Kis Újság, 2000. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
2000-06-30 / 26. szám
Kis Újság MAGYARORSZÁG Rágalmazhat-e a Népszabadság? Balogh Gyula országgyűlési képviselő sajtóközleménye Negyedik tárgyalásához érkezik az a sajtó helyreigazítási per, amelyet a Népszabadság című országos napilap ellen indítottam. Okot erre a lap 2000. március 29-i számában személyemet gyalázatos rágalmakkal illető cikk megjelenése adott, amelynek a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt mindmáig nem bizonyított - célzott szándékkal a választási kampányra időzített - valótlanságait a laptársak zöme és a televízióállomások kész tényként közlik mind a mai napig, tudatosan megtévesztve és teljes mértékben félrevezetve a közvéleményt. A Népszabadság az elemi emberi tisztességen, továbbá a sajtóetikán túl lábbal tiporja a Legfelsőbb Bíróság azon kötelező erejű állásfoglalását is, amelynek értelmében a sajtó büntetőperről annak folyamán beszámolhat, ám polgári perről nem. Bár tartózkodom attól, hogy én is ebbe a hibába essek, egyvalamiről szükségesnek érzem tájékoztatni a nyilvánosságot. Ma már egyértelmű, hogy a hitelességében már csak a fentiek miatt is megkérdőjelezhető lap nevüket vállalni sem merő szerkesztői budapesti irodájukban ülve írták meg a valótlanságokon alapuló rágalmazó cikket, egy állítólag januárban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt eseményről. A hajánál fogva előrángatott érvelést hallomások alapján egy olyan tanú vallomására alapozzák, aki a jelzett időpontban az általa elfogyasztott - több embernek elég - alkohol mennyisége miatt saját bevallása szerint sem volt képes mérlegelni tetteit. Mivel pedig ma már nyilvánvalóan politikai felbujtásra úgy gondolta, hogy legjobb védekezés a támadás, saját tetteinek következményeit a Független Kisgazdapárt megyéjében is köztiszteletben álló politikusára kívánja áthárítani. A Népszabadság - ahelyett hogy élne a nyilvánosság hiteles tájékoztatásának lehetőségével - többszörösen és súlyosan visszaél az írott sajtó adta helyzeti előnyével egyszersmind hatalmával, hiszen nemhogy a cikk megjelenése napján nem adott lehetőséget a véleményem közlésére, de a mai napig nem hajlandó a perről szóló - egyenként újabb sajtópereket megérő - tudósításaiban helyt adni az én véleményemnek. Közállapotainkat illetően sokat mondó tény az, hogy ma Magyarországon úgy rágalmazhatja és gyalázhatja a nagy nyilvánosság előtt egy országos napilap az Országgyűlés egyik képviselőjét, hogy annak még a védekezés lehetőségét sem biztosítja! A Népszabadság számára a jelek szerint mit sem ér a civilizált sajtóvilágban magától értetődőnek tartott „hallgattassák meg a másik fél elve”, tudósításaikat minduntalan arra használják fel, hogy rendre megismételhessék a mai napig nem bizonyított rágalmakat. Eljárásával a Népszabadság hiteles és pártatlan tájékoztatási szerepét megtagadva elvtelen politikaalakítóvá süllyedt, a múltjával elválaszthatatlanul összeforrott sötét politikai diktatúra eszközeit idézve. Felelősségem teljes tudatában a per kimenetelétől függetlenül - amelynek ítélethirdetését tiszta lelkiismerettel várom - ezúton kijelentem, hogy kezdeményezni fogom az Országgyűlésben a sajtótörvény mielőbbi radikális szigorítását. Ezt kívánja a demokratikus magyar közélet tisztasága, ezt kívánja a polgári hagyományaira méltán büszke magyar sajtó becsülete! Mivel a Pesti Központi Kerületi Bíróság június 22-én kelt első fokú ítéletében Balogh Gyulának, a Népszava napilap ellen indított sajtó helyreigazítási perében igazat adott, az első fokú ítéletet következő számunkban közöljük. Parlamenti sarok Még egyszer a politikai becsületről Nem tagadom: a nyilvánosság előtt szereplő embernek a legnagyobb elismerés, ha megszólalásaira barátai is kedvezően reagálnak, s még nagyobb akkor, ha az elismerés azok részéről érkezik, akikre maga is felnéz, útmutatóként, elődeiként tiszteli. Kissé pironkodva és dicsekedve, be kell vallanom: velem tulajdonképpen ez történt. A kedves olvasó talán még emlékszik néhány héttel ezelőtti jegyzetemre, melyben politikusi becsületről szólva példaként állítottam a mai magyar közélet elé a Független Kisgazdapárt politikusait, mert valóban: Nagy Ferenctől, Kovács Bélától Torgyán Józsefig van mit, van kitől tanulni politikai becsületet. A felsorolásból nem maradhatott ki a kisgazdák örökös tiszteletbeli elnöke, Vörös Vince sem, akitől az elismerő levelet kaptam, melyet ezúton is köszönök, abban a reményben, hogy az Isten még sokáig megadja, hogy Vince bátyám ugyanilyen frissességgel kövesse a mai politika fordulatait, miként most, s tanácsai is hasznunkra válhassanak. Soraimmal most ugyan az elődöknek kívánok emléket állítani, de egy mai politikus, aki bár vonzódik a múlt, a nagy elődök eszményeihez, de soha sem mondhat le arról, hogy a mához intézve szavait a jövőhöz is szóljon. A minap ugyanis fiatal kisgazdák között jártam, akiknek már mindaz is történelem, ami jó tíz évvel ezelőtt történt. Ők már nemcsak a háború utáni leszorítottság és elnémítás, az 1956-os újraindítás keserű kudarcaira, de az újraindulás szorongó pillanataira sem emlékezhetnek, ami a mai kisgazdapárti derékhad számára alapélmény, miként számomra is Vargha Béla megszólalása tíz esztendővel ezelőtt a parlament elnöki pulpitusáról. Sokszor elmondtam már, s bizonyára még sokan fognak hivatkozni rá: szerencsés párt vagyunk, az egyetlen a mai politikai palettán, amely tiszta múlttal és tiszta jelennel rendelkezik, de ez különös felelősség is, mert valamit megőrizni sokszor nagyobb erőfeszítés, mint ugyanazt elérni, de az érték a jövőre nézve mégis százszorosan kamatozik. A fiatalok között voltak ugyan néhányan, akik arra hajlottak volna, hogy most már nézzünk csak előre, hiszen ami volt, megtörtént, minden azon múlik, ami jön. Én értem ezeket a gazdákat, gyors előrehaladást szeretnének, s Magyarország, ha csak a számokat tekintjük, valóban a reménybeli gyors gyarapodás útját járja. A számok mögött ugyan kissé lemaradozik az emberek gyarapodása is, sőt: néha a kevesek gyarapodásában még jobban hátrányosnak hat a többség inkább csak lassú előrejutást sejtető egyhelyben topogása. A jövő azonban valóban biztató, s nem kétséges: évszázadok óta most fordul elő, hogy a „hozz reánk víg esztendőt” fohászkodása termőre fordul az ország sorsában. Nekünk azonban nem lehet mindegy az, semmiként. Az emberek személyes boldogulása mögött azt is kell látni, milyen az az irány, amit követünk. Nem feledhetjük például, hogy a huszadik századi diktatúrák többsége az emberek boldogításának igényével fogalmazta meg és hajtotta végre szörnyűségeit. A magyar vidéken például a téesz- Magyarország, sőt, azt megelőző kolhoz-Magyarország is boldogítani akart. Ezzel az igénnyel verték ki a maguk csalhatatlanságába vetett hittel, az embereket földjeikről, vették el mindenüket, szántották össze határaikat, ha akarták, ha nem. Természetesen ma nincs a társadalomátalakítás semmilyen kényszer alatt, s bizonyos vagyok abban is, hogy nem érhetne el sikert az, aki ilyen igénnyel lépne fel, ha ismét a maguk akarata ellenére szeretné boldogítani a magyar gazdákat. Ma az előrelátás, a gyorsan alkalmazkodó gazdasági tevékenység a kiemelten fontos, s ebben valóban igazuk van a fiatal gazdáknak. A sokféle értékből azonban csak úgy lehet választani, ha az ember felismeri a valódit. A valódi azonban mindig értékkövető, benne esik egybe a három dimenzió: a múlt, a jelen és a jövő. Mi történelmi párt vagyunk, s az idők tapasztalataiból tanultuk meg ezt a leckét. A földből élők jól tudják: amit az ember elültet, annak gyökerének kell lennie, mert e nélkül nincs élete. De a gyökér sem mindig elég. Kell hozzá élettér, környezet is. Próbáltak itt már gyapotot vetni az Alföldön, narancsot ültetni a lankás hegyoldalakba, s nem mentek vele semmire. Valószínűleg nem járnánk másként akkor sem, ha mondjuk teljesen át akarnánk rajzolni a mai magyar mezőgazdaság termékstruktúráját, ha mondjuk az európai csatlakozás érdekében az agrárágazat átalakítását olyan feltételekhez kötnénk, ami teljesíthetetlen. Szerencsére nincs ez napirenden, de nem tagadhatjuk: a mai magyar közélettől még nem állnak távol azok a szereplők, akik könnyű szívvel megtennék ezt. Ebben látom én a politikusi becsület legfőbb értelmét, a szolgálni akarás tisztaságában. Bánk Attila 3 Korszerű halgazdálkodás (folytatás az 1. oldalról) A 75 halastóból álló 27 hektár vízfelületű ivadéknevelő gazdaság hamar kinőtte halastavait, és folyamatos fejlesztéseken ment keresztül. A TEHAG Kft. mindvégig megőrizte hármas funkcióját, azaz a termelést, oktatást és fejlesztést. A termelés területén teljes vertikumú halgazdasággá vált, ma is a halak minden korosztályát előállítja. A kft. a megszokott haszonhalakat tenyészti, kivéve a pisztrángot és az angolnát. 1995 óta fajtaminősítést is végeznek, sőt önálló génbankot is fenntartanak. Az ügyvezetés tavaly év elején hároméves fejlesztési tervet készített. Idén tavaszra elkészült a halkeltető teljes rekonstrukciója. A jövő évben pedig átadják a korszerű halfeldolgozó üzemet is. Még a következő esztendőben a halastavakat is teljesen felújítják. Szabadi Béla az ünnepségen felhívta a figyelmet arra, hogy eleget kell tenni az Európai Unió elvárásainak az élelmiszer-feldolgozás tekintetében is, ennek megfelelő lesz megépülő halfeldolgozó üzem. A politikai államtitkár miniszteri okleveleket adott át a halgazdaság kiemelkedően teljesítő dolgozóinak, majd leleplezte a halkeltető teljes rekonstrukcióját tanúsító emléktáblát. Szabadi Béla ezután megtekintette a halkeltetőt, megismerkedett a halszaporítás Százhalombattán alkalmazott technológiájával, ezután elhelyezte az állami tulajdonú és az FVM kezelésében lévő kft. hamarosan felépülő korszerű halfeldolgozó üzemének alapkövét. (feke) Bővülő agrárkapcsolatok Állategészségügyi megállapodás Uruguayjal Magyarország 1870-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatot Uruguayjal. A 130 éves múltra visszatekintő kapcsolatok újabb állomása a június 28-án kelt magyar-uruguayi kormányközi Állategészségügyi Megállapodás. A fontos mezőgazdasági szerződést H. D. M. Lawlor, az Uruguayi Keleti Köztársaság budapesti nagykövete és Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter írta alá. A latin-amerikai államfők nagy hangsúlyt helyeznek a kereskedelemre, de ugyanakkor fájlalják, hogy a fejlett országok által alkalmazott adó nehezíti a mezőgazdasági termékeik exportját -jegyezte meg a nagykövet, a megállapodást követő sajtótájékoztatón. H. D. M. Lawlor elmondta, hogy Uruguay nem a tömegtermelés országa. Minőségi árukat kínál Magyarországnak is. Főként juh-, szarvasmarhahúst, tenyészállatokat, szaporítóanyagot és embriókat, a csordák és nyájak genetikai állományának javítására. Uruguay a II. világháború óta exportál állatokat és állattenyésztési technológiát. Torgyán József jelentősnek nevezte a megállapodást. Mint mondotta utat nyit a két ország gazdasági kapcsolatai előtt, elősegíti a szabad kereskedelem fejlődését. Egyetértett azzal a nagykövet által kifejtett gondolattal, mely szerint vidéki ember és családja első osztályú állampolgár kell hogy Magyarországon és Uruguayban is, majd hozzátette: a kistelepüléseken élő népesség nem csupán termelő, hanem egyben nemzetmegtartó erő is. Magyarország rövidesen EU- tag lesz. A most létrehozott vegyes vállalatok olyan helyzetbe hozzák hazánkat, mintha máris az unió tagjai között volna - értékelte a megállapodást az agrártárca vezetője. K. E. Kitüntették Nemeskürtyt Magyarország szuverenitásának visszanyerése emléknapjáról elnevezett díjat alapított a Nemzeti Konzervatív Fórum. Ebben az elismerésben az részesülhet, aki munkásságával, cselekedeteivel, kimagasló szolgálatot tett hazánk szellemi vagy katonai függetlenségéért. A Velekei József Lajos által készített kisplasztikát elsőként Nemeskürty István vette át a Gödöllői királyi kastély dísztermében, június 22-én. A Tanár úr tiszteletére rendezett ünnepségen elsőként Varga Miklós lépett a mikrofonhoz, és a Hazatérés című dalt énekelte el. A Nemzeti Konzervatív Fórum elnökének néhány szavas köszöntője után Madarászi László gödöllői tanár méltatta Nemeskürty tiszteletre méltó életpályáját és tudományos munkásságát, a pályát, amelyen a katolikus tudós református püspök által neveztetett „Istentől tanított” tanárnak. Nemeskürty István hosszan tartó taps közben vette át a díjat, és válaszbeszédében elmondta, hogy élete hátralévő részében is úgy szolgálja a hazát, mint azt annak idején ludovikás tisztként esküvel fogadta. Az ünnepséget a Géczi Erika és Tóth Renáta által előadott, Kell még egy szó című dal zárta. Szitányi Vajon mi köze lehet Eörsi István költőnek Bokor Imre nyugalmazott mérnökezredeshez? Látszólag semmi, valójában igen sok. Eörsit annak idején versírásra ihlette a magyar nép nagy barátjának, Sztálinnak halála - Eörsi verse viszont néhány gunyoros megjegyzésre késztette Bokor Imrét Kik, és hogyan és miért nyovasztották ki Sztálint? című könyvében: „ Mindent megadott Sztálinnak, ami a szíve csücskében és a lelke mélyében volt! Zuhatagként ömlött belőle a mértéktelen dicséret és marhaság egyvelege, olyan töménységben, amelytől még Sztálin is hányingert vagy hascsikarást kapott volna, ha a négyek gondoskodása következtében felgyógyulván a kezébe jutott volna koszorús költőnk versikéje Szempont Nagyobb hitelesség kedvéért Bokor Imre teljes egészében könyvébe iktatja az illusztris versezetet, néhány darab zsebkendőt ajánlva hozzá. Eörsi számára érthetően kínos az eset, hiszen gyászénekének kellemetlen emlékét már jó mélyre nyomhatta személyes tudattalanjába, ahonnan most előpiszkálta azt az indiszkrét történész. Önmaga mentségére egész oldalat meghaladó terjedelmű, novellisztikus elemekkel színezett írást bocsáthat közzé az És június 9-i számában. Mint írja: „tegyük fel, hogy valami varázslat segítségével kiradírozhatom ezt a szörnyűséget fejlődésem történetéből... 1953-ban megírtam és most, 2000-ben meg kell állapítanom, hogy ez is én voltam egykor”. Kétségkívül rokonszenves mondatok... Ám mielőtt elérzékenyülnénk, figyeljünk a folytatásra is: „Sajnos? Boldogabb lennék, ha nem írtam volna ilyen verses formájú dokumentumokat, de ezek lelki következményei nélkül talán gyérebb örömmel gondolnék vissza az útra, amelyet bejártam ”. Tehát a bejárt út szempontjából, utólag megítélve mégiscsak érdemes volt megírnia a dokumentumokká eufémizált gyászkölteményt! Hogy Eörsi minek nézi a jámbor olvasót, legyen az ő magánügye. Egy azonban bizonyos, hogy valamire nem gondolt: minél jobban piszkálják a trágyadombot, annál büdösebb lesz. Zászlós