Kis Újság, 2000. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

2000-01-07 / 1. szám

Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszéde (2. o.) Beszélgetés Szokolay Sándorral (11. o.) 0 W Ára: 58 Ft Oszd meg és uralkodj? Gyimóthy Géza­ nyilatkozik a Lehel piacról Már csak azért is célszerű lenne legalább az uniós csatlakozásig meghosszabbítani az őstermelői piaci árusítás engedélyezését az évenkénti eljárás helyett, mert az Európai Unió tagállamaiban hagyományosan rendkívül nép­szerűek és jól működnek az úgynevezett parasztpiacok. A Lehel piac ráadásul évek óta nem csupán kínálatánál, hanem közlekedési szempontból rend­kívül előnyös fekvésénél fogva is Magyarország egyik legnép­szerűbb őstermelői piaca, ezért a Független Kisgazdapárt sze­rint bűn volna annak megszün­tetése - jelentette ki a Kis Új­ságnak Gyimóthy Géza, a Füg­getlen Kisgazdapárt országos alelnöke. Mint lapunknak el­mondta a kisgazdák örömmel fogadták, hogy a termelők be­nyújtották a Fővárosi Közigaz­gatási Hivatalhoz a kerületi ön­­kormányzat döntésének felül­vizsgálatára vonatkozó indítvá­nyukat, hiszen az FKGP állás­pontja szerint az építkezés, il­letve a piac megszüntetése, vagy akár kitelepítése, lehetet­len állapotokat teremtene. Gyi­móthy Géza úgy vélte, hogy az önkormányzat és az építtetők által megálmodott City Center árai megfizethetetlenek lenné­nek a nem extraprofitért, hanem pusztán a biztos megélhetésért dolgozó őstermelőknek, és az utóbbiak termékeit kereső la­kosságnak egyaránt.­­ Senki sem vitatja, hogy a jelenlegi higiénés körülmé­nyeket javítani kell, ám úgy véljük, hogy ezt a problémát nem a City Center oldja majd meg. A meglévő épületek és árusítóhelyek korszerűsítésé­vel ugyanúgy a szigorú köz- és állat-egészségügyi előírá­soknak megfelelővé lehet tenni a piac helyiségeit - han­goztatta a kisgazdapárti poli­tikus. Nyilatkozatában elítélte a kerületi önkormányzat azon törekvését, hogy az „oszd meg és uralkodj” elvéhez tartva ma­gát, külön-külön és nem közös fórumon tárgyal a termelőkkel, éppen ezért értenek egyet az ér­dekképviselet azon törekvésé­vel is, hogy amíg nincs meg az érvényes építési engedély, ad­dig ne lehessen hozzákezdeni az építkezéshez. Mindezt a Független Kisgazdapárt még azzal is kiegészítené, hogy amennyiben mégis új piac épülne, az csak a termelők tel­jes egyetértésével és beleegye­zésével történhet meg.­­ Fontos megemlíteni azt is, hogy az FKGP immáron nem az első parlamenti hivatali időszak alatt védi felszólalása­ival és törvénymódosító indítvá­nyaival eltökélten az őster­melők piaci árusításának jogát és lehetőségét - szögezte le Gyimóthy Géza, az Országgyű­lés kisgazdapárti alelnöke. Jeney Évtizedeket léptünk előre Újévi beszélgetés Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel A nemzeti földalappal való gazdálkodást csak a Földmű­velésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyeletével tudjuk elképzelni. E nélkül nem valósíthatjuk meg a mezőgazdaság szerkezetátala­kítását, amely hozzávetőleg egymillió hektár termőföldet érinthet - mondotta Torgyán József földművelésügyi és vi­dékfejlesztési miniszter, akit az új év alkalmából arra kér­tünk: vonjon mérleget a hiva­­talba lépése óta eltelt időszak­ról, illetve vázolja a magyar mezőgazdaság jövőjével kap­csolatos elképzeléseit.­­Az elmúlt esztendő sem telt gondtalanul a mezőgazdaság és a tárca számára, gondolok mindenekelőtt a belvízkárokra, a sertésválságra, a 413 milliárd forinttal kapcsolatos vitákra. Ugyanakkor kiugró sikerekről is lehet beszélni, hiszen sikerült ellensúlyozni a sertésválságot, amit az export-import arány imponáló számadatai is tük­röznek, megszületett az agrár­béke, amelynek megteremtése az ön nevéhez fűződik, és fon­tos lépések történtek az EU- csatlakozás előkészítése érde­kében. Miniszter úr miként ér­tékeli a tavalyi esztendőt az FVM, illetve a mezőgazdaság szempontjából?­­ 1999 az agrárium szem­pontjából a katasztrófa évének volt tekinthető, hiszen évtize­dek óta nem volt olyan mérvű bel- és árvíz, mint amilyen 1998 őszétől tavaly novemberig sújtotta a magyar mezőgazdasá­got. Meg kell említenem az orosz pénzügyi válság hatásait is, amelyek az agráriumot és a konzervipart súlyosan érintette, de a koszovói válság sem hagy­ható figyelmen kívül, nemcsak az elmaradt hasznok, hanem a dunai hajózás ellehetetlenülése miatt is, ami mind a mai napig károkat okoz a mezőgazdaság­nak, az exporttevékenységnek. E­mellett szólni kell az egész világot sújtó ázsiai pénzügyi válságról, valamint a mező­­gazdasági termékeknél bekö­vetkezett negatív árrobbanás­ról, ami miatt az agrárolló oly mértékben szétnyílt, hogy évente akár 200 milliárd fo­rint kárt is okozhatott a ma­gyar mezőgazdaságnak. (Folytatás az 5. oldalon) Ary Krisztina felvétele Szent relikvia, élő valóság 2000. január 1-jét majd úgy fogja bejegyezni a modern kor, Kézai Simonja, mint a magyar össze­fogás szép példáját. Aki ott volt az év első napja délutánján, a Kossuth téren, az örömmel ál­lapíthatta meg, hogy „szívünk­ben félelem nem áll”. Százezres tömeg tolongott a Múzeum kö­rúttól a Kossuth térig, a járdán tűt sem lehetett leejteni és a fáklyák melegébe kapaszkodva szo­rongva várták a koronát szállító Mercedest. Mikor föltűnt az autó, a telkekből fakadó üdvri­valgás kísérte a legfelsőbb ma­gyar „törvényhatóságot”. A nem­zeti ereklyéket az egyetlen, itthon élő koronaőr, vitéz Vitéz József nyugalmazott főhadnagy adta át a Köztársasági Őrezred Ko­ronaőrző Alosztálya parancsno­kának. Még a Múzeumban. Az­tán elindult a királykék színű autó és a magyarok éljeneztek. Ilyen bekiáltások hangzottak el: „Éljen a Korona!”, „Éljen a ma­gyar!”, „Éljen Szent István!”. A vajmi kevés disszonáns hangot elnyomta az ujjongó, örvendező tömeg lelkes hangja. Közben a Parlament előtt a katonai parádé és a történelmi magyar zászlók felvonulása után megtörtént a millenniumi évnyitó. (Folytatás a 2. oldalon) --------------------------------------------------------------------------a­ Juhász Gyula Arany nyomában A nagykőrösi magyar éjszakában *így bandukoltál akkor, mint ma én, Rossz csillagok jártak szegény hazádra S te voltál itt a biztos, méla fény. Elnézem a szobát, hol gyertya mellett A balladák és penzumok között *Éltél szelíden az emlékezetnek, Siratva egy elzúgott üstököst. Magyar magány ez, alacsony gerendák, De kinn az éjben véges végtelen Titkával az alföldi menny dereng ránk S a kútgém darvadozik az egen. Ó, mennyi kútgém, kék magasba lengő S bús mélybe néző példázod neked, Ki a borús jelenben víg jövendő Hitével mondtál örök éneket. Lábad nyomába lépek elmerengve A magyar éjben, ahogy ballagok , lenéznek rám biztatva, messze, messze, Kik téged láttak itt, a csillagok. V_______________________________________________________/ Új év, új remények Gimnazista korom óta tudom, hogy a Jóreménység foka egy földrajzi hely Afrika déli csücs­kében. Mégis, mindig szívesen merengtem el azon, hogy vajon óhajainknak, vágyainknak, az újrakezdés hitének létezik-e alapfoka? Vajon fokozható-e a jó remény? Efféle gondolatokkal bíbe­lődtem most, legaktuálisabb jövőnk, 2000 kezdetén is. - Már hogyne lenne fokoz­ható - játék a következtetésre. - Csak táplálni kell a reményt, s olyakkorára nő, mint a mese­béli kisgömböc. Mert miféle ba­tyuval is vágtunk neki csalá­dommal a jövőnek bő tíz eszten­deje, ’89 első napjaiban, ami­kor Erdélyből Magyarországra settenkedtünk? Bizony legna­gyobb terünk - szárnyunk is egyben - felfokozott reményeink voltak. De már a két ország ha­tárán, a senki földjén, Csenger­­sima felé gyalogolva utolért a kétségek rejtélyes üzenete. A vízzel telt nejlontasak, amely­ben lánykánk kedvenc aranyha­lait akarta átmenekíteni az új hazába, kipukkant. Öntudatlan, virgonc, szépszínű gyermekre­ményei még ideérkezésünk előtt sárban vergődve múltak ki. Jó ideje már én is koplalóra fogtam reményeimet, de vajon otthonosaim amott a Királyhá­gón túl, s még odébb, vajon ők miként táplálják a magukét? Az új esztendő, amikor ránk nyitja az ajtót, mindenikünket egy-egy teli zsákkal ajándékoz meg. Aztán, csak ahogyan a na­pok telnek derül ki, hogy egyi­kében dió van és mogyoró, má­sikában bíz csak rühes macska. Az egyikében pénz csörög, a másikéban fületlen pitykék so­kasága. De azért valamennyien reménykedünk. Kivált az ínsé­gesek, a szükséget szenvedők. S mert mi vagyunk a legtöbben, sokasodnak reményeink. Reménykedőn kérünk ezért. Új esztendő, ne légy kicsinyes hoz­zánk, légy bőkezű adakozó, adj nekünk. Új esztendő bort, búzát, békességet, adj újabb munkaked­vet s hozzá egészséget meg erőt. Reménykedünk, nem balgán és vakon, miként Vörösmarty írta. Nem is hóra fektetve vagy nád­nak támasztva, ahogyan a népi bölcsesség int, de hittel és biza­kodva, mert hiszen ez sokszorozza meg korunk erejét, ez fényesíti el­ménk élét, ez tesz bennünket jó­­ravalóvá. Márpedig ebben a nagy szükségben, amikor itthoni ezreket a primitív gőg, túlnani tíz­ezreket az elemek haragja, milli­ókat a kisebbségi lét alázott porba, mi sem kell jobban, mint ész, erő és akarat és akkor talán minden jóra fordul. Akit csak a remény éltet, az bizton belehal, de akit reménye is elhagyott, ha létezik sem él. Paizs Tibor

Next