Kis Ujság, 1951. június (5. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-22 / 143. szám
Péntek, június 23 ---------------------------------------------------kis Újság Behozta a mulasztást a győri Vagongyár: még idén elkészülhet a dunaföldvári híd! Hogyan segítheti egy újítás az anyagtakarékosságot A gyár legjobb ifi-brigádjának felajánlásai a VIT-re Győr, június (1 A Kis Újság kiküldött munkatársától) Valósággal lenyűgöz a kép, amely a Győri Vagongyár hídműhelyében jógad: az óriási munkacsarnokban hatalmas daruk könnyedén cipelik a sokmázsás hídíveket, időnként égövörös madárként egy-egy megtüzesített csavar szán a levegőben s egyszerre tíz-húsz légkalapács is kattog. Sokáig elidőzne itt az, aki először látja mindezt, de most mégis inkább az üzemvetőséget keresem, hogy választ kaphassak egy izgató kérdésre, mégpedig arra: megkapják-e időben a dunaföldvári hídépítők az ottani épülő híd teljes vasanyagát? Dunaföldvárott ugyanis néhány héttel ezelőtt a hídépítők azt ígérték: — Elkészítjük mi még ebben az esztendőben ezt a hidat is, csak a győriek kellő időben küldjék a vasanyagot. Az üzemvezetőség, így elsősorban Bulla János üzemvezető és Vereczkei István technikus szinte már várták ezt a kérdést és rögtön válaszolnak: — Igaz, hogy késtünk a szállítással, de mentségünkre szolgál, hogy a hengerdékből mi sem kaptuk meg az anyagot kellő időben. Abban a pillanatban azonban, hogy megérkezett, már hozzáláttunk feladatunk teljesítéséhez. Örömmel közölhetjük: június 11-én, délben már Dunaföldvárra érkezett a híd jó egynehány alkatrésze, így többek között a közúti főtartó III. nyílásának két mezője, és a II. nyitás nyolcvan százaléka. — Mit jelent ez a gyakorlatban? — Azt, hogy teljes ütemben megindulhatott a híd szerelési munkálata s az 22 napig zavartalanul folyhat. Igyekeztünk nagyon, mert tudtuk, hogy várják a hidászok a hid alkatrészeit. S igyekezetünknek meg is lett az eredménye, két nappal a kitűzött határidő előtt leszállítottuk. Győzelmi jelentésként köztik ezt a bidműhely üzemirodájában. Valóban, az is. De hozzáfűzik: — Nem elégszünk meg azonban az eddig elért eredménnyel, az a törekvésünk, hogy az alkatrészek pontos szállításával továbbra is biztosítsuk a szerelés zavartalan menetét. Nagy ígéret hangzik el: — Az Alkotmány ünnepének tiszteletére imitáltuk, hogy augusztus 31-re a dunaföldvári híd teljes anyagát a helyszínre szállítjuk. Ez gyakorlatig azt jelenti, hogy elkészülhet a híd még ebben az esztendőben, megindulhat a vérkeringés a Duna két partja közt, melyet a háború vihara szakított szét. Szép eredmény ez, különösen ha tudjuk, milyen nagy nehézségekkel kell megküzdeniük a Győri Vagongyár hídműhelyének. -J- Nincs elég munkaerőnk — hangoztatják az üzem vezetői. — Már május hónapban hatvan dolgozóval kellett volna növelnünk a létszámot, de nem sikerült új munkaerőket beállítanunk a termelésbe. Ma már ott tartunk, hogy a külső szerelési munkákat is beleszámítva, a feladataink elvégzésére további 150 dolgozóra lenne szükségünk. Munkaerő-toborzással igyekszünk ezt biztosítani. (Egy pillanatra átvillan bennem egy kép, melyet vagy két évtizeddel ezelőtt láttam ugyancsak itt Győrben, a Győri Vagongyár kapuja előtt. Százan és százan ődöngtek ott, munkanélkülié!, felvételre és nyomában egy falat kenyérre várva. S kiszólt egyszeresak a piritás, hogy ma sincs felvétel. Száz és száz családban tehát megintcsak hiába sirt a sok apró gyerek kenyér uián. S ma, ma nem kell immár a várakoznia a Győri Vagongyár elött sem senkinek. Hívják ki őt, hívják a dolgozókat az üzemek.) Az üzemvezető folytatja: " A dunaföldváriak segítettek ki bennünket: a Közlekedésügyi Minisztérium felhívására ugyanis a MÁVAG hídépítő csoportja Dánföldvárról ideiglenesen 50 munkáé,őt küldött hozzánk, akik versenyben dolgozva az isteniekkel igyekeztek, hogy mielőbb elkészüljön a dunaföldvári híd sok-sok alkatrésze. S megtudjuk azt is, hogy: — Nálunk is, itt a hídműhelyben igen sok gondot okoz a két hikiak ügye — A Vidékiek ugyanis többször kimordoznak, igazortatnit, s csak a népnevelői munka jobbátételével tudjuk majd elérni ennek a problémának megoldását. Tovább kell tudatosítanunk minden dolgozóban azt, hogy az ő jó és becsületes munkájuktól függ sok-sok híd, jó egynéhány portál-daru sorsa. Beszél az üzemvezető arról is, hogy fokozott mértékben láttak hozzá az anyagtakarékossági rendelet végrehajtásához. — Mégpedig sikeresen. Gyűjtöttünk a vasgyűjtési mozgalom keretében 110 tonna vasat és 260 kilogramm bronzot. Gyűjtjük a hulladéklemezt is, amelyből azután a műhely felszereléséhez tartozó szerelőbakokat készítjük el. Újításokat is segítségül hívtak az anyagtakarékosság sikeres végrehajtásához. — A fűző-csavar nálunk olyasvalami, mint a szabóknál a férc. Korábban minden munkához új csavarokat használtunk. Most nem. A furatokból most a fűző-csavarokat első használat után kivesszük, egy erre a célra, ócska szerkezetből újjáépített masinán felfrissítjük a meneteket. Így egy-egy fűző-csavart ötször is felhasználhatunk, ami igen nagy megtakarítást jelent. A hosszúra nyúlt beszélgetés után Mészáros István alapszervi párttitkár és Kelemen József művezető kíséretében megtekintem egy ifi-brigád munkáját. A tüzes szegecset az egyik fiatal átdobja a másiknak, az fogóval elkapja, a másik pillanatban már a légkalapács dolgozik. Pillanatok műve volt az egész, a szegecs már a helyén van, tartja össze a hatalmas vasdarabokat, ügyesen dolgoznak, meg is látszik Huszonhárom kisfiú és kisleány, egyik sincs több hatévesnél, egyik se született 11145 előtt, iratkozott be ünnepélyes keretek és vidám hangulat közepette a városmajori általános iskola I. osztályába. Eddig a városmajori óvodába jártak. Itt készültek elő arra a komoly lépésre, amelyet zeneszó kíséretében tettek meg, amikor elindultak az élet útjára, az iskolába. A kitűnően vezetett óvoda élén Papp Mária vezető óvónő áll, aki már 34 év óta dolgozik a legzsengébb ifjúság nevelése terén. Mi is történik hát egy mai, a demokrácia szellemében átalakult óvodában, ahová már hároméves gyermekek járnak rendszeresen? Elsősorban megtudjuk, hogy a régi és az új szellemben működő óvodák között igen nagy a különbség. Az óvoda utolsó évfolyama ma tulajdonképpen nem egyéb, mint a gyermekek előkészítése az iskolára, az általános iskolai I. osztály anyagára. A gyerekek tulajdonképpen észre se veszik, hogy játszva tanulják meg például a számolást. Az óvodák azonfelül igen szép eredménynyel folyamatos beszédre tanítják a gyermekeket, fegyelmezett magatartásra és a közösségbe való beilleszkedésre is. Az elmúlt tanév folyamán az óvodás gyerekek utolsó évfolyama csoportos látogatást is tett a városmajori iskolában, ahová az ott tanuló I- osztályosoknak saját maguk által elkészített könyvjelzőket vittek ajándékba. Viszonzásképpen az I. osztályosok is meglátogatták egy alkalommal az óvodásokat. Az ünnepélyes beiratkozáson természetesen ott voltak a szülők és számos vendég is. Héttagú zenekar kíséretében indultak az óvodások az iskolába s a kis zenekarnak természetesen a karmesteré is óvodás volt. A zenés induló szövege így hangzik: „Itt az idő, pajtás, Munkához kell látni. Jó tanulás: ez a jelszó, Áll a nemes verseny. Minden gyerek jobban tanul, Nem marad el egy sem!“ Jövendő szellemi otthonunk, a városmajori iskola kapujában díszbeöltözött úttörők várták az óvodások seregét és elkísérték őket az egyik tanterembe, amelynek ajtaja előtt ott állott a leányiskola igazgatója, Horváth István, akit az óvodások közt Benárd Elza hatéves kislány a következőképpen szólított meg igen komoly hangon. ..Igazgató bácsi, nagyon szépen kérjük, tessék minket beírni az I. osztályba!“ Közben egész sor dalt énekeltek el a folyosón, virágot nyújtottak át az igazgatónak és a jövendő tanítóiknak. Horváth igazgató néhány szóval üdvözölte az iskola új tanítványait, mondván: — Eddig az óvoda vezetőnője, Papp néni, volt édesanyátok helyettese, ezentúl azonban, ebben az iskolában én leszek az édesapátok. Szeretettel üdvözöllek benneteket és hiszem, az a termelésükön. Átlag 236 százalékot értek el a kongresszusi versenyben és a május elseji versenyben. El is nyerték a gyár legjobb brigádja megtisztelő, büszke címet. — A VIT tiszteletére pedig megígértük, hogy a jelenlegi 200százalékos átlagunkat 220 százalékra emeljük fel. Munkamódszerünket pedig a többi dolgozó társunknak átadjuk. Nem rejtik vékk alá jó munkájuk titkát. — Nem titok az — mondják— nagy eredményeket lehet elérni, becsületes jó munkát lehet végezni, csak meg kell jól szervezni a teendőket. Minden percet ki kell használni s a munkaidőt pontosan be kell tartani. Ennyiből áll a nagy titok. Ample Gyula brigádvezető, Oláh József és Gombos József, az ifibrigád tagjai azt is megígérték a VIT tiszteletére, hogy kibővítik egyelőre még gyengébben dolgozó fiatalokkal a brigádjukat, hogy ily módon átadhassák munkamódszerüket. Mert mint mondják:— A VIT sikeréhez a még jobb munkánkkal járulhatunk hozzá a leghatékonyabban. Daruk szaladnak pályájukon, kattognak a légkalapácsok a Győri Vagongyár hídműhelyében. Készül a dunaföldvári híd, készülnek az új portál-daruk. Itt is építik a nép országát, mégpedig nagy szorgalommal, sikeresen. h. b. j. Liu Paj-tü: A három harcos (Szépirodalmi Könyvkiadó). A nagy kínai népnek egy kitűnő elbeszélőjét ismerjük meg a Szépirodalmi Kiskönyvtársorozatban megjelent négy novellán keresztül és Ejti Paj-Ji írásain át közelebbről megismerjük a baráti kínai hét életét is. Mind a négy elbeszélés a felszabadító népi hadseregről szól. Egyszerű katonák és parancsnokok élesen megrajzolt arcélét látjuk, különböző életkorú és vérmérsékletű emberek sorsa, jelleme bontakozik ki előttünk a novellisztkusan tömör történetekből, de valamennyiüket ugyanaz a cél lelkesíti hőstettek végrehajtására: a haza felszabadítása. A kötet címadó elbeszélése három katonáról szól. Félreértésből torzsalkodnak, de egy csata tüzében igaz bajtársak, testvérek lesznek és együttesen végrehajtott hőstettükkel nagy győzelemhez segítik csapatukat. „,z ezredbiztos” című elbeszélés ugyancsak egy hétköznapi hőst" mutat be, egyet a kínai nép szabadságát kivívó sokezer és tízezer közül. Vu Ji felkarral, sebesülten is visszatér a frontra és körültekintően, a párt és a haza iránti végtelen szeretéstől, hűséggel teljesíti kötelességét. . ..Hazatérés“ azt mutatja be, hogyan alakította át a kínai nép életét a felszabadító háború és hogyan lett az erőszakkal besorozott knomintabgkatonából a forradalom lelkes harcosa. A , Reggel hatkor" című elbeszélés Kína teljes felszabadulásának utolsó napjairól -is a népi Kína megalakulásáról szól, azzal a megkapó egyszerűséggel, amely Liu Paj-ji írásművészetét jellemzi. E. Hantéra: Az első csapolás. (Szépirodalmi Könyvkiadó.) A lengyel újjáépítés első korszakát vetíti elénk Hornéra regénye. Azokat a hónapokat, amikor a felszabadító Vörös Hadsereg elől menekülő hitlerista hordák nyomában hátramaradt romok között éppenhogy megpezsdült az élet. Miként hazánkban, egy Lengyelomágban is sokan voltak, akik Hamern- regényének Karnacki mérnökével azt vallották, hogy minek ölsilte bele időnket és erőnket reménytelenül tönkretett gyárak újjáépítésébe s nem tudták —"gyakran nem is akarták — elképzelni, hogy az újjáépítés megindítása lehetséges a nyugati kapitalizmus rablókölcsönei nélkül is. Ám a lengyel munkásság is meghallotta a Kommunista Párt hívó szavát s éhezve, fázva, rongyosan is hozzálátott a romei eltakarításához megkezdte azt az áldozatos munkát, aminek eredményeként a lengyel nép a Szovjetunió hathatós baráti támogatásával, de mégis a saját erejéből elindulhatott a felemelkedés útján a szocializmus felé. A lengyel nép hősi erőfeszítésének szelleme árad felénk Hantéra regényének lapjairól s a fizikai nehézségek mellett megismerjük azokat a gáncsvetéseket is, amelyekkel a dolgozó nép ellenségei megkísérelték az építő munka lendületének lefékezését, hogy az eredmények elodázásával a reakció malmára hajtsák a vizet. A tőkések pórázán haladó jobboldali szociáldemokraták cselszövéseibe s a föld alatt szervezkedő fasiszta reakció zsoldosainak a szabotázsokig és emberrablásokig elmerészkedő mesterkedéseibe is bepillantást nyerünk az érdekesen bonyolított, de kissé szétforgácsolódó cselekmény folyamán. A regény főhőse Plewa, az üzemi baleset következtében éjjeliőri szolgálatra kényszerült egykori vasmunkás, akit most az üzemi bizottság léptet elő mesteri sorba s akinek alakját Hatóéra sok szeretettel állítja elénk.: öntudatra ébredésének megrajzolása sikerült írói munka s Plena figurája maradandóan bele is vésődik emlékezetünkbe. Sajnos, hiányérzetet kelt, hogy mellette kissé fakó a lobbi szereplő s fokozza bennünk ezt a hiányérzetet, hogy Hamern csupán az olvasó képzeletére bízza az újjáépítés ellenségeinek megbüntetését. zs. c. Huszonhárom kisfiú és kislány muzsikaszóval elment a Városmajorba beiratkozni az I. osztályba hogy jól fogtok viselkedni, jól fogtok tanulni. —— Erre szívderítő, örömteljes, harsány „igen“-nek feleltek a volt óvodások, az általános iskola első osztályának jövendő tanulói. (h.j) KÖNYVSZEMLE volt nyereményszetét könyvemi s Gm Mmh S14 menedéket épít egy városban, ahol 8900 épületet romboltak le és 5000 embert öltek meg az amerikai légi banditák (Eva Priester koreai cikksorozatának második része.) Sifuncsu üzleti negyedében, ahol korábban kis házak és boltok százai álltak s ahol most a lom- és törmelékhalmazok fölé kiégett épületek csontváza emelkedik, egy ember téglákat rak egymásra. Mindössze ezek a téglák maradtak meg házából, amelyet 1950 november 8-án rombolt le a barbár amerikai légitámadás. Száz repülőerőd bombázta ezen a napon Sifuncsut, egy várost, amelynek nem volt hadiipara, még nehézipara sem. .Szójaliszt, gyufa, só és evőpálcikák előállítására terjedt ki a város ipara, mégis 8900 épületet romboltak le porig, 5000 embert öltek meg, több mint 3000-et tettek nyomorékká az amerikai légi banditák. A férfit, aki Sifuncsu romjai közt téglákat rak egymásra, Gu Mun SU- nak hívják, foglalkozása kereskedő. Időnként abbahagyja a munkát és nehéz sóhajjal leül. A nagy légitámadás napján súlyosan megsebesült és csak néhány napja hagyta el a városon kívül fekvő szükségkórházat, amelyet egy barakba helyeztek el. Mert Sifuncsu két kórháza és poliklinikája is romokban hever. A törmelékek közt még most is látni temetőmaradványokat óriási vöröskereszttel befestve. Az emberiesség valamennyi írott és íratlan törvénye szerint kímélni kellett volna ezeket az épületeket s a vöröskeresztek jól láthatók is voltak. Az amerikai repülők látták. Mélyen leereszkedtek, robbanóbombákat dobtak a gyógyintézetekre, majd visszatérve gyújtóbombákkal árasztották el azokat. Szemtanuk szerint olyan mélyen szálltak, hogy tisztán lehetett látni a pilóták arcát ... Az egyik kórházban 26 beteg égett benn. Gu Mun Su most egykori lakóházának tégláiból épít menedéket maga és családja számára. A 3 méter hosszú és 2 méter széles, félig a föld alatt fekvő üregben húzódik meg Gu Mun Su feleségével és három gyermekével — ha ugyan egy újabb légitámadás szét nem rombolja ezt a nyomorúságos lakóhelyet is. Amíg az új menedék elkészül, egy ház pincéjében lakik a család. Itt töltötték el az egész telet és a koreai tél kemény... Köröskörül hasonló lyukakatvájnak a földbe, mert ameddig a szem ellát, egyetlen ép ház sincs. — Nekünk még szerencsénk van — mondja Gu Mud Su —, mert lelő is lesz a házunkon ... — De mit csináltak azok a télin, akik nem tudtak fedél alá kerülni? — Szorosan összesimultak és egymást melegítenék — mondja Gu Mun Su felesége és így folytatja: — Egymáshoz tapadva nincs olyan hideg és az anyák, természetesen, éjszaka levették a felső ruhájukat, azzal takarták be a gyerekeket. Ezen a télen 20 fokos hidegek voltak Koreában és Sifuncsu sokezer asszonya, gyermeke tanyázott a szabad ég alatt... Ugyanezekben a napokban ameriki vezető politikusok, úgy beszéltek a koreai háborúról, mint amelyet „az emberiesség nevében“ folytatnak s ekkor nevezte MacArthur az amerikai , katonákat és repülőket „a haladás és a demokrácia előőrseinek“. De miért ilyen nagy a pusztulás Sifuncsában, miért nem tudták az emberek legalább részben megmenteni égő házaikat és valamit a rajtjuk lévő ruhán kívül? A város lakói elmondják: ennek az okát. A november 8-i, majd a következő légitámadásokat robbanóbombákkal kezdték az amerikaiak. Utána gyújtőbombák áradata zúdult a már félig lerombolt városra. S amikor az emberek oltani akarták a tüzeket, könnyű vadászgépek csaptak le rájuk és gépfegyverekből lőtték a rr kunságot. •— Egy vödör vízzel átmenni az utcán — a halált jelentette — mondja egy asszony. Egy másik pedig: — Amikor házunk lángokban állt, három unokámat és beteg leányomat az ajtó elé vonszoltam. Mégegyszer bementem a házba és amikor visszajöttem, mind a négyen holtan feküdtek az utcán, gépfegyvergolyóktól átlyuggatott testtel. Sifuncsu lakónegyedének közepén állt a protestáns templom. November 8-án istentiszteletet tartottak benne és a lelkész így beszélt a szószékről: *— Ne féljetek! Az amerikaiak ki-Voi'i mérik a templomokat, mert ők is kgy rajztények, mint mi, emberek, mint mi, testvéreink a hitben. Néhány perccel később két hatalmas robbanóbomba esett a templomra. A romok 250 embert temettek maguk alá. A város 17 temploma közül 14 ugyancsak elpusztult. Amikor Hitler és Mussolini megtámadta Spanyolországot, náci repülők lebombázták Guernica katedrálisát, ahol spanyol asszonyok és gyermekek kerestek menedéket. Akkor a felháborodás vihara zúgott végig az egész világon és a tiltakozók között voltak Amerika püspökei és lelkészei is. Koreában ma százszámra történnek a guernicaihoz hasonló esetek. Ám Amerika és az egész nyugati világ papsága mélyen hallgat... Azok, akik naponta halált zúdítanak Korea városaira és falvaira, nem hisznek az emberi élet értékében, nem hisznek a gyermekek mosolyában és játékában, a fák és a virágok szépségében. De azok az emberek Koreában, akiket az amerikaiak ki akarnak irtani, hisznek mindebben. Sifuncsu romjain, az emeletnyi magas törmelékhalpiacok közepette aszszonyok és gyermekek dolgoznak. Eltakarítják az omladékot, kiegyengetik a fellépett talajt és szerető gondoskodással ültetnek virágokat, kis fákat a felsebbzett földbe. S a háború iszonyata ellenére verseny folyik a félig. Vagy egészen lerombolt koreai városok között, melyik ültet több fát, virágot. Sifuncsu vezet a versenyben. — Hogyan van kedvetek fákat ültetni a romok közé? — kérdezzük egy öreg asszonytól. — Nem féltek attól, hogy fáradságtok kárhavész s az amerikaiak újra mindent elpusztítanak, amit ültettek? — Ez a jövőnek szól! — mondja az asszony. — Ha az ember rím hisz a jövőben és nem dolgozik érte, nem lehet élni. Ami meghalt, meghalt. De az élet megy tovább és az élet — Korea! JÖNt jön: Hiafgánó s Vácz SZOMBATTÓI.: COP.VIN—DUNA—ROYAL (Kispest)