Heti Kis Ujság, 1993. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1993-01-01 / 1. szám

2 kis Újság 1993. január 1. Békesség a földön a jóakaratai embereknek — hangzott el az angyal üdvözlete karácsony éjjelén. Egységet a FKP-ban — hangzott hónapokon át a kevésbé és valóban jóakaratéi emberek szájából. S most elindul az új esztendő és meglátjuk, melyik kívánság vált vagy válik valóra, melyik kívánság kiknél volt őszinte. Hát az angyal köszöntése körülöttünk süket fülekre talált. Fent tovább nyomorgatják, lopják a Dunát és préselik egy új trianoni mederbe. Amellett zeng a szlovák panasz az elszakadni akaró magyarokról. Ha ez igaz, ugyan miért ragaszkodnak körömszakadtáig olyan kis területekhez, melynek lakói nem akarnak velük együtt élni? (Ami egyébként nem igaz!) Legfeljebb visszasírják azt a Csehszlovákiát, amely demokratikusabb volt, mint az akkori Magyarország. Ahol tényleg egyenrangú állampolgárok és nem „kutyafejű” mongol ivadékoknak titulálják őket! Nem kell sokáig ezen töprengeni, hiszen egymást is köpdösik, rugdossák, ahol lehet. A csehek, akik belőlük országot csináltak, öntudatos népet formáltak, most kizsákmányoló rablók, elnyomók stb. lettek. S csak azért hangzik ez fojtottabban, mert a nagy „osztozkodás” még hátravan. S addig nem tanácsos elmérgesíteni jobban a helyzetet — gondolják. No, meg az Európa Házba bejutásnál is komoly cseh segítségre lesz szükség, de még a visegrádi közösségben maradáshoz is. Aztán majd nem a magyarok, németek által kultúrközponttá fejlesztett Pozsony lesz a központ, hanem egy, valahol a tót hegyek közt lapuló kis város, ahonnan primitív lelkekre ható, ocsmány propaganda indul el nemcsak a már gyalázott, kiszolgáltatott magyarok ellen, hanem a cseh testvérek ellen is. Aztán? Nem lesz hosszú életű ez a sokszínű, felbolygatott pünkösdi királyság. De a karácsonyi kívánság messze száll és legfeljebb az évszázadok óta együtt élő és érző magyar—szlovák falucskákban marad meg a békesség. Mert a hegyek, a vén fenyvesek, a csobogó hegyi patakok jobb tanácsadók, azok BÉKESSÉGET akarnak! Higgyük, hogy azok csendes muzsikája, néha haragos, viharos harsogása erősebb lesz a propagandából élni, harácsolni akarók hangjánál. No és keleten? Gyűlölettől eltorzult arcú asszonyok rikácsolták a kolozsvári Mátyás-szobor tövében a kamera felé. A magyarok menjenek innen! Menjenek Németországba, vagy ahova akarnak, csak innen menjenek! (Miért Németországba? Ki tudja? A rikácsoló sem.) Itt is elfelejtették, hogy az első tankcsapatokat a német Wermacht mellé Románia adta, s nem mi. Véres karácsonyt emleget nyilvános gyűlésen a nacionalista román párt felelős vezetője, aki aktív politikus. S közben lehet, hogy a Zsil völgyében új husángokat vágnak maguknak a bányászok, készülve a karácsonyra, uszítanak a pópák, dühödten bujtogatnak gyilkosságra a daszkálok, összefog — titokban — a hatalom, az egyház és a néptribunok éhes siserehada, hogy elűzze több mint 1000 éves hazájából azt a népet, amely még Árpád előtt települt a Havasok aljába, amelyet még öccse, István király ellenében is védett Gyula vezér, aki otthont adott, kolostort épített a keleti egyház kalugyerekeinek és védte őket, kirekesztve a Nyugatot, amíg lehetett. Ha igazuk lenne és Mátyásban, kinek anyja a legrégibb magyar családok tagja volt — Szilágyi Erzsébetben —, volna román vér, akkor azzal büszkélkedni kellene, hogy a legnagyobb magyar királyok közé tartozó Mátyáshoz nekik is van közük. Ehelyett mit tesz FUNÁR elvtárs? Lekicsinylő szöveget biggyeszt a gyönyörű szoborra. Itt áll, akit a havaselyi vajda csapatai legyőztek. (Mellesleg, hova lett a vajda? Arról ne szóljunk már, ugye?) Északon lopják a Dunát, keleten sírnak a fenyők, mert lopják a Hargitát! S mindenütt sírnak a magyarok, akik sehol sem akarnak mást, csak békében élni és együtt élni azokkal, akikkel századok óta együtt élnek. Miért akarnak egyes hataloméhes hitványak kiprovokálni egy újabb, szörnyű viszályt, melynek nem lesz győztese, csak vesztese? Ezt látta a békességet hirdető angyal karácsonykor? Délen? Oda már nézni sem jó! Láng, füst, romok, síró, jajgató, futó, menekülő emberek százezrei. Erről én miért szóljak újra, meg újra? Szűkszavúan, de naponta halljuk, látjuk. Az igaz, hogy amíg Hankiss Elemér, az új Odüsszeusz órákig — 168 órákig — szórakoztatja (undorig!?) a népet, addig a déli romoknak, holtaknak és menekülteknek csak percek jutnak a magyar médiákban. S ezeket a médiákat védik! S amíg a „közeli” Szomáliában — eddig — harmincezer idegen katona masíroz és teremt „békét”, addig a macedónoknak talán jut 200 kéksapkás, akik szegények, mint Boszniában is, azt sem tudják majd, hova és hogyan rejtőzzenek, ha a lángok oda is átcsapnak. S a Vajdaság védtelen félmilliónyi, egyszer már megtizedelt magyarjai? Oda semmi sem jut, hiába kér a magyar ENSZ- megbízott! Még csak remény se jut a szerencsétlen, joggal reszkető vajdasági magyarsághoz, hisz a „legautentikusabb” nagyhangon jelentette ki, hogy soha magyar katona nem lép Szerbia földjére! Lesz, ami lesz, mi nem lépünk, még csak nem is fenyegetünk, hogy „El a kezekkel!”, mint a főpolgármester úr március 15-én. Mi nem lépünk. Csak hát a szegény Teleki sem tudta betartani szavát. Nemhogy ilyen nagyvilágba szélkiáltó diplomatától nem függ a jövő! Ezért jobb lenne hallgatni és nem lovat adni a fekete hegyek martalócai alá! Csináljatok, amit akartok, mi soha nem fogunk odamenni. Mit gondol, talán újabb mackóruhás rongyos gárda megy segíteni, ha — Isten őrizz — újra ártatlan tízezreket ölnek, csak azért, mert magyarok. Hárommilliónyi magyar él a határok mentén! Ezek az ENSZ és hasonló krajzlerájok előtt nem számítanak? S a magyar felelősök előtt sem? De a tízezernyi „kisebbségen” hónapok óta folyik a haszontalan (mert senki sem bántja őket) és áldatlan (mert viszályt kelt) vita. Nem jól van ez így! Valahogy higgadt, nyugodt tárgyilagossággal és összefogással — de nem népgyűlésen — meg kellene vizsgálni, tárgyalni ezt a reális helyzetet, és fel kellene mérni a várható és ma még kiszámíthatatlan eshetőségeket. Csak szoros összefogással lehet felkészülni és megelőzni a bajokat! Nem propagandisztikus szólamokkal és nem nagy hangú és felelőtlen kijelentésekkel! Lám, így fest a békesség körülöttünk. Messzebb nem megyek, mert az nem a mi ügyünk, bár ott sem jobb semmivel sem a helyzet. No és hogy néz ki itthon, kis hazánkban? Szomorú, de itt se sokkal jobban. A különbség csak annyi, hogy itt lassan már cirkuszi jelleget öltenek a dolgok! A főszereplő, a hadonászó, nyafogó valaki, akinél most már az is kiderül, hogy felette csak a csillagos ég van, az is üresen, mert ha ismerné az ott trónolót, nem űzne gúnyt egy egész népből! Elszomorító és elkeserítő, hogy ma már úgy néz ki, hogy a békesség legfőbb akadálya lehet a Hankiss-ügy! Most már kiderül, hogy aki őt javasolta, a miniszterelnök nem felettese, a parlament nem felettese, a Kulturális Bizottság többsége sem felettese, az Alkotmánybíróság második határozata — amit agyonhallgat a „média” —, világos és egyértelmű döntése sem irányadó, a bíróság, az ügyészség sem illetékes, az igazságügyminiszter sem, a hármas, miniszterekből álló bizottság meg éppen semmi. Csak egyvalaki illetékes, aki maga is fittyet hány az őt megválasztó parlamentnek és minden fórumnak, s most már a bíróságoknak is. Ezek szerint két ember van ebben az országban, akik felett senki és semmi nem áll, akik senkinek nem felelősek, akik ketten védik csak a demokráciát ebben az országban. Elrémítő diktatúra ez a javából! Hisz most már bűnügyről van szó! Eltűnt vagy elherdált milliókról! S ezt nem engedi kivizsgálni két ember. Kinek érdeke most már, hogy a közvélemény ne lásson tisztán? Majd ha a miniszterelnökség, a FM, a Vagyonügynökség által a privatizáció és az országban folyó MINDEN disznóság és állítólagos disznóság ki lesz vizsgálva, akkor Hankiss úr is megengedi — talán —, hogy betekintsenek a tévé pénzügyeibe. S akkor talán magas pártfogója sem áll ki mellette! Hát ez nagyszerű! A gyanúsított szabja meg, hogyan és kik vizsgálhatják meg a gyanús ügyet. Addig fittyet hányva bármiféle döntésnek, bemegy, beront a vizsgálat helyszínére. Ilyen még aligha fordult elő a magyar történelemben! Itt nem a név és nem a személy a lényeges, hanem maga az ellenség! A legvadabb állampolgári engedetlenség — fedezve a legmagasabb helyről. S mindezt alávaló módon, a demokrácia védelmének feltüntetve. Borzasztó, hogy ezt ki kell mondani, le kell írni: cinkosok közt vétkes, aki néma! S itt egy ország, egy nép tisztességéről és jó híréről van szó. S az ország nem szatócsbolt, a nép nem vásári gyülekezet, hanem ezer, tisztes és jó hírű év hordozója és viselője! Azt senkinek — szó szerint senkinek — nincs joga lejáratni egy ilyen madárijesztő ügyben! S nincs joga még saját magát sem gyanúba keverni, hogy nem ok nélkül áll ki egy ilyen botránysorozatban főszereplőnek. Ki kell mondani: az elnök nem a magáé, az országé, s ezt kell szem előtt tartani és nem belekeveredni mind mélyebben a jelen idő legundorítóbb botrányába! Tegyenek pontot nagyon gyorsan erre a szörnyű ügyre! A parlament szerezzen érvényt ide-oda tologatott jogának! Döntsön! S a döntését hajtassa végre a törvény minden szigorával! Tessék tudomásul venni a legkisebbtől a legnagyobbig mindenkinek: itt minden polgár egyenlő! S ha igen, akkor nemcsak a jogcím nélkül lakót lehet kilakoltatni, hanem a magasságos tv-elnököt is! S ne provokáljanak ki esetleges jogot sértő, de az igazságot nem bántó esetet! Aki ezt nem látja, az nem való a parlamentbe, de még a környékére sem. Erőszakoljanak ki kormányválságot, ha a mai nagyon veszélyes időt erre alkalmasnak vélik ellenzéki oldalon. Joguk van ehhez, de nem ilyen alattomos, szégyenletes módon és nem ilyen piszkos eszközökkel! (Mert, ha új kormány jön — mindenben fogadok —, egy napig sem marad a helyén a tévés Pumukli!) Ez a fősláger a békesség útjában nálunk! Szomorú! Nem a Duna, nem a Mátyás-szobor, nem a szorongatott Vajdaság, hanem Hankiss Elemér tucatnyi nyilatkozata, hányaveti minden semmibevétele, s ez az elnök legfőbb gondja is. Úristen! Ki véd meg minket? A szélsőséges ködevők, a maradi köldöknézők, a felsőbbségi gőgtől elszédültek?! Vagy a békességet hirdető Angyal! Soha, de soha ilyen szomorú állapot és vezető réteg nem volt ebben az országban! Tehetetlenség, gőg, önzés, önteltség, visszaélés a bizalommal és hatalommal! Röhögő bajkeverők, sunyin kezeiket dörzsölő bérencek és pár száz vagy ezer kétségbeesett, a gyeplőt elejtett, lejáratott vezető és milliónyi reménytelen, megcsömörlött állampolgár. Hát ilyen a békesség — persze sok más vonalon is, itthon... S most pár szót az egységről. Hónapok óta kitűnő szélmalomharcosok, mindenáron felfelé kapaszkodó újoncok (mert 2-3 év alatt aligha lesz valaki „nagy” politikus”, van aki soha!) kórusa zengte és zengi a refrént. Vissza kell szerezni a FKP jogos tulajdonait! Vissza kell állítani a párt egységét! Már rámutattam, hogy a kórusvezetők azok, akik maguk szaggatják szét naponta a pártot. Nos, most újabb állomáshoz érkeztünk! A reménytelenné vált őrségváltás, jogok, címek megszerzése után a puccsal kivált hatalom az igyekvő újabb egyesítésen fáradozik. Hogyan? A megszokott módon. T. nem adja, amit megszerzett, a frakció és a tagozat habozik kikiáltani az új fejedelmet, aki mögött sem politikai múlt (1990-ben „érkezett”), sem politikai tudás, sem tömeg, s talán most már szponzor sem áll. Új utakra indította kicsinyke mezei hadait. Portyáznak a Hajdúságban a mindinkább reménytelenné vált alelnök előőrsei, a Dunántúlon az elnökség felé vágyó, segítségére számítva a fizetett párttisztviselő, aki úgy érzi, neki is járna valami. Aki eddig hűségesen szolgálta a Szoboszlai utat, Torgyánt, a frakciót, most a portyázó puccsistákat. Egységet szolgálva — gondolom én. De hát milyen egységet? Közben komoly levelek érkeznek, melyek naivul úgy vélik, hogy csak egy embert fogadna el minden FKP-alakulás maga fölé: a vén sast! Kedves és megható a bizalom és hit. De ki kell — úgy hiszem — ábrándítani a hívő jóhiszeműeket. Lehet, hogy a megmaradt tömegeink nagy része elfogadna, de az elnökjelöltek, vezéraspiránsok aligha! S a hangadók nem azért folytatták évekig alattomos, megtévesztő munkájukat, hogy most félreálljanak. „Éljen az egység” harci kiáltással inkább új pártot alakítanak! PÁRTAY TIVADAR Békességi egység (?) A Történelmi Független Kisgazdapárt a parasztok és polgárok pártja. Várjuk a tiszta múltú és őszinte magyarok jelentkezését! TÖRTÉNELMI FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT BUDAPEST, LOGODI U. 60. 1012