Kisalföld, 1968. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-31 / 25. szám
1968. január 31., szerda Kunsziget a jövőjét tervezi Sokat foglalkoztatja a kunszigetieket az öttevényi zárszámadásról vasárnap megjelent tudósítás. Számolgatják: vajon valóban többet ér-e öttevényen a 62 forint, mint Kunszigeten az 58? Úgy látszik, a kunszigetieket igazolja a számítás. Ugyanis öttevényen egy-egy dolgozó tag évi részesedése 21 265 forint volt tavaly, Kunszigeten 24 682 forint. Meg kell jegyezni azonban, hogy öttevényen sok az aszszony-munkaerő, alacsonyabb a teljesített munkanormák száma, és ezáltal kevesebb az egy tagra jutó jövedelem is. Az előbbi tsz 6 300 000 forintot, az utóbbi 7 454 000 forintot osztott ki tavaly tagjainak. A két közös gazdaság szántóterülete nagyjából megegyezik. Két ágazat egyensúlya Ami viszont még inkább elismerésre méltó: ez a vita nem köti le a kunszigetiek gondolatait, ezt csak amolyan vérpezsdítésnek szánták, hiszen máris, az idei és a távlati tervek foglalkoztatják őket. A tervek viszont éppúgy, mint a múlt év eredményei, arról tanúskodnak, hogy egy jól megalapozott gazdaság fejlesztését szolgálják az elképzelések. Ha például most határoznák meg 1968-ra az egy munkanormára jutó összeget, az 10 forintot tenne ki. Tehát gondoltak a jövőre is, mikor osztottak. És most ez a jövendő, a gazdaság továbbfejlesztése érdekli leginkább a vezetőket. Tudják, úgy léphetnek előbbre, ha a növénytermesztés és állatenyésztés összhangját megteremtik. Ha az egyik teljes mértékben kiszolgálja a másikat, ha az egyik ágazatból megél a másik. A tervek, elképzelések azt mutatják: kialakult a növénytemesztés profilja. A legfontosabb növény a búza, kukorica és a cukorrépa. Az első és a harmadik növényféleség a pénzt hozza, a középső az ablakot. Búzából például az idén a 706 hold után holdanként 20—22 mázsa körül számítanak, kukoricából 24—26 mázsa májusi morzsoltra. Tavaly egy-egy hold cukorrépa 290 mázsával fizetett és mert, már kiegyensúlyozott az egész határban a talajerő, ez az eredmény az idén is várható. Termálkút Ami nem lesz: rozs és koriamnder. Az előbbi helyett búzát vetettek, az utóbbit felváltotta a 30 hold paradicsom és a 28 hold mák. Mindkét termény nemcsak pénzt hoz, de a munkaerő foglalkoztatására is szolgál. Ezt szolgálta tavaly a kertészet, amely újdonság itt. A 40 hollandi ágy 18 aszszonyt, lányt foglalkoztatott, és mintegy 200 000 forint jövedelmet hozott. Természetes ezek után, hogy fejlesztik a kertészetet, és a tavaszszal már egy 1200 négyzetméter alapterületű melegházat építenek. S a távlati elképzelés, amelynek megvalósítása a Kunsziget és Öttevény jószomszédi kapcsolatát tenné tartalmasabbá: a termálkút. Segítségével mindkét gazdaság kialakíthatná virágzó kertészetét. A mindkét termelőszövetkezet vezetői úgy vélik, hogy közös áldozatvállalással és állami segítséggel meg is tudnák valósítani elképzeléseiket. Saját takarmánnyal Amint a kertészet területének növelésével még inkább mód adódnék a munkaerő foglalkoztatására (sok fiatal tért vissza a gazdaságba), a szántóföldi növénytermesztés fejlesztése pedig maga után vonná az állatenyésztés fejlődését. Hiszen mondják: a biztos pénzt jövőben az állattenyésztés adja meg. Látszatja is van a törekvésnek. Kiszámították, hogy szeptember végén három góré kukoricája lesz még a gazdaságnak. Egy-egy góréból 3—3 vagon májusi morzsokat etethetnek fel. Tehát abraktakarmányt nem vásárolnak, saját terményből tartják állataikat. Ez a takarmánybőség alapozza meg elképzeléseiket. Tavaly év elején 96 tehén állt az istállóban, év végén már 126, az idén decemberben 130 tehenet tartanak. Fokozzák a tejtermelést is. A tavalyi 2943 liter tej helyett tehenenként az idén 3200 litert akarnak fejni, két év múlva pedig 3500—3600 litert. Azt mondják: erre még van mód, van lehetőség. Ezért telepítettek 61 holdon legelőt, és építenek még egy 100 férőhelyes tehénistállót, amelyben a legkorszerűbb körülmények között tarthatják az állatokat. Korszerű sertéstelep Nem mostohák a sertések sem. Nagyon tömören így foglalják össze a sertéstenyésztés fejlesztését: „Az eddigi 100 koca helyett 120-at tartunk, és a tavalyi 1430 hízott sertés helyett az idén 1500-at, majd később 1700— 1800-at adunk el.” Ennek a fejlesztésnek a feltételeit is megteremtik. Még az idén építenek egy 600 férőhelyes hizlaldát, és már korszerűsítették a sertésfiaztatót. S hogy tudják tartalékolni a megtermett abraktakarmányt, építenek egy 60 vagonos raktárat, így terveznek Kunszigeten. A jó gazda okos előrelátásával. Kék Imre — KOMMENTÁR Hétfőn este zsúfolt ház volt Győrött a Richards Finomposztógyár kultúrtermében. Jankovits István, a városi pártbizottság első titkára tartotta szokásos tanácstagi beszámolóját. A kezdést hat órára jelezték, de már tíz perccel előtte megkezdték a pótszékek behordását, és a pontosan érkezők egy részének már csak állóhely jutott. Több mint háromszázan hallgatták meg a beszámolót. Érdekes volt a beszámoló. A jelentés a közeli jövőt ölelte fel. Nádorvárosi választópolgárok előtt beszélt Jankovits István, de mint mondotta, elsősorban győrinek és csak azután tartja magát nádorvárosinak. Nem véletlenül került be a beszámolóba ez a gondolat. Az egyetemes városérdek hangoztatása a Győr és a hozzá hasonló, gyorsan fejlődő, felnövőben lévő városoknál nagyon is időszerű. A távlat, a nagyvárossá fejlődés lehetősége adott. Erre célszerű összpontosítani. Még olyan áron is, hogy bizonyos tervek megvalósítása egy ideig háttérbe szorul. Hétfőn este bőven volt mondanivalója a Richardsgyári kultúrházban, az érdeklődés középpontjában álló tanácstagnak. Öröm volt beszélni az eddigi sikerekről, a tervekről. A hallgatóság kétszer is tapssal fejezte ki elégedettségét. Öröm volt azt is érzékelni, hogy a jelenlévők elégedettek a város jelenlegi helyzetével, az utóbbi időben bekövetkezett fejlődéssel, de legfőképpen a tervekkel. Akadt azonban bosszúság is. A beszámoló után sokan kértek szót. Főleg apró, mindennapi ügyekben kértek segítséget. Ezek jó részét egy telefonnal, egy kis jószándékkal már régen el lehetett volna intézni. Vagy a körzeti tanácstag, vagy a tanács illetékes osztályának valamelyik előadója elintézte volna. Mert mik voltak ezek a panaszok? Rendetlenség egy új óvoda környékén, be nem temetett árok stb. Az apró bosszúságok beárnyékolják a nagyobb tetteket, az ezekért felelősöknek is van tennivalójuk! (esi) Egy gyártócsarnok és 14 millió forint 1968. január 30-a emlékezetes dátum a Fémlemezipari Művek győri gyáregységének történetében. A sokféle és szellemes játékairól országszerte és nemzetközileg is híres győri üzem gyártmánylistája kedden új cikkel gazdagodott. Átadták rendeltetésének a 300 négyzetméteres csarnokot, amelyben a festékipariak gyártanak kannákat. Ezzel a termékkel a hazai piacot teljesen a győri üzem látja el. A tegnapi átadási ünnepség egyúttal 14 millió forintos termelési többletet is jelentett az 1968. esztendőre. KISALFÖLD JUBILÁL A HAJDÚSÁGI IPARMŰVEK. Az Alföld egyik jelentős nagyüzeme, a Hajdúsági Iparművek 15 éves. A gyár centrifugák, mosógépek, porszívók és villanybojlerek nagy sorozatú készítésére rendezkedett be, s az idén 400 000 jó minőségű háztartási kisgépet szállít piacra. Képünkön, a fél éve működő szalagról másfél percenként kerül le egy-egy kész mosógép, illetve centrifuga. (MTI fotó — Bajkor József felvétele — Ks.) Teakötények Kanadába Bizonyára keletjük lenne a hazai boltokban is a mindkét felén egyformán hordható, bájos, üde teakötényeknek. A Soproni Ruhagyárban készülnek. Tarka mintás az egyik felük, a zseb és díszítés a minta egyik alapszínéből. A visszája egyszínű, díszítése mintás. A szabásminták Kanadából érkeztek, de az ízléses kivitel a soproniak jó munkáját dicséri. Tavaly, amikor egy kis tételre szóló megrendelés érkezett Kanadából, a Soproni Ruhagyár vezetői ezt mintakérésként fogadták. Az is volt, s a megrendelő tetszését megnyerő áru újabb, nagyobb megrendelést hozott Kanadából. A szivacspongyolák, teakötények, ha tetszenek a kanadai asszonyoknak, leányoknak, még további rendeléseket hódíthatnak olyannyira, hogy a soproni gyár más termékei is eljuthatnak a messzi tengerentúlra. A divat szeszélye talán a ruházkodásban érezhető leginkább. Hogyan tud, igyekszik ehhez az üzem vezetősége igazodni? — kérdezem a Soproni Ruhagyár főmérnökét. — A divat változásaira jó példa a blúzok egyszerűsödése — feleli. — Tavaly még a velencei csipkétől kezdve a hímzésig számos díszítőelemet kellett alkalmaznunk. Idéz, a sima blúzokat kérik. Feladatunk nemcsak a divattal való lépéstartás, még inkább a divat irányítása. Rövidesen gyári divatbemutatót tartunk. A Pamutnyomóipari Vállalat felsorakoztatja alapanyagait. Ezekből készítjük el a kereskedelem szakembereinek kínálatunkat. — Divattervezőink az elmúlt években sokat panaszkodtak az alapanyagok minőségére. Történt-e kedvező változás? A végszóra belép egy munkásnő. Kezében fehér alapon piros pettyes, gyűrtelenített anyagú nyári ruha. Első látásra nagyon csinos. — Ide nézzen, főmérnök elvtárs, a vasaló alatt megsárgul — fakad ki a munkásnő. A főmérnök intézkedik, hogy a végből egy darabot vasaljanak különböző hőfokon, gőzösen és szárazon is. Egészen langyos vasaló alatt is megsárgul az anyag, nyilván a kikészítésben lehet a hiba. De hatszáz métert már feldolgoztak belőle, s a kész ruhák exportra nem kerülhetnek. A Textilfestő Vállalat alighanem kártérítést fizet. De ez a veszett fejsze nyele. — A régi mechanizmusban a kereskedelmi vállalatok elég magas határig eltűrték az alapanyag szépséghibáit. Most igényesebbek — mondja a főmérnök. — Ehhez nekünk is igazodnunk kell az anyagok átvételénél. S beleütközünk olyan nehézségbe, hogy a kifogástalanul nyomott anyagért a gyártó vállalatok minőségi felárat kívánnak. Nem különleges minőségi igények kielégítéséért, a pontosan nyomott s nem elcsúszott mintájú, hibátlanul kikészített, a jegyzékben megjelölt szélességű anyagokért felárat számítanak! Ez lenne az új gazdasági mechanizmus? Aligha! Az ilyen törekvéseknek a kezdet kezdetén szükséges gátat vetni — mondja Földvári elvtárs, de az elmondottakhoz hozzáfűzi, hogy ezek a Pamutszövő- és Műbőrgyárra nem vonatkoznak. Onnét orkánkabáthoz és anorákhoz kapnak anyagot, s a két gyár együttműködése a kölcsönös előnyök tiszteletben tartásán alapsul. .TI.-né Hasznos ráfizetés Nem füstöl a kémény A legöregebb pannonhalmi téglagyári munkás sem emlékszik rá, hogy januárban ne égettek volna a gyárban. Most viszont már kifogyott a nyerstégla a szárító színekből. Nem füstöl a gyár kéménye, s ez majdnem példátlan. Az Észak-dunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat többi gyárában még javában dolgoznak, s mi tagadás beszélnek is eleget erről Pannonhalmán. A korszerűsítés az oka — mondják azok, akiknek munka híján fagyszabadságra kellett menniük. Aztán szidják a gépeket. „Máskor tavaszig kitartott a gyárban a nyers készlet. Tavaly nyáron vásároltak egy méregdrága berendezést... És tessék. Most januárban bezárhatták az égetőkemencét...” Ehhez hasonló nyilatkozatokat lehet hallani az emberektől. Mondanivalójul: azonos: a gépet okolják. Pedig az ősszel már kezdték megszerezni. Az Észak-dunántúli Fégla- és Cserépipari Vállalat évente sok millió forintot költ gyárainak korszerűsítsére. Mivel Pannonhalmán gazdag anyagtartaléka van a gyárnak, elsők között vették tervbe ennek az üzemnek a korszerűsítését. A nyár elején érkeztek meg az új, NDK- gyártmányú berendezések, és hogy kihasználják az időt, mindjárt megkezdték beszerelésüket. Nem kis munka hárult a téglagyártókra. Termelés közben egy új gyártógépsort állítottak üzembe. Mégpedig nem is akármilyen gépsort. Nagy teljesítményű törő berendezéssel cserélték ki a régit. A vákuumprésből kijövő nyers téglához hozzá sem kell nyúlni. Az embergyötrő munkát a gép vette át. A lóvontatású csilléket száműzték a gyárból. Annyi szárítószínt építettek, hogy a cserepet és a téglát nem kellett a szabadba vinni, kitenni esőnek, viharnak, szélnek. A szárítószínekbe villamos tolópadok viszik ki az árut, és a gép emeli a nehéz terhet a munkásasszonyok helyett. A nyerstégla-gyártást teljes egészében automatizálták Pannonhalmán. (Azelőtt évente egymillió forint értékű termékét tette tönkre a gyárnak az időjárás.) A gépesítés előnyei már az ősszel megmutatkoztak. Pannonhalmáról az eddigieknél sokkal szebb, tartósabb téglát szállítottak. Tíz fővel csökkentették ugyan a gyár munkáslétszámát, de mindenki könnyen kiszámíthatta, mennyivel nőtt az üzem termelékenysége, mennyivel több téglát gyárthatnak a korszerű gépek segítségével. Ez látszólag meg is győzte az embereket. Bár néhányan még mondogatták: „Majd elválik”. Most, hogy elfogyott a gyárban a nyers tégla, az emberek úgy érzik, igazolódott a modern gép iránti ellenszenvük. Mi hát az igazság a pannonhalmi üzemben? A gyár helyettes vezetője, Bőgi István olyan magabiztosan válaszol, mint aki már rég öszszegyűjtötte az ellenérveket. — A régi közmondás most is igazolódott, hogy egy rókáról csak egy bőrt lehet lehúzni. Tavaly új gyárat szereltünk be, és közben dolgoztunk is. Természetesen kevesebbet, mint máskor. Ezért fogyott ki a készletünk. A gépesítés előnyeit nem lehet vitatni. Az idén már a régi gyártáshoz képest könnyűszerrel gyárthatunk 12 millió téglát. És jövőre nem kell majd leállni januárban. Gyárunk rendkívül termelékenyen fog termelni, és az embereit keresete sem csökken. A gyárban most csupán negyvenöten dolgoznak. A karbantartók az utolsó simításokat végzik a gépeken. A héten kipróbálják a berendezéseket és csütörtöktől már akár dolgozhatnának a téglaprésen. A pannonhalmi gyár felújítva várja, hogy felengedjen az agyagos hegyoldal fagya. Az idén már mindenki számára egyértelműen bebizonyosodik: a korszerűsítés kifizetődik. Még ha esetenként az is előfordul, hogy ára van a korszerűsítésnek! De az ilyen esetre mondják: hasznos ráfizetés. A családiház-építők bizonyára egyetértenek majd ebben. — Ferenczi — Hétezer falatt várnak a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolák Az általános iskolákban idén végző nyolcadikosok, a „rekord demográfia hullám” számára a mezőgazdaság, az erdészet és az élelmiszeripar minden eddiginél szélesebbkörű továbbképzésre kínál lehetőséget. A MÉM szakoktatási főosztályán közölték, hogy a növénytermesztési, az állattenyésztési és a kertészeti ágazatokban az eddigi átlagosan 6000 helyett kereken 7000 szakmunkás tanulót vesznek fel, a szakmunkásképző iskolák kétszázzal bővítik felvételi létszámukat, és további körülbelül 800 főt várnak az úgynevezett kihelyezett osztályokba. A növénytermesztés iránt érdeklődő fiatalok 3, a jövő kertészei 4, az állattenyésztők pedig 7 szakma közül választhatnak. Az élelmiszeripar 9 szakmájában (sütő-, hús-, konzerv-, édes-, malom-, szesz- és likőr-, bor-, hűtő- és háztartási vegyipar) — csaknem a kétszeresére nőtt a szakmunkásképző iskolák felvételi kerete: az átlagos 890 helyett 1600 fiatalt vesznek fel. Az állandó iskolák mellett sok kihelyezett osztályt szerveznek különböző vidékek általános és középiskolákban. A mezőgazdasági vidék iskolaköteles de másutt tovább nem tanuló 14—16 éves fiataljai számára — a Művelődésügyi Minisztériummal kötött megállapodás szerint — a helyi általános iskolákban kétéves betanított munkásképző iskolát létesítenek. Ezekben az 1966—1967-es tanévben már több mint 14 000 fiatal tanult, s az idén is hasonló a létszám. (MTI.)