Kisalföld, 1966. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-22 / 44. szám

1960. február 22., Read A nagy versenysorozathoz méltóan A­­, országos sportnapok ün­nepélyes megyei megnyitójára szombaton délután Győrött, a Közgazdasági Technikum Bem téri tornacsarnokában került sor. A gondosan előkészített ünne­pi megnyitón megyénk sporto­lói ízelítőt adtak a nehéz, sok kitartást kívánó sportm­unkából. A bemutató keretében nem kö­tött, előre betanult műsorszá­mok szerepeltek, hanem egyes sportágak mindennapi életéből láthattunk képeket. Azt igye­keztek bemutatni, hogy ma­ a sportban résztvevők az eredmé­nyeket csak hosszú, céltudatos munkával érik el. A II. OSNI. megyei megnyi­tóján Kömley Kázmér, az MTS. módszertana főelőadója jelen­tést tett a megyei Testnevelési és Sportszövetség elnökségének, hogy megyénk sportolói felso­­r­koztak az ünnepélyes meg­nyitóra. Ezután Bálint Béla, az MTS. elnökségének tagja üdvözölte a jelenlévőket, és röviden ismer­tette a II. OSN. jelentőségét, célját. A II. OSN. jelszava: Sportolj velünk! Híven fejezi ki ennek a nagyszabású kezdeményezés­nek lényegét. A műsor második részében a versenyzők mutatták be gya­korlataikat, és öt-hat perces be­mutatóikkal nagy sikert arat­tak. A Bercsényi Iskola gyermek­tornászait, a Vasas ETO Sport­iskolájának fiú kézilabdázóit éppen úgy a szívükbe zárták a nézők, mint a Textiles SE fel­nőtt tornásznőit. A Vasas ETO Sportiskolájá­nak labdarúgó növendékei kö­zött Palotai Károly és Orbán Árpád utódait vélték felfedez­ni a jelenlévők. Az elismerés moraja kísérte a Győri Spar­tacus ifjú birkózóinak látványos bemutatóját. Ők nemcsak az erejükről adtak számot, hanem rugalmasságukról, hajlékonysá­gukról, leleményességükről is. A Területi Sportiskola vívói, az öntöde kajakozói, a Győri Dózsa atlétái, cselgáncsozói és a Vasas ETO tornászai is be­mutatták, hogy ezekben a sport­ágakban milyen munka alapján juthatnak el a sportolók az eredményekhez. A színvonalas, ünnepélyes megnyitó vendégei tapssal ju­talmazták a látottakat. Sieber Sándor KÉZILABDA Győr férfi válogatottja második lett a bratislavai jubileumi tornán A bratislavai Vörös Csillag fennállásának huszadik évfor­dulóján nemzetközi férfi kézi­labdatornát rendezett a nagy­csarnokban. A magyar színeket a Vasas ETO csapatára épült Győr válogatott képviselte. A vagongyáriakat a Gy. Textiles két játékosa, a válogatott Tímár és Szabó erősítette. A tornán részt vettek: Belgrád, Győr, Tatra­n Presov, Brno és a rendező Vörös Csillag csapatai. A berlini Dinamó az­ utolsó pil­lanatban lemondta a részvételt. Győr válogatottja négy mér­kőzést játszott, s abból, hármat megnyert, csupán a Tátrán Pre­sov csapatával szemben szenve­dett vereséget. Győr—Bratislavai Vörös Csillag 19:9 (5:6). A második félidőben ötletesen, szellemesen játszott a győri csapat. Tímár, Ajtony­i és Ilazsányi nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Tátrán Presov—Győr 19:11 (3:9). A győri csapat már 8:3-ra veze­tett, de a csehszlovák csapat iramát kellő cserék hiányában nem bírta. Győr—Belgrád 17:15 (8:9). A belgrádi csapatban négy orszá­gos válogatott szerepelt. Győr csapata főként a második félidő­­ elején kimagasló teljesítményt nyújtott. Tímár, Ajtony­, Joósz, Szabó és Végh nyújtottak nagy­szerű játékot. Győr—Brno 24:19 (11:9). A má­sodik helyet eldöntő mérkőzés óriási harcot hozott, bár a játé­kot végig a győriek irányították. Ezen a mérkőzésen Végh volt a legjobb, egyedül kilenc gólt szer­zett. Rajta kívül Ajtony, Harsá­nyi, és Horváth József játéka emelkedett ki. A rendező bizottság oklevéllel jutalmazta a helyezést elért csa­patokat, majd este a záróvacso­­rán szép kristályserleggel emlé­kezett meg a második helyről. A bratislavai nemzetközi tor-­­ Dán való részvétel igen jó ai- , Halom volt a fiatal győri já­­tékosoknak a nemzetközi rutin szerzéséhez és a bajnoki felké-­­­szüléshez. Elismerés illeti a­­ Vasas ETO vezetőit, hogy le­­hetővé tették a csapat részvé-­­­telét a tornán. A megyei ökölvívó-rangadón Győri Dózsa-Soproni VSE 11:8 Zsúfolásig megtöltötték az ér­deklődők Sopronban a Petőfi Színház nézőterét a megyei NB. I.-es ökölvívó-rangadó alkalmá­ból. Az, összecsapást kedves ün­nepség előzte meg: az SVSE bú­csúztatta most leszerelő három határőr öklöző­j­ét, és ebből az alkalomból Horváth István el­nök tablókat adott át Tóth, Lanták és Kovács versenyzők­nek izgalmas, érdekes mérkőzése­ket hozott a megyei NB. I-es rangadó. A találkozó úgy kez­dődött, hogy a soproniak ,,hen­gerelnek”, a felsőbb súlycso­portban szereplő győri öklözők azonban jeleskedtek, és sikerült a maguk javára fordítaniuk a mérkőzést. Eredmények: Légsúly: Pusztai (Gy. Dózsa) — Dobronyi (SVSE). Az első menetben gyors ütésváltások követik egymást, a soproni ver­senyző láthatóan meglepte el­lenfelét. A 2. menetet Pusztai nyugodtan kezdi, két alkalom­mal jó ütést visz be ellenfelé­nek gyomrára. Döntő fölénnyel győz. (2:0). Harmatsúly: Benkő (Gy. Dó­zsa) — Krizonits (SVSE). A hosz­­szú karú győri fiú többet kez­deményez. A második menet­ben Krizonits rohamoz, a győ­ri versenyző kétszer megrogy­­gyan, és leléptetik. (2:2). Pehelysúly: Tomicsek (Gy. Dózsa) — Markó (SVSE). Szép, változatos mérkőzés — igazságos döntetlen. (3:3). Könnyűsúly: Szebik (Gy. Dó­zsa) — Lupták (SVSE). Az első menetben kiegyenlített a küz­delem. A 2. menetben Lupták fölénye jegyében telik el. A 3. menetben a soproni öklöző dön­tő fölénnyel győz. (3:5). Kisváltósúly: Edvi (Gy. Dó­zsa) — Német Alajos (SVSE). Az első menet a technikás Ed­­vié, a második menetre azon­ban elfogy az ereje, egyre töb­bet szabálytalankodik, ezért megintik. A 3. menetben Németh Alajos nagyszerűen támad, Ed­vi ismét szabálytalankodik és leleptezik. (3:7). Váltósúly: Gecsei (Gy. Dózsa) — Tóth (SVSE). Az első menet­ben mindkét öklöző óvatosko­dik. A 2. menetben Tóth kez­deményez többet. Gecsei intést kap. A 3. menetben Tóth is in­tést kap, de többet üt, és így is győz pontozással. (3:9). Nagyváltósúly: Olgyai (Gy. Dózsa) — Eg resits (SVSE). A nap legszebb mérkőzése! A hosszú karú Olgyai végig nagy nyugalommal, technikásan ök­lözött, sikerült távoltartania magát a belharctól. Egresits a 3. menetre elfáradt, Olgyai pon­tozásai győz. (5:9). Középsúly: Csiba (Gy. Dózsa) — Ubelher (SVSE). A győri ök­löző az első menetben döntő fö­­lénnyel győz. (7 :9}) Félnehézsúly: Biró (Gy. Dó­zsa) — Pete (SVSE). Az első me­netben mindkét oldalról nagy ütések váltják egymást. Folyta­tódik a szoros harc a 2. menet­ben is. A 3. menetben Biró erős horga betalál, — döntő fö­lénnyel győz. (9:9). Nehézsúly: Benkő (Gy. Dózsa) — Kovács (SVSE). Sok a sza­bálytalan ütés, emiatt a mérkő­­z­ésvezető Kovácsot figyelmez­teti. A 2. menetben Kovács egy hatalmas erejű ütése Benkőt ál­lón találja, kiszámolják. A mér­kőzésvezető Kovács ütését sza­bálytalannak (tenyeres) minősí­ti, ezért Benkőt hirdeti ki győz­tesnek. (11:9). Végeredményben tehát a Győ­ri Dózsa 11:9 arányban győzött Soproni VSE ellen* F* I* A Győri Dózsa—SVSE, NB II-es ökölvívó-mérkőzésről készült felvételünk az Olgyai—Egresics találkozón azt a pillanatot örökítette meg amikor Olgyai balegyenese tisztán találja Egresics gyomrát. KISALFÖLD Helyenként ötletes játékkal Győri ETO—Admira Energie 2:0 (2:0) Győr, 9000 néző, vezette: Ems­berger. Eszményi labdarúgóidőben a következő összeállításban ját­szottak a csapatok: GYŐRI ETO: Tóth — Kiss, Or­bán, Tamás — Palotai, Máté — Szaló (Stolcz), Varsányi, Pová­­zsai (Soproni), Győrfy, Keglo­­vich. ADMIRA ENERGIE: Vukice­­ vic — Preibert, Wahl, Sommer — Hruska, Stamm — Herzog, Latz ke, Dedernik (Krisbaum), Kozlicek, Sauer. Lendületes győri rohamok ve­zették be a mérkőzést, amelyre a válasz egy osztrák támadás volt, de ennek során Herzog lesre futott. A 3. percben Szaló indult el a bécsiek kapuja felé, Povázsai elé tálalt, aki lövés he­lyett cselezett, és odalett a hely­zet. Egy perc múlva Máté mes­teri keresztlabdát küldött a bal­oldalról Varsányi elé, aki lövés helyett Győrfyhez továbbított, de az­ osztrák­ Védelem felszabadí­tott. A 8. percben Palotai úgy emelte ki a labdát a védők feje fölött, hogy az pontosan Győrfy elé szállt. De a győri balössze­kötő ismét késlekedett. Ezután Keglovich kapásból a hálótartó vasrudat találta el. A 11.­ pe­rcben Varsányi kitűnő esetekkel­­ ját­szotta tisztára magát. Szalót in­dította, de a jobbszélső gyatrán mellélőtt. A 14. percben látványos jelenet­nek tapsolt a közönség. Keg­lovich beadását, Varsányi a ka­muiak háttal álló Győrfyhez fejelte, és a balösszekötő egy­ből kapásból mellé vágta. A 19. percben szögletet harcolt ki az Admira. Sauer ívelte be a labdát, és Kozlicek magasan fel­ugorva kapura fejelt. A labda a kimozduló Tóth lábától pattant Tamás elé, aki felszabadított. Egy perc múlva Szala —Palotai adogatás után a labda Gőrfy elé került­, de ismét az osztrák vé­dők voltak a gyorsabbak. A győ­ri csapat egyik támadást a má­sik után vezette. Az osztrákok láthatóan a biztonságos védeke­zésre összpontosítottak. Élénk volt a játék, jó volt az iram. A 25. percben szögletet harcolt ki Keglovich. A beívelt labdá­ra Gerfy robbant rá és a meg­lepett Vukicevic mellett köz­vetlen közelről a jobb sarokba lőtt. 1:0. A 31. percben korszerű Varsá­nyi—Keglovich—Povázsai akció végén a középcsatár kapu mellé lőtt. A 37. percben Varsányi csa­vart lövése az oldalh­álót­ talál­ta el. Egy perc múlva Herzog lö­vését tette ártalmatlanná Tóth. A 41. percben Palotai vitte fel a győri támadást. Előreadására a bécsi kapus és Győrfy együtt k­iodott. A labda a tizen­hatoson kivü­l­ volt, amikor Vu­kicevic ütötte el Győrfy elől, ezért, szabadrúgás járt. Var­sányi jobblábas hatalmas bom­bája a bal felső sarokban kö­tött ki. 2:0. Két perc múlva Szaló beadását Vukicevic leütötte Győrfy fejé­sül Povázsai elé, de a középcsa­­tár az üres kapu fölé bombázott. A 44. percben vastaps­ csat­tant. I­oán indított, Győrfy átlépte az átadást, Povázsai egyből kapura lőtt, és a labda a kapufáról vágódott a me­zőnybe. Ez igen! A szünetben Szusza edző to­vábbi lelkes játékot kért az ETO játékosaitól. Közölte, hogy Szaló helyén Stolcz, Povázsai helyén pedig Soproni játszik majd a második félidőben. A szünet után az első ese­mény az vol­t, amikor Latzke leterítette Mátét. A kitűnően ját­szó fedezet segítséggel tudott csak leballagni a pályáról. De dicséretére legyen mondva, hogy néhány perc múlva ismét vissza­tért. Az 55. percben veszélyes osztrák támadást láttunk­, amely­nek végén Stamm lövése szállt mellé. Általában az osztrákok voltak a többet kezdeményezők. Az 59. percben Varsányi lövését hárította az osztrák karnis. A 66. percben szerintünk sza­bályos gólt ért el az ETO. Stolcz beadását Soproni egy­ből kapura lőtte, és a labda­ a kapu közepén érte a hálót. A játékvezető azonban les címén nem adta meg a gólt. (Var­sányi szerintünk nem állt le­sen.) A mérkőzés hátralévő részében egy Palotai-akciót, valamint Má­té kapura törését jegyeztük még fel. Az utolsó percekben mind­két fél beletörődött az ered­ménybe. A kitűnő tavaszias idő és az első jelentős nemzetközi ese­mény nagy számú érdeklődőt vonzott az ETO-pályára. Nem csalódtak a szurkolók. Helyen­­k­ént igen ötletes, jó játékot láttunk a győriektől. Különö­sen Máté és Palotai indításai, keresztlabdái, kiemelései vel­ük látványosak, hasznosak, de a támadósor még sokat körül­­ményeskedett, és a befejezé­seknél bizony lassúnak bizo­nyultak az ETO csatárai. A védelem játéka megnyugtató volt. Különösen annak örül­tek a szurkolók, hogy Orbán nagy területen, magabiztosan, a tőle megszokott akarással ját­szott. Kiss és Tamás egyaránt igyekeztek, és talán a második félidei játékuk volt elfogadha­tó. Tóth felkészültségét nem tették próbára a bécsi csatá­rok. Az Admira Energie együt­tesétől többet várt a győri kö­zönség. Mentségükre legyen mondva, hogy tartalékosan áll­tak fel. A közöns­ég így is el­is­meréssé megjegyezte magá­­nak Wahl középhátvédet, Stamm fedezetét és Kozlicek kitűnő teljesítményét. A Győri ETO első nemzetközi mérkőzése jól szolgálja a bajno­ki nyitányra való felkészülést. Pintér István A Győri ETO első gólját hátán­ a vetődő Vukicevic ábrázolja képünk. A­ beívelt labdát Győrfy­­10-essel a elől jobbal a hálóba emelte (Maráczy Ferenc felv.) 5 SIC - MSK 1:0 (0:0) A Sopronban lejátszott elő­készületi mérkőzésen így állt fel a két csapat: STC: Sziklai (Füzi) — Mentes, Hadari­­s, Gnám II. — Decsi, Horváth III. — Török, Váczi (Szabó II.), Gnám I., Csonka, Németh. MTK: Horváth I. (Mészáros) — Vas­ko­vits, Tóth, Katona — Streit, Szabó — Köpcsényi, Haász, Sa­lamon, Szalay, Hérics. Az első félidőben jó iramú volt a küzdelem, többet és ve­szélyesebben támadtak a sop­roniak. Németh M., Gnám I., Váczi hibáztak jó helyzetben. Az MTK inkább csak lefutásokkal veszélyeztetett, de Haász és Sala­mon így is teremtett egy-két gólhelyzetet. Fordulás után lanyhult az iram, az utolsó 15 percben az MTK volt fölényben. A mérkőzés egyetlen gólja az 50. percben esett Gnám I. lö­véséből. S. Postás—SFIJC 2:1 (1:1) Az Anger réti edzőpályán a postások voltak többet támadás­ban. Mindkét együttes támadó­­sora ,,góliszonyban” szenvedett. Nagy nyeremény a totón A to­tó 3. heti eredménye: 1, x, x — 1, X, 1 — 1, 1, 1 — 2, x, x — x,­­1-1 — 1. 13 találatot két pályázó ért el, nyereményük szelvén­yenkén­t 277 905 forint. A 13 találatosok­ közül egy pályázó a plusz mér­kőzést is f eltalálta, nyereménye a jutalommal együtt 483 760 fo­rint. A 12 találatos szelvények szá­ma 51 darab, a nyeremény 7265 forint. 11 találatot 856 pályázó ért el, nyereményük 432 forint 50 fil­lér. 10 találatra (7606 darab) szemé­ly­en­kint 72 forint 50 fillér (MTI­) JÉGKORONG Győri ETO **» Ráckeve 3:0 (1:0, 1:0, 1:0) Szombaton a Kisstadion erősen olvadt vizes jegén a következő összeállításban játszott az, ETO­: Molnár — Tavalyi, Tullner — Szita, Gergátz, Polgár. Csere: Eszes, Pajor, Kertész, Babos, Horváth , Horváth II., Király, Pártos és Galambos. Az első harmad tapogatódzó játéka után Gergátz egyéni ala­kításból szerezte meg a vezetést. A második harmadban már az ETO volt fölényben, de csak egy gólra futotta a zöld-fehérek ere­jéből, ezt Szita lőtte. A harmadik harmadban vál­tozatos játék alakult ki. Babos távoli lövésével állította be a v­égered­mén­y­t. Ráckeve csapata védekezésre rendezkedett be, és az ETO kulcsemberen igyekezte kikap­csolni a játékból. A győri csa­pat lelkesen és tervszerűen játszott. Győri ETO—Sajtó SK­ 11:1 (4:0, 5:0, 2:1) Vasárnap délelőtt a Millenári­son folytatódott a vidéki jégko­ron­gbajnokság. Az ETO a következő összeállí­tásban játszott: Molnár — Ta­valyi, Babos —­ Horváth II., Pa­jor, Galambos. Csere: Gergátz, Szita, Polgár, Eszes, Kertész, Ki­rály ás Pártos. Az első harmadot ETO gólzá­por vezette be. A gól ütésben Szita, Gergátz, Babos és Galam­bos volt a sorrend. A második harmadban tovább növelte elő­nyét a győri csapat, és ekkor Szita kétszer, Gergátz és Pajor talált a hálóba. A harmadik har­madban már pihent a csapat a délutáni mérkőzésre. Még így is növelte Polgár és Pajor a gólok számát. SOPRON NÉGY GYŐZELME Szombaton és vasárnap Buda­pesten mérkőztek a Soproni VSIE jégkorongozói. A soproni csapat összeállítása így alakult: Fried­rich, IVl­ác, I­­sol­i — Horváth F., Gilicze, Marzinka. Csere: Horváth T., Ha­f­fai, Szűcs, Ur­­m­cs, Katlin.:'­1'. Soproni VSE—Ráckeve 3:2 (0:0, 0:1, 3:1) Az első harmadban kiegyenlí­tett volt a küzdelem, a második harmadra feljöttek a ráckeveiek, és szerencsés góllal vezetést sze­reztek. Az utolsó harmadban mindkét oldalról kiállítások tör­téntek. A soproni együttes két ember­hátránnyal egyenlített, majd emberelőnyből ismét Rác­keve szerzett vezetést. Az utolsó percekben rákapcsolt az SVSE­, egyenlített, és a győzelmet is si­került megszereznie. A soproni csapat góljait Gilicze, Marczin­­ka és Horváth F­. szerezték. Egyénileg Horváth F. Marczin­­ka és Friedrich nyújtottak ki­tűnő teljesítményt. SVSE—Balaionfürcd 7:2 (3:0. 2:2, 2:0) Hatalmas lendülettel kezdtek a soproniak, és már a 2. perc­ben vezettek. Röviddel később újabb két góllal l­ették meg a fürediek hálóját. A második harmadban a vasutasoknál a cseresor kapott helyet, kiegyen­lített volt a küzdelem. A har­madik harmadban korszerű, szép játékot mutattak a sopro­niak, és biztosan győztek. Gól­ütők: Marczinka (3), Gilicze (2) Horváth F. és Ürmös. Soproni VSE—Sajtó SE 12:1 (4:1, 4:0, 4:0) Huszonnégy óra leforgása alatt harmadik­ mérkőzését vívta a soproni csapat, de így is döntő fölényben volt, kitűnő csapat­munkájával biztosan győzött. Gólütők: Gilicze (4), Horváth T. (3), Horváth F., Marczinka, Ür­mös, Szűcs és Plattinger. Soproni VSE—Debrecen 11:0 (1:0, 4:0, 6:0) Igen rossz jégen nehezen len­dültek játékba a jobban korcso­lyázó soproniak. Az első har­madban a kapu előtt tömörülő debreceniek még meg tudták akadályozni a gólözönt, második és harmadik harmadban azon­ban a vasutasok ontották a gó­lokat. Gólütők: Ürmös (4), Hor­váth F. (2), Gilicze (2), Marczin­ka, Horváth T. és Raffai. Március 2-án IBUSZ autóbusz-különjárat indul BUDAPESTRE a Ferencváros - Internacionale Európa-kupa mérkőzésre. A BUSZ A DÉLI ÓRÁKBAN INDUL. Részvételi díj: 115,5 forint (buszjegy, belépőjegy és estére étcsomag). Jelentkezés: folyó hó 28-ig a győri IBUSZ Utazási Irodában. Soproni VSE— Mosonszentjános 8:1 (1:0) A járási labdarúgó-bajnokság­ban szereplő mosonszentjánosiak nem tudták megakadályozni a hazaiak nagyarányú győzelmét. Az SVSE-ben különösen az új összetételű támadósor mutatott bíztató

Next