű sorokban jöt­tek, ajkukon a dallal, szívükben a zengő hazával, álmaikban új művek igéivel. Varázsos pillanat: talán e percben fogant meg egy ékes költe­mény, egy finoman megálmodott sor, egy költői hasonlat s egy pöinyke kép, melyben benne muzsikál az egész új magyar valóság. Már negyedik órája jegyzek, most abbahagyom, az arcokat figyelem, a fekete szénnel kirajzolt munkásfeje­ket, a szőke asszonyok szemét, anyá­kat, karjukon gyermekükkel, fiata­lok füzeit a szemek udvarában, inas, szálas magyar parasztokat, fehér kö­pönyeges orvostudósokat. A nők és a fiatalok A legszebb, a legmegragadóbb a magyar nők felvonulása volt. Az anyáké, akiknek talán a legfonto­sabb a béke ügye. Lányoké, paraszt­­asszonyoké­, ifjúmunkásoké, orvos­nőké, az MNDSZ annyi és annyi bá­tor tagjáé. De szemet, szívet gyö­nyörködtető látvány volt ez. Mint a béke roppant áradása, olyan volt. Kontytetős palóc menyecskék pipa­csot lobogtatva. Színes kendőkkel borított mezőkövesdi lányok ajku­kon Sztálin és Rákosi nevével. Ma­tyók. Csepeli munkásanyák. Kapu­vári asszonyok lila-rojtos kendőkkel, patyolat ingvállal, suhogó szoknyák­ban. A felszabadult nők: női rendőr­tisztek. Női pénzügyőrök. Női vasúti lisztek. S — zengő tipstól övezve — hat kormos sapkájú, kormos ruhájú szőke kéményseprő. A piros arcok, szőke hajak úgy ültek a kormos, fekete ruha, s fekete sipka közepén, mint valami fénylő gyémánt. S a fiatalok! Végeláthatatlan so­rokban az ipariskolai tanulók. Fiúk könyvvel a kezükben, lányok mezei virágokkal. Sportolók lila, bordó, kék melegítőkben. Úttörők A szélben lengő fehér in­gek, piros nyakravalók. Tüzes kis szemek Égő szempárok. Az ajkakon a béke szava,­­Sztálin neve, Rákosié. A szívekben piros melegség s a táb­lákon a legszebb jelszó, melyet a béke ölén kiadhatunk. ..Köszönjük hát“. vidám gyerm­ekkorun-Lajra fehér galambok szállnak a kék ég felé. A teret megrázza Sztálin és Rákosi éltetése. Gyerekek üveg­­hangja suhan végig: „Könnyű a szí­vünk, vidám a nyár ...“ A boldogság ligetében A Városliget öreg, évgyűrűkkel sok­szor körülfont gesztenyefái a május elsejét köszöntők üdvözlésére kibon­tották be rétvirágaik minden színi pompáját. Mindmegannyi gesztenyefa óriási virágcsokor ezen a déle­lőttön, a friss üde levetek pedig ittasan fog­ják fe­l a napfényzivatart és zöld lombsátrat varázsolnak a puha pá­zsitszőnyegre. Még dél sincs, még hömpölyög a végeláthatatlan embertömeg a Hose­­tere­­felöl, ezrek és tízezrek jönnek még lenyűgöző rendben, lobogóerdők alatt máris úgy tűnik,­­hogy teljesen benépesült a boldogság ligete. Pedig nem,­ még az újonnan érkezőket is befogadja szíves-örömest, pihenőhe­lyet nyújt feléjük, árnyat, virágilla­tot, májusi levegőt. Talán még sohasem lehetett látni ennyi vidám, mosolygós arcot, mint ezen a csodás május elsején.­ a világ legnagyobb művészének kellene meg­születnie, hogy vászonra vetítse ezt a nagy-nagy, kimondhatatlanul teljes boldogságot, a milliók vidám Majá­lisát. A Városliget minden parányi kis zuga arra a han­gulatra emlékeztet, mely Szinyei Merse Pált, a festőt megihlette, de az a megnyugtató mindebben, hogy ez a boldog pihenés most már nem a kiváltságosaké, hanem száz- és százezreké, a dolgozók öröme már a május. A délire elfogyasztott jóízű fala­tok után egy-két pohár habzó, hideg sör is jólesik, no, meg egy-két fél­órás pihenő. De a kíváncsiság hama­rosan a szórakozóhelyek felé vonzza a szundikálókat is. Van miben gyö­nyörködniük a dolgozók tíz- és tíz­ezreinek: koradélutántól égés, besö­­tétedésig , három szabadtéri színpadon is szerepelnek legjobb művészeink, énekeseink, az énekkarok és az üze­mi kultúrgárdák. A szépen feldíszí­tett MSZT-színpadon a Honvéd Köz­ponti Művészegyüttes is fellép és olyan nagy a sikere, hogy mig enge­dik le a szereplőket a színpadról. A honvédségi színpad nézőtere pedig órákon keresztül zsúfolt,­ a Néphad­­sereg művészei kedveskednek a dol­gozók széles rétegeinek. A gyerme­keknek is akad látnivalójuk bőven: a szabadtéri bábszínházak művészei meg-megkacagtatják a­­ fiatalokat, a kis apróságokat, akiknek álmukban még sokáig visszatér ennek a május 1-ének sok-sok varázslatos szépsége. S ha valaki elfáradt volna a műm­­­észet, a muzsika, a dal élvezetében, az megtekintheti a sportolók játékát is. Izgalmas bemutatók zajlanak le a frissibe létesített sportpályákon: aki ritkán jár sporttelepekre, az megismerkedhetik itt a röplabda és kosárlabda, a kézilabda és a vívás minden izgalmával és szépségével. De meg-megáll itt egy kis szem­lélődésre az úttörők csopor­ja is: vi­dáman, fiatalosan, pattogó ritmus­ban­­,zakatolnak“. Hamarosan még az idősebbeket is bevonják a táncba és percek alatt együtt énekel itt öreg és fiatal. A jókedv szinte szétomlik a ligeten: száll a nóta, zeng az ének mindenfelé, vidám­ság és öröm tölti be a környéket. Vidám az élet az Állatkertben is, ahol a vörösnyakkendűs kis áttörök, kis­fiúk, kislányok találnak izgalmas látnivalót. Becézgetik a szelíd állato­kat, megrettenve riadnak meg az oroszlán és tigris elött, barátságot köt­nek egy-két szeletecske kenyér segít­ségével az elefánttal, majd kacagnak.

Next