Kisalföld, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-01 / 153. szám
Nagy mezőny fölény és meddő csatár játék Győri ETO—Kaposvári Kinizsi 1:1 (1:1) Kaposvár, 3000 néző, vezette: Fehérvári. A hazai csapat így állt fel: Rapp — Szigeti, Szili, Gergely — Mózsi, Márkus — Tóth, Szentgróti, Stadler, Ács, Horváth. A Győri ETO két újoncot is szerepeltetett. A megváltozott csapat összetétele így alakult: Szentmihályi — Borbély, Kalmár II., Tamás — Horváth, Raffai — Hegedűs Ts., Koós, Pió, Budai, Kuti. A Győri ETO-nak a mosonmagyaróváriak és az oroszlániak elleni lelkes és eredményes játéka után újabb sikerre számítottunk. Ezt várták a kaposvári csapat szurkolói is. Nem így történt. Már az első negyedórában feltűnt a két csapat ellentétes taktikája. A kaposváriak erőteljesen védekeztek és ez megakadályozta a vendégcsapat tudásbeli fölényének a kibontakozását. A kaposváriak a védekezés mellett időnként gyori támadással is kísérleteztek. Ez történt az első percekben is, amikor Szentmihályi helyett már csak a kapufa tudott menteni. A hazaiak erőteljes védekezése és szórványos gólra törési kísérletei mellett a Győri ETO könnyen uralta a mezőnyt. Az ETO védelme szilárdan rombolt, Horváth és Raffai pedig jó labdákkal küldte támadásba a csatárokat. A Hegedűs, Koós, Pió, Budai, Kuti összeállítású csatársor azonban az utolsó pillanatokban szinte mindig hibázott, illetve a kaposvári védelem időben tudott tisztázni. Az első gólt a győri csapat szerezte. A kapu előtti kavarodás alkalmával a megzavarodott kaposvári védelem mellett Koós védhetetlenül lőtte a labdát a jobb felső sarokba, 1:0. Alighogy újra kezdett a két csapat, szabadrúgáshoz jutottak a kaposváriak. A 18 méteres szabadrúgás elé az ETO játékosai sorfalat állítottak. A Mozsi által rálőtt labdát Kalmár II., teljesen ok nélkül kézzel érintette. A megítélt 11-est Horváth értékesítette. A két gól után ismét reménykedett a közönség. Ezt különösen akkor tették, amikor a kaposváriak újra indítottak egyegy támadást. De újra csak eredmény nélkül. A II. félidő is kaposvári támadásokkal kezdődött. Ezután a hazaiak szinte a teljes pályát átadták az ETO-nak. A kifáradt csatárok is hátrahúzódtak, hogy segítsék a védelmet. Egyetlen célt akartak megvalósítani: a döntetlen eredmény tartását. Ez sikerült is. Az újonc Szentmihályi, bár nem sok dolga volt, újra beigazolta, hogy eredményes játékára biztosan lehet számítani. Az ETO másik újonc játékosa, Hegedűs I. is nagy igyekezettel játszott. Ha szórványosan is, de támadással próbálkozik a kaposvári csatársor. Hallatlan balszerencse Sztálinváros—MTE 2:0 (2:0) Mosonmagyaróvár, 2500 néző, ezette Nagy-Szép számmal gyülekezett a közönség, hogy szemtanúja legyen az MTE utolsó hátramérkőzésének. A közönség egy pontot remélt, s a játék alapján az MTE- nek kettőt kellett volna szereznie. Az MTE Horváth II. — Rúzsa, Becze, Tóth I. — Németh I., Gnám — Trapic, Nagy, Németh II., Szivák, Szita öszeállításban játszott. Az első félidő első tíz percében tűzijátékot rendeztek az MTK csatárai a sztálinvárosi kapu előtt. A második percben a jó baloldali támadás után Németh II. három méterről kapu fölé lőtt. Hatalmas gólhelyzet. Állandóan támad az MTK, s a hatodik percben Nagy Mihály nagyszerűen verekszi át magát a sztálinvárosi védőkön, de öt méterről kapu mellé lő. Újabb hatalmas gólhelyzet maradt kihasználatlanul. A nyolcadik percben Szita mellé lő. A 10. percben támad először a Sztálinváros és Fejes mellé lő. A tizenegyedik percben Németh húsz méteres lövése alig jut kapu fölé. Állandó MTK támadások közepette a tizenkettedik percben Schédl kézzel ér a labdához, a partjelző beinti a szabálytalanságot, a játékvezető azonban továbbengedi a játékot, s a támadás befejezéseképpen Fejes megszerzi a sztálinvárosiak első gólját. Hatalmas játékvezetői tévedés. A Sztálinváros támadásban marad ezután. A tizennyolcadik percben Bédi nagyszerűen lefut, beadását Fejes a hálóba lövi (2:0) A huszonkettedik percben Gnom a jobb szélen fut el, beadását védi a kapus. A harmincadik percben Nagy ismét egy kínálkozó gólhelyzetet hagy ki. A negyvenharmadik percben Takács kezén csattan a labda, de a játékvezető továbbot int. A második féidőben az MTK egy kapura játszik. A sztálinvárosi csapat teljesen beszorul, de védelme Ulmannal az élen, minden támadást meghiúsít. Állandóan a helyiek rohamoznak, de ha sikerül gólhelyzetet összehozniuk, a csatárok sehogyan se tudnak a hálóba találni. A harmincharmadik percben Tóth I. nagyszerűen kiugrik, Ulman a tizenegyes pontnál buktatja, de a játékvezető a tizenhatosról ítél szabadrúgást, holott az eset a tizenegyes pontnál történt. Újabb súlyos játékvezetői tévedés. Szivák lő utána közvetlen közelről mellé, majd Nagynak és Némethnek akad tiszta helyzete, de a szerencsével hadilábon állnak a csatárok és hiába a csapat minden igyekezete, egyetlen gólt sem tudnak elérni. Bírálat: Ezt a mérkőzést a kihagyott gólhelyzetek egész sorozata jellemezte. Ha a kínálkozó gólhelyzetek felét tudta volna csak a hazai csapat kihasználni, akkor is több góllal kellett volna győznie. A játékosok mindent elkövettek a siker érdekében, de hiába, a balszerencsét nem tudták legyőzni. Egyénileg a mezőnyből Becze csupaszív játéka emelkedett ki, rajta kívül Horváth II. és Gnom játszott jól, de a többiek igyekezete is dicsérendő. Ifjabb győri NB I-es csapat, a Vasas ETO női teniszegyüttese V. ETO— Földművelésügyi Minisztérium 5:4 Szombaton délután játszották utolsó NB II-es bajnoki mérkőzésüket a Vasas ETO női teniszezői. Az esős időjárás miatt csak az egyéni számokat tudták szombat délután befejezni. A győriek teljesítményét erősen befolyásolta, hogy Tárnoknét, a Vasas ETO csapatának legjobb teniszezőjét a hivatalából nem engedték el a mérkőzésre és így minden egyes versenyzőnek egy hellyel feljebb kellett mérkőznie. Ez a körülmény a pestieknek kedvezett. Az első két mérkőzést el is vesztették a vagongyári versenyzők, utána azonban két győri győzelem született és az utolsó két egyes mérkőzésen ismét egy-egy volt a győzelmi arány. Vasárnap délelőttre Tárnokné megérkezett , így az eredeti felállításukban küzdhettek a győriek. A második és harmadik győri pár okos játékkal kiharcolta a győzelemhez szükséges negyedik és ötödik győzelmet. Végeredményben a győri csapat 5:4-re győzött s ezzel a győzelemmel veretlenül megnyerte az NB II-es bajnokságot. A győriek teljesítménye minden dicséretet megérdemel, küzdenitudásból, taktikából és játéktudásból is kiválóra vizsgáztak. Részeredmények: Sebestyénné— Tiszáné 3:6, 3:5; Király—Metzlerné 4:6, 4:6; Schoda Zs.—Limbeckné 6:1, 6:0; Schedáné—Bejczyné 7:5, 6:2; Szemereiné—Bercellyné 6:4, 2:6, 0:6; Kádárné—Dömötör 7:5, 6:4; Tárnokné, Kádárné—Tiszáné, Metzlerné 4:6, 4:6, 2:6; Sebestyénné, Király—Bejczyné, Bercellyné 6:1, 6:2; Schedáné, Scheda Zs.—Dömötör, Ámenné 6:2, 6:2. *!SAL›**!r. PVSK—SVSE 4:1 (2:1) A Pécsett lejátszott találkozó a hazai együttes biztos győzelmét hozta. A soproniak csak az első félidőben bírták az írókat. Szünet után erősen visszaestek és ekkor a pécsi vasutasok gólratörő játékukkal biztosan győztek. A soproni VSE együttes hétfőn este érkezett vissza Pécsről Sopronba. A mérkőzésről szerdai számunkban adunk részletes tudósítást. Kézilabda Vasas ETO—Szombathelyi Pamut 16: 6 (6:3) NB I-es bajnoki női mérkőzési Közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattak a vagongyáriak. A szombathelyi csapat nem késztette komoly teljesítményre a győri játékosokat. Góldobók: Novák és Kovács G. (3—8), Szabó (2), Deák és Hunyadi. * Vasas ETO III—MTH 13:13. Férfi bajnoki mérkőzés Győri Kinizsi—Kapuvár 6. Női bajnoki mérkőzés Az országos középiskolai atlétikai bajnokságok eredményei A Diák Sport Központ június 26—29-éig rendezte meg Budapesten az országos középiskolai atlétikai bajnokságokat. Megyéink középiskolás diákjai igen szép eredményeket értek el, különösen kitűntek a győri Révai Gimnázium diák-atlétái. Eredmények: Összetett csapatverseny: 2. a győri Révai Gimnázium 4643 pont (megyei csúcs) Egyéni számok pontversenye: 2. a győri Révai Gimnázium 3247 p. Csapateredmények: 4x100 m., 2. Révai Gimnázium 45,9 mp. súlylökés: 2. Révai Gimnázium 10,63 m. (megyei középisk. csúcs..) diszkosz: 2. Révai Gimnázium 32,20 m, magas: 4. Révai Gimnázium 161 cm. gerely: 4. Révai Gimnázium 59,08 m, 4x400 m.: 4. Révai Gimnázium 3:38,9 (megyei középisk. csúcs.) 4x1000 m.: 4. Révai Gimnázium 11:32,4 (megyei középisk. csúcs.) Egyéni eredmények: 100 m.: 2. Csiszár István Révai Gimnázium 11 mp. 200 m.: 1 Csiszár István Révai Gimnázium 22,5 megyei ifj. csúcs, 400 m.: 2. Babos Géza Csornai Ms. Techn. 52,5 mp. 800 m.: 4. Hollós László Révai Gimnázium 2.04. diszkosz: 4. Borsodi Ottó Csornai Mg. Techn. 35,17 m. ötpróba: 1. Peiti Jenő Révai Gimm. 2428 pont, megyei ifj. csúcs. Lányok: Távolugrás, csapat: 3. Soproni Ferenczi J. u. Gimn. 459 cm. 100 m. 5. Móricz Erzsébet, győri Kazinczy Gimn. 13,0 mp, 200 m.: 4. Móricz Erzsébet, győri Kazinczy Gimn. 27,3. 400 m.: 5. Kecskeméti Judit Győr, Közgazd. Techn. pu. tag. 62,4, távolugrás: 2. Petró Orsolya, soproni Ferenczi J. u. Gimn, 529 cm, súly: 3. Petró Orsolya, soproni Ferenczi J. u. Gimn, 11,19 m, megye középiskolás csúcs. Megyénk atlétái igen szép eredményeik mellett kitűntek még fegyelmezett magatartásukkal és nagy lelkesedésükkel is. A SFAC minősítő atlétikai versenye A hétvégi esőzés elriasztotta a nevezők egy részét a SFAC minősítő atlétikai versenyétől, amelyen négy egyesület versenyzői állottak rajthoz. Orkánszerű szélben, kitűnő pályán néhány figyelemre méltó eredmény született. Az egyes versenyszámok győztesei: Férfi számok: 100 m. sík: Andre (SMAFC) 11,5 (oldal, hátszél), 200 m. sík: André (SMAFC) 24,5, 400 m. sík: Ringhoffer (SMAFC) 58,5, 800 m. sík: Edőcs József (SMAFC) 2:14,4, diszkoszvetés: Turcsányi (SMAFC) 38,14. A serdülőkorú Nagy I. (SFAC) 30,60-as eredménye is jónak mondható. Súlylökés: Turcsányi (SMAFC) 12,80, távolugrás Halvai (Gy. Dózsa) 649, 2. Gáncs (SFAC) 585, oldal, hátszél, magasugrás: Paulay (SMAFC) 165. Női számok: 100 m. sík: Glatz Márta (S. MEDOSZ) 14,8, 400 m. sík: Glatz Márta 1:17,7. Kerékpár Igen kedvezőtlen időjárási viszonyok között került sor az országúti kerékpárversenyre, amelyen győri kerekesek is indultak. Az ifjúságiak versenyét Kránitz György, a Vasas ETO kerékpárosa nyerte, a harmadik Csizmadia (V ETO) lett. A másodosztályú felnőttek versenyében, a gyón Huber a második helyen végzett. Az ifjúságiak csapatversenyét a Vasas ETO együttese nyerte, míg a felnőttek csapatküzdelmében a Győr-Sopron megyei vegyescsapat győzött. Vízilabda Vasas ETO—Budapesti Bp. I. oszt. bajnoki mérkőzés. A győri vízilabdázók vasárnap délelőtt kiharcolták az idei első bajnoki győzelmüket. A budapestieknek nem nagyon ízlett a kissé hidegebb víz és ez eléggé befolyó- Képzómővési SE Gsá solta a játékukat. A győri játékosok lelkesen harcoltak és javuló játékkal megérdemelt győzelmet arattak a vendégek ellen. A gólokat Winkler (5) és Győrfi (1) dobták. Győriek az MTK atlétikai versenyén Az MTK nemzetközi egyesületi és atlétikai bajnoki versenyén vasárnap délután a 800 méteres síkfutásban Kiss György (Gy. Dózsa), Szentgáli és Rózsavölgyi mögött a harmadik helyen végzett 1:56,1 perces idővel. Kalapácsvetésben a vagongyári Balogh János 52,19 méteres dobásával a nyolcadik helyre került. 80 méteres gátfutásban a női versenyzők között Bácskai (Vasas ETO) 11,5 mp-es kiváló idővel a harmadik helyen végzett. 10005. ÖKÖLVÍVÁS Soproni VSE — Szombathelyi Haladás 11:7 A két egyesület öklözőinek öszszecsapása kitűnő küzdelmeket hozott. Különösen Illa, Wenhoffer, Gosztola nyújtottak jó teljesítményt a soproniak közül. Edvi és Ginti alig valamivel bizonyultak gyengébbeknek ellenfelüknél, tiétek elsősorban az erőnléten kellene javítani. Egyénileg Kurucz II., lila, Wenhoffer, Kovacsics és Gosztola, illetve Kovács, Bányai és Porkoláb értek el győzelmet. A Szabó (Sopron) — Szakács (Szombathely) összecsapás eldöntetlenül végződött. KISALFÖLD Szerkeszti • szerkesztő bizottság Kiadja az MSZMP Győr-Soprom megyei végrehajtó bizottsága és Ujfár- Sopron Megye Tanácsa. — Szerkesztőség és kiadóhivatal Győr, Sztálin út 3* (irodaház) 1. emeleti — Telefon: Szerkesztőség: U—31, ZZ—TL, U—31 Kiadóhivatal: £1—01, a lapot árusításban és előfizetésben a Győr-Sopron megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési díj 1 hóra 12 forint Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Győr-Sopron megyei Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezetői Mentész Endre.