Kisalföld, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-01 / 204. szám
1959. szeptember 1. kedd A mezőgazdasági tudományos intézmények egyesítéséről nyilatkozott a Mosonmagyaróvári MezőgazdaságiAkadémia igazgatója Mosonmagyaróvárott a Minisztertanács rendeletére egyesült a Mezőgazdasági Akadémia, az Észak-Dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézet és annak gazdasága. Ebből az alkalomból a szerkesztőség munkatársának a következőkben nyilatkozott Varga János egyetemi docens, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, az egyesült intézmények új igazgatója. — Az akadémia régi vágya teljesült azzal, hogy egyesítették a három intézményt. Ez abból az elvből fogant, hogy a jövőben oktatva kutassunk, illetve kutatva oktassunk. Egy oktató akkor tud igazán jól megfelelni hivatásának, ha kutató munkával is foglalkozik. Ez többé-kevésbé eddig is megvolt. Mosonmagyaróvárott, a 140 éves Mezőgazdasági Akadémián negyven évig párhuzamosan folyt már az oktatás és a kutatás. Aztán abbamaradt. Az akadémián nagyon igénybe vették az oktatói kart. Volt olyan tanár, akit hetenként tizenhat órával terheltek, emiatt nem volt elég ideje kutatómunkára Ezután minden tanszékvezető tanár négy-hat órás előadási időt kap hetenként. Javul tehát az oktatás minősége, és kiszélesedik a kutatói munka. Eredményesebb és könnyebb lesz ezután Kisalföld mezőgazdaságáért Mosonmagyaróvárott egy intézetben összefogott munkával dolgozni. A Kísérleti Intézet gazdasága tangazdaságként működik tovább. Itt végzik a gyakorlataikat az akadémia hallgatói. — Az elmélet és gyakorlat öszszevonása révén egy tudományos kombinát jött létre Mosonmagyaróvárott. Jó hírnevet szerzünk neki. Ehhez az állam megadja a segítséget. Kitűnő szakembereink vannak ahhoz, hogy Mosonmagyaróvárott a szocialista mezőgazdaság számára még jobban képzett, a mezőgazdaság gyakorlatában otthonos szakembereket neveljünk. Olyanok, akik tudományosan megalapozott szakmai tudásuk mellett lelkes hívei és első harcosai lesznek a szocialista mezőgazdaságnak. — A kutatói gyakorlatban olyan fejlett módszereket dolgozunk ki, amelyek gyorsan előbbre viszik majd a mezőgazdasági termelést, növelik a munka termelékenységét, a termésátlagokat és az állatállomány jó képességét, kiváló minőségét . Most folyik az intézmények egyesítése. Munkakör tekintetében a Kísérleti Intézet agrokémiai osztályának munkatársai részben a növénytermesztési, a talajtani és az állattenyésztési tanszékhez kerülnek. A növénytermesztés teljes egységet alkot majd. Az egyesítéssel nem a Mezőgazdasági Akadémia kebelezte be a Kísérleti Intézetet és annak gazdaságát, de fordítva sem áll ez, hanem a három intézmény egyesítéséből született egy minőségileg új tudományos és oktatási intézmény. Az innen négy év múltával kikerülő fiatal szakemberek ugyanazt a diplomát kapják, mint az Agrártudományi Egyetemen. (1.) Négy új gyártmány készül a Soproni Tűgyárban ■ Magányos gyárkémény búslakodik Sopron déli szélén. Valamikor szeszfőző volt, de elmúlt már negyedszázada, hogy vasasok költöztek bele. Kis gyártelep, ehhez mérték gyártmányai is. A neve is mutatja — Soproni Tűgyár —, hogy mik készülhetnek benne. Gombostű, hajtűk, biztosítótűk, kárpitösszeg, patentok, fűzőszemek, nyomógombok, mind olyan holmi, ami a háztartásban, a ház körül nélkülözhetetlen. Az igények változását a gyártmányok mennyiségében történő változások híven tükrözik. Jó példa rá az úgynevezett ruha-patent Valamikor, nem is olyan régen öt-hat gép dolgozott patent gyártáson, de kiszorítja lassanként használatát a zippzár. Amenyivel ebből több kell, anynyival amabból kevesebbet rendel a kereskedelem. Le is állítottak már több gépet a patent gyártásból, de ez nem csökkenti a gyár termelését. A gyártelep nemrégiben a Fémlemez Művek gyáregységeihez került. A központ új gyártmányok készítésével bízta meg soproni dolgozóit. Zavar volt a dossziék gyorsfűzőinek gyártásában. Mióta a soproni telep kapta a megbízást készítésére, lényegesen jobban kielégíti az igényeket, holott alig néhány hete fogott munkához. Ugyancsak a papíripar szükségleteinek kielégítését szolgálja a keménypapírtáblából készülő dosszié fémsarkainak gyártása A gyorsfűzőből negyedévenként másfélmilliót, az utóbbiból 120 ezret készít a gyár. A Soproni Tűgyár eddigi gyártmányaihoz leginkább acél lemezeket használt nyersanyagként. Most új nyersanyaggal is megismerkednek a telep dolgozói. A filaxia gyógyszerek — állati szérumok — üvegjeinek lezárásához alumínium kupakot gyártanak. Ezek készítésével is zavar volt a múltban. Most a soproniak negyedévenként több mint fél milliót készítenek négyféle méretben. Ugyancsak alumíniumból készül a villanyvasaló védőhüvely, amelyből negyedmillió a negyedéves rendelés. A régi gyártmányok közül a kárpitösszeg az, amelyből akármennyit gyártsanak is, mégsem elég. Eddig öt automata géppel gyártották, most újabb három automatát készítenek. Egy már dolgozik, kettőt pedig az év végéig állít üzembe a gyár lakatos részlege. Ezzel az újabb három géppel eleget tud tennni a gyár az ország kárpitösszeg igényeinek. Az új gyártmányok bevezetése nemcsak a gyár termelésének növekedését eredményezte, hanem újból felhívta a figyelmet a gyár zsúfoltságára. Hiába szereltek le négy gépet, helyüket egyszerre elfoglalta négy új gép. Hozzájárul ehhez még, hogy az üzem épülete lassanként veszélyessé válik. A pincefödém nem bírja a sajtológépek munkáját. A boltozat a sajtológépek működésétől erősen megrongálódott: kénytelenek voltak aládúcolással a veszélyességet valamennyire csökkenteni. Ez azonban csak némi haladékot adott, de a bajt nem szüntette meg. Előbb-utóbb ki kell onnan telepíteni a sajtolókat, holott ezen áll vagy bukik a gyár termelése, s akkor nem lesz hol folytatni a gyártást. Új géptermet kell építeni, mégpedig hamarosan. Az új épülethez van elegendő hely a gyárudvarban, csak éppen az anyagi fedezetet nem sikerült biztosítani. A gyár felettes szerve remélhetőleg felismeri a kérés fontosságát, s még az előtt biztosítja az új gépműhely felépítését, mielőtt késő lenne. (pdf) KISALFÖLD A halál szeptembere... Ma húsz esztendeje 1939. szeptember elsején tört ki az emberiség történelmének legvéresebb, leggyászosabb tömegpusztító háborúja, a második világháború. A német fasizmus, a monopoltőkének ez a nyir, kegyetlen, brutális diktatúrája, rablóháborút kezdett azzal a nem is titkolt céllal, hogy uralma alá kényszerítse egész Európát, rabszolgasorba taszítsa a népek és nemzetek tucatjait, kiirtsa, megsemmisítse a fasiszták szerint „alacsonyabbrendű" embermilliókat és így alapozza meg a Hitler által gőgösen bejelentett „Ezeréves birodalmat”, az „új európai rendet”. E szörnyű terv megvalósításának első lépését tették meg az állig vasba öltözött német tankhadosztályok, amikor 1939. szeptember elsején hadüzenet nélkül, orvul megtámadták a lengyel népet. ...így kezdődött! A világ jól ismeri a folytatását is. A népek megtanulták Lidace és Oradour, a gyilkos SS kezek által földig lerombolt helyiségek nevét, a népiek megismerték Auschwitz és Majdanek halálgyárait, a népek megtanulták, hogy Hitler eszelős fenyegetése: „ausradieren” — letörölni a föld színéről népieket és városokat — nem fenyegetés csupán, hanem halálos veszedelem. A húsz év előtti szeptember elseje a gyász és a gyalázat napja volt. De az elmúlt két évtizedben mást is megismert, mást is megtanult az emberiség. Megismerte a Zojákat és az Ifjú Gárda hőseit, és a szovjet népiét, amely ezeket a hősöket nevelte. Megismerte a fasizmussal szembenálló partizánokat, a francia maquis-kat, a Balkánon és a Kárpátok bércei között küzdő soknyelvű, de egyszívű brigádokat, azt a hatalmas, együttes erőt, amely legyűrte a halálos veszélyt, a fasizmus fenyegetését. A világ megtanulhatta, hogy az élet erői, ha összefognak, erősebbek a halál erőinél. A háború sötét démonait legyűrheti a népek békeakarata. Milliók és százmilliók tanulták meg ezt az elmúlt évtizedek történetéből De nem mindenki Vannak még erők — lényegében ugyanazok, amelyek annak idején Hitlert segítették hatalomra — és ezek az erők készek lennének ma megismételni a gyászos és számukra csúfos vereséggel végződött múltat. Vannak ilyen erők, főleg Nyugat-Németországban, amelyek a jövőt csak egyféleképpen képzelik el: újabb, még pusztítóbb háború formájában. Vannak ilyen erők, de vannak másfélék is, a béke állandóan erősbödő erői. A béke erőinek és főleg a szocialista tábor gazdasági és politikai fejlődésének köszönhető, hogy ma húsz évvel ama gyilkos, halálos szeptember után a békés jövő reményeinek szeptemberét köszönti az emberiség. 3 A GDANSKI POSTA 1946. október 31-én a lengyel Országos Nemzeti Tanács Elnöksége V. osztályú Virtuti Militari-kereszttel tüntette ki a Posta- és Távközlési Alkalmazottak Szakszervezete Gdansk városi szervezetének akkor avatott új zászlaját. A történelemben egyedül álló eset, hogy egy szakszervezeti zászlót ilyen magas katonai rendjellel tüntessenek ki, amely csak a legkiválóbb katonai egységek zászlaját szokta díszíteni. 132 évi megszakítás után A gdanski prostások zászlajára négy nevezetes dátum van ráhímezve: 1793. április 8., 1920. január 10., 1939. szeptember 1. és 1945. március 30. 1793. április 8-a az a nap, amelyen Lengyelország második felosztása és Gdansknak Poroszország által való elrablása után megszűnt az úgynevezett Lengyel Királyi Posta Gdanskban. 1920. január 10-én a Versaillesi Békeszerződés 104. cikkelye alapján Lengyelország ismét jogot nyert arra, hogy saját postai és távirati szolgálatot szervezzen a gdanski kikötőben. Ennek eredményeként 1925. január 5-én — 132 évi megszakítás után — ünnepélyesen megnyitt Gdanskban a 3. számú Lengyel Posta- és Távíróhivatal. A megnyitóünnepség befejezése után a hivatal azonnal megkezdte működését. Először is postaládákat szereltek fel a lengyel hatóságok, hivatalok és intézmények, illetve lengyel állampolgárok tulajdonába tartozó épületekre. Ezeken a postaládákon lengyel jelvény, valamint kétnyelvű felirat volt: .Csak a Lengyelországba címzett levelek számára“. A Gdanski Posta a Westerplattéval együtt mindig szálka volt a nacionalista hitleristák szemében. Ezen intézmények ellen irányultak a második világháború első hadműveletei is. A vér és a dicsőség napja 1939. szeptember 1-ének hajnala. Eldördülnek a ,,Schleswig-Holstein“ páncéloshajó által a Westerplatte felé irányított első sortüzek. Ugyanakkor a nácik rohamot indítanak a Helvetius téren lévő Lengyel Posta ellen. A támadásban a gdanski rendőrség, valamint az „SS Heimwehr“ osztagai vesznek részt. Az 50 főnyi postaszemélyzet hősiesen elhárítja a páncélautókkal megerősített támadók többszörös rohamát. A délutáni órákban tüzérséget hoznak a nácik és alig 50 méteres távolságból lövik az épületet, erős károkat okozva. A védők kénytelenek visszavonulni a pincébe. Ekkor a támadók benzinnel meglocsolják az épületet és lángszóró segítségével felgyújtják. Az egésznapi harctól kimerült, füsttől kormos, sebesült és kábult postások csak mintegy este hét óra tájban adták meg magukat. 14 órai súlyos küzdelmet vívtak.. A küzdelemben hatan vesztették életüket. Többek között elpusztult a parancsnok Konrad Guderkski, a postakerület igazgatóhelyettese, dr. Jan Michonk és a hivatal vezetője, Józef Wasi. Kivégző sortűz a töltésen A hős védők életben maradott része fedetlen fővel feltartott kézzel megy „fogságba”. A gyakorlatban különféle formában végzik ki őket Gdansk legkülönbözőbb helyein. További hat szeveszti életét. Közöttük az épület gondnoka Jan Pipka, és 11 éves nevelt leánya, Erwina Babrzykowska. Végül is a posta védőit a nácik nem harcoló ellenfélként kezelték, hanem 1939. október 2-án a Wehrmacht Eberhardt tábornok parancsnoksága alatt álló hadműveleti csoportjának katonai bírósága elé állították. Mindannyiukat halálra ítélték. 1939. október 5-én harmincnyolcukat, közöttük számos sebesültet hurcolták a vesztőhelyre valahol a Wrzeszcz körüli töltésen lévő katonai lőtér közelébe. Géppuskatűz fejezte be „A Gdanski Lengyel Posta Védelme” nevezetű eposzt. A föld zárta magába a holtak hamvait A töltésen lévő közös testvéri sírt benőtte a fű és minden gondos keresés ellenére mind a mai napig senki sem tudja, hol nyugszanak a hősök. De ki tudja, hol van a sírjuk mindazoknak, akik századok alatt ugyanazon ellenség kezétől lelték halálukat Gdansk területén? Hiszen a kasubok emlékezetes lemészárlásától 1308-tól kezdve a Domonkosok terén, egészen a Westerplatte és a Gdanski Posta hősi védelméig mindig folyt a lengyel vér. A következő több mint öt esztendőn át nemcsak a Stutthof mezőit termékenyítették meg az elesett lengyelek hamvai. Csak azok sírjai ismertek, akik 1945- ben áldozták életüket Gdansk végleges felszabadításáért a bitorlók uralma alól Westerplatte védelme és a postások hősi harca azonban éppen az ő számukra is a városhoz fűződő ősi lengyel juss jelképévé vált. Az sem véletlen, hogy 1945. március 30-án, tehát Gdansk végleges felszabadulásának napján éppen a lengyel postások tértek vissza elsőként a Westerplatte páncélosdandár által felszabadított városba. Ez már nemcsak szimbólum...