Kisalföld, 1968. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-31 / 25. szám

1968. január 31., szerda Kunsziget a jövőjét tervezi Sokat foglalkoztatja a kun­szigetieket az öttevényi zár­számadásról vasárnap meg­jelent tudósítás. Számolgat­ják: vajon valóban többet ér-e öttevényen a 62 forint, mint Kunszigeten az 58? Úgy látszik, a kunszigetie­ket igazolja a számítás. Ugyanis öttevényen egy-egy dolgozó tag évi részesedése 21 265 forint volt tavaly, Kunszigeten 24 682 forint. Meg kell jegyezni azonban, hogy öttevényen sok az asz­­szon­y-munkaerő, alacso­nyabb a teljesített munka­normák száma, és ezáltal kevesebb az egy tagra jutó jövedelem is. Az előbbi tsz 6 300 000 forintot, az utóbbi 7 454 000 forintot osztott ki tavaly tagjainak. A két kö­zös gazdaság szántóterülete nagyjából megegyezik. Két ágazat egyensúlya Ami viszont még inkább elismerésre méltó: ez a vita nem köti le a kunszigetiek gondolatait, ezt csak amo­lyan vérpezsdítésnek szánták, hiszen máris, az idei és a távlati tervek foglalkoztat­ják őket. A tervek viszont éppúgy, mint a múlt év ered­ményei, arról tanúskodnak, hogy egy jól megalapozott gazdaság fejlesztését szolgál­ják az elképzelések. Ha például most határoz­nák meg 1968-ra az egy mun­kanormára jutó összeget, az 10 forintot tenne ki. Tehát gondoltak a jövőre is, mikor osztottak. És most ez a jö­vendő, a gazdaság tovább­fejlesztése érdekli leginkább a vezetőket. Tudják, úgy lép­hetnek előbbre, ha a növény­­termesztés és állatenyésztés összhangját megteremtik. Ha az egyik teljes mértékben kiszolgálja a másikat, ha az egyik ágazatból megél a má­sik. A tervek, elképzelések azt mutatják: kialakult a nö­­vénytemesztés profilja. A legfontosabb növény a búza, kukorica és a cukorrépa. Az első és a harmadik növény­­féleség a pénzt hozza, a kö­zépső az ablakot. Búzából például az idén a 706 hold után holdanként 20—22 má­zsa körül számítanak, kuko­ricából 24—26 mázsa májusi morzsoltra. Tavaly egy-egy hold cukorrépa 290 mázsával fizetett és mert, már kiegyen­súlyozott az egész határban a talajerő, ez az eredmény az idén is várható. Termálkút Ami nem lesz: rozs és ko­­riamnder. Az előbbi helyett búzát vetettek, az utóbbit felváltotta a 30 hold paradi­csom és a 28 hold mák. Mindkét termény nemcsak pénzt hoz, de a munkaerő foglalkoztatására is szolgál. Ezt szolgálta tavaly a ker­tészet, amely újdonság itt. A 40 hollandi ágy 18 asz­­szonyt, lányt foglalkoztatott, és mintegy 200 000 forint jö­vedelmet hozott. Természe­tes ezek után, hogy fejlesz­tik a kertészetet, és a tavasz­­szal már egy 1200 négyzet­­méter alapterületű meleghá­zat építenek. S a távlati elképzelés, amelynek megvalósítása a Kunsziget és Öttevény jó­szomszédi kapcsolatát tenné tartalmasabbá: a termálkút. Segítségével mindkét gazda­ság kialakíthatná virágzó kertészetét. A mindkét ter­melőszövetkezet vezetői úgy vélik, hogy közös áldozatvál­lalással és állami segítség­gel meg is tudnák valósítani elképzeléseiket. Saját takarmánnyal Amint a kertészet terüle­tének növelésével még in­kább mód adódnék a mun­kaerő foglalkoztatására (sok fiatal tért vissza a gazdaság­ba), a szántóföldi növényter­mesztés fejlesztése pedig maga után vonná az állate­nyésztés fejlődését. Hiszen mondják: a biztos pénzt jövőben az állatte­nyésztés adja meg. Látszatja is van a törekvésnek. Kiszá­mították, hogy szeptember végén három góré kukoricája lesz még a gazdaságnak. Egy-egy góréból 3—3 vagon májusi morzsok­at etethetnek fel. Tehát abraktakarmányt nem vásárolnak, saját ter­ményből tartják állataikat. Ez a takarmánybőség ala­pozza meg elképzeléseiket. Tavaly év elején 96 tehén állt az istállóban, év végén már 126, az idén december­ben 130 tehenet tartanak. Fokozzák a tejtermelést is. A tavalyi 2943 liter tej he­lyett tehenenként az idén 3200 litert akarnak fejni, két év múlva pedig 3500—3600 litert. Azt mondják: erre még van mód, van lehetőség. Ezért telepítettek 61 holdon legelőt, és építenek még egy 100 férőhelyes tehénistállót, amelyben a legkorszerűbb körülmények között tarthat­ják az állatokat. Korszerű sertéstelep Nem mostohák a sertések sem. Nagyon tömören így foglalják össze a sertéste­nyésztés fejlesztését: „Az ed­digi 100 koca helyett 120-at tartunk, és a tavalyi 1430 hízott sertés helyett az idén 1500-at, majd később 1700— 1800-at adunk el.” Ennek a fejlesztésnek a feltételeit is megteremtik. Még az idén építenek egy 600 férőhelyes hizlaldát, és már korszerűsítették a ser­­tésfiaztatót. S hogy tudják tartalékolni a megtermett abraktakarmányt, építenek egy 60 vagonos raktárat, így terveznek Kunszigeten. A jó gazda okos előrelátásá­val.­­ Kék Imre — KOMMENTÁR Hétfőn este zsúfolt ház volt Győrött a Richards Finom­posztógyár kultúrtermében. Jankovits István, a városi pártbizottság első titkára tar­totta szokásos tanácstagi be­számolóját. A kezdést hat órára jelezték, de már tíz perccel előtte megkezdték a pótszékek behordását, és a pontosan érkezők egy részé­nek már csak állóhely jutott. Több mint háromszázan hall­gatták meg a beszámolót. Érdekes volt a beszámoló. A jelent­és a közeli jövőt ölelte fel. Nádorvárosi vá­lasztópolgárok előtt beszélt Jankovits István, de mint mondotta, elsősorban győri­nek és csak azután tartja magát nádorvárosinak. Nem véletlenül került be a beszámolóba ez a gondolat. Az egyetemes városérdek hangoztatása a Győr és a hozzá hasonló, gyorsan fej­lődő, felnövőben lévő vá­rosoknál nagyon is időszerű. A távlat, a nagyvárossá fej­lődés lehetősége adott. Erre célszerű összpontosítani. Még olyan áron is, hogy bizonyos tervek megvalósítása egy ideig háttérbe szorul. Hétfőn este bőven volt mondanivalója a Richards­­gyári kultúrházban, az ér­deklődés középpontjában álló tanácstagnak. Öröm volt beszélni az eddigi sikerekről, a tervekről. A hallgatóság kétszer is tapssal fejezte ki elégedettségét. Öröm volt azt is érzékelni, hogy a jelen­lévők elégedettek a város jelenlegi helyzetével, az utóbbi időben bekövetkezett fejlődéssel, de legfőképpen a tervekkel. Akadt azonban bosszúság is. A beszámoló után sokan kértek szót. Főleg apró, min­dennapi ügyekben kértek se­gítséget. Ezek jó részét egy telefonnal, egy kis jószán­dékkal már régen el lehetett volna intézni. Vagy a körzeti tanácstag, vagy a tanács ille­tékes osztályának valamelyik előadója elintézte volna. Mert mik voltak ezek a pa­naszok? Rendetlenség egy új óvoda környékén, be nem temetett árok stb. Az apró bosszúságok be­árnyékolják a nagyobb tette­ket, az ezekért felelősöknek is van tennivalójuk! (esi) Egy gyártócsarnok és 14 millió forint 1968. január 30-a emlékeze­tes dátum a Fémlemezipari Művek győri gyáregységének történetében. A sokféle és szellemes játékairól ország­szerte és nemzetközileg is hí­res győri üzem gyártmánylis­tája kedden új cikkel gazda­godott. Átadták rendeltetésének a 300 négyzetméteres csarnokot, amelyben a festékipariak gyártanak kannákat. Ezzel a termékkel a hazai piacot tel­jesen a győri üzem látja el. A tegnapi átadási ünnepség egyúttal 14 millió forintos termelési többletet is jelen­tett az 1968. esztendőre. KISALFÖLD JUBILÁL A HAJDÚSÁGI IPARMŰVEK. Az Alföld egyik jelentős nagyüzeme, a Haj­dúsági Iparművek 15 éves. A gyár centrifug­ák, mosógépek, porszívók és villanybojlerek nagy sorozatú készítésére rendezkedett be, s az idén 400 000 jó minőségű háztartási kis­gépet szállít piacra. Képünkön, a fél éve működő szalagról másfél percenként kerül le egy-egy kész mosó­gép, illetve centrifuga. (MTI fotó — Bajkor József felvétele — Ks.) Teakötények Kanadába Bizonyára keletjük lenne a hazai boltokban is a mindkét felén egyformán hordható, bájos, üde teakötényeknek. A Soproni Ruhagyárban ké­szülnek. Tarka mintás az egyik felük, a zseb és díszí­tés a minta egyik alapszíné­ből. A visszája egyszínű, dí­szítése mintás. A szabásmin­ták Kanadából érkeztek, de az ízléses kivitel a soproniak jó munkáját dicséri. Tavaly, amikor egy kis té­telre szóló megrendelés érke­zett Kanadából, a Soproni Ruhagyár vezetői ezt minta­kérésként fogadták. Az is volt, s a megrendelő tetszését megnyerő áru újabb, na­gyobb megrendelést hozott Kanadából. A szivacspongyo­lák, teakötények, ha tetsze­nek a kanadai asszonyoknak, leányoknak, még további rendeléseket hódíthatnak olyannyira, hogy a soproni gyár más termékei is eljut­hatnak a messzi tengeren­túlra.­­ A divat szeszélye talán a ruházkodásban érezhető leginkább. Hogyan tud, igyekszik ehhez az üzem ve­zetősége igazodni? — kér­dezem a Soproni Ruhagyár főmérnökét. — A divat változásaira jó példa a blúzok egyszerűsö­dése — feleli. — Tavaly még a velencei csipkétől kezdve a hímzésig számos díszítőele­met kellett alkalmaznunk. Idéz, a sima blúzokat kérik. Feladatunk nemcsak a divat­tal való lépéstartás, még in­kább a divat irányítása. Rö­videsen gyári divatbemutatót tartunk. A Pamutnyomóipari Vállalat felsorakoztatja alap­anyagait. Ezekből készítjük el a kereskedelem szakem­bereinek kínálatunkat. — Divattervezőink az el­múlt években sokat panasz­kodtak az alapanyagok mi­nőségére. Történt-e kedvező változás? A végszóra belép egy mun­­kásnő. Kezében fehér alapon piros pettyes, gyűrtelenített anyagú nyári ruha. Első lá­tásra nagyon csinos. — Ide nézzen, főmérnök elvtárs, a vasaló alatt meg­sárgul — fakad ki a mun­kásnő. A főmérnök intézke­dik, hogy a végből egy da­rabot vasaljanak különböző hőfokon, gőzösen és szárazon is. Egészen langyos vasaló alatt is megsárgul az anyag, nyilván a kikészítésben lehet a hiba. De hatszáz métert már feldolgoztak belőle, s a kész ruhák exportra nem ke­rülhetnek. A Textilfestő Vál­lalat alighanem kártérítést fizet. De ez a veszett fejsze nyele. — A régi mechanizmusban a kereskedelmi vállalatok elég magas határig eltűrték az alapanyag szépséghibáit. Most igényesebbek — mond­ja a főmérnök. — Ehhez ne­künk is igazodnunk kell az anyagok átvételénél. S bele­ütközünk olyan nehézségbe, hogy a kifogástalanul nyo­mott anyagért a gyártó vál­lalatok minőségi felárat kí­vánnak. Nem különleges mi­nőségi igények kielégítéséért, a pontosan nyomott s nem elcsúszott mintájú, hibátla­nul kikészített, a jegyzékben megjelölt szélességű anya­gokért felárat számítanak! Ez lenne az új gazdasági me­chanizmus? Aligha! Az ilyen törekvéseknek a kezdet kez­detén szükséges gátat vetni — mondja Földvári elvtárs, de az elmondottakhoz hoz­záfűzi, hogy ezek a Pamut­­szövő- és Műbőrgyárra nem vonatkoznak. Onnét orkán­­kabáthoz és anorákhoz kap­nak anyagot, s a két gyár együttműködé­se a kölcsönös előnyök tiszteletben tartásán alapsul. .TI.-né ­ Hasznos ráfizetés Nem füstöl a kémény A legöregebb pannonhalmi téglagyári munkás sem em­lékszik rá, hogy januárban ne égettek volna a gyárban. Most viszont már kifogyott a nyerstégla a szárító színek­­ből. Nem füstöl a gyár ké­ménye, s ez majdnem pél­dátlan. Az Észak-dunántúli Tégla- és Cserépipari Válla­lat többi gyárában még ja­vában dolgoznak, s mi taga­dás beszélnek is eleget erről Pannonhalmán. A korszerűsítés az oka — mondják azok, akiknek mun­ka híján fagyszabad­ságra kellett menniük. Aztán szid­ják a gépeket. „Máskor tava­szig kitartott a gyárban a nyers készlet. Tavaly nyá­ron vásároltak egy méreg­drága berendezést... És tes­sék. Most januárban bezár­hatták az égetőkemencét...” Ehhez hasonló nyilatkoza­tokat lehet hallani az embe­­rektől. Mondanivalójul: azo­nos: a gépet okolják. Pedig az ősszel már kezdték meg­szerezni. Az Észak-dunántúli Fégla- és Cserépipari Vállalat éven­te sok millió forintot költ gyárainak korszerűsí­tsére. Mivel Pannonhalmán gazdag anyagtartaléka van a gyár­nak, elsők között vették terv­be ennek az üzemnek a kor­szerűsítését. A nyár elején érkeztek meg az új, NDK- gyártmányú berendezések, és hogy kihasználják az időt, mindjárt megkezdték besze­relésüket. Nem kis munka hárult a téglagyártókra. Ter­melés közben egy új gyártó­gépsort állítottak üzembe. Mégpedig nem is akármi­lyen gépsort. Nagy telje­sítményű törő berendezés­sel cserélték ki a régit. A vákuum­présből kijövő nyers téglához hozzá sem kell nyúlni. Az embergyötrő munkát a gép vette át. A ló­­vontatású csilléket száműz­ték a gyárból. Annyi szárító­színt építettek, hogy a csere­pet és a téglát nem kellett a szabadba vinni, kitenni esőnek, viharnak, szélnek. A szárítószínekbe villamos tolópadok viszik ki az árut, és a gép emeli a nehéz terhet a munkásasszonyok helyett. A nyerstégla-gyártást teljes egészében automatizálták Pannonhalmán. (Azelőtt évente egymillió forint ér­tékű termékét tette tönkre a gyárnak az időjárás.) A gépesítés előnyei már az ősszel megmutatkoztak. Pan­nonhalmáról az eddigieknél sokkal szebb, tartósabb tég­lát szállítottak. Tíz fővel csökkentették ugyan a gyár munkáslétszámát, de min­denki könnyen kiszámít­hatta, mennyivel nőtt az üzem termelékenysége, mennyivel több téglát gyárt­hatnak a korszerű gépek se­gítségével. Ez látszólag meg is győzte az embereket. Bár néhányan még mondogatták: „Majd elválik”. Most, hogy elfo­gyott a gyárban a nyers tégla, az emberek úgy érzik, igazolódott a modern gép iránti ellenszenvük. Mi hát az igazság a pan­nonhalmi üzemben? A gyár helyettes vezetője, Bőgi Ist­ván olyan magabiztosan vá­laszol, mint aki már rég ösz­­szegyűjtötte az ellenérveket. — A régi közmondás most is igazolódott, hogy egy ró­káról csak egy bőrt lehet lehúzni. Tavaly új gyárat szereltünk be, és közben dol­goztunk is. Természetesen kevesebbet, mint máskor. Ezért fogyott ki a készle­tünk. A gépesítés előnyeit nem lehet vitatni. Az idén már a régi gyártáshoz képest könnyűszerrel gyárthatunk 12 millió téglát. És jövőre nem kell majd leállni ja­nuárban. Gyárunk rendkí­vül termelékenyen fog ter­melni, és az embereit kere­sete sem csökken. A gyárban most csupán negyvenöten dolgoznak. A karbantartók az utolsó simí­tásokat végzik a gépeken. A héten kipróbálják a beren­dezéseket és csütörtöktől már akár dolgozhatnának a tég­laprésen. A pannonhalmi gyár felújítva várja, hogy felengedjen az agyagos hegy­oldal fagya. Az idén már mindenki szá­mára egyértelműen bebizo­nyosodik: a korszerűsítés ki­fizetődik. Még ha esetenként az is előfordul, hogy ára van a korszerűsítésnek! De az ilyen esetre mondják: hasznos ráfizetés. A családi­­ház-építők bizonyára egyet­értenek majd ebben. — Ferenczi — Hétezer falatt várnak a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolák Az általános iskolákban idén végző nyolcadikosok, a „rekord demográfia hullám” számára a mezőgazdaság, az erdészet és az élelmiszeripar minden eddiginél szélesebb­­körű továbbképzésre kínál lehetőséget. A MÉM szakok­tatási főosztályán közölték, hogy a növénytermesztési, az állattenyésztési és a kerté­szeti ágazatokban az eddigi átlagosan 6000 helyett kere­ken 7000 szakmunkás tanulót vesznek fel, a szakmunkás­­képző iskolák kétszázzal bő­vítik felvételi létszámukat, és további körülbelül 800 főt várnak az úgynevezett kihe­lyezett osztályokba. A nö­vénytermesztés iránt érdek­lődő fiatalok 3, a jövő ker­tészei 4, az állattenyésztők pedig 7 szakma közül vá­laszthatnak. Az élelmiszeripar 9 szak­májában (sütő-, hús-, kon­zerv-, édes-, malom-, szesz- és likőr-, bor-, hűtő- és ház­tartási vegyipar) — csaknem a kétszeresére nőtt a szak­munkásképző iskolák felvé­teli kerete: az átlagos 890 he­­lyett 1600 fiatalt vesznek fel. Az állandó iskolák mellett sok kihelyezett osztályt szer­veznek különböző vidékek általános és középiskolák­ban. A mezőgazdasági vidék is­kolaköteles de másutt tovább nem tanuló 14—16 éves fia­taljai számára — a Művelő­désügyi Minisztériummal kö­tött megállapodás szerint — a helyi általános iskolákban kétéves betanított munkás­képző iskolát létesítenek. Ezekben az 1966—1967-es tanévben már több mint 14 000 fiatal tanult, s az idén is hasonló a létszám. (MTI.)

Next