Kisalföld, 1964. március (9. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-01 / 51. szám
1964. március 1., vasárnap KISALFÖLD A cért nem lehet mérni A fiatalember hazaérkezett vadonatúj diplomájával, megállt az ajtóban és elkeseredetten azt kérdezte: ezért tanultam tizenkét évig? Ezért, hogy most elfogadjak egy ezerkétszáz forintos állást? Vendég volt a házban, idős megfontolt férfi. Meglepetésként hatott, ahogy hirtelen oktató magyarázatba fogott. Azzal kezdte: bezzeg az én időmben... Nem idézem tovább szó szerint a hallottakat. Elég az hozzá, hogy parázs vita kezdődött. A család, hangtalan szemlélője volt a friss diplomás és az idős férfi szócsatájának. — Túl igényes vagy, fiam — hangzott a végítélet. — Ti mai fiatalok mindnyájan azt várjátok, hogy kényelmesen beülhessetek a készbe. — Az én igényességemet ez a társadalom nevelte — replikázott a fiatalember. Valóban elgondolkoztató sok esetben, hogy jogos-e a fiatalok igénye a többre, szebbre, jobbra. Gondolom, ritka ember, aki erre nemmel válaszolna. Hiszen társadalmunk alapvető lényege a „mindent az emberért” elv gyakorlati megvalósítása, s ebbe természetszerűleg beletartozik a fiatalság igényeinek számbavétele és kielégítése. Idősebbek gyakorta hangoztatják, hogy az ő idejükben másként volt, meg kellett küzdeni a kenyérért, egy új ruháért, minden fülérért ,s ebből a szemléletből vonják le azt az általánosító tanulságot, hogy a mai fiatalokat elkényeztetik. Tény, hogy a mai húszéveseknek nem kell munkanélküliségtől, éhezéstől, nyomortól tartaniuk, tény, hogy ezért az idősebb generáció sokat tett és sokat tesz még ma is. Ez azonban nem szolgáltathat alapos indokot arra, hogy a fiatalok elégedetlenségét túlzott igényességnek minősítsék. Vannak kirívó esetek. Előfordul, hogy egyesek tényleg olyasmit várnak a társadalomtól, egyszerre, azonnal, amért még nem tettek semmit, amit nem lehet a legalapvetőbb ellenszolgáltatás, a munkavégzés nélkül követelni. Az említett fiatalember a szó szoros értelmében az élet küszöbén állt diplomájával. Pillanatnyi elkeseredésében elvesztette józan ítélőképességét s elfeledte, hogy tizenhét évig pénzbe került az államnak az ő taníttatása, s azt, hogy az elméletileg képzett, de a gyakorlatban még kezdő munkaerőt nem lehet ajándékképpen túlfizetni, mert hiányzik rá a fedezet, a tapasztalat, a gyakorlati szaktudás. Persze alapvetően nem a fizetések körüli viták váltják ki a túlzott igényességről alkotott véleményt. A mai fiatalok tisztában vannak azzal, mit kaphatnak s mit kell adniuk. Azt, hogy egyenes igényt tartanak mindenre, ami a reális viszonyok között emberileg elérhető, az nem baj, sőt ez a fejlődés motorja. Igenis legyenek igényesek, joguk van hozzá. A múlt — az, hogy 30— 40 évvel ezelőtt milyen volt a fiatalok sorsa — ma nem lehet mérvadó (de néha még példálódzódnak is hamisan cseng), mert akkor nem előbbre jutnánk, hanem visszafejlődnénk. Az élet törvényei szerint a fiatalok munkába állnak és növelik a termelő emberek táborát. Végzett munkájuk szerint részesülnek az anyagi javakban, s ez szabhat határt igényességüknek is. A fontos csak az, hogy ez a munka értékes, jó legyen. Rácz Zoltán A hegyeshalmi vasutasoké maradt a vándorzászló Rusovce és Hegyeshalom. Egyforma létszámú, körülbelül azonos forgalmú állomások. Dolgozói a csehszlovák és magyar vasutasok, naponta találkoznak, beszélgetnek, öt év óta versenyeznek is egymással. Munkaverseny-szerződést kötöttek 1959- ben, és azóta félévenként mindig azon az állomáson értékelik az eredményt, ahol a vándorzászló van. Február 17-én Hegyeshalom volt az ünnepség színhelye. A két vasútállomás képviselői itt döntötték el, kit illessen az 1963 második félévi munka után a vándorzászló. Ez volt a verseny megkezdése óta a tizedik értékelés. Az értékelők figyelembe vették, melyik állomás kollektívája tartotta be legpontosabban a vonatok menetrendszerűségét és a fuvarlevelek kezelését. (Amely egyben azt is jelenti, hogy milyen volt az állomáson a kocsikihasználás, a kocsiforduló.) Megállapították, hogy a két legfontosabb versenypontban a hegyeshalmi vasutasok érték el a jobb eredményt, tehát továbbra is Hegyeshalomban maradt a tavaly júliusban elnyert vándorzászló. Kábelhálózat felújítása Az év első felében felújítják és bővítik a győri távbeszélő központ kábelhálózatát. A munka során valamennyi telefonállomás áramkörét folyamatosan átkötik a szerelők. A posta műszerészei mindent elkövetnek azért, hogy a felújítás a legkevesebb kiesését se okozza a forgalomban, mégis előfordulhatnak előre nem látható hibák, nehézségek. A posta ezért felhívást intézett a győri előfizetőkhöz, hogy a bonyolult és kényes felújítás során keletkezett zavarok miatt legyenek türelemmel. Ha a zavar hosszabb ideig tart, jelentsék be a hibaosztály 03-as hívószámán. A SZORGALOM DICSÉRETE Levertek vele egy zárszámadást Nem múlt el zárszámadó közgyűlés, hogy ne dicsérték, de jutalmazták volna. Már restellte is a sok dicséretet, és kérte a tsz vezetőségét: ne említsék meg többet a munkáját. De Horváth Jánost, a peresztegi Szabadság Tsz ácsmesterét mégis minden esztendő elmúltával jutalmazni kellett. Kézfogása kemény, határozott. Ha felnézek a magas, vállas ember arcára, ott szelídséget, derűt látok. Talán ez a szelídség, derű magyarázza szorgalmát. Mert ha ember kellett valahová, nem vonakodott, ment és dolgozott. Ácsmesterséget tanult, de 1950-ben traktoros lett a gépállomáson. Nem szerette a szakmáját? „De szerettem, csak akkor nem ment az ipar” — mondja. Mikor 1956-ban a tsz traktorokat kapott, elment érte a termelőszövetkezet elnöke, hazahívta. Mert jó híre volt már a fiatal traktorosnak. Akkor lépett be a tsz-be is. De raktáros is kellett később, meg gépcsoportvezető is. Horváth Jánost bízták meg. Édesapja volt tavaly tavaszig a termelőszövetkezet ácsmestere. De megbetegedett, és azóta nem tud dolgozni. „Akkor hivatták az irodára — beszéli Horváth János. — Azt mondták: ács kell, sok lesz az építkezés. Az idegen ács sokba kerü, így viselem újra a mesterséget”. Húsz tsz-épületen rajta a keze nyoma. Tavaly kombájszín kellett, 22 méteres. Mérnökre akarták bízni a tervezést. Sok pénzbe került volna. Horváth János megtervezte és felépítette., A bizottság átvette, semmi hibát nem talált a színen. Most rábízták, meg kőműves társára, Gerencsér Józsefre a 300 férőhelyes sertéshizlalda építését. Vállalták. Sok pénzt takarít meg ezzel a szövetkezet. „Csak legyen anyagunk. Aratás előtt be akarjuk fejezni a kombájnozás miatt’. Mert azért nem lett hűtlen egészen a traktorossághoz. Nyaranta kombájnra ül. Ha szükség van rá. Tavaly is szükség volt. „A lóistállót építettük tavaly. Küldtek értem, hogy Köblösben áll a kombájn, nincs rá traktoros, így mentem tavaly kombájnozni”. Aratás után hideg levegős szénaszárítót épített. Azt mondják, hogy mégis legbüszkébb a villany számológépre. „Hallottam, hogy minden hónapban javíttatják, de mindig elromlik. Egy javíttatás belekerült úgy 200■—250 forintba. Zárszámadás előtt voltak az irodán. Kellett a gép, de rossz volt. Hazahoztam. Egy éjszaka csináltam. Azóta levertek vele egy zárszámadást, most számolják a terveket, de semmi baja a gépnek”. Ül a széken, térdén dajkálja kisfiát, és mikor kezébe veszi, a csöppség elveszik karjaiban. Nemrég érkezett meg a munkából, lemosakszik, és indul a faluba. Tanácsülésre. Hetente egyszer meg a tsz-akadémiásoknak vetít oktató filmet, mert ő a falu mozigépésze is. Szorgalmáért a tsz tíznapos üdülésre küldte tavaly a Szovjetunióba. B. L „ A fsuk a felelős Miként lehetne jobban” című vitaindító cikkünkhöz sok hozzászólás érkezett. A Kisalföld február 11-i számában közöltük Magyar Vilmosnak, az É. M. Győr megyei ÁllamiÉpítőipari Vállalat építésvezetőjének levelét, aki az építkezések gépesítésével foglalkozott, és a gépek hibáiért közvetlen feletteseit hibáztatta. Közöltük levél után Unger János főgépész válaszát is. „Arra kérdésre, ki a felelős ezekért a hibáikért, majd a vállalatnál megindult vizsgálat adja meg a választ” — írtuk akkor. Az Építőipari Vállalattól levelet kaptunk, amely megállapítja: „A részleg munkájának további javítására érvényesítjük azt az elvet, hogy javítás után a gépek hibáiért a tmk a felelős, és köteles a gépet díjmentesen kijavítani, és anyagilag a felmerült kárért felelni. 1964-ben több új gépet kapunk, s ez lehetővé teszi az elavult gépek egy részének fokozatos kicserélését.” Az előző évi 45 forint után a mostani zárszámadáson 38 forintot osztott munkaegységenként a szanyi Dózsa Termelőszövetkezet. Visszalépni mindig kellemetlen, a sok után még többet várnak az emberek. A mostani 38 forint csalódást okozott a szanyiaknak, ezért viharos közgyűlésre számított mindenki. A vezetőség is. De arra nem, hogy a szövetkezet és az ellenőrző bizottság elnökeinek beszámolója után Szabó Ignác, az első felszólaló mindjárt ezzel kezdi: — Legyenek szirtesek és mondjanak le a vezetők, mert annyi hibát elkövettek, annyi kárt okoztak, hogy azt kissé lehet számítani. — Borzalmas dolgokat láttam a mezőn — mondta a következő vitázó, Szabó Vince. A többi felszólaló is — egymás után — csak a hibákról beszélt. Arról, hogy rossz helyre vetették a búzát, azért termett az előző évinél lényegesen kevesebbet. 70 holdon tönkrement a vöröshere széna, a megfogás se sikerült; az asszonyok derékig érő gazból bontották ki a kukoricát. Főleg Gasztonyi János elnököt, Orbán Ignác elnökhelyettest, Koncos Ignác mezőgazdászt bírálták, hogy nem hallgattak az emberekre, a választott vezetőség többi tagjára sem, „nem a tudásukat, hanem a hatalmukat használták” a tsz irányításában. Amikor Orbán Józsefné megkérdezte, hogy kit akarnak leváltani, néhányan közbetaláltattak: — Mindenkit! Menjen a nyúl, de bokrostul. A zárszámadó közgyűlésen robbant vita azóta is fogllkoztatja a szanyi szövetkezet tagjait. Főként azt mérlegelik magukban és egymást közt az emberek, hogy érdemesek-e bizalmukra a megbírált vezetők. Mert nagy gond ez, nem olyan egyszerű, mint ahogyan néhány ember elképzeli. A bírálóknak igazuk van abban, hogy a szövetkezet függetlenített vezetői elhízták magukat, különösen az 1962. évi 45 forintos zárszámadás után. „Jól megy itt minden, tudunk gazdálkodni” — gondolták magukban, és egyre kevesebb szükségét látták annak, hogy megkérdezzék az embereket, a szövetkezeti gazdák véleményét. A közgyűléseket rendszeresen megtartották ugyan, de kevesen vettek részt azokon. Ebből újabb helytelen következtetést vontak le; a tagokat nem érdekli a gazdálkodás ezernyi részletkérdése, csak az, hogy minél több legyen az osztalék. De ha mindenki elment volna is a közgyűlésre, akkor sem lehettek volna elég eredményesek a tanácskozások. Nyolcszáz emberrel együtt nem lehet alaposan mindent megbeszélni. Néhány alkalommal brigádértekezletet is tartottak, de csak nagyon kivételes esetekben. A gazdálkodás ezernyi feladata, a gazdaság soksok gondja mellett a csaknem 6000 holdas szövetkezet legfelső vezetőinek nem jutott elég idejük arra, hogy az emberekkel többet törődjenek. Koncos Ignácnak sokan a szemére vetik, hogy nem elég közvetlen az emberekhez. A függetlenített vezetők és a szövetkezeti gazdák jobb kapcsolata bizonyára lehetővé tette volna, hogy néhány, a gazdálkodásban elkövetett hibát is megelőzzenek. De mire jó, kinek jó, hogy néhányan csak az elkövetett hibákra emlékeznek, azokat hajtogatják? A zárszámadó közgyűlés vitája akaratlanul is azt a kérdést juttatja az ember eszébe: ha ennyi baj, hiba volt a szanyi szövetkezetben, miből osztottak mégis 38 forintot, a tervezettnél 6 forinttal többet? Sőt, ha a premizálásként kifizetett értéket is számítják, 41 forintot ... A „megszámlálhatatlanul sok hibát vétett” vezetőség irányításával a tavalyi rossz esztendőben is 13,8 mázsa búzát termeltek holdamként, ami csak az előző évi kiugróan magas 18 mázsás átlaghoz képest kevés. A „gazból kifejtett” kukorica is átlagosan 21 mázsával fizetett, a János-majori, hungazinnal kezelt 130 hold 25 mázsával. A cukorrépa 200 holdon 208 mázsás átlagot adott. Pillangós szénából — az eltúlzott veszteség ellenére is — a tervezettnél 30 vagonnal többet gyűjtöttek be. A szövetkezet állattenyésztése — amely megyeszerte híres — 1 200 000 forinttal teljesítette túl bevételi tervét. Csaknem 300 tehéntől átlag 3195 liter tejet fejtek, ami országosan is nagyon szép eredmény. A Dózsa Tsz 1325 hízott sertést adott el tavaly az államnak. Félreértés ne essék: nem állítom, hogy ezek az eredmények csupán Koncos Ignác mezőgazdász és Gasztonyi János elnök érdemel. De az sem igaz, hogy csak a teibákért felelősek, a süketekhez semmi közük. Begyakorlott, tapasztalt vezetők, akik jóformán minden órájukat a szövetkezetnek áldozzák. Koncos Ignác megyeszerte ismert és elismert szakember, akit jó néhány szövetkezet nagyon szívesen fogadna. Érdemeikre hivatkozva nem akarom kisebbíteni hibáikat, amiért megérdemlik a bírálatot, s amit el is fogadnak. De a hibák orvoslásának nem az az egyetlen módja, hogy lemondanak, és helyükbe más, új emberek, kevésbé tapasztalt vezetők kerülnek. Ezzel elsősorban nem a leváltott vezetők veszítenének, hanem a szövetkezet. Egyesek úgy viselkednek ebben az egész szövetkezetet sőt az egész falut foglalkoztató nagyon fontos vitában, mint az a gibic, akinek semmi se drága. „Ha tíz forint lesz is jövőre a munkaegység értéke, akkor is menjenek a mostani vezetők” hangoztatják. Tagadnak mindent, ami a szövetkezet sikere eredménye, és nagy indulattal szavalnak a rettenetes” hibákról. Nem” törődve, hogy ezzel nemcsak a vezetők hibáit túlozzák, ph®em.,az tagság ötéves áldozatos munkáját be kiáltják semmid^r' A1? - 1józanul meggondolja kijelentéseiket, könyhyen rájön: talán nem is annyira a szövetkezet javát a maguk hasznát akarják ezek az emberek. 'STe í°bb szövetkezeti gazdában ébred fel ez a gona ^ ^ kel megfontoltan. A bagadmegbeszélések hangulata bizonyítja ezt. A régi mulasztások kijavításaira való törekvés első példáiként a szövetkezet vezetői a múlt napokban brigádonként, telepenként leültek beszélgetni az emberekkel. A legsürtősebb feladatok mellett a kapcsolat megjavításának lehetőségeiről, a bizalomról beszélgettek- Akadt egy-két " ember aki nagyon indulatot gorombán megmondogatott az elnöknek, a mezigazdásznak, vagy egy mafüggetlenített vezetőnek de a beszélgetés vége pndig az volt: nem akarják bokrostul kiugratni a nyulat de elvárják, hogy a megbírált vezetők határozottan szakítsanak hibánkkal. Rendszeresen, legalább kéthavonként tartsanak brigádértekezleteket, hallgassák meg az emberek véleményét, legyenek közvetlenebbek. A hangoskodókkal ellentétben a szövetkezet gazdálkodásával általában elégedettek a szövetkezeti tagok, de természetesen évről évre jobb eredményeket, nagyobb jövedelmet akarnak Ha ezért velük együtt ezután is mindet megtesz a mostani vezetőség, nem érdekük a meggondolatlan cserélgetés Egyszer már megfizette a szövetkezet a tanulópénzt, másodszor — ha lehet — nem fizet A szanyi gazdák többségére jellemző józanság — a brigád értekezleteikhez hasonlóan — bizonyára a következő közgyűlésen is érvényesül. Ne nézzék el a hibákat,, de a kiugrasztott nyúl után ne égessék fel a bokrot mert az nagy meggondolatlanság lenne. Fábián Ferec-?: A iivillát bokrostul? m A Győri Keksz- és Ostyagyárban március 14-ére befejezik a húsvéti csokoládéfigurák gyártását. Négy és fél vagon csokoládéfigurát készítettek már el, még ötven-hatvan mázsa van hátra. A gyerekek kedvenc drazséjából huszonöt vagonnal gyártottak Metzker esi A pedagógus -szakszervezet művelődési otthona klubestjén Turcsányi Emil, a Győri Zeneművészeti Szakiskola igazgatója ismerteti Metzker Károly hegedűművészt a Filharmonikus Zeneikar koncertmesterét. Az előadás március 3-én, kedden este 6 órakor lesz, érdekessége még, hogy Metzker Károlytól ezúttal Vivaldi, Bach, Kodály, Werner, Zarzycki és Paganini műveket ba©unk, zongdeázi késére Metzker Károlra.