Kisalföld, 1969. július (14. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-22 / 167. szám
Milyen hát az ifjúságunk? I KISZ megyei Magénak tájékoztató értekezlete Időszerű ifjúságpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót tegnap Győrött a KISZ Győr-Sopron megyei Bizottsága kibővített, apparátusi értekezletén. Az értekezleten jelen voltak megyénk párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeteinek képviselői is. Az előadó, Kollár Tibor, a KISZ Győr-Sopron megyei Bizottságának első titkára elmondotta, hogy a tájékoztatás célja tulajdonképpen véleményalkotás a fiatalokról szóló országos vitákról, amelyek bírálják, de segítik is az ifjúságot. Sok fórumon vitatkoznak a mai ifjúság jellemzőiről, szerepéről. Ilyen az Élet és Irodalom vitasorozata, a rádió 20-as Stúdió című műsora, s a nemrégen vetítettfilm, az Extázis 7-től XO-ig. Passzívnak, cinikusnak tartják fiatalságunkat jó néhányan. Rosszul általánosítanak, akik ezt állítják. „Egy kalap alá” veszik az öntudatos, szorgalmas többséget a hangos külsőségekben tévelygő fiatalokkal. A tíz, tizenkét évvel ezelőtti mozgalmakat emlegetik példának, az idealizált múlt képével hasonlítják össze a mai valóságot. Egy másik vitaforrás: a nyugati diákmozgalmak. Meddő a vita teljesen, ha nem vesszük figyelembe a különböző társadalmi körülményeket ott és nálunk. Szintén a fiatalságról szóló vitatkozás egyik kiindulópontja: a beatzene iránti rajongás. Kovács András filmjében, az Extázis 7-től 10-ig című filmben volt egy ilyen megfogalmazás: a beatért azért rajonganak, mert nincs, amiért lelkesedjenek. Vitatkozni kell azokkal, akik a társadalommal hozzák összefüggésbe a beat hatását. Nem ilyen komoly a dolog, sőt! Gondoljunk arra az időre, mikor a twiszt volt a divat. Elmúlt, s a mostani beatzene is eltűnik. (Jelentkezik már lassan nálunk is az új irányzat, a soul vagyis lélekzene.) Ezekről, de még sok egyébről is szó volt a KISZ megyei bizottságának apparátusi értekezletén. Lapunkban később bővebben írunk egy egy témáról, amelyekről most éppen csak említést tettünk A fiatalsági örök vitatéma, és ez így van rendjén. Törődni kell a jövő generációjával, mégpedig nem fárasztó és eredménytelen vitákban. Vitatkozni csak úgy érdemes, ha hasznos is. Ehhez pedig nem általánosításra, sokkal inkább konkrét tapasztalatokra van szükség. És a fiatalságot megértő, türelmes, segítő gondoskodásra... — ju — Párbajellenes megmozdulások Győrött A századforduló táján hazánkban is sorra megalakultak azok a ligák, szövetségek, amelyek tervszerű propagandával és személyes példamutatással akarták a párbajozást megoldani. Győrött 1903- ban kezdte meg tevékenységét egy hasonló célkitűzésű egyesület, mely a város közgyűlése előtt ismertette javaslatait. A képviselőházhoz intézett felterjesztés részletesen taglalta a kor „rákfenéjének” eredetét, elfajulásának okait és fejtegetései során a következőket hangsúlyozta: „A párviadalnak ez a módja olyan társadalmi baj, sőt csapás, mely a sértett becsület megvédésének ürügye alatt, tisztességes családapákat, aggódó szülők reményeit és a munka fáradhatatlan bajnokait kényszeríti, könynyelmű és elbizakodott emberek öldöklő fegyvere elé”. Minthogy a városvezetőség és a mozgalom elindítói tisztában voltak azzal, hogy döntő eredményt csak abban az esetben lehet elérni, ha a törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a társadalom öszszefog ezekben a kérdésekben, a felirat konkrét indítványokat is tartalmazott: a pénzbüntetés, a bírságolás helyett súlyos börtönre kellene ítélni az ilyen elvetemült párbajhősöket, a kaszinóknak, társasköröknek pedig állást kellene foglalniuk olyan értelemben, hogy tagjaik nem vehetnek részt az efféle üzelmekben, nem fogadhatnak el kihívásokat és segédkezet sem nyújthatnak a párbajok lebonyolításához. De a törvényhatósági bizottság a probléma kényes pontjairól sem feledkezett meg, amikor az alábbiakat foglaltatta felterjesztésébe: „Hangsúlyozzuk különösen azt, hogy mindaddig, amíg a katonaságnál a sértett becsületet párbajjal kell helyreállítani, a polgárság bármely irányú intézkedése hiábavalónak látszik. Az általános védkötelezettség mai korszakában nincs jogosultsága annak a felfogásnak, hogy más a katonai és más a polgári becsület. Azon kérelemmel járulunk ezért a Magyar Királyi Kormányhoz, hogy a kifejtett nyomós érvek alapján, méltóztassék őfelségénél, mint a legfőbb Hadúrnál odahatni, hogy a párbaj a hadseregben legfelsőbb rendelettel eltiltassék!” A Győrből elindított kezdeményezésnek országszerte nagy visszhangja volt, és a mozgalomhoz csatlakozott városok, megyék együttes nyomására, a párbajt bűntettnek minősítette a módosított polgári büntető-törvénykönyv. A hadseregben azonban továbbra is dívott a párbajozás. IV. Károly 1917- ben ugyan kiadott ezzel kapcsolatosan egy tilalmi rendeletet, de a párbaj-őrület végleges kiirtására csak az ország felszabadulása után kerülhetett sor. L. A. Ajtóbaleset Ervin Hallatschek osztrák állampolgár a napokban személygépkocsijával Győrött járt. A Kossuth Lajos utca 30. számú ház előtt figyelmetlenül nyitotta ki kocsijának bal oldali ajtaját. A kerékpárján arra haladó Borsa Antal győri lakos az ajtónak nekihajtott és felbukott. A baleset miatt" kéztörést szenvedett Miről ír testvérlapunk, a nsme A Közép-dunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat kis mennyiségben — mintaszállítmányként — már tavaly küldött termékeiből Csehszlovákiának. A cseh építőipar jónak találta a magyar tégla minőségét. Mivel testvérországarnkban a téglagyárak nem tudják kielégíteni a keresletet, így az idén újabb megrendelések érkeztek a pápai központba. A B 30-as méretű export-téglák előállításával többek között megbízták a szombathelyi téglagyárat is, ahonnan megkezdték az első 500 ezer darabos széria folyamatos szállítását. Ebből a terméktípusból évente 6,7 millió darabos export kötelezettsége van a vállalatnak. Drezdai fotósok kiállítása Győrött A két város egyre bővülő és gazdagodó kulturális kapcsolatainak jelentős eseménye a „Győri nyár, 1969” keretében vasárnap megnyílt fotókiállítás a győri műcsarnokban. Erről beszélt megnyitójában Módos Dezsőné, a városi tanács elnökhelyettese is a drezdaiak képviseletében megjelent Heinz Hoffmann és Udo Pellmann, az érdeklődő nagyközönség és a Győri Fotóklub tagjai előtt. A két testvérklub egyidős, tavaly ünnepelték fennállásuk tizedik évfordulóját A Drezdai Fotoaktív 57. szeptemberben látja vendégül a győri művésztársakat. Az itt látott anyag — húsz fotós nyolcvanhat képe — arról tanúskodik, hogy drezdai barátaink a fotóművészet hagyományos útjait járják mind témaválasztásban, mind pedig technikai törekvéseikben, felkészülésükben. A színvonalas táj — és városképek, az utca emberének mindennapi életéből ellesett pillanatok kellemes benyomást keltenek a szemlélőben. Nem törekszenek technikai újdonságokra, a kidolgozás, vágás már jól bevált eszközeivel dolgoznak. Talán ez is az oka annak, hogy néhány kép saját lehetősége alatt marad: több van a fotós szemében — amit lencsevégre kapott —, mint amennyit a néző számára visszaadott, így aztán a kiállítás egész anyagából — a részletszépségek ellenére is — hiányzik egy-egy kép átütő ereje, az az élmény, amelyet — éppen a jó átlagos színvonal miatt — keresünk a nyolcvan-egynéhány kép között. Mindezzel együtt azonban a győri nyár idei rendezvénysorozatának érdekes színfoltja a drezdaiak tárlata, s reméljük, mihamarabb ismét üdvözölhetjük őket a műcsarnokban. A megnyitó előtti pillanatok. Felvételünkön Markó Ödön, Módos Dezsőné és Heinz Hoffmann, Udo Pellmann vendégek. Gyengébb minőségű... Lapunkban megírtuk, hogy a Jaffa narancsszörp minősége nem olyan jó, mint volt. Ez volt a vélemény a Győr— Vas megyei Élelmiszer- és Vegyiáru-nagykereskedelmi Vállalatnál is. (ők forgalmazzák megyénkben ezt a valaha oly kedvelt hűsítő italt). Ezért felküldötték Budapestre vizsgálatra a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézethez. Onnan most érkezett meg az eredmény, amelyet a vállalat azonnal közölt szerkesztőségünkkel. ,*A vizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy a vizsgált termék az MSZ 1830 sz. „Gyümölcsszörpök” tárgyú szabvány követelményeinek — értelemszerűen megfelel, a műszaki leírás feltételeit is kielégíti. A korábban forgalomba hozott Jaffa szörp azonban érzékszervi tulajdonságai következtében gyengébb minőségű. Rendeltetésszerű felhasználásra alkalmas.” Eddig a vizsgálati eredmény. Országszerte vitatkoznak arról, hogy miért nem isszuk a hazai gyártmányú üdítőitalokat és gyümölcsleveket. Sokat beszélnek arról is, hogy miért olyan kapós a Coca-Cola. A válasz egyszerű: mert a minősége mindig ugyanolyan jó. Nálunk nem is olyan régen hozták forgalomba a Jaffa narancsszörpöt, és egy ideig valóban nagyon jó volt. Hangsúlyozzuk, hogy volt. Ma már a vizsgálati eredmény szerint is „gyengébb minőségű”. Miért nem tudunk mi is mindig ugyanolyan jó minőséget gyártani? Nemcsak narancsszörpben. Mindenben... s. b. KISALFÖLD Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: LÓNYAI SÁNDOR. Kiadja: a Győr megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: UGROCZKY MIHÁLY, a vállalat igazgatója. Szerkesztőség: GYŐR, Tanácsköztársaság útja 3., I. emelet Telefon: 11—234. 11—503. Délutáni szerkesztés:5 órától: 12—271 Éjszakai szerkesztés: II—167. SOPRON, Előkapu 11., telefon: 22—66. Kiadó: Győr, Tanácsköztársaság útja 3., n. emelet. Telefon: 12—104. Hirdetésfelvétel: 13—189. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőnél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Győr-Sopron megyei Nyomda Vállalat, Győr, Árpád út 3*. Telefon: 12—026. 12—»29. INDEX: 2506». MA: 1989. július 22., kedd. Magdolna napja. A Nap kél 4.09, nyugszik 19.32 órakor. A Hold kél 12.31, nyugszik 22.33 órakor. ★ 100 ÉVE: 1869. július 22-én, nicaraguai birtokán nyomtalanul eltűnt, valószínűleg folyóba zuhant Haraszthy Ágoston Élete regénynek is beillik. Amerikai útján 1840-ben Wisconsinban várost alapított Széptáj néven, amely ma Sauk City néven virágzik. Házakat építtetett, üzleteket létesített, folyami gőzhajójáratokat, kompot indított, európai növényeket telepített. Átmenetileg hazajött, bácskai birtokát, itteni vagyonát pénzzé téve családjával végleg Amerikába települt. 1844-ben Pesten jelent meg kétkötetes Utazás Éjszak-Amerikában című könyve. 1849-ben Kaliforniába költözött. Ott ugyancsak Széptáj nevű várost alapított, ma a spanyol Buena Vista névvel létezik. A magyar szabadságharc két emigránsával bankot és aranyolvasztót létesített, beválasztották a törvényhozásba, és Kalifornia hivatalos szőlészeti biztosaként európai híres szőlőfajták sorát honosította meg, számos szőlőtermelési kézikönyvet adott ki, és elnyerte az „amerikai szőlőtermelés atyja” jelzőt. Kalandos természete innen is továbbcsábította. Vállalkozásait eladva Nicaraguát választotta lakhelyül, ahol nagy ültetvényt vásárolt, és feldolgozó üzemet hozott létre. Rövid idő múlva, 57 éves korában ott veszett nyoma. ★ Lakások. Nyolc éve, 1961- ben kezdődött Mosonmagyaróváron a takarékpénztári kölcsönnel segített lakásépítési akció. Azóta 850 lakás készült el. Birkózás a hőséggel Egyelőre a Győr-Sopron megyei I. számú Víz- és Csatornamű Vállalat került ki győztesen a meleggel vívott harcból. Győr ivóvíz-fogyasztása meghaladta a tavalyi 27 300 köbméteres napi csúcsot. A kánikula első rohamában 31 000 köbméteres vízfogyasztást jegyeztek fel a vállalatnál. A múlt héten átlagosan 28 000 köbméter vizet fogyasztottak naponta a megyeszékhely lakói. Őrsvezetőképző táborozásra mennek a győri járás úttörői augusztus 1-étől 10-éig a balatonszárszói táborba. Tíz napig száz úttörő tanulmányozza, mi az őrsvezetők feladata. EGY Y. Két szólista közreműködője lesz a szombati fertődi hangversenynek; egy énekes és egy baritonista — írtuk vasárnapi lapunkban. Csakhogy egy betű tévedéssel: Leibner János nem baritonon (középfekvésű férfihangon), hanem barytonon működik közre, ami húros hangszert jelent. Átjáró öt napig Ma hajnali 0 órától kezdve július 27-én 0 óráig öszszekötő vízi útként használhatják a vontatóhajók és sportcsónakok a Sió-csatornát. A Sió felduzzasztása 180 centiméter mélységre öt nap alatt mindössze öt centiméterrel apasztja a Balatont. Új szolgáltatással, parkettcsiszolással bővült a Győri Szolgáltató Ktsz tevékenysége. Lakossági érdekeket szolgál a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyárral kötött szerződése is, amely a Garbó anyagok feldolgozását gyorsítja meg. Várható időjárás ma estig, felhő átvonulások eső nélkül. Mérséklődő északnyugati szél. A nappali felmelegedés az évszaknak megfelelően alakul. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 26—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 23 fok volt. (MTI) ★ Ausztriában felhőátvonulások, nyugat felől helyenként kisebb záporokkal, északnyugati szél várható. ★ ♦ A DUNA vízállása Dunaremeténél 390 centiméter volt, Győrött 226 centiméter, apadó jellegű. ★ — Rábacsanakon az év első felében 56 000 forint társadalmi munkával segítette a lakosság a tanácsi beruházásokat. Egyebek között 535 000 forint költséggel készült artézi kút építésénél nyújtott hathatós segítséget a község lakossága. Bezárt a Báger Mivel fertőzött volt a víz, és évenként voltak halálos balesetek, bezárták a Bágerfürdőt. A mosonmagyaróváriak a Báger helyett a Duna, Lajta kijelölt szakaszain és a termálfürdőben hűsíthetik magukat. — Engedélyezte Győr Város Tanácsa V. B. a győri Új Élet Termelőszövetkezetnek, hogy Győrött mérlegjavító műhelyt létesítsen. Eddig ugyanis a lakosság és a termelőszövetkezetek, valamint a mezőgazdasági üzemek mérlegeinek javítását csak nagy nehézségek árán tudták elvégezni. — Egyed Község Tanácsa politechnikai kertet létesít az általános iskola mellett. A területet bekerítik, és ott adnak helyet a későbbiekben megépítendő politechnikai gyakorlóműhelynek is. „Műgyűjtő” címen a Képcsarnok Vállalat szerkesztésében negyedévenkint műkereskedelmi folyóirat jelenik meg az ősszel. A 100— 150 oldalas színes és feketefehér képekkel illusztrált lap a legfrissebb műtárgyakat mutatja be az olvasóknak, vásárlóknak. Minden számhoz öt darabból álló színes diasorozatot mellékelnek Változó felhőzet