Kisalföld, 1968. február (13. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-25 / 47. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1968. FEEBRUÁR 25., VASÁRNAP , XXIV. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM A budapesti találkozó A­nélkül, hogy nagy szavakat használ­nánk, megállapít­hatjuk: Budapest hazánk fővárosa történelmi jelen­tőségű esemény színhelye lesz a következő napok­ban. Február 26-án meg­kezdődik a kommunista és munkáspártok képviselőinek konzultatív tanácskozása. Ennek a sokoldalú, demok­ratikus, elvtársi eszmecseré­nek feladata, hogy kikövezze az utat a kommunista világ­értekezlethez. Most tehát ar­ról tárgyalnak, hogy mikor, hol, kinek a részvételével, milyen napirenddel kerüljön sor a tanácskozásra és mi­képpen történjék annak ala­pos előkészítése. Napjainkban általános igény ilyen tanácskozás meg­tartása. Világunk rohamosan változik, alakul, új jelensé­gekkel állunk szemben, ame­lyek többnyire bonyolult, sőt ellentmondásos formákban jelentkeznek. Jobban, mint valaha, szükség van tehát a kollektív alkotó marxista- leninista elemzésre, az ezzel kapcsolatos széles körű véle­ménycserére, s mindezek tet­tekre váltására, az egységes akcióra. Nincs olyan alapproblé­mája korunknak, amely ne igazolná az elmondottak szükségességét. Az időt, amelyben élünk, mindenek­előtt az jellemzi, hogy a ka­pitalizmusból a szocializ­musba való átmenet kora. Az erőviszonyok módosultak, alapvetően eltolódtak a szo­cializmus és a béke javára. Ám ez nem zárja ki a hát­ráló imperialista rend heves ellenállását, amely helyen­­ként elkeseredett ellentáma­dásba megy át. A huszadik század máso­dik felének nagy vívmánya a szocialista világrendszer létrejötte. Három kontinen­sen tizennégy ország vallja magát szocialista berendezé­sűnek. Ugyanakkor számba kell venni ezeknek az orszá­goknak eltérő nemzeti sajá­tosságait, bizonyos tekintet­ben különleges helyzetét és problémáit, hogy azok figye­lembe vételével alakítsuk ki az együttműködés új lehető­ségeit és formáit. Hasonló­képpen összetettebbé válik a kommunista erők egységé­nek kérdése is, hiszen lénye­gesen eltérő feltételek között dolgozó és immár ötvenmil­lió tagot tömörítő 90 párt összmunkájáról van szó. Nem nyújt egyöntetű és egyszerű képet a harmadik világ, összeomlott az impe­rializmus gyarmati rendsze­re, a második világháború óta csaknem hetven új füg­getlen ország jött létre. Töb­ben közülük máris a nem­kapitalista fejlődés útját vá­lasztották, és szövetségeseink az antiimperialista harcban. Az Egyesült Államok és más tőkés országok a belső ne­hézségek és a tapasztalatlan­ság kihasználásával puccso­­kat szerveztek, sőt helyi há­borúkat indítottak az afro­ázsiai államok reakciós vá­gányra történő átállítására. Megváltozott feltételek kö­zött folytatódik a béke meg­védéséért indított küzdelem is. Az elmúlt esztendőben újólag bebizonyosodott, hogy érvényben van az SZKP XX. kongresszusának megállapí­tása: az atomvilágháború nem végzetszerűen elkerül­hetetlen. De miközben — a megváltozott erőviszonyok­kal számolva, a visszacsapás­­tól félve — még az Egyesült Államok vezető körei sem kockáztatnak egy nukleáris világháborút, alapvető mód­szerükké tették helyi hábo­rúk kirobbantását. Márpedig ilyen lokális háborút köny­­nyebb felszítani, mint láng­ját eloltani. Sok válsággóc van vilá­gukban és érezhetően meg­növekedett a nemzetközi fe­szültség. Dúl a vietnami há­ború és egyelőre nincs reális remény gyors befejezésére. A Pueblo-ügy szinte villanás­ként jelezte, mennyire töré­keny a tizenöt évvel ezelőtt megkötött koreai fegyverszü­net. A Biztonsági Tanács ta­­­valy novemberben elfogadott határozata ellenére sem ke­rültünk közelebb a közel­­keleti krízis megoldásához. Európában várat nyagára az általános biztonsági rendszer megalkotása, mint a német békeszerződés megkötése, s a Nyugat-Németországban jelentkező revansiszta, új­fasiszta elemek csak fokoz­zák a veszélyt. Nyílt seb kon­tinensünk testén a görög ka­tonai diktatúra. Az Egyesült Államok durva katonai be­avatkozással fenyegeti a szo­cialista Kubát, de amint a dominikai példa mutatja, a nagyobb függetlenségre törő latin amerikai polgári rend­szereket is. Ebben a helyzet­ben kulcskérdés, hogy a ha­ladó erők hogyan tudják erői­ket közös mederben össze­fogni az imperializmus ellen. Jó ideje gyakorlat már, hogy egyes területek kom­munista pártjai értekezletek­re gyűlnek össze. 1965 júniu­sában Brüsszelben, majd 1966 májusában Bécsben az euró­pai kapitalista országok kommunista pártjai tanács­koztak. Regionális megbe­szélést tartottak az arab or­szágok, illetve a latin-ameri­kai államok pártjai. Tavaly áprilisban került sor az em­lékezetes Karlovy Vary-i konferenciára. A közel-keleti válság időszakában két ízben is összegyűltek a szocialista országok párt- és kormány­vezetői. Mindezek szinte lép­csőként szolgáltak ahhoz, hogy egy-egy probléma vagy egy-egy terület kérdéseinek megvitatása után, sor kerül­jön a világtanácskozásra. Az egységnek, a közös akciónak ez az igénye ma az inter­nacionalista gondolkodás kö­vetelménye. Szó sincs a pár­tok alá-, vagy fölérendelésé­­ről, senki nem akar egy irá­nyító központot. De minden internacionalista a mozgalom egységét akarja. M­egtisztelő, hogy az el­múlt év novemberé­ben tizennyolc test­vérpárt előzetes vélemény­­cseréje a Magyar Szocialista Munkáspártot bízta meg a konzultatív értekezlet gya­korlati előkészítésével. Kü­lönös öröm és büszkeség szá­munkra, hogy fővárosunk, Budapest neve fémjelzi az antiimperialista harcnak ezt a fontos állomását. Kívánunk eredményes és jó munkát a kommunista pártok képvi­selőinek. Ahogyan eddig is, a jövőben is számíthatnak az MSZMP és az egész ma­gyar nép mély internaciona­lizmusára. K. S. Ára: 1,5 Ft A tartalomból: A dolgozók alkotmánya Az első lépések A kulisszák mögött Kincskereső kis Ferkó Újabb küldöttségek érkeztek hazánkba Az SZKP képviseletében M. A. Szuszlov, a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára, B. N. Pono­­marjov, a központi bizottság titkára, K. V. Ruszakov, a központi revíziós bizottság tagja, a kb osztályvezető-he­lyettese, J. I. Ruszkov, a kb külügyi osztályának helyettes vezetője. A Bolgár Kommunista Párt küldöttsége: Borisz Velcsev, a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára, Milko Balev, a központi bi­zottság tagja, Konsztantin Tellalov, a központi bizottság póttagja Megérkezett a Finn Kom­munista Párt küldöttsége is: Anna Liisa Hyvonen, a poli­tikai bizottság tagja, Olavi Poikolai Poikolainen, a tit­kárság tagja. Az Ausztráliai Kommunista Párt delegációja: Claude Jo­nes, a párt alelnöke, Bernard Taft, a politikai bizottság tagja. Az Iraki Kommunista Párt képviseletében: Dzsela Dzsan­­dal és Rasád Amdzsad. A Jordániai Kommunista Párt delegációja: Fadd Nassar, a párt első titkára, és Ishag Khativ, a központi bizottság tagja. A Mongol Népi forradalmi párt küldöttsége: Demcsigij­ Molomzsanc, a politikai bi­zottság tagja, a központi bi­zottság titkára, Badamin Lhamszuren, a politikai bi­zottság póttagja, a központi bizottság titkára, Puncagij­ Sagdarszuren, a központi bi­zottság tagja a kb külügyi osztályának vezetője. Az algériai kommunisták képviseletében a Larbi Bou­­hali vezette küldöttség vesz részt a találkozón. Megérkezett a Spanyol Kommunista Párt küldöttsé­ge, Santiago Alvareznek, a végrehajtó bizottság tagjának vezetésével és a Paraguayi Kommunista Párt delegáció­ja is. (Folytatás a 2. oldalon.) V­A­L­E­T­E­­ Pozsgai Judit, a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem ötödéves hallgatója nyilatko­zik: — Nemcsak az elmúlt hét, hanem életem egyik legem­lékezetesebb napja február 22-e. Az egyetemi felvétellel, az első, sikeres szigorlatok­kal, a diploma kézhezvételé­vel felérő élmény nekünk, hallgatóknak a valétálás. Bú­csúzunk, vale te! Isten vele­tek, kedves tanulóévek! Va­le te, meghitt barátnők, bará­tok! Hadd búcsúzzunk, öreg Sopron! Csütörtökön szakes­télyünkön karunkra húztuk a búcsúzók, a végzősök ha­gyományos szalagját. — Nagyszerűen sikerült a mi szakestélyünk. Harminc tanárunk is részt vett rajta. No, és természetesen mi, a negyvenhárom faipari mér­nökjelölt. — Hogyan sikerültek a vizsgái? — Eddig jelesek. Büszkén újságolhatom — folytatja Pozsgai Judit —, hogy az egész évfolyam megállta a helyét. Három kitűnő, tizen­három jeles, tizenhét jó és tíz közepes rendű van a „fá­sok” gárdájában. — Nő létére miért válasz­totta a faipari szakmát? — Kicsi koromtól kezdve vonzott a mérnöki pálya. A vonzalom megmaradt, így ju­tottam el idáig. Különben a bátyám is mérnök! Tavaly végzett ugyanitt, az erdész karon. — Nem kis áldozatot hoz­­­­tak magukért a szüleik. — Az édesanyánk! Csak ő él. És a húgomat is kitanít­tatta. Kimondhatatlanul há­lásak vagyunk neki mi, gye­rekek. — Mit csinál szombaton este? — A diplomatervemmel foglalkozom. A forgácsolás-elméleti képletek számolóáb­rákká való alakításáról szóló témát választottam. Ha elfá­radtam, egy kis tévénézéssel oldom fel a gondolataimat. Mondja, mi lesz a ma esti műsor? K. L. E HETI . Esti telefon Hívás a 14­ 971-en Sokáig Győr „legtelefonta­­lanabb” része volt a nádor­városi Kálvária utca és kör­nyéke. A posta Győr-Sopron megyei Távközlési Üzemének dolgozói két hét óta soroza­tosan örömet szereznek az ott lakóknak. Vonalkoncent­rátor — mini-központ — se­gítségével napról napra több családnál szólal meg a tele­fon. — Tessék, Polgár lakás — jelentkezett tegnap esti hí­vásunkra a 14­ 971-es szám a Kálvária utcából. — Mikor nyújtotta be táv­beszélő-igényét? — Legalább négy eszten­dővel ezelőtt. Három évig a lakásszövetkezet elnöke vol­tam — mondta Polgár Lajos —, emlékszem, mennyit har­colt a vezetőségünk a tele­fonért. A telefon gyakran életszükséglet az itt élőknek. Sok a kisgyerek, könnyen meghűlhetnek... Szaladni*“^ kellett az orvosért. — No, meg orvosok is lak­nak a telepen, nekik munka­eszközük a távbeszélő — folytatta a 14­ 971-es állomás előfizetője. — Önnek miért van szük­sége telefonra? — A győri 400. számú Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola kollégiumá­nak vagyok a vezetője. Meg­nyugtató, hogy halaszthatat­lan ügyekben gyorsan elér a napos, az ügyeletes. A Ta­nulóváros gyalog, kerékpá­ron messze van tőlünk, tele­fonnal karnyújtásnyira rövi­dül a távolság ... — Engedje meg, hogy én is kérdezzek! Tud-e arról az újság, hogy ma, szomba­ton fontos esemény volt ná­lunk, az intézetben? — Ha a diákparlamentre gondol, akkor igen. Lapunk 12. oldalán képes tudósítás­ban számolunk be róla. —­k — Csecsemők, tipegők ! K­iíid­­­ennek Csak az értheti az érzés magasztos nagyszerűségét, akinek gyereke van, mit je­lent, ha a csöppség így szól: mami, édesanyám! Apuka, apuci! Tegnap este egyszerre harminc (talán több is) kis­lány, kisfiú szaladt elém a folyosón: — Bácsi, bácsi! Apuci, apu­kám! Szőkék, kékszeműek, bar­nák, feketék. Mosolygósak, boldogok, csacsogok. Jancsik, Zsoltok, Jutkák, Anikók, Tímeák. Amelyik nem fért a karomba, a nyakamba csimpaszkodott, térdemre mászott, köpenyembe fogódz­kodott. Kis követelők! Mind a magáénak akart. Már az összesnek az apukája voltam. Játékért szaladt némelyik, hozta, mutatta. Arcocskáján az öröm és az izgalom ró­zsája pirult: — Nézd, apucskám, vonat! Ház, kocka, kisszék, baba, mackó. Odahordták kicsiny világuk minden kedves kin­csét, szerető és szeretetre vágyó piciny szivük pajkos mohósággal fürdött a szülő után sóvárgó halovány emlé­kekben. Soknak e tipegő, alig be­szélő, nyiladozó értelmű gye­rekek­ közül még emléke sincs apjáról, anyjáról. Vala­honnan, igen messziről, em­beri életté érlelt csírából fa­kad, buggyan meggyszínű aj­kukon a szó: — Mama! Apukám! Arról akartam írni, hogy a győri Anyás csecse­mőotthonban miként telnek az esték. Babaillatú fürdőszo­bákról, habpuha, gyolcstiszta ruhácskákról, tündérkedves nővérekről, gondozókról, csi­­vitelű vacsoraszóról kellene szépen fogalmazott mondato­kat kerekítenem. Illene ar­ról írnom, hogy az egykor hatvannégy gyermekre ter­vezett otthont kilencvenkét kicsi meghitt fészkévé bőví­tették. Hogy az állam havon­ta ezerötszáz forintot áldoz az Anikókra, Andráskákra, Pis­tikékre, Evikékre. És számba kellene venni: hány váltás ruhácskája van mindegyik­nek, és szigorúan megróják azt a nővért, akinek „gyere­ke” nyűgös, mert egyszer el­felejtett idejében pelenkát cserélni... — Bácsi, figyelsz? — Figyelek, csöppségem. — Böbe baba meg a Ma­­nócska sétálni mentek a rétre, és akkor jött a róka ... — ... és a róka, a nagy ravasz azt akarta, hogy... Mind mesélni akar, ma hallották az óvónénitől. És mutatják a falon a képeket, Manócskát, Böbe babát, a ró­kát, az erdőt. Ismerik, tud­ják, mi az erdő, ki a Böbe balm, és ki az Erzsi mami. Nem tudják , legtöbben, ki az igazi mami, apuka. Néha jönnek látoga­tóba nagyszülők. Az unoka így szól: bácsi, néni! Sok gyerekhez még nagymama, nagypapa sem jut el, és né­melyiket egy év óta sem látta az anyja. Szégyelli sze­relme és termékeny méhe gyümölcsét? Ilyen nagyszerű, kemény húsú babákat, csa­csogó kiscsikókat szégyelleni nem szabad! Hisz édesgyer­mekek ők! Mindegyik édes­gyermek! Ha a szülő esetleg nem érzi édesgyermekének, az otthont és benne a munkát hivatásuknak vállalók szá­mára mind édesgyermek. Legtöbbje csecsemőként ke­rül a hófehér ágyacskákba, a társadalom óvó karjába, és ha a sors úgy hozza, édes­gyermekének vállalja őket a közösség. Váulcsád

Next