Kisalföld, 1967. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-15 / 165. szám
1967. július V.. TV-előzetes Ajánlatunk a jövő hétre Falusi dolgokról (szerda, 19.20). Ma már nem ritka, hogy egyes tsz-ekben nem az jelent gondot, hogy kevés fiatal jelentkezik munkára, inkább az a baj, hogy nem tudnak helyet biztosítani számukra. Így áll a dolog abban a tsz-ben is, amelyben a falusi dolgok e heti műsora készült. Az aszszonyok, akik abban az időben is kitartottak a tsz mellett, amikor a fiatalok elvándoroltak, most az ő szempontjukból érthetően tiltakoznak, hogy az új tagok előlük elvegyék a pénzt jelentő munkalehetőségeket. A riportfilm mindkét érdekelt fél véleményét tartalmazza. Az adás másik témája egy látszólag egyszerű kérdés és az arra adott furcsa válasz. Hány pecsét, hány igazolás és engedély szükséges ahhoz, ha valaki régi háza helyett újat akar építeni? A riportban szereplő egyik idős bácsi nem kevés keserűséggel jegyzi meg: két tucatnál is több pecsétet, aláírást kértek tőle. Ezt az adást szakmai kísérletnek is szánják a szerkesztők a tvpublicisztikai lehetőségeinek felmérésére. Kék fény (szerda, 20.55). Az adást ezúttal filmről láthatjuk, úgynevezett „élő” betétek nélkül. Ilyet utoljára egy éve vetítettek, amikor a Kék fény a Fonyódon felfedett nagyarányú visszaélésekről készített filmet, Villák Fonyódon címmel. Ezúttal is az ország legfontosabb üdülőközpontját keresték fel a riporterek. A nyár ezreket vonz a Balatonhoz, külföldieket és hazaiakat egyaránt az idegenforgalom pedig sokaknak „jó terep”. A veszprémi és a Somogy megyei rendőrség vezetői számolnak be az adásban azokról a gondokról, amelyeket az idegenforgalom megnövekedése jelent a bűnüldöző munkában, és láthatunk — mintegy a mondottak alátámasztásaként egy-egy, az érdekesebb bűncselekményekről készült filmriportot. Brecht—Weill: Koldusopera. Szombat este 20.20-as kezdettel a Madách Színház nagy sikerű előadását közvetíti a televízió képfelvételről. Ma, amikor színházaink egyik legnépszerűbb szerzője lett Bertold Brecht, a nézőnek van összehasonlítási alapja elbírálni különböző rendezők és színházak Brechtről alkotott elképzeléseit. Az ízig-vérig modern eszközökkel dolgozó szerző ebben a darabban egy régi angol történetet dolgoz fel. A darabhoz kitűnően illeszkedik Kurt Weill zenéje Bicska Maxi dala világsiker lett, s a többi betétdal illetve song is hozzájárul ahhoz, hogy a kiváló színészeket felvonultató adás maradandó élményt nyújtson a nézőknek. J. Gy. Mini-gond Miközben a londoni belvárosban nemrég a miniszoknya propagálására újonnan alakult egyesület néhány száz tagja húsz centiméterrel térden felül érő szoknyákban tüntetett a rövid szoknyaviselet mellett, a Jersey angol sziget hatóságai határozottan hadat üzentek ennek a minisített ruhadarabnak. Stréberben, a sziget fővárosában két, 16 éves lányt bekísértek a rendőrőrszobára, mert térden felül 25 centiméterre ért csak a szoknyájuk. A szigorú rendőrtisztviselő utasította őket, hogy ott, a helyszínen eresszék le a szoknya felvarrását, és csak e művelet gondos elvégzése után engedte ki a lányokat (Ks.) „Ez az ólomkristályváza, amelyért a torna résztvevői három napon át küzdenek” — mondja Kalász Henrik, a Győr-Sopron megyei Kézilabda-szövetség elnöke Lupescu Dimitru (balról) edzőnek és Simionescu Virgilnek (jobbról), a román csapat szakosztályvezetőjének BÉLYEGSAROK Az ENSZ 5 értékből álló bélyegsorozatot adott ki a Montrealban megnyitt EXPO 67 világkiállítás alkalmából, az ENSZ pavilonjának látképével, a béke, a törvényesség, testvériség és az igazság szimbólumának ábrázolásával. * A múlt hónapban kiadott második festménysorozatnak és blokknak — az elsőhöz hasonlóan — igen nagy sikere van belföldön és külföldön egyaránt. * A festmény-motívumot gyűjtők örömére augusztus végén kerül kiadásra Légrády Sándor festő és kisgrafikaművész alkotása, a Kodály Zoltánról készült emlékbélyeg. * A Győri Bélyeggyűjtő Kör július 10-én tartotta a rendes tisztújító közgyűlését, majd a megyei küldöttválasztó taggyűlését. Krausz Imre elnök beszámmolt a Kör kétévi tevékenységéről, és méltatta a bélyeggyűjtés tanító-nevelő hatását, valamint az esztétikai érzék fejlesztésének lehetőségét a szép bélegsorozatokon keresztül. Foglalkozott az ifjúsági gyűjtők patronálásával és az utánpótlás szervezésével. Vázolta a Kör feladatait, majd felkérte azon tagokat, akik olyan üzemben dolgoznak, ahol a gyűjtők száma eléri a 20 főt, alakítsanak üzemi kört. Ezután dr. Bakonyi István, a jelölő bizottság elnöke ismertette az új vezetőség javasolt névsorát: Krausz Imre elnök, Csiszár Alajos ügyvezető elnök, Nagy Lászlóné titkár, Mónus Imre szervező titkár, Kovács Károly pénztáros, Sztatkóczy János cserevezető, Selmeczi József könyvtáros. Az ellenőrző bizottság tagjai: Temesi Ödön, Derka József Zsalakó Antal. A jelölést a tagság egyhangúlag elfogadta. Cser. KISALFÖLD Budapest válogatott - Rafinalta Győr, 3000 néző. Vezette: Fodor. A szurkolók vastapsa köszöntötte az ünnepélyes megnyitóra felvonuló csapatokat, a zászlódíszbe öltözött Győri ETO kézilabda sporttelepén. Szalai Ilona, az MTI Győr- Sopron megyei Tanácsa titkárának üdvözlő szavai után először a Budapest válogatottja és a Rafinaria lépett pályára. A román együttes kezdte a játékot és a vezetést is ők szerezték meg. Az egyenlítés azonban nem váratott magára sokáig. Ragyogó ellentámadás futott a pályán, melynek befejezéseképpen Harka kezéből vágódott a labda a hálóba. Egy perc múlva a vezetést is megszerezte a magyar együttes. Az 5. és 7. percben hoszszantartó taps volt a jutalma a magyarok kombinatív támadó játékának. A 9. percben Simó emelkedett a magasba a védőfal előtt, és kezéből védhetetlenül vágódott a labda a hálóba. A 10. percben egyperces gyászszünettel adóztak a küzdő felek és nézők a váratlanul elhunyt Rácz Bélának, a sokszoros magyar válogatott, martfűi játékosnak. A 14. percben már 3 gólos előnyre tett szert a magyar együttes. De a lelkesen, sokszor túl keményen játszó vendégek a 19. percben egyenlítettek. A 22. percben ismét két gólra nőtt a budapestiek előnye és ezt a félidő végéig tartani tudták. A fordulás után a nagyobb játékerőt képviselő magyar együttes ragadta magához a kezdeményezést és egymás után érte el szebbnél szebb akciókból góljait. A közönség élvezte a kitűnő játékot. A 45. percben 15:10-re vezetett a budapesti csapat Ezután a játékvezető erélytelensége következtében eldurvult a játék. Mindkét részről történtek szabálytalanságok. A mérkőzés befejezése előtt 8 perccel csak négy román játékos volt a pályán, a magyarok két fős előnyüket jól használták ki. Fodor játékvezető akkor nyúlt csak a kiállítás eszközéhez, mikor már eldurvult a játék. Nagyon jó mérkőzést hozott a magyar és a román együttes összecsapása. Különösen az első félidő bővelkedett izgalmakban, látványos akciókban, szép gólokban. A szünet után a budapestiek nagyobb tudása előtt a románoknak meg kellett hajolniuk. Fodor játékvezető sok hibával, erélytelenül vezette a mérkőzést. Góllövők: Klein 4, Simó 3, Marosi 3, Szabó 2, Káló 2, Mészáros 2, Nagy, Harka, és Hely 1—1, illetve: Vasile 4, Ilie 2, Ion 2, Dieter 2, Gheorge 1, Dumitru 1. Győr válogatott—Prága 20:19 (7:12) Vezette: Dalos. Az első félidőben a vendégek kihasználva a győri kapus gyenge napját , 5 gólos előnyre tettek szert az első félidő végéig. A szünet után hallatlanul lelkesen küzdő hazai együttes megérdemelten fordította maga javára az elveszettnek hitt mérkőzést. A prágai fiatalok lelkesen, sportszerűen küzdöttek. Ezzel kiérdemelték a nagyszámú közönség rokonszenvét. A győrieket közel 5 percig tartó tapssal köszöntötték a ragyogó teljesítményért. Sieber Sándor Készlettorlódás miatt a Budapesti Fűrészek 3. sz. VINYEI üzemében lombos fűrészhulladékfát 23,5 Ft-oskénti áron forgalmaz szeptember 15-ig. Telefonon érdeklődni lehet: Pallag Imre szállítási ügyintézőnél. A kiadás reggel 6-tól délután 2 óráig. Olimpiai sorsjegyért: Sopron válogatott- Győri Vasas ETO Július 15-én (szombaton) délután fél 6 órai kezdettel a Rákóczi sporttelepen olimpiai sorsjegy megváltásával nézhetik meg a soproniak a Sopron válogatott - Győri Vasas ETO labdarúgómérkőzést. A diákok részére egy, az állóhelyen kettő, az ülőhelyen pedig három olimpiai sorsjegy jogosít belépésre — a sorsjegyek természetesen részt vesznek majd a későbbi sorsoláson. A bajnoki idényre való felkészülés jegyében megtartásra kerülő találkozó érdekes összecsapást ígér. Elmarad a tornaverseny Július 15- és 16-ára tervezték a Sopron Kupa L osztályú egyéni és csapatverseny megrendezését a soproni tornászok. A szerda esti nevezési zárlatig kevesen jelentkeztek , a tornaverseny elmarad. os - Koreai Néphadsereg válogatottja - Soproni Postás 96:35 (46:15) Klassziskülönbség volt a két csapat között. A koreaiak erőteljesen játszottak, szinte akrobatikus mutatványokat produkáltak, nagyszerűen dobtak kosárra távolról is. A soproni csapat tartalékosan, a válogatott Bakk nélkül így állt fel. Alpárné, Lökkösné — Weiszné — Varga, Horváth. Csere: Király, Morvai, Pete, Kóger, Márkus, Aszalós. A Soproni Postás legjobb kosárdobói: Weiszné 7, Horváth 6, Varga és Kóger 5—5, Lökkösné 4. Lovasrevü Győrött Mint már korábban hírül adtuk, szombaton és vasárnap rendezi meg a Nyugat-magyarországi öttusa- és Lovasszövetség a „győri nyár” műsorának részeként az idei első lovasbajnokságot és villanyfényes lovasrevűt. A műsorban a Bábolnai, az Ikrényi, a Lajta-Hansági Állami Gazdaság lovasiskolájának és a mezőszilasi termel szövetkezet lovasai szerepelnek. Bemutatót tartanak a Budapesti Lovasklub érdemes sportolói is. A lovasbajnokság ma délután 4 órakor, a revü pedig este 8 órakor kezdődik Győrött az állatvásártéren. Megközelíthető a Kálvária és a Pásztor utca felől. Ezt a műsort vasárnap ugyanebben az időpontban megismétlik. Hét végi sportműsor GYŐR KÉZILABDA Nemzetközi kézilabdatorna, Tanácsköztársaság úti kézilabdapálya. Este 7 órakor: Prága—Budapest, 8 órakor: Rafinaria—Ciger. LOVASREVÜ A lovasbajnokság versenyszámai délután 4 órakor, villanyfényes lovasrevü este 8 órakor Győrött az állatvásártéren. VASÁRNAP GYŐR KÉZILABDA Nemzetközi kézilabdatorna, Tanácsköztársaság úti kézilabdapálya. Délelőtt 10 órakor: Prága— Rafinaria, 11 órakor: Budapest— Győr. LOVASREVÜ A lovasbajnokság versenyszámai : délután 4 órakor, a villanyfényes revü este 8 órakor Győrött az állatvásártéren. labdarúgás MAVDAC—Szolnoki MÁV, Vasutas Kupa labdarúgó-mérkőzés. Lenin-ligeti sporttelep, délután 5, órakor. Játékvezető: Tapolczai. A Győri Dózsa NB II-es labdarúgó-csapata a Nyári Kupa lab - darúgó-mérkőzésre Veszprémbe utazik, ahol, délután 5 órakor.Ilk.mann játékvezetésével Veszprém csapatával mérkőzik. CSORNA Járási spartakiád-döntő, csornai sporttelepen, délelőtt 9 órakor. GYŐRSZENTIVÁN Győrszentiván—Gy. Elektromos, barátságos mérkőzés, győrszent-iváni pálya, délután 5 órakor. A 19. sz. AKÖV Buda utcai főnöksége felvesz vizsgával rendelkező kazánfűtőt Jelentkezés: Győr, Buda u. 33. 16 éven felüli FIÚKAT és LÁNYOKAT, vagy FELNŐTTEKET barackválogatáshoz felveszünk. MÉK KIRENDELTSÉG. Győr-szabadhegyi vasútállomás mellett. fi 3 o o 1967. júl. 17-től aug. 5-ig MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ 10 engedményes vásár u ------------------------------------------ 1 .0 IDEJE ALATT. Q, ~ 1 ..... vas és műszaki _ jj © yj 20-40 % ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK A SZAKBOLTOKBAN. © ©' 1 S Jik s t II« IIII III Mj