Kisalföld, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-01 / 204. szám

1959. szeptember 1. kedd A mezőgazdasági tudományos intézmények egyesítéséről nyilatkozott a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági­­­Akadémia igazgatója Mosonmagyaróvárott a Minisz­tertanács rendeletére egyesült a Mezőgazdasági Akadémia, az Észak-Dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézet és annak gazda­sága. Ebből az alkalomból a szer­kesztőség munkatársának a kö­vetkezőkben nyilatkozott Varga János egyetemi docens, a mező­­gazdasági tudományok kandidátu­sa, az egyesült intézmények új igazgatója. — Az akadémia régi vágya tel­jesült azzal, hogy egyesítették a három intézményt. Ez abból az elv­ből fogant, hogy a jövőben oktat­va kutassunk, illetve kutatva ok­tassunk. Egy oktató akkor tud iga­zán jól megfelelni hivatásának, ha kutató munkával is foglalkozik. Ez többé-kevésbé eddig is meg­volt. Mosonmagyaróvárott, a 140 éves Mezőgazdasági Akadémián negyven évig párhuzamosan folyt már az oktatás és a kutatás. Az­tán abbamaradt.­­ Az akadémián nagyon igénybe vették az oktatói kart. Volt olyan tanár, akit hetenként tizenhat órával terheltek, emiatt nem volt elég ideje kutatómun­kára Ezután minden tanszékve­zető tanár négy-hat órás előadási időt kap hetenként. Javul tehát az oktatás minősége, és kiszélese­dik a kutatói munka. Eredménye­sebb és könnyebb lesz ezután Kisalföld mezőgazdaságáért Mo­sonmagyaróvárott egy intézetben összefogott munkával dolgozni. A Kísérleti Intézet gazdasága tan­gazdaságként működik tovább. Itt végzik a gyakorlataikat az aka­démia hallgatói. — Az elmélet és gyakorlat ösz­szevonása révén egy tudományos kombinát jött létre Mosonma­­gyaróvárott. Jó hírnevet szer­zünk neki. Ehhez az állam meg­adja a segítséget. Kitűnő szak­embereink vannak ahhoz, hogy Mosonmagyaróvárott a szocialis­ta mezőgazdaság számára még jobban képzett, a mezőgazdaság gyakorlatában otthonos szakem­bereket neveljünk. Olyanok, akik tudományosan megalapozott szakmai tudásuk mellett lelkes hívei és első harcosai lesznek a szocialista mezőgazdaságnak. — A kutatói gyakorlatban olyan fejlett módszereket dolgo­zunk ki, amelyek gyorsan előbbre viszik majd a mezőgazdasági ter­melést, növelik a munka terme­lékenységét, a termésátlagokat és az állatállomány jó képességét, kiváló minőségét . Most folyik az intézmények egyesítése. Munkakör tekinteté­ben a Kísérleti Intézet agroké­miai osztályának munkatársai részben a növénytermesztési, a ta­lajtani és az állattenyésztési tan­székhez kerülnek. A növényter­mesztés teljes egységet alkot majd.­­ Az egyesítéssel nem a Mezőgazdasági Akadémia kebe­lezte be a Kísérleti Intézetet és annak gazdaságát, de fordítva sem áll ez, hanem a három in­tézmény egyesítéséből született egy minőségileg új tudományos és oktatási intézmény. Az innen négy év múltával kikerülő fiatal szakemberek ugyanazt a diplo­mát kapják, mint az Agrártudo­mányi Egyetemen. (1.) Négy új gyártmány készül a Soproni Tűgyárban ■­ Magányos gyárkémény búsla­kodik Sopron déli szélén. Valami­kor szeszfőző volt, de elmúlt már negyedszázada, hogy vasasok köl­töztek bele. Kis gyártelep, ehhez mérték gyártmányai is. A neve is mutatja — Soproni Tűgyár —, hogy mik készülhetnek benne. Gombostű, hajtűk, biztosítótűk, kárpitösszeg, patentok, fűzősze­mek, nyomógombok, mind olyan holmi, ami a háztartásban, a ház körül nélkülözhetetlen. Az igények változását a gyárt­mányok mennyiségében történő változások híven tükrözik. Jó példa rá az úgynevezett ruha-pa­tent Valamikor, nem is olyan ré­gen öt-hat gép dolgozott patent gyártáson, de kiszorítja lassan­ként használatát a zippzár. Amenyivel ebből több kell, any­­nyival amabból kevesebbet ren­del a kereskedelem. Le is állítot­tak már több gépet a patent gyár­tásból, de ez nem csökkenti a gyár termelését. A gyártelep nemrégiben a Fém­lemez Művek gyáregységeihez ke­rült. A központ új gyártmányok készítésével bízta meg soproni dolgozóit. Zavar volt a dossziék gyorsfűzőinek gyártásában. Mióta a soproni telep kapta a megbízást készítésére, lényegesen jobban ki­elégíti az igényeket, holott alig néhány hete fogott munkához. Ugyancsak a papíripar szükség­leteinek kielégítését szolgálja a keménypapírtáblából készülő dosszié fémsarkainak gyártása A gyorsfűzőből negyedévenként más­­félmilliót, az utóbbiból 120 ezret készít a gyár. A Soproni Tűgyár eddigi gyárt­mányaihoz leginkább acél lemeze­ket használt nyersanyagként. Most új nyersanyaggal is megis­merkednek a telep dolgozói. A fi­­laxia gyógyszerek — állati széru­mok — üvegjeinek lezárásához alumínium kupakot gyártanak. Ezek készítésével is zavar volt a múltban. Most a soproniak ne­gyedévenként több mint fél mil­liót készítenek négyféle méretben. Ugyancsak alumíniumból készül a villanyvasaló védőhüvely, amely­ből negyedmillió a negyedéves rendelés. A régi gyártmányok közül a kárpitösszeg az, amelyből akár­mennyit gyártsanak is, még­sem elég. Eddig öt automata géppel gyártották, most újabb három automatát készítenek. Egy már dolgozik, kettőt pedig az év végé­ig állít üzembe a gyár lakatos részlege. Ezzel az újabb három géppel eleget tud tennni a gyár az ország kárpitösszeg igényeinek. Az új gyártmányok bevezetése nemcsak a gyár termelésének nö­vekedését eredményezte, hanem újból felhívta a figyelmet a gyár zsúfoltságára. Hiába szereltek le négy gépet, helyüket egyszerre el­foglalta négy új gép. Hozzájárul ehhez még, hogy az üzem épülete lassanként veszélyessé válik. A pincefödém nem bírja a sajtológé­pek munkáját. A boltozat a sajto­lógépek működésétől erősen meg­rongálódott: kénytelenek voltak aládúcolással a veszélyességet va­lamennyire csökkenteni. Ez azonban csak némi haladé­kot adott, de a bajt nem szüntet­te meg. Előbb-utóbb ki kell onnan telepíteni a sajtolókat, holott ezen áll vagy bukik a gyár termelése, s akkor nem lesz hol folytatni a gyártást. Új géptermet kell építeni, még­pedig hamarosan. Az új épülethez van elegendő hely a gyárudvar­ban, csak éppen az anyagi fede­zetet nem sikerült biztosítani. A gyár felettes szerve remélhetőleg felismeri a kérés fontosságát, s még az előtt biztosítja az új gép­műhely felépítését, mielőtt késő lenne. (pdf) KISALFÖLD A halál szeptembere... Ma húsz esztendeje 1939. szeptember elsején tört ki az emberiség történelmének legvéresebb, leggyászosabb tömegpusztító háborúja, a második világháború. A német fasizmus, a monopoltőké­nek ez a nyir, kegyetlen, brutális diktatúrája, rablóháborút kezdett azzal a nem is titkolt céllal, hogy uralma alá kényszerítse egész Európát, rabszolgasorba taszítsa a népek és nemzetek tucatjait, kiirtsa, megsemmisítse a fasiszták szerint „alacsonyabbrendű" embermilliókat és így alapozza meg a Hitler által gőgösen bejelentett „Ezeréves birodalmat”, az „új európai rendet”. E szörnyű terv megvalósí­tásának első lépését tették meg az állig vasba öltözött német tankhadosztály­ok, amikor 1939. szeptem­ber elsején hadüzenet nélkül, orvul megtámadták a lengyel népet. ...így kezdődött! A világ jól ismeri a folytatását is. A népek megtanulták Lidace és Oradour, a gyilkos SS kezek által földig lerombolt helyiségek nevét, a népiek megismerték Auschwitz és Maj­danek halálgyárait, a népek megtanulták, hogy Hitler eszelős fenyegetése: „ausradieren” — letörölni a föld színéről népieket és városokat — nem fenyegetés csupán, hanem halálos veszedelem. A húsz év előtti szeptember elseje a gyász és a gyalázat napja volt. De az elmúlt két évtized­ben mást is megismert, mást is megtanult az emberiség. Megismerte a Zojákat és az Ifjú Gárda hőseit, és a szovjet népiét, amely ezeket a hősöket nevelte. Megismerte a fasizmussal szembenálló partizánokat, a francia maquis-kat, a Balkánon és a Kárpátok bércei között küzdő soknyelvű, de egyszívű brigádokat, azt a hatalmas, együttes erőt, amely legyűrte a halálos veszélyt, a fasizmus fenyegetését. A világ megtanulhatta, hogy az élet erői, ha összefognak, erősebbek a halál erőinél. A háború sötét démonait legyűrheti a népek békeakarata. Milliók és százmilliók tanulták meg ezt az elmúlt évtizedek történetéből De nem mindenki Vannak még erők — lényegében ugyanazok, amelyek annak idején Hitlert segítették hatalomra — és ezek az erők készek lennének ma megismételni a gyászos és számukra csúfos vereséggel végződött múltat. Vannak ilyen erők, főleg Nyugat-Németországban, amelyek a jövőt csak egyféleképpen kép­zelik el: újabb, még pusztítóbb háború formájában. Vannak ilyen erők, de vannak másfélék is, a béke állandóan erősbödő erői. A béke erőinek és főleg a szocialista tábor gazdasági és politikai fej­lődésének köszönhető, hogy ma húsz évvel ama gyilkos, halálos szeptember után a békés jövő remé­nyeinek szeptemberét köszönti az emberiség. 3 A GDANSKI POSTA 1946. október 31-én a lengyel Országos Nemzeti Tanács Elnöksége V. osztályú Virtuti Militari-kereszttel tüntette ki a Posta- és Táv­közlési Alkalmazottak Szakszervezete Gdansk városi szerveze­tének akkor avatott új zászlaját. A történelemben egyedül álló eset, hogy egy szakszervezeti zászlót ilyen magas katonai rend­jellel tüntessenek ki, amely csak a legkiválóbb katonai egységek zászlaját szokta díszíteni. 132 évi megszakítás után A gdanski prostások zászlajára négy nevezetes dátum van ráhí­mezve: 1793. április 8., 1920. ja­nuár 10., 1939. szeptember 1. és 1945. március 30. 1793. április 8-a az a nap, ame­lyen Lengyelország második fel­osztása és Gdansknak Poroszor­szág által való elrablása után megszűnt az úgynevezett Lengyel Királyi Posta Gdanskban. 1920. január 10-én a Versaillesi Béke­­szerződés 104. cikkelye alapján Lengyelország ismét jogot nyert arra, hogy saját p­ostai és távirati szolgálatot szervezzen a gdanski kikötőben. Ennek eredményeként 1925. ja­nuár 5-én — 132 évi megszakítás után — ünnep­élyesen megnyitt Gdanskban a 3. számú Lengyel Posta- és Távíróhivatal. A megnyitóünnepség befejezése után a hivatal azonnal megkezdte működését. Először is postaládá­kat szereltek fel a lengyel hatósá­gok, hivatalok és intézmények, il­letve lengyel állampolgárok tulaj­donába tartozó épületekre. Ezeken a postaládákon lengyel jelvény, valamint kétnyelvű felirat volt: .Csak a Lengyelországba címzett levelek számára“. A Gdanski Posta a Wester­­plattéval együtt mindig szálka volt a nacionalista hitleristák szemé­ben. Ezen intézmények ellen irá­nyultak a második világháború el­ső hadműveletei is. A vér és a dicsőség napja 1939. szeptember 1-ének hajnala. El­dördülnek a ,,Schles­wig-Holstein“ páncé­loshajó által a Wes­­terplatte felé irányí­tott első sortüzek. Ugyanakkor a nácik rohamot indítanak a Helvetius téren lévő Lengyel Posta ellen. A támadásban a gdanski rendőrség, valamint az „SS Heimwehr“ osztagai vesznek részt. Az 50 főnyi posta­­személyzet hősiesen elhárítja a páncél­autókkal megerősített támadók többszörös rohamát. A délutáni órákban tüzérséget hoznak a nácik és alig 50 méteres tá­volságból lövik az épületet, erős károkat okozva. A védők kénytelenek visszavo­nulni a pincébe. Ek­kor a támadók benzinnel meg­locsolják az épületet és láng­szóró segítségével felgyújtják. Az egésznapi harctól kimerült, füst­től kormos, sebesült és kábult postások csak mintegy este hét óra tájban adták meg magukat. 14 órai súlyos küzdelmet vív­tak.. A küzdelemben hatan vesztet­ték életüket. Többek között el­pusztult a parancsnok Konrad Guderkski, a postakerület igaz­gatóhelyettese, dr. Jan Michonk és a hivatal vezetője, Józef Wasi. Kivégző sortűz a töltésen A hős védők életben maradott része fedetlen fővel feltartott kézzel megy „fogságba”. A gya­korlatban különféle formában végzik ki őket Gdansk legkülön­bözőbb helyein. További hat sze­veszti életét. Közöttük az épület gondnoka Jan Pipka, és 11 éves nevelt leánya, Erwina Babrzy­­kowska. Végül is a posta védőit a ná­cik nem harcoló ellenfélként ke­zelték, hanem 1939. október 2-án a Wehrmacht Eberhardt tábor­nok parancsnoksága alatt álló hadműveleti csoportjának kato­nai bírósága elé állították. Mind­­annyiukat halálra ítélték. 1939. október 5-én harminc­­nyolcukat, közöttük számos sebe­sültet hurcolták a vesztőhelyre valahol a Wrzeszcz körüli tölté­sen lévő katonai lőtér közelébe. Géppuskatűz fejezte be „A Gdan­ski Lengyel Posta Védelme” ne­vezetű eposzt. A föld zárta magába a holtak hamvait A töltésen lévő közös testvéri sírt benőtte a fű és minden gon­dos keresés ellenére mind a mai napig senki sem tudja, hol nyug­szanak a hősök. De ki tudja, hol van a sírjuk mindazoknak, akik századok alatt ugyanazon ellen­ség kezétől lelték halálukat Gdansk területén? Hiszen a ka­­subok emlékezetes lemészárlásá­tól 1308-tól kezdve a Domonko­sok terén, egészen­­ a Wester­­platte és a Gdanski Posta hősi védelméig mindig folyt a lengyel vér. A következő több mint öt esztendőn át nemcsak a Stutt­­hof mezőit termékenyítették meg az elesett lengyelek hamvai. Csak azok sírjai ismertek, akik 1945- ben áldozták életüket Gdansk végleges felszabadításáért a bi­torlók uralma alól Westerplatte védelme és a postások hősi harca azonban éppen az ő számukra is a városhoz fűződő ősi lengyel juss jelképévé vált. Az sem véletlen, hogy 1945. március 30-án, tehát Gdansk vég­leges felszabadulásának napján éppen a lengyel postások tértek vissza elsőként a Westerplatte páncélosdandár által felszabadí­tott városba. Ez már nemcsak szimbólum...

Next