Heti Kis Ujság, 1993. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)
1993-07-02 / 27. szám
2 Aeti KISllJSXG 1993. július 2. (Folytatás az 1. oldalról) őszintén mondja.) De nem elkenéssel, szépítgetéssel, mentegetéssel. Nos, akkor nézzük Horthyt! Kitűnő katona, bátor és hazáját, népét szerető (kérdezzék csak az öreg kenderesieket!), jellemes, tiszta ember volt. Hogy nem tudott jól eligazodni a pokoli inferno közepette a zavaros politikai helyzetben? Hogy késve lépett? Lehet. De ez nem az ő bűne, hiszen más sem tudott. Kipróbált, vén politikusok sem. Hogy elvitték a vidéki zsidókat? Igaz, de vajon nem vitték el Csehszlovákiában, Romániában, Bulgáriában stb.? Budapestről Ő a NEM ENGEDTE! Egyedül megszállt Európában! Hogy 1920-ban engedte a fehérterrort? Igaz, de egy hadiszállításokon meggazdagodott rabló kisebbséget látott az ország napról napra, s le akart vele számolni. Nemigen lehetett megakadályozni ebben. De két évig se tartott, aztán a darutollas vitézek vígan poharaztak az üldözött zsidókkal és ültek együtt a bankigazgatóságokban stb. Hogy tudná valaki megítélni az akkori idők hangulatát, vagy éppen belehelyezkedni az akkori érzésvilágba, aki ma sopánkodik, nyafog, és tele van panasszal még akkor is, ha erre oka sincs. Mert nem a kukában kotorászó nyomorultak, és nem a magukra hagyott gyermekeikkel kínlódó anyák sopánkodnak stb., hanem a sok tízezret zsebre rakó szószólók. Hogyan tudják az akkori időket átérezni, amikor egy országot csonkoltak meg, kezeit, lábát lemetélve. Nemcsak a földek, a folyók, az erdők-mezők véreztek, de a lemetélt EMBER IS! Minden még vérző, égő, sajgó seb volt itt. Tehervagonok százai, ezrei hozták és hozták szakadatlanul a tízezreket, akiket nem várt segély, lakás, állás, szóval megélhetés. Támaszukat vesztett hadiárvák, kifosztott özvegyek vártak hiába segítséget! Egy szellemileg, fizikailag csökkent képességű kretén nagyúr terelgette az országot bárgyúan a Vörös Rém torkába. Aztán elszelelt, a rém pedig megkezdte pusztító tevékenységét, befejezte a gróf úr munkáját vérbe fullasztva a parasztságot s a polgárságot. Budapest és a városok utcáin román katonák bocskora csattogott, a főtereken botjaik puffogtak, amikkel mindenkit megbotoztak, aki tiltakozott a rablások ellen. Hát ebben a vérzivataros világban lépett Horthy a színre, és ebből kellett országot csinálnia. És csinált, olyant, amilyent. De amelyben élni lehetett, és senki nem halt éhen. Ahol kicsi és száraz kenyér, de kenyér jutott mindenkinek. S akivel szóba kellett állni a nagyoknak is. Nem úgy, mint a nemes gróffal, akinek még a kezét sem fogadta el egy incifinci francia alezredes (Vyx)! A vicc, amelyet a műsorvezető elmondott Roosevelt érdeklődéséről a tenger nélküli és király nélküli királyságról , jellemző. De nem Horthyra, hanem a másik nyomorék elnökre! Aki Sztálin bűvöletében élt, s annak ítélt és eladott egy országot Jaltában, Teheránban; olyan országot, melyről azt sem tudta, hol van, és miféle. Aki a bankjain keresztül látta a világot, és odadobta fél Európát a keleti vadállat karmai közé. Ez is jellemző — de rájuk! Habozott, későn lépett stb. — hallhatjuk. 1944. október 15-e valóban későn volt. De a megszállás márciusban történt! 1943 szeptemberében, a miskolci gyűlés után — Bajcsy-Zsilinszky s e sorok írója kilépett a háborúból — von Jagov követ már rejtjeles táviratban követelte Steinach külügyi államtitkártól a magyarság teljes megszállását, a nekünk juttatott (!) országrészek visszavételét, a közigazgatás német kézbe vételét stb. Nehéz lett volna, vagy lehetetlen — előbb lépni! S az ugrásra kész nyilasok már jóval hamarabb betelepedtek a Parlamentbe. Messze a hazától százezer magyar katona volt kiszolgáltatva a németeknek. S én láttam, amint a kiugrás után olasz tisztek, katonák ezreit terelték a bresti citadellába és máshova. Úgy bánva a tegnapi szövetséges harcostársakkal, mint a sintér a kóbor kutyával. Vagy még csúnyábban. S hányat lőttek le helyben? Ki tudja? És hányat Rómában és máshol? S még sorolhatnám az okokat, amiért még gyakorlottabb politikus is habozott volna. Mint ahogy habozott az ellenzék négy éve. Mert félt a vérontástól. S eredmény? Itt maradtak a kommunisták — persze reformereknek álcázva —, s itt maradt a fenyegető rém minden árnyéka. Szóval történelmet csak az tud írni, aki beleéli magát a megírt kor szellemébe, miliőjébe stb., s emellett tud még tárgyilagos is maradni. Ha ezt teszi, akkor egy tiszta ember, egy becsületes, népét szerető — ABBÓL SZÁRMAZÓ —, országát féltő, minden dicséretet megérdemlő valaki áll előtte! Vitéz nagybányai Horthy Miklós! Mellesleg az sem igaz, hogy nem történtek kísérletek a kiugrásra. Kádár ezredes könyvében jelent meg az angol ejtőernyős-küldöttség Zala megyei érkezésének története. Más kérdés, hogy az igazsághoz híven írta-e le az elhárítás főnöke az eseményt? Mert olyan állítás is volt (Ujházy tábornok, a főnök), hogy éppen Kádár adta át az angol ezredest és kíséretét a németeknek. Ezt én nem tudom, s nem is állítom. Ulein-Reviczky portugá fiai követünk tárgyalásai és mások (törökországi stb.) tárgyalásai mind a kormányzó tudtával történtek. Az ún. Kiugrási Iroda vezetője pedig éppen kisebbik fia volt, akit aztán a Galamb utcában tőrbe csaltak, megsebesítettek és elraboltak a németek — úgy hiszem, ugyanaz a Skorzeny, aki Mussolinit kiszabadította, Bakay Szilárd altábornagyot elrabolta. Ködösítés, mese tehát az, hogy nem tett meg mindent, ami az adott helyzetben megtehető volt, hogy szabaduljon a nyűgös szövetségtől. Jellemző személyes bátorságára, hogy Klessheimben — az oroszlánbarlangban — nyíltan szembeszállt Hitlerrel! Mindezt ugyanakkor, amikor a „BALOLDALI” hősök lapítottak és bebújtak volna az egérlyukba is, hogy észre se vegyék őket. S míg ezeket ma is dicsőítik, igyekeznek Horthy személyét lejáratni, de legalább elhomályosítani. HÁT nem igaz ez a történelem. Egy kitűnő katona, egyy hős férfi és egy hazájáért áldozatot vállaló országvezető volt Horthy Miklós! Akkor is, ha a maga hajthatatlan jelleme és gerincessége miatt nem tudta követni mindig a napi politika tekervényes útjait, és megbízott a körülötte nyüzsgő alattomos árulókban. Akárcsak ma, úgy nyüzsögtek akkor is a húsos fazék körül a csúszómászók. Akkor is visítozták a baloldaliságot, hangoztatták a liberális gondolkodást, ami alatt akkor is nemzetellenes, kozmopolita árulás lapult. Ma megint az viszi vasárnap délben a műsort, aki pár hete még harsogta, hogy a magyarság egyenlő a maradisággal. Aki egész műsora alatt baloldali himnuszokat zengő távol élő hazánkfiait (!) szólaltatott meg. Aztán elzokogta, hogy elvették a műsorait. Kárpótlásul a Hungexpónál kapott zsíros beosztást! Pedig nem vették el. Most arról tartott előadást, hogy Budapest, a „FŐVÁROS”, önálló arculattal, kultúrával nem mehet a tajtékpipás vidék után. Pedig a párizsi gamin (utcakölyök) is FRANCIÁNAK VALLJA MAGÁT, és a berlini vagabund is. De a főváros kultúrelitje is. Újra meg újra fel kell hívnom — most már vagy hatodszor Gy. M. úr és társai figyelmét, hogy DEÁK FERENC is pipás vidéki úr volt, Arany János is, és Berzsenyitől a Kisfaludyakig sok vidéki nagyság alkotta meg a magyar, igen a magyar kultúrát, és nem csak Molnár Ferenc, Heltai stb. volt nagy író. Senki sem akarja nagyságukat lekicsinyíteni, elhomályosítani. Éppen úgy hozzátartoznak a magyar kultúrához, mint a „vidékiek”. Ne igyekezzen hát senki válaszfalat húzni közéjük. Különösen ne apró epigonok és sarlatánok, bértollnokok és bérszószólók! Ugyanez áll a politikára is. Aki ma széthúzást szít akármilyen oldalon is, az nemzetrontó! Akár tudatosan teszi ezt, akár ostobaságból. Százszorosan és fokozottan áll pedig ez a történelemre! Nem vagyunk olyan bőségben, hogy nagyjainkat elkótyavetyéljük. A világ és Európa nem a most feltörekvőket, hanem Petőfit, Aranyt csodálja. Nem Kun Bélát és asszisztenseit becsüli, hanem Horthyt! Nem a pufajkások előtt hajt fejet, hanem a DONI HŐSÖK EMLÉKÉT TISZTELI. Jó lenne ezeket figyelembe venni, mielőtt a tudatára ébred a magyarság fővároson, városon és falun egyaránt, s akkor keresni fogja a félretájékoztatás felelőseit. VÉGET KELL VETNI A GYALÁZKODÁSNAK, AZ EGYOLDALÚ, IDEGEN ÉRDEKEKET IS SZOLGÁLÓ TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁSNAK :nelmi független Pártay Tivadar ŐSZINTE TÖRTÉNELEM A kormányzó virágszőnyegen léptet