Kisalföld, 1968. február (13. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-25 / 47. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1968. FEEBRUÁR 25., VASÁRNAP , XXIV. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM A budapesti találkozó Anélkül, hogy nagy szavakat használnánk, megállapíthatjuk: Budapest hazánk fővárosa történelmi jelentőségű esemény színhelye lesz a következő napokban. Február 26-án megkezdődik a kommunista és munkáspártok képviselőinek konzultatív tanácskozása. Ennek a sokoldalú, demokratikus, elvtársi eszmecserének feladata, hogy kikövezze az utat a kommunista világértekezlethez. Most tehát arról tárgyalnak, hogy mikor, hol, kinek a részvételével, milyen napirenddel kerüljön sor a tanácskozásra és miképpen történjék annak alapos előkészítése. Napjainkban általános igény ilyen tanácskozás megtartása. Világunk rohamosan változik, alakul, új jelenségekkel állunk szemben, amelyek többnyire bonyolult, sőt ellentmondásos formákban jelentkeznek. Jobban, mint valaha, szükség van tehát a kollektív alkotó marxista- leninista elemzésre, az ezzel kapcsolatos széles körű véleménycserére, s mindezek tettekre váltására, az egységes akcióra. Nincs olyan alapproblémája korunknak, amely ne igazolná az elmondottak szükségességét. Az időt, amelyben élünk, mindenekelőtt az jellemzi, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet kora. Az erőviszonyok módosultak, alapvetően eltolódtak a szocializmus és a béke javára. Ám ez nem zárja ki a hátráló imperialista rend heves ellenállását, amely helyenként elkeseredett ellentámadásba megy át. A huszadik század második felének nagy vívmánya a szocialista világrendszer létrejötte. Három kontinensen tizennégy ország vallja magát szocialista berendezésűnek. Ugyanakkor számba kell venni ezeknek az országoknak eltérő nemzeti sajátosságait, bizonyos tekintetben különleges helyzetét és problémáit, hogy azok figyelembe vételével alakítsuk ki az együttműködés új lehetőségeit és formáit. Hasonlóképpen összetettebbé válik a kommunista erők egységének kérdése is, hiszen lényegesen eltérő feltételek között dolgozó és immár ötvenmillió tagot tömörítő 90 párt összmunkájáról van szó. Nem nyújt egyöntetű és egyszerű képet a harmadik világ, összeomlott az imperializmus gyarmati rendszere, a második világháború óta csaknem hetven új független ország jött létre. Többen közülük máris a nemkapitalista fejlődés útját választották, és szövetségeseink az antiimperialista harcban. Az Egyesült Államok és más tőkés országok a belső nehézségek és a tapasztalatlanság kihasználásával puccsokat szerveztek, sőt helyi háborúkat indítottak az afroázsiai államok reakciós vágányra történő átállítására. Megváltozott feltételek között folytatódik a béke megvédéséért indított küzdelem is. Az elmúlt esztendőben újólag bebizonyosodott, hogy érvényben van az SZKP XX. kongresszusának megállapítása: az atomvilágháború nem végzetszerűen elkerülhetetlen. De miközben — a megváltozott erőviszonyokkal számolva, a visszacsapástól félve — még az Egyesült Államok vezető körei sem kockáztatnak egy nukleáris világháborút, alapvető módszerükké tették helyi háborúk kirobbantását. Márpedig ilyen lokális háborút könynyebb felszítani, mint lángját eloltani. Sok válsággóc van világukban és érezhetően megnövekedett a nemzetközi feszültség. Dúl a vietnami háború és egyelőre nincs reális remény gyors befejezésére. A Pueblo-ügy szinte villanásként jelezte, mennyire törékeny a tizenöt évvel ezelőtt megkötött koreai fegyverszünet. A Biztonsági Tanács tavaly novemberben elfogadott határozata ellenére sem kerültünk közelebb a közelkeleti krízis megoldásához. Európában várat nyagára az általános biztonsági rendszer megalkotása, mint a német békeszerződés megkötése, s a Nyugat-Németországban jelentkező revansiszta, újfasiszta elemek csak fokozzák a veszélyt. Nyílt seb kontinensünk testén a görög katonai diktatúra. Az Egyesült Államok durva katonai beavatkozással fenyegeti a szocialista Kubát, de amint a dominikai példa mutatja, a nagyobb függetlenségre törő latin amerikai polgári rendszereket is. Ebben a helyzetben kulcskérdés, hogy a haladó erők hogyan tudják erőiket közös mederben összefogni az imperializmus ellen. Jó ideje gyakorlat már, hogy egyes területek kommunista pártjai értekezletekre gyűlnek össze. 1965 júniusában Brüsszelben, majd 1966 májusában Bécsben az európai kapitalista országok kommunista pártjai tanácskoztak. Regionális megbeszélést tartottak az arab országok, illetve a latin-amerikai államok pártjai. Tavaly áprilisban került sor az emlékezetes Karlovy Vary-i konferenciára. A közel-keleti válság időszakában két ízben is összegyűltek a szocialista országok párt- és kormányvezetői. Mindezek szinte lépcsőként szolgáltak ahhoz, hogy egy-egy probléma vagy egy-egy terület kérdéseinek megvitatása után, sor kerüljön a világtanácskozásra. Az egységnek, a közös akciónak ez az igénye ma az internacionalista gondolkodás követelménye. Szó sincs a pártok alá-, vagy fölérendeléséről, senki nem akar egy irányító központot. De minden internacionalista a mozgalom egységét akarja. Megtisztelő, hogy az elmúlt év novemberében tizennyolc testvérpárt előzetes véleménycseréje a Magyar Szocialista Munkáspártot bízta meg a konzultatív értekezlet gyakorlati előkészítésével. Különös öröm és büszkeség számunkra, hogy fővárosunk, Budapest neve fémjelzi az antiimperialista harcnak ezt a fontos állomását. Kívánunk eredményes és jó munkát a kommunista pártok képviselőinek. Ahogyan eddig is, a jövőben is számíthatnak az MSZMP és az egész magyar nép mély internacionalizmusára. K. S. Ára: 1,5 Ft A tartalomból: A dolgozók alkotmánya Az első lépések A kulisszák mögött Kincskereső kis Ferkó Újabb küldöttségek érkeztek hazánkba Az SZKP képviseletében M. A. Szuszlov, a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára, B. N. Ponomarjov, a központi bizottság titkára, K. V. Ruszakov, a központi revíziós bizottság tagja, a kb osztályvezető-helyettese, J. I. Ruszkov, a kb külügyi osztályának helyettes vezetője. A Bolgár Kommunista Párt küldöttsége: Borisz Velcsev, a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára, Milko Balev, a központi bizottság tagja, Konsztantin Tellalov, a központi bizottság póttagja Megérkezett a Finn Kommunista Párt küldöttsége is: Anna Liisa Hyvonen, a politikai bizottság tagja, Olavi Poikolai Poikolainen, a titkárság tagja. Az Ausztráliai Kommunista Párt delegációja: Claude Jones, a párt alelnöke, Bernard Taft, a politikai bizottság tagja. Az Iraki Kommunista Párt képviseletében: Dzsela Dzsandal és Rasád Amdzsad. A Jordániai Kommunista Párt delegációja: Fadd Nassar, a párt első titkára, és Ishag Khativ, a központi bizottság tagja. A Mongol Népi forradalmi párt küldöttsége: Demcsigij Molomzsanc, a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára, Badamin Lhamszuren, a politikai bizottság póttagja, a központi bizottság titkára, Puncagij Sagdarszuren, a központi bizottság tagja a kb külügyi osztályának vezetője. Az algériai kommunisták képviseletében a Larbi Bouhali vezette küldöttség vesz részt a találkozón. Megérkezett a Spanyol Kommunista Párt küldöttsége, Santiago Alvareznek, a végrehajtó bizottság tagjának vezetésével és a Paraguayi Kommunista Párt delegációja is. (Folytatás a 2. oldalon.) VALETE Pozsgai Judit, a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem ötödéves hallgatója nyilatkozik: — Nemcsak az elmúlt hét, hanem életem egyik legemlékezetesebb napja február 22-e. Az egyetemi felvétellel, az első, sikeres szigorlatokkal, a diploma kézhezvételével felérő élmény nekünk, hallgatóknak a valétálás. Búcsúzunk, vale te! Isten veletek, kedves tanulóévek! Vale te, meghitt barátnők, barátok! Hadd búcsúzzunk, öreg Sopron! Csütörtökön szakestélyünkön karunkra húztuk a búcsúzók, a végzősök hagyományos szalagját. — Nagyszerűen sikerült a mi szakestélyünk. Harminc tanárunk is részt vett rajta. No, és természetesen mi, a negyvenhárom faipari mérnökjelölt. — Hogyan sikerültek a vizsgái? — Eddig jelesek. Büszkén újságolhatom — folytatja Pozsgai Judit —, hogy az egész évfolyam megállta a helyét. Három kitűnő, tizenhárom jeles, tizenhét jó és tíz közepes rendű van a „fások” gárdájában. — Nő létére miért választotta a faipari szakmát? — Kicsi koromtól kezdve vonzott a mérnöki pálya. A vonzalom megmaradt, így jutottam el idáig. Különben a bátyám is mérnök! Tavaly végzett ugyanitt, az erdész karon. — Nem kis áldozatot hoztak magukért a szüleik. — Az édesanyánk! Csak ő él. És a húgomat is kitaníttatta. Kimondhatatlanul hálásak vagyunk neki mi, gyerekek. — Mit csinál szombaton este? — A diplomatervemmel foglalkozom. A forgácsolás-elméleti képletek számolóábrákká való alakításáról szóló témát választottam. Ha elfáradtam, egy kis tévénézéssel oldom fel a gondolataimat. Mondja, mi lesz a ma esti műsor? K. L. E HETI . Esti telefon Hívás a 14 971-en Sokáig Győr „legtelefontalanabb” része volt a nádorvárosi Kálvária utca és környéke. A posta Győr-Sopron megyei Távközlési Üzemének dolgozói két hét óta sorozatosan örömet szereznek az ott lakóknak. Vonalkoncentrátor — mini-központ — segítségével napról napra több családnál szólal meg a telefon. — Tessék, Polgár lakás — jelentkezett tegnap esti hívásunkra a 14 971-es szám a Kálvária utcából. — Mikor nyújtotta be távbeszélő-igényét? — Legalább négy esztendővel ezelőtt. Három évig a lakásszövetkezet elnöke voltam — mondta Polgár Lajos —, emlékszem, mennyit harcolt a vezetőségünk a telefonért. A telefon gyakran életszükséglet az itt élőknek. Sok a kisgyerek, könnyen meghűlhetnek... Szaladni*“^ kellett az orvosért. — No, meg orvosok is laknak a telepen, nekik munkaeszközük a távbeszélő — folytatta a 14 971-es állomás előfizetője. — Önnek miért van szüksége telefonra? — A győri 400. számú Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola kollégiumának vagyok a vezetője. Megnyugtató, hogy halaszthatatlan ügyekben gyorsan elér a napos, az ügyeletes. A Tanulóváros gyalog, kerékpáron messze van tőlünk, telefonnal karnyújtásnyira rövidül a távolság ... — Engedje meg, hogy én is kérdezzek! Tud-e arról az újság, hogy ma, szombaton fontos esemény volt nálunk, az intézetben? — Ha a diákparlamentre gondol, akkor igen. Lapunk 12. oldalán képes tudósításban számolunk be róla. —k — Csecsemők, tipegők ! Kiíidennek Csak az értheti az érzés magasztos nagyszerűségét, akinek gyereke van, mit jelent, ha a csöppség így szól: mami, édesanyám! Apuka, apuci! Tegnap este egyszerre harminc (talán több is) kislány, kisfiú szaladt elém a folyosón: — Bácsi, bácsi! Apuci, apukám! Szőkék, kékszeműek, barnák, feketék. Mosolygósak, boldogok, csacsogok. Jancsik, Zsoltok, Jutkák, Anikók, Tímeák. Amelyik nem fért a karomba, a nyakamba csimpaszkodott, térdemre mászott, köpenyembe fogódzkodott. Kis követelők! Mind a magáénak akart. Már az összesnek az apukája voltam. Játékért szaladt némelyik, hozta, mutatta. Arcocskáján az öröm és az izgalom rózsája pirult: — Nézd, apucskám, vonat! Ház, kocka, kisszék, baba, mackó. Odahordták kicsiny világuk minden kedves kincsét, szerető és szeretetre vágyó piciny szivük pajkos mohósággal fürdött a szülő után sóvárgó halovány emlékekben. Soknak e tipegő, alig beszélő, nyiladozó értelmű gyerekek közül még emléke sincs apjáról, anyjáról. Valahonnan, igen messziről, emberi életté érlelt csírából fakad, buggyan meggyszínű ajkukon a szó: — Mama! Apukám! Arról akartam írni, hogy a győri Anyás csecsemőotthonban miként telnek az esték. Babaillatú fürdőszobákról, habpuha, gyolcstiszta ruhácskákról, tündérkedves nővérekről, gondozókról, csivitelű vacsoraszóról kellene szépen fogalmazott mondatokat kerekítenem. Illene arról írnom, hogy az egykor hatvannégy gyermekre tervezett otthont kilencvenkét kicsi meghitt fészkévé bővítették. Hogy az állam havonta ezerötszáz forintot áldoz az Anikókra, Andráskákra, Pistikékre, Evikékre. És számba kellene venni: hány váltás ruhácskája van mindegyiknek, és szigorúan megróják azt a nővért, akinek „gyereke” nyűgös, mert egyszer elfelejtett idejében pelenkát cserélni... — Bácsi, figyelsz? — Figyelek, csöppségem. — Böbe baba meg a Manócska sétálni mentek a rétre, és akkor jött a róka ... — ... és a róka, a nagy ravasz azt akarta, hogy... Mind mesélni akar, ma hallották az óvónénitől. És mutatják a falon a képeket, Manócskát, Böbe babát, a rókát, az erdőt. Ismerik, tudják, mi az erdő, ki a Böbe balm, és ki az Erzsi mami. Nem tudják , legtöbben, ki az igazi mami, apuka. Néha jönnek látogatóba nagyszülők. Az unoka így szól: bácsi, néni! Sok gyerekhez még nagymama, nagypapa sem jut el, és némelyiket egy év óta sem látta az anyja. Szégyelli szerelme és termékeny méhe gyümölcsét? Ilyen nagyszerű, kemény húsú babákat, csacsogó kiscsikókat szégyelleni nem szabad! Hisz édesgyermekek ők! Mindegyik édesgyermek! Ha a szülő esetleg nem érzi édesgyermekének, az otthont és benne a munkát hivatásuknak vállalók számára mind édesgyermek. Legtöbbje csecsemőként kerül a hófehér ágyacskákba, a társadalom óvó karjába, és ha a sors úgy hozza, édesgyermekének vállalja őket a közösség. Váulcsád