Kis Vasárnapi Ujsag, 1874 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1874-01-04 / 1. szám
3 1874. — 1. szám. KIS VASÁRNAPI UJJSÁG, az életunt nyirfák közepette, melynek hoszszu, dús ágai egy kettős sirra hajolnak s azt egészen eltakarják. Sudara alacsony maradt, de erőteljes és vastag, mert a szélnek óriás keze izgalom nélkül lenyom itt mindent, a mi magasra törekszik, de finom, halványzöld gályái könnyű hajszálakként lebegnek, mintegy gúnyolva a szél durva hatalmát, s gyöngéden, halkkal hullámzanak a kettős sirnák keresztje és sirköve fölött. A ki a kezet kérdi, mely ezen fűzfát ide ültette, annak a következő történetét beszélik el: Évek előtt minden fürdőidényre megjelent egy előkelő beteges úrnő a kopár észak-tengeri szigeten, mély gyászban, cselédsége kíséretében. Ő volt mindig az első fürdővendég, s rendesen az utolsó is, ki a szigetet elhagyá; a hajóról ama kis házba vitték őt, melyet egyszerre és mindenkorra kibérelt vala, s elutazása napján ismét elvitték a hajóra. Napról-napra ott ült a kis kertben, kerekes támlányában, finom kezei tétlenül hevertek ölében, s mélázó tekintettel nézett a végtelen, soha sem nyugvó tengerre. A napnak minden órájában ott volt e szokott helyén — soha sem látszik kifáradni, — nyugtalan tekintete szikályként szállongott a hullámok felett; — társalgónője néha felolvasott neki, — hallgatott-e ő arra, azt nem mondhatta senki, mert arcza mindig csak ugyanazon egy kifejezést mutató, a legmélyebb, egész lelkét betöltő gyásznak kifejezését, néha hirtelen rátéve fehér kezét a könyvre, halkkal mondván: „Elég volt, Anna!“ — és a másik csendesen félretette a könyvet s elővette kézimunkáját. Az idegen úrnő három év óta özvegy volt, és kevéssel férje halála után elveszte egyetlen gyermekét is, egy szép, tizenhatéves ifjút. Az orvosok Madeirába küldték őt, s azt beszélték, hogy hirtelen növése által mellé szenvedett s e bajt csak melegebb égalj hozhatja helyre; atyja mellbajban szenvedett, mert az hát családi baj volt. A szülők halálosan aggódva kedvenczök életéért, beleegyeztek ezen elválásba és utazásba. Az anya el nem kisérhető, férje betegsége a házhoz lánczolott. Hogy szive mennyit szenvedett azon gondolatra, hogy fiát oly messzire és oly hosszú időre el kell bocsátani magától, azt nem lehet leirni; de összeszedte minden erejét, s bátornak és erősnek mutatta magát — a fiú és a beteg kedvéért. Maga a fiú vidám és kiváncsi volt az utazásra, kissé büszke is önállóságára, csak néha-néha borult lelkére a szomorúság, de ez a gyermekkedélynél csak olyan szokott lenni, mint az áprilisi borongás. Még utolsó este, melyet együtt töltöttek,— másnap hajnalban kellend elutaznia, egy régi, hű szolga kíséretében, a legközelebbi kikötőből indulandó, — az anya és fiú, mig a beteg aludt, késő éjjelig ott ültek a nyári éjben a kertben, egy gyönyörű, nagy szomorufűz alatt; ez a fiú kedvencze volt. Atyja ezt fia születése napján ültette, s Roland mennyit játszott később sirű lombjának árnyában, ,— elbújt zöld gályáinak fátyola mögé, vagy e szellős lugasba vonult vissza, ha leczkéit tanulta, s számtalanszor kinyilatkoztatta, hogy ez az ő kedvencz fája ! Tán csak véletlen volt, — vagy valami öntudatlan sejtelme lett volna? ------hogy épen ez utolsó este, midőn ujjait végig húzta a vékony, hajlékony gályákon, egy ismert költőnek következő versét mondá el: „Kedvesim, ha halva leszek, A sirhoz, hol aluszom, Szomorufüzt ültessetek, Ez utolsó óhajom. Hullámzó lombjait az én úgy szeretem, Gyöngéd halványságuk édes-kedves nekem.“ A szegény anya önkénytelenül megborzadt, midőn fia e verset elmondá, s ő csak akkor látszék észrevenni, milyen végtelen szomorú, busitó szavak ezek, s gyöngéd enyelgéssel és tréfával igyekezett azoknak benyomását eltörölni. Ez sikerült is neki — legalább látszólag, és aztán soká jártak még föl s alá a széles, virágszegélyezte utakon karonfogva, s a déli égalj csodavilágáról s a hosszú utazásról beszélgettek, s hogy hű, gondos kezek kisérendik el, s ott is nyájas arczok fogadandják, hogy ne érezze magát idegennek, elhagyottnak az idegen világban — az utak ki voltak egyengetve előtte, amennyire épen emberi hatalomtól kitelhető.