Kisalföld, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-08 / 107. szám
2 KISALFÖLD il szakszervezetek XXII. kongresszusáról jelentjük Fock Jenő felszólalása a munkásosztály parlamentjének ülésszakán Péntek reggel 9 órakor a három napirendi pont együttes tárgyalásával folytatta munkáját a szakszervezetek XXII. kongresszusa. A tanácskozáson részt vett Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. Az elnöklő Szigetvári Mária, a Szombathelyi Pamutipari Vállalat előmunkásnője bejelentette, hogy a küldöttek között szétosztották azoknak az állásfoglalásoknak a tervezetét, amelyekben a kongresszus kinyilvánítja véleményét az indokínai népek és dolgozók függetlenségi harcának támogatásáról, a közel-keleti helyzetről, Európa békéjéről és biztonságáról, valamint a koreai nép és a koreai dolgozók harcának támogatásáról. Kérte, hogy a tervezeteket tanulmányozzák és az említett kérdésekben a kongresszus foglaljon állást. Ezután megadta a szót a pénteki vita első felszólalójának Czerván Mártonné dr.nak, a SZOT nőbizottsága elnökének. Czerván Mártonné dr. a nők helyzetéről szóló párt-, kormány-, SZOT-határozatok végrehajtásával foglalkozva elmondotta, hogy sok területen már figyelemre méltó eredményeket értek el. Fokozatosan kezd érvényre jutni az egyenlő munkáért egyelő bér elve. A vállalatok nagy erőfeszítéseket tesznek a gyermekintézmények fejlesztésére, sok helyen mentesítették az éjszakai műszak alól a kisgyermekes és nagycsaládos anyákat. A társadalom lelkiismerete tehát megmozdult, a biztató eredmények azonban még csupán kezdetiek. Lapunk kis terjedelme miatt ez alkalommal Fock elvtárs beszédének tartalmi ismertetését közöljük. Ezután FOCK JENŐ, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke következett felszólalásra. Fock Jenő elöljáróban tolmácsolta a kongresszus részvevőinek a kormány üdvözletét és jókívánságait. Utalt arra, hogy nemcsak kormányfői minőségben beszél, hiszen — s ez büszkeséggel tölti el — négy évtizede maga is tagja a szakszervezeti mozgalomnak, s másfél évtizeddel ezelőtt részt vett a felső szintű szakszervezeti vezetésben. Véleménye szerint mind a kongresszus határozati javaslata, mind a referátum helyesen tükrözte a szakszervezeteknek a múlt négy évben végzett munkáját s a következő években megoldandó feladatait. — Munkánk, fejlődésünk lényeges követelménye — mondotta —, hogy a párt és a kormány a szakszervezetekkel együtt, egyazon cél érdekében cselekedjen. A továbbiakban hangsúlyozta, a párt vezető szerepe ma jobban érvényesül, mint ezelőtt bármikor, mégpedig a többi között éppen azért, mert a kormánynak is, a szakszervezeteknek is meghatározott feladatkörük van, lehetőségük ahhoz, hogy önállóan gondolkodjanak és cselekedjenek. A párt érettnek tekinti a szakszervezeteket és a kormányt, s ezt a folyamatot tovább akarja erősíteni, de esetenként sem a kormány, sem a szakszervezetek nem élnek megfelelően hatáskörükkel. A gazdaságirányítás reformja jelentős változtatást követelt a szakszervezeti munkában — mondotta a Minisztertanács elnöke —, s hozzáfűzném: ha helyesen, okosan, jól akarunk továbbra is dolgozni, akkor mindanynyiunknak állandóan meg kell újhodnunk. Munkánknak állandóan korszerűnek kell lennie, mert lehetnek kérdések, amelyekre a két év előtti helyes válaszok ma dogmatikusnak, túlhaladottnak, ásatagnak bizonyulhatnak. Nemzetközi kérdésekre rátérve ugyancsak a mai korszaknak megfelelő módszerek jelentőségét emelte ki. Népünk boldogulásáért akarunk dolgozni — mondotta —, abban a tudatban, hogy munkánkért felelősséggel tartozunk a munkásmozgalom előtt is. Ez az elv a kormány tevékenységében úgy jut kifejezésre, hogy a legszorosabban a szocialista testvérországokkal működünk együtt. A szocialista országok közül mindenekelőtt a Varsói Szerződés tagállamaival, gazdaságilag elsősorban azokkal, amelyekkel öszszekapcsol bennünket a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Emellett igyekszünk előmozdítani a szocialista országok összességének egységét, tehát azokkal is együtt akarunk dolgozni, amelyek nem tagjai a Varsói Szerződésnek. — Őszinte barátai vagyunk a Szovjetuniónak. Nemcsak északokból, jól felfogott érdekeinkből adódóan, nemcsak azért, mert kereskedelmi forgalmunk nagy része a Szovjetunióval bonyolódik le, s mert határosak vagyunk e szocialista nagyhatalommal, hanem azért, mert a vérünkben, a szívünkben van a Szovjetunió iránti barátság érzése. (Nagy taps.) A normarendezésről is szólt Fock Jenő, arról, hogy (ez a szó mintha már eltűnt volna a közhasználatból) szükség van a normák rendezésére, mégpedig folyamatosan. újj technológiák meghonosításával az üzemekben a munka szervezettebbé válhat. A normákat tehát az újfajta szervezettséghez kell igazítani, de semmi esetre sem úgy, amint egy sor üzemben mostanában történt, hogy néhány ember összedugta a fejét, és nem tárgyalva se pártszervezettel, se szakszervezettel, egyszerűen átirkálták a normákat, „eszi, nem eszi, nem kap mást’’ alapon. Az ilyen módszer elítélendő, ez az eljárás a szakszervezet semmibevételét jelenti. A továbbiakban a munkaerő-mozgásról, a törzsgárdatagok nagyobb megbecsüléséről, a szocialista brigádmozgalomról beszélt, majd a káderpolitikáról szólt. Szociális kérdésekkel foglalkozva elmondta: ezen a területen gördülékenyebb a kormány és a szakszervezetek együttműködése. A feladatok között utalt arra, hogy már ez év végéig rendezni kellene azoknak a nyugdíjkorhatárt elérőknek a helyzetét, akik még jó egészségnek örvendenek, bírják a munkát. — Már a jövő évben be kellene vezetnünk olyan gyakorlatot — mondta Fock Jenő —, amely arra ösztönzi a korhatárt elérőket, hogy ne aláírjanak rögtön nyugdíjba menni. Változtatni lehetne a jelenlegi előíráson miszerint a nyugdíjösszeg felső határa az eredeti kereset 75 százaléka. Ezt fel kellene emelni 80—85 vagy 90 százalékra olyan formán hogy a nyugdíjkorhatár után munkában töltött további évek kétszeresen vagy háromszorosan számítsanak. Sok szó esett a kongreszszuson a nők körülményeinek javításáról. Természetesen gyökeresen a kormányzat akkor tudna javítani, ha az anyagi lehetőségek ezt jobban megengednék. A továbbiakban Fock Jenő arról szólt, hogy a negyedik ötéves tervben meghatározott 400 ezer lakás felépítésével kapcsolatban semmiféle alkunak, vitának helye nincs, mert csak ennek a vállalásnak a teljesítésével tudjuk majd a 15 éves lakásépítési programunkat is megvalósítani. — A kormánynak — hangsúlyozta Fock Jenő — az az álláspontja, hogy fokozni kell a reform hatékonyságát. Az adottságainknak mind jobban megfelelő struktúra kialakítása rendkívül fontos kérdése népgazdaságunknak. E tekintetben szintén szükség van arra, hogy a kormányzat konzultáljon és szót értsen a szakszervezeti vezetéssel. — Azt hiszem, lesz egy terület — mondotta —, ahol sokat vitatkozunk majd, ez pedig az árkérdés. Ligeti László elvtárs, a KPVDSZ főtitkára az egyik fogkrém árának emeléséről tett említést. Tudom, hogy az árak területén nincs minden rendben. Ugyanakkor szeretném, ha elhinnék, hogy a Statisztikai Hivatal nem szépíti az adatokat, amikor kimutatja, hogy az elmúlt 3 évben évente 1—2 százaléknál nagyobb mértékben soha sem emelkedett az árszínvonal Magyarországon. De van itt egy nagyobb kérdés is — folytatta. — A reform bevezetésekor állást foglaltunk abban, hogy a fogyasztói árakat is úgy kell alakítani, hogy azok megfeleljenek a ráfordított értéknek. Nem sokkal később rájöttünk, hogy ezt a feladatot csak nagyon lassan lehet végrehajtani. Oly módon, ahogyan erre a SZOT beszámolója is utalt. Ha az árintézkedés áremelést jelent a lakosságot érzékenyen érintő területeken, ha például a hús árának emelésére kerülne sor, akkor ezt ne csak árcsökkentéssel ellensúlyozzuk, főleg ne csak olyan árcsökkentéssel, amely a dolgozók sokkal szűkebb rétegét érinti, hanem egyben béremelésekkel a családi pótlék és a nyugdíj növelésével is ellensúlyozzuk. Tehát ahogy Gáspár elvtárs mondta, kompenzáljuk túl, adjunk többet, mint amennyit az áremelkedés formájában elveszünk. A kormánynak ilyen szempontból is meg kell gondolnia, hogy mikor, milyen mértékben és milyen területen hajt végre áremelést, rögtön hozzáfűzöm, hogy a kormány ebben az évben nem tervez semmiféle központi áremelést sem a húsét, sem másét, de valamikor hozzá kell kezdenünk ehhez. Előre jelzem, hogy ha ennek az ideje eljön, akkor a szakszervezetekkel alaposan megvitatjuk. Most csak azt kérem, hogy az értékarányos árakhoz való közelítés elvét, amit annak idején közösen alakítottunk ki, továbbra is valljuk magunkénak, és találjuk meg a megfelelő időt, amikor komolyabb lépést tehetünk ebben az irányban. Ugyancsak komoly vitákkal kell előkészítenünk annak a feladatnak a megoldását, amit itt a kongresszuson úgy fogalmaztak meg, hogy szükséges a helyesebb bérarányok kialakítása, és hogy évekre előre dolgozzuk ki, szabjuk meg a bérszínvonal, a bérarányok alakulását. Ez sem lesz könnyű feladat. Nagyon sok szempontot, érvet és ellenérvet kell figyelembe venni ahhoz, hogy jól megoldjuk. Ugyancsak szép, de nehéz feladat a munkaidő további csökkentése azokon a területeken, ahol ez még nem történt meg. Alig néhány hónap telt el azóta, hogy pártunk kongresszusa erre határozatot hozott, s kimondta, hogy olyan ütemben kell végrehajtani, ahogyan annak feltételeit meg tudjuk teremteni. Ezzel kapcsolatban mondom el, de sok más területen is megszívlelendő az a sokszoros tapasztalat, hogy semmi olyat ne tegyünk, amit később vissza kell vonnunk! Ne hozzunk olyan árvagy bérintézkedést, munkaidő-csökkentést vagy egyéb tetszetős és „tapsvihart” kiváltó rendelkezést, amit nincs erőnk végrehajtani! Tizennégy év óta mi ebben a szellemben dolgozunk, akkor teszünk népszerű intézkedéseket, amikor azok feltételei megértek, de olyasmibe nem vágunk bele, amit nem tudunk végigvinni. A mostani tanácskozást teljes joggal úgy foghatom fel, mint munkásosztályunk parlamentjének ülésszakát, és ahogyan a parlamentben a kormány odafigyel minden felszólalásra — s nemcsak a miniszterekhez szóló közvetlen interpellációkra, — ugyanúgy ígérhetem, hogy az itteni kongresszuson elhangzott valamennyi felszólalást a jegyzőkönyvek alapján átvizsgálunk. Mindazt, ami az itteni vitában a kormányzatra teendőket ró, a kormány munkaterveiben figyelembe vesszük. E kérdésekre a SZOT vezetőivel történő tanácskozásainkon viszsza fogunk térni. Befejezésül hangsúlyozta, hogy sikeres négy esztendő áll mögöttünk és lelkesítő, nagy feladatokat kell megoldani a következő esztendőkben. A kormány, a szakszervezetek, a dolgozók gondjait is ismerjük, megértjük, azok saját gondjaink is, amelyek megoldásáért továbbra is együtt kell munkálkodni. Fock Jenő nagy tapssal fogadott beszéde után külföldi testvérszakszervezet delegációjának vezetői kaptak szót. A testvérszakszervezetek küldötteinek felszólalása után befejeződött a kongreszszus negyedik munkanapja, s a tanácskozás szombaton folytatódik Gáspár Sándor válaszával. ★ A kongresszus részvevői a péntek délutáni tanácskozásom a békéért, a haladásért és a szocializmusért folytatott nemzetközi küzdelem támogatásának jegyében négy fontos állásfoglalást fogadtak el. A szakszervezetek XXII. kongresszusának állásfoglalása az indokínai népek és dolgozók függetlenségi harcának támogatásáról, a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusának állásfoglalása a közel-keleti helyzetről, a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusának állásfoglalása a koreai nép és a koreai dolgozók harcának támogatásáról, a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusának állásfoglalása Európa békéjéről és biztonságáról. (MTI) 1971. május 6., szombat Az NDK ünnepe Ma üli meg felszabadulásának 26. évfordulóját a Német Demokratikus Köztársaság. Ez az ünnep más megemlékezésekkel is egybeesik: 26 évvel ezelőtt ezekben a napokban kapta az utolsó csapásokat a német fasizmus. A Harmadik Birodalom összeomlott, de annak a győzelemnek, amelyet a szovjet hadsereg katonái és a szövetségesek a német fasizmus fölött arattak, egyik nagy történelmi eredménye, hogy a romokon létrejött a német munkás-paraszt állam. Az NDK egykor Németország szegényebb része, ma a világ tizedik legfejlettebb ipari országa. Egykor junkerek hitbizománya, ma virágzó, önálló állam. A felszabadított földön a nép lerázta magáról a földbirtokosok és a tőkések igáját, kialakította a szocialista társadalmi rendet. A német munkás-paraszt állam megalakulása fordulat Európa történetében. A negyed évszázad alatt nehéz utat járt meg ez az ország, de fejlődése immár tekintélyt keltő. Iparcikkei négy világrészben ismertek, s a lipcsei vásáron a legnagyobb világcégek is szívesen vesznek részt. Bizton támaszkodva arra a társadalmi-gazdasági alapra, amelyet megteremtett, az NDK a nemzetközi élet jelentős tényezője lett. Megjelent a világpolitika színterén, s nemcsak német földön, a múltba veszett birodalom határain belül, képviseli a haladást és a békét, hanem — a testvéri szocialista országokkal karöltve — a nemzetközi porondon is. A Német Demokratikus Köztársaság mind nagyobb tekintélyt szerez magának a nem szocialista világban is. Letűnt a Hallstein-doktrina kora. Ma már 29 állammal van Berlinnek diplomáciai kapcsolata, 34 másikkal tart fönn hivatalos kapcsolatot és csaknem 300 nemzetközi szervezet tagja. Annak, hogy még nem minden kormány ismeri el diplomáciaiig a Német Demokratikus Köztársaságot,, egyik fő oka a tőkés német állam, a Német Szövetségi Köztársaság magatartása. Bonn az álláspontját azzal indokolja, hogy a két német állam „nem külföld egymás számára”, tehát úgynevezett „belnémet” kapcsolatokat kell egymással teremteniük. Valójában ilyen kapcsolatok nincsenek, és nem is lehetnek, hiszen a változatlanul tőkés Német Szövetségi Köztársaság mellett van önálló és szuverén szocialista német állam is, a Német Demokratikus Köztársaság. Szükséges és kívánatos az NDK és az NSZK közötti jó viszony, de csak a szuverén országok közötti nemzetközi kapcsolatok normái alapján. Az NDK elismerése az európai kibontakozás egyik fő feltétele. Az NDK mind a belső építésben, mind nemzetközi helyzetét tekintve fölfelé ívelő úton halad. Biztosítékot nyújtanak erre eddigi sikerei, biztosítékot nyújt az internacionalista összefogás a testvéri szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval. E felszabadulási ünnep emlékezés és alkalom a jövőbe mutató gondolatok öszszefoglalására. Alkalom szívből jövő jókívánságaink kifejezésére. (RS) Brezsnyev fogadta Schumann francia külügyminisztert Moszkva Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Maurice Schumann francia külügyminiszterrel. Mint közölték, a megbeszélésen a szovjet—francia kapcsolatok fejlesztésének távlataival és néhány más kérdéssel foglalkoztak. A meleg, baráti légkörben folyt megbeszélésen Gromiko szovjet külügyminiszter is részt vett. A francia külügyminiszter pénteken befejezte a szovjet kormány meghívására Moszkvában tett négynapos hivatalos látogatását és a délutáni órákban repülőgépen visszautazott Párizsba. (TASZSZ, MTI) Május: a béke és szolidaritás hónapja (Folytatás az 1. oldalról) Fontos politikai fejleményeknek lehetünk tanúi a latin-amerikai térségben is. Chilében hatalomra jutott a szocializmus programjával fellépő népi egységmozgalom, Peruban és Bolíviában erősödött az antiimperialista politika bázisa. A külpolitika és a nemzetközi munkásmozgalom rendkívül fontos eseménye volt az SZKP nemrég megtartott 24. kongresszusa, amely olyan programot hirdetett meg, amelyből erőt meríthet a nemzetközi és a magyar békemozgalom is. Pethő Tibor ezután hangsúlyozta, hogy az idei béke- és szolidaritási hónapon a magyar békemozgalmat az a nemes gondolat vezérli, hogy kifejezésre juttassa népünk őszinte békevágyát, hatékonyan segítse a béke-világmozgalom akcióinak sikerre vitelét. Pethő Tibor a továbbiakban beszámolt arról, hogy tavaly ősszel Új-Delhiben a BVT elnöksége azzal a kéréssel fordult a Magyar Béketanács küldötteihez, hogy a soron következő közgyűlést Budapesten rendezzék meg. Békemozgalmunk örömmel vállalta el a házigazda szerepét. A BVT-nek már volt ülése fővárosunkban, 1953-ban, s a 18 évvel ezelőtti esemény abban különbözött a többitől, hogy jóval nagyobb hangsúlyt kapott az együttműködésre való törekvés. A mostani közgyűlés magasztos feladata lesz, hogy — figyelembe véve a világesemények fejlődését, a nemzetközi viszonyok sokrétűségét és bonyolultságát, dolgozzon ki hatásos módszereket az imperializmus háborús terveinek meghiúsítására. Arról is szólt a beszámoló, hogy első esetben fordul elő: az ENSZ két bizottsága, az apartheid és a dekolonizációs bizottság is képviselteti magát ilyen jellegű tanácskozáson. Elfogadta a közgyűlésre szóló meghívást az Afrikai Egységszervezet, s elküldi képviselőit a békéért és az igazságosságért harcoló új amerikai békekoalíció is, amely egyébként szervezője volt a napokban lezajlott és minden eddiginél nagyobb szabású washingtoni békemenetnek. Eljön Budapestre Martin Luther King utóda, Abernathy lelkész is. A közgyűlésen részt vevő mintegy 800 vendég egyharmada olyan szervezeteket képvisel majd, amelyek eddig nem támogatták a BVT munkáját, napjainkban azonban készek a BVT-vel közös akciók kidolgozására. A közgyűlés napjaiban országszerte több rendezvényre, békedemonstrációra kerül sor. A fővárosi Hanoi parkban találkoznak majd a közgyűlés fiatal résztvevői, a hazánkban tanuló vietnami diákok és a magyar fiatalok képviselői. A Hazafias Népfront budapesti bizottságának kezdeményezésére az európai országok fővárosaiban működő békemozgalmak küldötteinek találkozóján megvitatják, milyen együttes akciókat kezdeményezhetnek Európa metropolisai a kontinens biztonságáért. Befejezésül Pethő Tibor hangsúlyozta: " A béke és szolidaritási hónapot megnyitó országos békekonferenciáról azt üzenjük: „Fogjon össze a világon minden jóakaratú, békére vágyó ember, és megsokszorozott erővel, szilárd egységben küzdjön a békés, boldog jövőért, az imperializmus ellen, a haladásért és a békéért!” A beszámolókat követő eszmecserében felszólalt Romes Csandra is, aki a Békevilágtanács elismerését tolmácsolta a magyar békemozgalomnak és minden aktívájának az eddig kifejtett sokrétű, eredményes működéséért, s köszönettel szólt arról, hogy lehetővé tették: Budapest legyen a közgyűlés színhelye. Felszólalt Alekszandr Kornyejcsuk is Kim Tac Hug is. A konferencia dr. Hárs István elnöki zárszavával fejeződött be. (MTI)