Kisalföld, 1967. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-04 / 3. szám
1967. január 4., szerda Életmentés a Fertőn BALE. Határmenti kis község. Egyetlen utcája van. Nyugatról az Alpok látszanak ide fehéren, csillogóan. Észak felől nád zizegését hozza a szél. A Fertő tó elbújik benne. Kelet felé messze ellát az ember. Dél felől a szelíd lankákon gyümölcsösök, gazdag termésű szőlőtáblák őrzik a falut. A megkopott makadámúton léptek zaja hallatszik. Ketten lehetnek. Csizmát viselnek. A sűrű sötétből a villany világította falu felé mennek. A neonfény alatt felismerni őket. Húsz-huszonegy év körüli határőr, s legalább még egyszer olyan idős munkásőr. Szolgálatban vannak. Még fél óra ... őrségváltás. Nem köszönnek el egymástól. Együtt mennek a községi művelődési házba. Nótaszó fogadja a megkésett vendégeket. ÜNNEP VAN. A délutáni szakaszgyűlést és a két újonc avatását most koronázzák a fehér asztal mellett. Egy korty bor a Balfi Micsurin Tsz terméséből, egy kis zene, dal és sok-sok emlék ... emlékezés. Van miről beszélni a fiataloknak. Határőrök és munkásőrök pár hét híján tíz évvel ezelőtt „jegyezték el” egymást. Azóta sok izgalmas akcióban vettek részt. Közös a gond, közös a feladat, de közös az öröm is. Akkor régen, a megalakulás napján a munkásőrök még csak heten voltak Egyetlen raj. Alapító tagjai: Berta István, a mai szakaszparancsnok, Balla Sándor, a falu párttitkára, ma rajparancsnok, Tóth József, Németh Tibor az „öregebbjei” és a többiek. Ma már húszan vannak a két újonccal együtt, akik kiválóan végezték el a hathónapos előkészítőt. — Nehéz időszak volt — mondja Berta István. — Nappal dolgoztunk, este és éjszaka a községet, a lakókat, a határt védtük. — Meg azokat, akik nekivágtak volna a határnak, a nagyvilágnak — mondja Tóth József. EMLÉKEZNEK. Az esetre, az apró részletekre. Olyan idő volt, hogy a kutyát sem verték ki a házból. De ők, a munkásőrök és határőrök mentek. Kilométereket gyalogoltak, mert azt a férfit, akiről rádiójelzést kaptak, kézre kellett keríteni. Már vagy tizenöt kilométerre jártak a községtől. A férfi sehol sem volt. A cenki erdő feketéllett előttük. Munkásőrök és határőrök kúsztak a latyakban. Az erdő belsejéből lövöldözés hallatszott. A kutyák alig tudták türtőztetni magukat. A határőrök és a munkásőrök vártak. Több mint egy óra telt el. A katonák és a munkásőrök beljebb kúsztak az erdőbe. Egyszer csak . . feltűnt a bundás férfi. Lövöldözött, de csak a fákat sebezte meg. Fél órával később kézre került. Tóth József elmélázva ül az asztalnál. — Mire gondol Jóska bátyám? — kérdi Horváth Károly, a határőrség balfi parancsnoka. Tóth Józsefnek nem kell nógatás. Beszél ő magától is, része volt az eseményben. CSIKORGÓ hideg éjszaka volt. — Idenézz! — lepődött meg Tóth József. A térdig érő hóban lábnyomok voltak. Sokan mehettek erre. A nyomok a Fertő tó felé vezettek. — Ha a Fertőre mentek, már régen meghaltak — mondta a munkásőr. — Talán nem — válaszolta határőr társa. — Gyerünk — mondták egyszerre, s mielőtt elindultak volna, riadóztatták a többieket. Térdig, néhol derékig járták a havat. A lábnyomokat itt-ott már befedte a szél hordta porba. Nagy és pici lábnyomok vezettek a gyilkos ingovány felé. A két úttörő járőr mögött már ott sereglettek a hóban a segítőtársak Létrát, köteleket hoztak magukkal. — Segítség! — sikoltotta egy vékony gyermekhang. A határőrök és a munkásőrök tölcsért formáltak a tenyereikből. Vajon hová, merre menjenek segíteni? Tóth József nyakig elmerült a lápos vízben. Kimentették. Berta István is beszakadt, aztán még sokan. Dideregtek, vacogtak, de mentek tovább. Hajnalodott, amikor rátaláltak a csoportra. Sokan voltak. Két család. Négy felnőtt és hat gyermek. A legnagyobb nyolcéves, a legkisebb hathónapos. A kicsi ott sírt, sikoltozott a nagy hóban. Három felnőtt és két gyerek nyakig a vízben. A többi toporgott tehetetlenül a nádrengetegben. A határőrök és a munkásőrök mind a tizet megmentették — órákon át küszködve a halállal... ÚJRA SZÓLT a zene, a dal. Ami történt, rég volt, de a rendszeres, közös járőrözés újra meg újra eszükbe juttatja. Hogyan viszonozzák a határőrök a munkásőrök segítségét? Építik, szépítik a falut, kultúrműsort adnak, baráti találkozókat rendeznek. A közös munkáról csupán ennyit vallanak: — Amit teszünk, amit segítünk, az természetes. Nemcsak mondják, de így is érzik, távol az ország szívétől, a határmenti kis községben, Balfon. Ott, ahol délről szelíd lankákon gyümölcsösök gazdag termésű szőlőtáblák őrzik a falut. Ott, ahol északról a Fertő tó bújik el a nádrengetegben. Sindulár Anna KISALFÖLD A A minap még tavaly volt Az óra nagy- és kismutatója egy röpke pillanatra találkozott éjfélkor és a mából tegnap, az idei évből tavaln lett. Lám ennyi az egész! Egy suhanásnyi pillanat, és amiről még percekkel ezelőtt úgy beszéltünk. ..az idén sok bajunk volt’’, az már a múltra vonatkozik. Az újról beszél már mindenki, az újat tervezi a család, a község, a város, a megye, a haza. És mi van az egy ■perccel ezelőtt még valóságos mával, most már a tavallyal? Rendbe volt minden körülöttünk? Mi is rendben voltunk mindenkivel és mindennel? Nos, nézzünk vissza a percnyi változásból a múltba szállt érre! Valaki az év elején (a múlt esztendőben!) megkért, intézzem el ügyét. Nem volt nagy dolog amit kért, de elkényelmeskedtem az egészet. Amikor újra eljött, számon kértem magamtól az ügyet. „Hát te miért nem tettél úgy, ahogy kellett volna, ahogy azt várták tőled”. Önmarcangolóan néztem önmagamba — aztán megint nem tettem semmit. Szerencsémre az ügy valahogy önmagától elntéződött. Az a valaki ismét eljött hozzám, és megköszönte, amit tettem érte. Nem volt bátorságom, hogy őszinte legyek, hogy megmondjam: köszönje a véletlennek (vagy az igazságos ügyintézésnek?), hogy szénája rendben van. Ez is „tavaly” volt, de nem sokkal néhány nappal ezelőtt. Ismertem az illetőt, tudtam, hogy valahol találkoztunk, de nem emlékeztem, hogy hol. ELfordítottam a fejemet, és ahelyett, hogy barátságosan ráköszöntem volna, a levegőbe néztem. Másnap már ,,visszahallottam” a bűnömet. Büszke, beképzelt fráter vagyok. * Pletykálnak szerte a városban. Vannak emberek, akik abban lelik örömüket, ha már sokról beszélhetnek. Saját portájukon nem igen néznek körül, s ezért nem látják a saját szemetüket. Beszélnek, beszélnek, szájtáti módon pletykálnak. Az egyik ilyen pletykára ,,rászálltam”. Ezt megnézem, kinyomozom, aztán ráütöm a ,,pletykáló” pecsétet az illetőkre — így határoztam. Aztán nem lett az egészből semmi. Rájöttem, ha a pletykát kinyomozom, és a nyilvánosság elé tárom, már magam is a pletykások családjába tartozom. A pletykát sohasem fogom szeretni. A minap, illetőleg tavaly együtt utaztam az autóbuszban egy soproni lakossal. Jól ismerem. Örök elégedeten, örök ellenzéki. Ha megcsinálnak egy utcát, amit évek óta gödrei miatt kifogásol, akkor nincs megelégedve az aszfalt minőségével. Ha van elegendő sertéshús, akkor marhára vágyik, és így tovább Nos, ez a soproni lakos a minap, illetőleg tavaly azt mondja nekem az autóbuszban: „Mondja, mért akarnak maguk mindenáron a Tárnáimon víziszínpadot csinálni?" Nézze — mondom — ez még csak terv. Nem is biztos, hogy meglesz. „Azt úgyis tudtam — feleli —, egyszer akartak valami okosat csinálni, azt sem csinálják meg!” Hát mit válaszoljak az ilyen embernek? Hiszem, hogy ez a típus is „tavalyi”. » Elhatároztam, hogy nem írok többé kritikát. Nem hálás dolog. Ha a színházról írok, akkor egy labdarúgó válaszol. Ha zenéről csevegek, amihez állítólag értek, akkor a főhatóság dörgedelme kopog a fejemen. Ha meg netán a képzőművészetről bátorkodom kifejteni ,egyéni szubjektív, maradi, ósdi, konzervatív és egyáltalán nem korszerű” véleményemet, akkor viharzik körülöttem a szenvedélyes vita. Hát van erre szükségem? A minap, pardon, tavaly úgy határoztam, hogy több kritikát nem írok. Csakhogy az tavaly volt! Az idén? Egyáltalán nem biztos, hogy nem írok. * Írtam, sírtam, bíztattam, elmarasztaltam, bátorítottam, visszatartottam. Jót akartam, rosszat tettem. Rosszat soha nem akartam, jó lett belőle. Megsértődtek, dicsértek, bánkódtak, örültek. Haragosom lett, mert igazat írtam. Haragosom lett, mert nem írtam meg az igazat. Barátom lett, mert nem írtam ki a nevét, ellenségemmé vált, mert szót ejtettem róla. Hát ez volt a tegtsap, illetőleg a tavaly. Az idén? Írok és biztatok. Jót akarok és barátokat szerzek. Megírom a rosszat és ... (hát ebbe bele lehet zavarodni). Abba is halmom. A tegnapi tavalyt felvágotta a mai idén, és ehhez kívánok minden apró és nagy, nőnemű és férfi olvasómnak (barátomnak és ellenségemnek) sok boldogságot, sok sikert és eredményt. (Vadó) AZ 1966 OS ESZTENDŐ a magyar labdarúgósport átszervezésének esztendeje volt Amikor ismertté vált labdarúgó-körökben az MLSZ határozata a bajnoki csoportok létszámának emeléséről, az NB III csoportszámának növeléséről, akkor sohasem látott küzdelem vette kezdetét, amely az NB III. északnyugati csoportjában is éreztette hatását. Rossz lett volna, ha a Győr-Sopron megyei Labdarúgó-szövetsége által irányított bajnoki osztályban nem indult volna versengés a feljebbjutás megszerzésére. Mielőtt az észak-nyugati csoportban szereplő SVSE, Fertőd és Mosoni Vasas szereplését értékelnénk, engedjenek meg néhány mondatot általános jellemzésre. Az NB III. lényegében a fiatal tehetségek képzésének felfedezésének, taktikai és technikai tudásuk növelésének osztálya. Az itt szereplő csapatok egyesületei is tudomásul vették, hogy játékosaik ebben a bajnoki osztályban legfőképpen tudásbeli gazdagodást tűzhetnek maguk elé feladatul. Mert ez az útja a felemelkedésnek, ez az útja a lehetőség kihasználásának, hogy esetleges sikeres szereplés után eggyel magasabb bajnoki osztályban fejthessenek ki tevékenységet. SVSE: jó A soproni lila-fehérek elmúlt évi teljesítményét nagy mértékben az a körülmény határozta meg, hogy a tavaszi idény befejezése után a feljebb jutás kiharcolására összpontosították erejüket. Sajnos, az erőfeszítések végső soron hiábavalónak bizonyultak, mert a Szombathelyi Cipő megelőzte az SVSE-t, és feljutott az NB II-be. Egy csapat egész esztendei szereplését csak néhány sorban értékelni merészség. Merészség azért, mert az SVSE 1966. évi szereplését meghatározta bizonyos értelemben a korábbi SVSE—Textiles vita. Sem lélektanilag, sem szakmailag nem használt a lila-fehéreknek, ami történt. Számos sérülés is akadályozta a csapatot a jobb szereplésben. Végül tanulságként a játékosok és vezetők számára még egyet említsünk meg. Az SVSE hajrábeli szereplése ismét azt bizonyította, hogy a lila-fehér játékosok lélektanilag nem bírták a magas izzású, magas hőfokú csatákat, ott sorra és rendre alulmaradnak. Hosszú megfigyelések, összegezéseként :állíthatjuk, hogy idegileg az SVSE a hajrára elfáradt, és ezt a frissebb, lendületesebb, és talán állóképesebb csapatok mindig győzelemmel érvényesítették a lila-fehérekkel szemben. Az más kérdés, hogy Sopron városa elbírt volna-e két NB II-es csapatot. De változatlanul valljuk, hogy az SVSE sportmúltja, szereplése, játékosainak tudása, egyesületi vezetése feltétlenül alkalmas a magasabb osztályban való szereplésre. Ehhez már csak az kell, hogy 1967-ben az újjászervezett NB III-as csoportban bizonyítsák be, hogy „helyük van a nap alatt’. Fertőd: közepes Akik figyelemmel kísérték a Fertőd MEDOSZ labdarúgócsapatának szereplését, jól emlékezhetnek néhány egészen kiváló fegyvertényre. Általában igaz az a megállapítás, hogy a fertődiek otthonukban szinte valamennyi csapatot legyőzték. Teljesítményük 75 százalékos, és ezt ki is fejezi a bajnoki táblázaton elfoglalt helyüket. Kétségtelen tény, hogy amit a fertődi labdarúgók az NB III. északnyugati csoportjában bemutattak, az már valóban labdarúgásnak volt nevezhető, és ez az eredmény Fehérvári Alfréd edző munkáját dicséri Legnagyobb fejlődést a csapatmunka egységes, eredményes felfogásán és kivitelezésén látszott. A fertődi labdarúgók erőnlétével sem volt különösebb baj. A vidéki mérkőzéseken általában abból indultak ki a csapat vezetői, hogy az idegenben szerzett egyetlen bajnoki pont gyakran többet ér, mint a hazai kettő. De még így is okoztak meglepetést a fertődi fiúk idegenbeli mérkőzéseiken is. A fertődi MEDOSZ sportköre sok támogatást kapott a kísérleti intézet vezetőségétől, Fertőd tanácsától. És egy kicsit a hanyi táj községei is magukénak vallották a Fertődi MEDOSZ csapatát. Sajnos, a naptári év vége felé súrlódások keletkeztek vezetők és játékosok között. Sőt újabban azt hallottuk, hogy Fehérvári edző is búcsút mondott Fertődnek. Most kell igazán a szakosztály segítségére sietni. Hogy a szép eredmények megmaradjanak Nem is beszélve arról, hogy új versenytárs jelentkezett Hányban: Petőháza csapata. Mi azt szeretnénk, ha egészséges vetélkedés alakulna ki a két szomszédvár között. Mert ebből csak a sport húzná a hasznot, és a szurkolók gyönyörködhetnének szebbnél szebb mérkőzéseikben. Mosoni Vasas: elégséges A Mosoni Vasas labdarúgócsapatának teljesítményét nem lehet a mosonmagyaróvári sportproblémától kiszakítva külön és önállóan szemlélni. Meggyőződésünk, hogy a Moson labdarúgó csapatának szereplése tükrözi azt az egyenetlenséget, amely a mosoni sportkörök között fennáll. Hívják azt Mészáros-ügynek, vagy bármi másnak Egy tény: Mosonmagyaróvár egyes labdarúgó-csapatai mások kárára akarták tartani színvonalukat és bajnoki osztályuakat. Ha van cél, amiért érdemes friss lendülettel és új szemlélettel kezdeni az új esztendő munkáját, akkor ez az, hogy mindegyik mosonmagyaróvári sportkör a saját portáján teremtsen rendet, és ezután egymással szívélyes barátságban, egymás érdekeinek tiszteletben tartásával munkálkodjék tovább. A Mosoni Vasas teljesítményét elégségesnek tartjuk Úgy látszik, az edzőváltozás sem hozott lényeges újat. Mintha a játékosállomány frissítése is időszerű lenne. Másrészt meggondolandó, hogy egy új edző is csak bizonyos idő eltelte után mondhatja el, hogy vetése kalászba szökkent. A Mosoni Vasas labdarúgócsapata évek hosszú során jelentős tényezője volt az NB III. északnyugati csoportjának. Mi a magunk részéről tiszteletre méltónak tartjuk, hogy a csapat volt játékosa, Kiszelka László hosszú ideig időt és fáradságot nem kímélve dolgozott a csapattal. De úgy tetszik, igaz lett az a megállapítás, hogy senki nem lehet próféta a saját háza táján. Ha már a prófétánál tartunk, akkor azt sem hallgathatjuk el, hogy Mosonban többet vártak Raffai Ernő működésétől is. Tény az, hogy a Mosoni Vasas sokkal többre képes, mint amit helyezése a bajnoki táblázaton mutat. Jó lenne, ha ismét a Dombos Péter edző idejében megismert és tisztelt harcos erények jellemeznék a Mosoni Vasas csapatát. Pintér István * * * KB Ittas csapataink értékelése Sportegyesületi közgyűlések Sopronban A Soproni KINSZSZ közgyűlését sportakadémiai beszámoló vezette be, melyet Drescher Nándor, a városi Testnevelési és Sporttennács tagja tartott. Szilágyi Ferenc elnök, ismertette az egyesület munkáját. Elmondotta, hogy az elmúlt évben jelentős sikereket ér-tek el a tagszervezésben, de még mindig akad javítani való — különösen a Húsipari Vállalatnál és a Kenyérgyárnál. Az egyesület legeredményesebb szakosztályának járó serleget ezúttal a teniszezők nyerték el, a legeredményesebb sporttevékenységet kifejtő vállalatot megillető „Kinizsi kupa” a Sörgyárnak jutott. Dicsérettel emlékezett meg az elnök a Kenyérgyár kispályás labdarúgóiról, akik a városi bajnokságban igen szépen megállták a helyüket. A Soproni Kinizsi sportolói és pártoló tagsága vette először kézhez a városban az új tagsági könyveket. A városi TS elnökségének üdvözletét Tombátz Lajos tolmácsolta a közgyűlésnek. fl Soproni Építők SE közgyűlésén Rosenstingl Antal ismertette az egyesület három szakosztályának (vitorlázó, természetjáró, labdarúgó) 1998. évi működését. örömmel számolt be arról, hogy az év második felében eredményes tagtoborzást tartottak. Az egybegyűltek Borozss Lászlót választották meg a labdarúgó-szakosztály vezetőjévé. Úgy határozott a közgyűlés, hogy a vitorlázó-szakosztály a jövőben is önállóan tevékenykedik, nem egyesül a FORFA szakosztályával. Az Öntödei Vállalat 3. számú gyára azonnali belépéssel felvesz öntödei segéd- és betanított munkásokat Bér megállapodás szerint. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. Győr, Puskás Tivadar u. 12. A győri IBUSZ külföldi társasutazásainak programja: Március 6—10-ig társasutazás indul Győrből Bruxelles - Liege-be a Standart Liege—Győri ETO Kupagyőztesek Európa Kupája labdarúgó-mérkőzésre. Részvételi díj: kb. 2800,— Ft —— útlevélköltség. —1— Március 31—április 4-ig társasutazás indul Győrből-SPrágába Részvételi díj: körülbelül 1100,- forint. Május 4—10-ig társasutazás autóbusszal Győrből-Jugoszláviába (Zágráb—Ljubljana—Postojna—Porec—Opastija—Lovran—Puitvicei tavak). Részvételi díj: körülbelül 2000,- forint.jJúnius 26—július 4-ig társasutazás indul Győrből az NDK-ba, Szász Svájcba Részvételi díj: körülbelül 1530,- forint. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a GYŐRI IBUSZ-NÁL!