Heti Kis Ujság, 1993. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1993-07-02 / 27. szám

2 Aeti KISllJSXG 1993. július 2. (Folytatás az 1. oldalról) őszintén mondja.) De nem elkenéssel, szépítge­­téssel, mentegetéssel. Nos, akkor nézzük Horthyt! Kitűnő katona, bá­tor és hazáját, népét szere­tő (kérdezzék csak az öreg kenderesieket!), jellemes, tiszta ember volt. Hogy nem tudott jól eligazodni a pokoli inferno közepette a zavaros politikai helyzet­ben? Hogy késve lépett? Le­het. De ez nem az ő bűne, hiszen más sem tudott. Ki­próbált, vén politikusok sem. Hogy elvitték a vidéki zsidókat? Igaz, de vajon nem vitték el Csehszlovákiá­ban, Romániában, Bulgári­ában stb.? Budapestről Ő a NEM ENGEDTE! Egyedül megszállt Európában! Hogy 1920-ban engedte a fehérterrort? Igaz, de egy hadiszállításokon meggaz­dagodott rabló kisebbséget látott az ország napról nap­ra, s le akart vele számolni. Nemigen lehetett megaka­dályozni ebben. De két évig se tartott, aztán a daru­tollas vitézek vígan poharaz­­tak az üldözött zsidókkal és ültek együtt a bankigazga­tóságokban stb. Hogy tudná valaki meg­ítélni az akkori idők hangu­latát, vagy éppen belehe­lyezkedni az akkori érzésvi­lágba, aki ma sopánkodik, nyafog, és tele van panas­­­szal még akkor is, ha erre oka sincs. Mert nem a kuká­ban kotorászó nyomorul­tak, és nem a magukra ha­gyott gyermekeikkel kínló­dó anyák sopánkodnak stb., hanem a sok tízezret zsebre rakó szószólók. Ho­gyan tudják az akkori idő­ket átérezni, amikor egy or­szágot csonkoltak meg, ke­zeit, lábát lemetélve. Nem­csak a földek, a folyók, az erdők-mezők véreztek, de a lemetélt EMBER IS! Minden még vérző, égő, sajgó seb volt itt. Teherva­gonok százai, ezrei hozták és hozták szakadatlanul a tí­zezreket, akiket nem várt segély, lakás, állás, szóval megélhetés. Támaszukat vesztett hadiárvák, kifosz­tott özvegyek vártak hiába segítséget! Egy szellemileg, fizikai­lag csökkent képességű kre­tén nagyúr terelgette az or­szágot bárgyúan a Vörös Rém torkába. Aztán elsze­lelt, a rém pedig megkezd­te pusztító tevékenységét, befejezte a gróf úr munká­ját vérbe fullasztva a pa­rasztságot s a polgárságot. Budapest és a városok utcá­in román katonák bocsko­­ra csattogott, a főtereken botjaik puffogtak, amikkel mindenkit megbotoztak, aki tiltakozott a rablások el­len. Hát ebben a vérzivata­ros világban lépett Horthy a színre, és ebből kellett or­szágot csinálnia. És csinált, olyant, amilyent. De amely­ben élni lehetett, és senki nem halt éhen. Ahol kicsi és száraz kenyér, de kenyér jutott mindenkinek. S aki­vel szóba kellett állni a na­gyoknak is. Nem úgy, mint a nemes gróffal, akinek még a kezét sem fogadta el egy incifinci francia alezre­des (Vyx)! A vicc, amelyet a műsorvezető elmondott Roosevelt érdeklődéséről a tenger nélküli és király nél­küli királyságról , jellem­ző. De nem Horthyra, ha­nem a másik nyomorék el­nökre! Aki Sztálin bűvöleté­ben élt, s annak ítélt és el­adott egy országot Jaltá­ban, Teheránban; olyan or­szágot, melyről azt sem tud­ta, hol van, és miféle. Aki a bankjain keresztül látta a vi­lágot, és odadobta fél Euró­pát a keleti vadállat karmai közé. Ez is jellemző — de rájuk! Habozott, későn lépett stb. — hallhatjuk. 1944. október 15-e valóban ké­sőn volt. De a megszállás márciusban történt! 1943 szeptemberében, a­­ miskolci gyűlés után — Bajcsy-Zsilinszky s e sorok írója kilépett a háborúból — von Jagov követ már rejtjeles táviratban köve­telte Steinach külügyi ál­lamtitkártól a magyarság teljes megszállását, a ne­künk juttatott (!) országré­szek visszavételét, a köz­­igazgatás német kézbe vé­telét stb. Nehéz lett volna, vagy­ le­hetetlen — előbb lépni! S az ugrásra kész nyilasok már jóval hamarabb betele­pedtek a Parlamentbe. Messze a hazától százezer magyar katona volt kiszol­gáltatva a németeknek. S én láttam, amint a kiugrás után olasz tisztek, katonák ezreit terelték a bresti cita­dellába és máshova. Úgy bánva a tegnapi szövetsé­ges harcostársakkal, mint a sintér a kóbor kutyával. Vagy még csúnyábban. S hányat lőttek le helyben? Ki tudja? És hányat Rómá­ban és máshol? S még sorolhatnám az okokat, amiért még gyakor­lottabb politikus is habo­zott volna. Mint ahogy ha­bozott az ellenzék négy éve. Mert félt a vérontástól. S eredmény? Itt maradtak a kommunisták — persze reformereknek álcázva —, s itt maradt a fenyegető rém minden árnyéka. Szó­val történelmet csak az tud írni, aki beleéli magát a megírt kor szellemébe, mi­liőjébe stb., s emellett tud még tárgyilagos is maradni. Ha ezt teszi, akkor egy tiszta ember, egy becsüle­tes, népét szerető — AB­BÓL SZÁRMAZÓ —, or­szágát féltő, minden dicsé­retet megérdemlő valaki áll előtte! Vitéz nagybányai Horthy Miklós! Mellesleg az sem igaz, hogy nem történtek kísérle­tek a kiugrásra. Kádár ezre­des könyvében jelent meg az angol ejtőernyős-küldött­ség Zala megyei érkezésé­nek története. Más kérdés, hogy az igazsághoz híven ír­­ta-e le az elhárítás főnöke az eseményt? Mert olyan ál­lítás is volt (Ujházy tábor­nok, a főnök), hogy éppen Kádár adta át az angol ezre­dest és kíséretét a németek­nek. Ezt én nem tudom, s nem is állítom. Ulein-Reviczky portugá­­ fiai követünk tárgyalásai és mások (törökországi stb.) tárgyalásai mind a kor­mányzó tudtával történtek. Az ún. Kiugrási Iroda ve­zetője pedig éppen kiseb­bik fia volt, akit aztán a Ga­lamb utcában tőrbe csal­tak, megsebesítettek és el­raboltak a németek — úgy hiszem, ugyanaz a Skor­­zeny, aki Mussolinit kisza­badította, Bakay Szilárd al­tábornagyot elrabolta. Kö­dösítés, mese tehát az, hogy nem tett meg min­dent, ami az adott helyzet­ben megtehető volt, hogy szabaduljon a nyűgös szö­vetségtől. Jellemző szemé­lyes bátorságára, hogy Klessheimben — az orosz­lánbarlangban — nyíltan szembeszállt Hitlerrel! Mindezt ugyanakkor, amikor a „BALOLDALI” hősök lapítottak és bebúj­tak volna az egérlyukba is, hogy észre se vegyék őket. S míg ezeket ma is dicsőítik, igyekeznek Horthy szemé­lyét lejáratni, de legalább el­homályosítani. HÁT nem igaz ez a történelem. Egy ki­tűnő katona, egyy hős férfi és egy hazájáért áldozatot vállaló országvezető volt Horthy Miklós! Akkor is, ha a maga hajthatatlan jelle­me és gerincessége miatt nem tudta követni mindig a napi politika tekervényes útjait, és megbízott a körü­lötte nyüzsgő alattomos áru­lókban. Akárcsak ma, úgy nyüzsögtek akkor is a húsos fazék körül a csúszómá­szók. Akkor is visítozták a baloldaliságot, hangoztat­ták a liberális gondolko­dást, ami alatt akkor is nem­zetellenes, kozmopolita áru­lás lapult. Ma megint az vi­szi vasárnap délben a mű­sort, aki pár hete még har­sogta, hogy a magyarság egyenlő a maradisággal. Aki egész műsora alatt bal­oldali himnuszokat zengő távol élő hazánkfiait (!) szó­laltatott meg. Aztán elzo­kogta, hogy elvették a műso­rait. Kárpótlásul a Hungex­­pónál kapott zsíros beosz­tást! Pedig nem vették el. Most arról tartott előadást, hogy Budapest, a „FŐVÁ­ROS”, önálló arculattal, kul­túrával nem mehet a tajték­­pipás vidék után. Pedig a párizsi gamin (utcakölyök) is FRANCIÁNAK VALLJA MAGÁT, és a berlini vaga­­bund is. De a főváros kultúr­­elitje is. Újra meg újra fel kell hívnom — most már vagy hatodszor Gy. M. úr és társai figyelmét, hogy DEÁK FERENC is pipás vi­déki úr volt, Arany János is, és Berzsenyitől a Kisfaludya­­kig sok vidéki nagyság alkot­ta meg a magyar, igen a ma­gyar kultúrát, és nem csak Molnár Ferenc, Heltai stb. volt nagy író. Senki sem akarja nagyságukat lekicsi­nyíteni, elhomályosítani. Éppen úgy hozzátartoznak a magyar kultúrához, mint a „vidékiek”. Ne igyekezzen hát senki válaszfalat húzni közéjük. Különösen ne apró epi­­gonok és sarlatánok, bér­­tollnokok és bérszószólók! Ugyanez áll a politikára is. Aki ma széthúzást szít akármilyen oldalon is, az nemzetrontó! Akár tudato­san teszi ezt, akár ostobaság­ból. Százszorosan és foko­zottan áll pedig ez a törté­nelemre! Nem vagyunk olyan bőségben, hogy nagy­­jainkat elkótyavetyéljük. A világ és Európa nem a most feltörekvőket, hanem Pető­fit, Aranyt csodálja. Nem Kun Bélát és asszisztenseit becsüli, hanem Horthyt! Nem a pufajkások előtt hajt fejet, hanem a DONI HŐ­SÖK EMLÉKÉT TISZTE­LI. Jó lenne ezeket figye­lembe venni, mielőtt a tuda­tára ébred a magyarság fő­városon, városon és falun egyaránt, s akkor keresni fogja a félretájékoztatás fele­lőseit. VÉGET KELL VETNI A GYALÁZKODÁSNAK, AZ EGYOLDALÚ, IDEGEN ÉRDEKEKET IS SZOLGÁ­LÓ TÖRTÉNELEMHAMI­SÍTÁSNAK­ :nelmi független Pártay Tivadar ŐSZINTE TÖRTÉNELEM A kormányzó virágszőnyegen léptet

Next