Kisalföld, 1967. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-04 / 3. szám

1967. január 4., szerda Életmentés a Fertőn BALE. Határmenti kis község. Egyet­len utcája van. Nyugatról az Alpok látszanak ide fehéren, csillogóan. Észak felől nád zizegését hozza a szél. A Fertő tó elbújik benne. Kelet felé messze ellát az ember. Dél felől a sze­líd lankákon gyümölcsösök, gazdag termésű szőlőtáblák őrzik a falut. A megkopott makadámúton léptek zaja hallatszik. Ketten lehetnek. Csiz­mát viselnek. A sűrű sötétből a villany világította falu felé mennek. A neon­fény alatt felismerni őket. Húsz-hu­­szonegy év körüli határőr, s legalább még egyszer olyan idős munkásőr. Szol­gálatban vannak. Még fél óra ... őrségváltás. Nem köszönnek el egymástól. Együtt mennek a községi művelődési házba. Nótaszó fogadja a megkésett vendége­ket. ÜNNEP VAN. A délutáni szakasz­gyűlést és a két újonc avatását most koronázzák a fehér asztal mellett. Egy korty bor a Balfi Micsurin Tsz ter­méséből, egy kis zene, dal és sok-sok emlék ... emlékezés. Van miről beszél­ni a fiataloknak. Határőrök és munkásőrök pár hét hí­ján tíz évvel ezelőtt „jegyezték el” egymást. Azóta sok izgalmas akcióban vettek részt. Közös a gond, közös a feladat, de közös az öröm is. Akkor régen, a megalakulás napján a munkásőrök még csak heten voltak Egyetlen raj. Alapító tagjai: Berta Ist­ván, a mai szakaszparancsnok, Balla Sándor, a falu párttitkára, ma rajpa­rancsnok, Tóth József, Németh Tibor az „öregebbjei” és a többiek. Ma már húszan vannak a két újonccal együtt, akik kiválóan végezték el a hathónapos előkészítőt. — Nehéz időszak volt — mondja Berta István. — Nappal dolgoztunk, este és éjszaka a községet, a lakókat, a határt védtük. — Meg azokat, akik nekivágtak vol­na a határnak, a nagyvilágnak — mondja Tóth József. EMLÉKEZNEK. Az esetre, az apró részletekre. Olyan idő volt, hogy a kutyát sem verték ki a házból. De ők, a munkás­őrök és határőrök mentek. Kilométe­reket gyalogoltak, mert azt a férfit, akiről rádiójelzést kaptak, kézre kellett keríteni. Már vagy tizenöt kilométerre jártak a községtől. A férfi sehol sem volt. A cenki erdő feketéllett előttük. Munkásőrök és határőrök kúsztak a latyakban. Az erdő belsejéből lövöldö­zés hallatszott. A kutyák alig tudták türtőztetni magukat. A határőrök és a munkásőrök vártak. Több mint egy óra telt el. A katonák­­ és a munkásőrök beljebb kúsztak az erdőbe. Egyszer csak . . feltűnt a bun­­dás férfi. Lövöldözött, de csak a fákat sebezte meg. Fél órával később kézre került. Tóth József elmélázva ül az asztal­nál. — Mire gondol Jóska bátyám? — kérdi Horváth Károly, a határőrség balfi parancsnoka. Tóth Józsefnek nem kell nógatás. Be­szél ő magától is, része volt az ese­ményben. CSIKORGÓ hideg éjszaka volt. — Idenézz! — lepődött meg Tóth Jó­zsef. A térdig érő hóban lábnyomok voltak. Sokan mehettek erre. A nyo­mok a Fertő tó felé vezettek. — Ha a Fertőre mentek, már régen meghaltak — mondta a munkásőr. — Talán nem — válaszolta határőr társa. — Gyerünk — mondták egyszerre, s mielőtt elindultak volna, riadóztatták a többieket. Térdig, néhol derékig járták a havat. A lábnyomokat itt-ott már befedte a szél hordta porba. Nagy és pici láb­nyomok vezettek a gyilkos ingovány felé. A két úttörő járőr mögött már ott sereglettek a hóban a segítőtársak Létrát, köteleket hoztak magukkal. — Segítség! — sikoltotta egy vékony gyermekhang. A határőrök és a munkásőrök töl­csért formáltak a tenyereikből. Vajon hová, merre menjenek segíteni? Tóth József nyakig elmerült a lápos vízben. Kimentették. Berta István is beszakadt, aztán még sokan. Dideregtek, vacogtak, de men­tek tovább. Hajnalodott, amikor rátaláltak a cso­portra. Sokan voltak. Két család. Négy felnőtt és hat gyermek. A legnagyobb nyolcéves, a legkisebb hathónapos. A kicsi ott sírt, sikoltozott a nagy hóban. Három felnőtt és két gyerek nyakig a vízben. A többi toporgott tehetetlenül a nádrengetegben. A határőrök és a munkásőrök mind a tizet megmentették — órákon át küsz­ködve a halállal... ÚJRA SZÓLT a zene, a dal. Ami tör­tént, rég volt, de a rendszeres, közös járőrözés újra meg újra eszükbe jut­tatja. Hogyan viszonozzák a határőrök a munkásőrök segítségét? Építik, szépí­tik a falut, kultúrműsort adnak, baráti találkozókat rendeznek. A közös mun­káról csupán ennyit vallanak: — Amit teszünk, amit segítünk, az természetes. Nemcsak mondják, de így is érzik, távol az ország szívétől, a határmenti kis községben, Balfon. Ott, ahol dél­ről szelíd lankákon gyümölcsösök gaz­dag termésű szőlőtáblák őrzik a falut. Ott, ahol északról a Fertő tó bújik el a nádrengetegben. Sindulár Anna KISALFÖLD A A minap még tavaly volt Az óra nagy- és kismutatója egy röpke pillanatra találko­zott éjfélkor és a mából teg­nap, az idei évből tavaln lett. Lám ennyi az egész! Egy suha­­násnyi pillanat, és amiről még percekkel ezelőtt úgy beszél­tünk. ..az idén sok bajunk volt’’, az már a múltra vonat­kozik. Az újról beszél már mindenki, az újat tervezi a család, a község, a város, a me­gye, a haza. És mi van az egy ■perccel ezelőtt még valóságos mával, most már a tavallyal? Rendb­e volt minden körülöt­tünk? Mi is rendben voltunk mindenkivel és mindennel?­­ Nos, nézzünk vissza a percnyi változásból a múltba szállt érre!­­ Valaki az év elején (a múlt esztendőben!) megkért, intéz­zem el ügyét. Nem volt nagy dolog amit kért, de elkényel­­meskedtem az egészet. Amikor újra eljött, számon kértem magamtól az ügyet. „Hát te miért nem tettél úgy, ahogy kellett volna, ahogy azt várták tőled”. Önmarcangolóan néz­tem önmagamba — aztán megint nem tettem semmit. Szerencsémre az ügy valahogy önmagától elntéződött. Az a valaki ismét eljött hozzám, és megköszönte, amit tettem érte. Nem volt bátorságom, hogy őszinte legyek, hogy megmond­jam: köszönje a véletlennek (vagy az igazsá­gos ügyintézés­nek?), hogy szénája rendben van. Ez is „tavaly” volt, de nem sokkal néhány nappal ezelőtt. Ismertem az illetőt, tudtam, hogy valahol találkoztunk, de nem emlékeztem, hogy hol. EL­fordítottam a fejemet, és ahe­lyett, hogy barátságosan rákö­szöntem volna, a levegőbe néz­tem. Másnap már ,,visszahal­lottam” a bűnömet. Büszke, beképzelt fráter vagyok. * Pletykálnak szerte a város­ban. Vannak emberek, akik abban lelik örömüket, ha már sokról beszélhetnek. Saját por­­tájukon nem igen néznek kö­rül, s ezért nem látják a saját szemetüket. Beszélnek, beszél­nek, szájtáti módon pletykál­nak. Az egyik ilyen pletykára ,,rászálltam”. Ezt megnézem, kinyomozom, aztán ráütöm a ,,pletykáló” pecsétet az illetők­re — így határoztam. Aztán nem lett az egészből semmi. Rájöttem, ha a pletykát kinyo­mozom, és a nyilvánosság elé tárom, már magam is a plety­kások családjába tartozom. A pletykát sohasem fogom sze­retni. A minap, illetőleg tavaly együtt utaztam az autóbuszban egy soproni lakossal. Jól isme­rem. Örök elégedet­en, örök ellenzéki. Ha megcsinálnak egy utcát, amit évek óta göd­rei miatt kifogásol, akkor nincs megelégedve az aszfalt minő­ségével. Ha van elegendő ser­téshús, akkor marhára vágyik, és így tovább Nos, ez a soproni lakos a minap, illetőleg tavaly azt mondja nekem az autóbusz­ban: „Mondja, m­ért akarnak maguk mindenáron a Tárnái­mon víziszínpadot csinálni?" Nézze — mondom — ez még csak terv. Nem is biztos, hogy meglesz. „Azt úgyis tudtam — feleli —, egyszer akartak vala­mi okosat csinálni, azt sem csi­nálják meg!” Hát mit válaszol­jak az ilyen embernek? Hi­szem, hogy ez a típus is „ta­valyi”. » Elhatároztam, hogy nem írok többé kritikát. Nem hálás do­log. Ha a színházról írok, ak­kor egy labdarúgó válaszol. Ha zenéről csevegek, amihez állí­tólag értek, akkor a főhatóság dörgedelme kopog a fejemen. Ha meg netán a képzőművé­szetről bátorkodom kifejteni ,egyéni szubjektív, maradi, ósdi, konzervatív és egyáltalán nem korszerű” véleményemet, akkor viharzik körülöttem a szenvedélyes vita. Hát van er­re szükségem? A minap, par­don, tavaly úgy határoztam, hogy több kritikát nem írok. Csakhogy az tavaly volt! Az idén? Egyáltalán nem biztos, hogy nem írok. * Írtam, sírtam, bíztattam, el­marasztaltam, bátorítottam, visszatartottam. Jót akartam, rosszat tettem. Rosszat soha nem akartam, jó lett belőle. Megsértődtek, dicsértek, bán­kódtak, örültek. Haragosom lett, mert igazat írtam. Hara­gosom lett, mert nem írtam meg az igazat. Barátom lett, mert nem írtam ki a nevét, el­lenségemmé vált, mert szót ej­tettem róla. Hát ez volt a teg­­tsap, illetőleg a tavaly. Az idén? Írok és biztatok. Jót aka­rok és barátokat szerzek. Meg­írom a rosszat és ... (hát ebbe bele lehet zavarodni). Abba is halmom. A tegnapi tavalyt fel­vágotta a mai idén, és ehhez kívánok minden apró és nagy, nőnemű és férfi olvasómnak (barátomnak és ellenségemnek) sok boldogságot, sok sikert és eredményt. (Vadó) AZ 1966 OS ESZTENDŐ a magyar labdarúgósport átszer­vezésének esztendeje volt Amikor ismertté vált labda­rúgó-körökben az MLSZ ha­tározata a bajnoki csoportok létszámának emeléséről, az NB III csoportszámának nö­veléséről, akkor sohasem lá­tott küzdelem vette kezdetét, amely az NB III. északnyugati csoportjában is éreztette ha­tását. Rossz lett volna, ha a Győr-Sopron megyei Labda­­r­­úgó-szövetsége által irányí­­t­­ott bajnoki osztályban nem­­ indult volna versengés a fel­­­­jebbjutás megszerzésére. Mielőtt az észak-nyugati cso­portban szereplő SVSE, Fer­tőd és Mosoni Vasas szerep­lését értékelnénk, engedjenek meg néhány mondatot általá­nos jellemzésre. Az NB III. lényegében a fiatal tehetségek képzésének felfedezésének, taktikai és­­ technikai tudásuk növelésének osztálya. Az itt szereplő csa­patok egyesületei is tudomá­sul vették, hogy játékosaik ebben a bajnoki osztályban legfőképpen tudásbeli gazda­godást tűzhetnek maguk elé feladatul. Mert ez az útja a felemelkedésnek, ez az útja a lehetőség kihasználásának, hogy esetleges sikeres szerep­lés után eggyel magasabb baj­noki osztályban fejthessenek ki tevékenységet. SVSE: jó A soproni lila-fehérek el­múlt évi teljesítményét nagy mértékben az a körülmény határozta meg, hogy a tavaszi idény befejezése után a fel­jebb jutás kiharcolására össz­pontosították erejüket. Sajnos, az erőfeszítések végső soron hiábavalónak bizonyultak, mert a Szombathelyi Cipő megelőzte az SVSE-t, és fel­jutott az NB II-be. Egy csapat egész esztendei szereplését csak néhány sor­ban értékelni merészség. Me­részség azért, mert az SVSE 1966. évi szereplését megha­tározta bizonyos értelemben a korábbi SVSE—Textiles vi­ta. Sem lélektanilag, sem szakmailag nem használt a lila-fehéreknek, ami történt. Számos sérülés is akadályoz­ta a csapatot a jobb szerep­lésben. Végül tanulságként a játékosok és vezetők számára még egyet említsünk meg. Az SVSE hajrábeli szereplése is­mét azt bizonyította, hogy a lila-fehér játékosok lélekta­nilag nem bírták a magas izzású, magas hőfokú csatá­kat, ott sorra­ és rendre alul­maradnak. Hosszú megfigye­­lések, összegezéseként :állít­hatjuk, hogy idegileg az SVSE a hajrára elfáradt, és ezt a frissebb, lendületesebb, és ta­lán állóképesebb csapatok mindig győzelemmel érvénye­sítették a lila-fehérekkel szemben. Az más kérdés, hogy Sop­ron városa elbírt volna-e két NB II-es csapatot. De válto­zatlanul valljuk, hogy az SVSE sportmúltja, szereplése, játékosainak tudása, egyesü­leti vezetése feltétlenül alkal­mas a magasabb osztályban való szereplésre. Ehhez már csak az kell, hogy 1967-ben az újjászervezett NB III-as csoportban bizonyítsák be, hogy „helyük van a nap alatt’­. Fertőd: közepes Akik figyelemmel kísérték a Fertőd­ MEDOSZ labdarúgó­­csapatának szereplését, jól emlékezhetnek néhány egé­szen kiváló fegyvertényre. Ál­talában igaz az a megállapí­tás, hogy a fertődiek ottho­nukban szinte valamennyi csapatot legyőzték. Teljesít­ményük 75 százalékos, és ezt ki is fejezi a bajnoki táblá­zaton elfoglalt helyüket. Két­ségtelen tény, hogy amit a fertődi labdarúgók az NB III. északnyugati csoportjában be­mutattak, az már valóban labdarúgásnak volt nevezhető, és ez az eredmény Fehérvári Alfréd edző munkáját dicséri Legnagyobb fejlődést a csa­patmunka egységes, eredmé­nyes felfogásán és kivitelezé­sén látszott. A fertődi labda­rúgók erőnlétével sem volt különösebb baj. A vidéki mérkőzéseken általában abból indultak ki a csapat vezetői, hogy az idegenben szerzett egyetlen bajnoki pont gyak­ran többet ér, mint a hazai kettő. De még így is okoztak meglepetést a fertődi fiúk idegenbeli mérkőzéseiken is. A fertődi MEDOSZ sport­köre sok támogatást kapott a kísérleti intézet vezetőségétől, Fertőd tanácsától. És egy ki­csit a hanyi táj községei is magukénak vallották a Fer­tődi MEDOSZ csapatát. Sajnos, a naptári év vége felé súrlódások keletkeztek vezetők és játékosok között. Sőt újabban azt hallottuk, hogy Fehérvári edző is búcsút mondott Fertődnek. Most kell igazán a szakosztály segítsé­gére sietni. Hogy a szép ered­mények megmaradjanak Nem is beszélve arról, hogy új versenytárs jelentkezett Hányban: Petőháza csapata. Mi azt szeretnénk, ha egész­séges vetélkedés alakulna ki a két szomszédvár között. Mert ebből csak a sport húzná a hasznot, és a szurkolók gyö­nyörködhetnének szebbnél szebb mérkőzéseikben. Mosoni Vasas: elégséges A Mosoni Vasas labdarúgó­csapatának teljesítményét nem lehet a mosonmagyar­óvári sportproblémától kisza­kítva külön és önállóan szem­lélni. Meggyőződésünk, hogy a Moson labdarúgó csapatá­nak szereplése tükrözi azt az egyenetlenséget, amely a mo­soni sportkörök között fenn­áll. Hívják azt Mészáros-ügy­nek, vagy bármi másnak Egy tény: Mosonmagyaróvár egyes labdarúgó-csapatai mások ká­rára akarták tartani színvo­nalukat és bajnoki osztályua­kat. Ha van cél, amiért érde­mes friss lendülettel és új szemlélettel kezdeni az új esz­tendő munkáját, akkor ez az, hogy mindegyik mosonma­gyaróvári sportkör a saját portáján teremtsen rendet, és ezután egymással szívélyes barátságban, egymás érdekei­nek tiszteletben tartásával munkálkodjék tovább. A Mosoni Vasas teljesítmé­nyét elégségesnek tartjuk Úgy látszik, az edzőváltozás sem hozott lényeges újat. Mintha a játékosállomány frissítése is időszerű lenne. Másrészt meggondolandó, hogy egy új edző is csak bizonyos idő eltelte után mondhatja el, hogy vetése kalászba szök­kent. A Mosoni Vasas labdarúgó­­csapata évek hosszú során je­lentős tényezője volt az NB­­ III. északnyugati csoportjá­nak. Mi a magunk részéről tiszteletre méltónak tartjuk, hogy a csapat volt játékosa, Kiszelka László hosszú ideig időt és fáradságot nem kí­mélve dolgozott a csapattal. De úgy tetszik, igaz lett az a megállapítás, hogy senki nem lehet próféta a saját háza táján. Ha már a prófétánál tar­tunk, akkor azt sem hallgat­hatjuk el, hogy Mosonban többet vártak Raffai Ernő működésétől is. Tény az, hogy a Mosoni Vasas sokkal több­re képes, mint amit helyezése a bajnoki táblázaton mutat. Jó lenne, ha ismét a Dombos Péter edző idejében megis­mert és tisztelt harcos eré­nyek jellemeznék a Mosoni Vasas csapatát. Pintér István * * * KB Itt­as csapataink értékelése Sportegyesületi közgyűlések Sopronban A Soproni KINSZSZ közgyűlését sportakadémiai beszá­moló vezette be, melyet Drescher Nándor, a városi Testnevelési és Sporttennács tagja tartott. Szilágyi Ferenc elnök, ismertette az egyesü­let munkáját. Elmondotta, hogy az elmúlt évben jelentős sikereket ér-­­­tek el a tagszervezésben, de még mindig akad javítani való — kü­lönösen a Húsipari Vállalatnál és a Kenyérgyárnál. Az egyesület leg­eredményesebb szakosztályának já­ró serleget ezúttal a teniszezők nyerték­ el, a legeredményesebb sporttevékenységet kifejtő vállala­tot megillető „Kinizsi kupa” a Sörgyárnak jutott. Dicsérettel em­lékezett meg az elnök a Kenyér­gyár kispályás labdarúgóiról, akik a városi bajnokságban igen szépen megállták a helyüket. A Soproni Kinizsi sportolói és pártoló tagsága vette először kéz­hez a városban az új tagsági köny­veket. A városi TS elnökségének üdvözletét Tombátz Lajos tolmá­­­csolta a közgyűlésnek. fl Soproni Építők SE közgyűlésén Rosenstingl Antal is­mertette az egyesület három szak­osztályának (vitorlázó, természetjá­ró, labdarúgó) 1998. évi működé­sét. örömmel számolt be arról, hogy az év második felében ered­ményes tagtoborzást tartottak. Az egybegyűltek Borozss Lászlót választották meg a labdarúgó-szak­osztály vezetőjévé. Úgy határozott a közgyűlés, hogy a vitorlázó-szak­osztály a jövőben is önállóan te­vékenykedik, nem egyesül a FORFA szakosztályával. Az Öntödei Vállalat 3. számú gyára azonnali belépéssel felvesz öntödei segéd- és betanított munkásokat Bér megállapodás szerint. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. Győr, Puskás Tivadar u. 12. A győri IBUSZ külföldi társasutazásainak programja: Március 6—10-ig társasutazás indul Győrből­ Bruxelles - Liege-be a Standart Liege—Győri ETO Kupagyőztesek Európa Kupája labdarúgó-mérkőzésre. Részvételi díj: kb. 2800,— Ft —­— útlevélköltség. —1— Március 31—április 4-ig társasutazás indul Győrből-SPrágába Részvételi díj: körülbelül 1100,- forint. Május 4—10-ig társasutazás autóbusszal Győrből-Jugoszláviába (Zágráb—Ljubljana—Postojna—Porec—Opas­ti­ja—Lovran—Puitvicei tavak). Részvételi díj: körülbelül 2000,- forint.­­j­Június 26—július 4-ig társasutazás indul Győrből­­ az NDK-ba, Szász Svájcba Részvételi díj: körülbelül 1530,- forint. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a GYŐRI IBUSZ-NÁL!

Next