Kisalföld, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-08 / 107. szám

2 KISALFÖLD il szakszervezetek XXII. kongresszusáról jelentjük Fock Jenő felszólalása a munkásosztály parlamentjének ülésszakán Péntek reggel 9 órakor a három napirendi pont együttes tárgyalásával folytatta munkáját a szakszervezetek XXII. kongresszusa. A tanácskozáson részt vett Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, Biszku Béla, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. Az elnöklő Szigetvári Mária, a Szombathelyi Pamutipari Vállalat előmunkásnője bejelentette, hogy a küldöttek között szétosztották azoknak az állásfoglalásoknak a tervezetét, ame­lyekben a kongresszus kinyilvánítja véleményét az indokínai népek és dolgozók függetlenségi harcának támogatásáról, a közel-keleti helyzetről, Európa békéjéről és biztonságáról, va­lamint a koreai nép és a koreai dolgozók harcának támogatá­sáról. Kérte, hogy a tervezeteket tanulmányozzák és az emlí­tett kérdésekben a kongresszus foglaljon állást. Ezután megadta a szót a pénteki vita első felszólaló­jának Czerván Mártonné dr.­nak, a SZOT nőbizottsága el­nökének. Czerván Mártonné dr. a nők helyzetéről szóló párt-, kormány-, SZOT-határoza­­tok végrehajtásával foglal­kozva elmondotta, hogy sok területen már figyelemre méltó eredményeket értek el.­ Fokozatosan kezd érvényre jutni az egyenlő munkáért egyelő bér elve. A vállalatok nagy erőfeszítéseket tesznek a gyermekintézmények fej­lesztésére, sok helyen men­tesítették az éjszakai műszak alól a kisgyermekes és nagy­­családos anyákat. A társada­lom lelkiismerete tehát meg­mozdult, a biztató eredmé­nyek azonban még csupán kezdetiek. Lapunk kis terjedelme miatt ez alkalommal Fock elv­társ beszédének tartalmi ismertetését közöljük. Ezután FOCK JENŐ, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnöke következett felszóla­lásra. Fock Jenő elöljáróban tol­mácsolta a kongresszus rész­vevőinek a kormány üdvöz­letét és jókívánságait. Utalt arra, hogy nemcsak kor­mányfői minőségben beszél, hiszen — s ez büszkeséggel tölti el — négy évtizede ma­ga is tagja a szakszervezeti mozgalomnak, s másfél év­tizeddel ezelőtt részt vett a felső szintű szakszervezeti vezetésben. Véleménye sze­rint mind a kongresszus ha­tározati javaslata, mind a re­ferátum helyesen tükrözte a szakszervezeteknek a múlt négy évben végzett munká­ját s a következő években megoldandó feladatait. — Munkánk, fejlődésünk lényeges követelménye — mondotta —, hogy a párt és a kormány a szakszerveze­tekkel együtt, egyazon cél ér­dekében cselekedjen. A to­vábbiakban hangsúlyozta, a párt vezető szerepe ma job­ban érvényesül, mint ezelőtt bármikor, mégpedig a többi között éppen azért, mert a kormánynak is, a szakszerve­zeteknek is meghatározott feladatkörük van, lehetőségük ahhoz, hogy önállóan gondol­kodjanak és cselekedjenek. A párt érettnek tekinti a szak­­szervezeteket és a kormányt, s ezt a folyamatot tovább akarja erősíteni, de eseten­ként sem a kormány, sem a szakszervezetek nem élnek megfelelően hatáskörükkel. A gazdaságirányítás re­formja jelentős változtatást követelt a szakszervezeti munkában — mondotta a Mi­nisztertanács elnöke —, s hozzáfűzném: ha helyesen, okosan, jól akarunk továbbra is dolgozni, akkor mindany­­nyiunknak állandóan meg kell újhodnunk. Munkánk­nak állandóan korszerűnek kell lennie, mert lehetnek kérdések, amelyekre a két év előtti helyes válaszok ma dogmatikusnak, túlhaladott­nak, ásatagnak bizonyulhat­nak. Nemzetközi kérdésekre rá­térve ugyancsak a mai kor­szaknak megfelelő módsze­rek jelentőségét emelte ki. Népünk boldogulásáért akarunk dolgozni — mondot­ta —, abban a tudatban, hogy munkánkért felelősség­gel tartozunk a munkásmoz­galom előtt is. Ez az elv a kormány tevékenységében úgy jut kifejezésre, hogy a legszorosabban a szocialista testvérországokkal műkö­dünk együtt. A szocialista or­szágok közül mindenekelőtt a Varsói Szerződés tagálla­maival, gazdaságilag elsősor­ban azokkal, amelyekkel ösz­­szekapcsol bennünket a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Emellett igyekszünk előmozdítani a szocialista or­szágok összességének egysé­gét, tehát azokkal is együtt akarunk dolgozni, amelyek nem tagjai a Varsói Szerző­désnek. — Őszinte barátai vagyunk a Szovjetuniónak. Nemcsak északokból, jól felfogott ér­dekeinkből adódóan, nemcsak azért, mert kereskedelmi for­galmunk nagy része a Szov­jetunióval bonyolódik le, s mert határosak vagyunk e szocialista nagyhatalommal, hanem azért, mert a vérünk­ben, a szívünkben van a Szovjetunió iránti barátság érzése. (Nagy taps.) A normarendezésről is szólt Fock Jenő, arról, hogy (ez a szó mintha már eltűnt volna a közhasználatból) szükség van a normák rendezésére, mégpedig folyamatosan. újj technológiák meghonosításá­val az üzemekben a munka szervezettebbé válhat. A nor­mákat tehát az újfajta szer­vezettséghez kell igazítani, de semmi esetre sem úgy, amint egy sor üzemben mostaná­ban történt, hogy néhány em­ber összedugta a fejét, és nem tárgyalva se pártszerve­zettel, se szakszervezettel, egyszerűen átirkálták a nor­mákat, „eszi, nem eszi, nem kap mást’’ alapon. Az ilyen módszer elítélendő, ez az el­járás a szakszervezet semmi­­bevételét jelenti. A továbbiakban a munka­erő-mozgásról, a törzsgárda­­tagok nagyobb megbecsülésé­ről, a szocialista brigádmoz­­galomról beszélt, majd a ká­derpolitikáról szólt. Szociális kérdésekkel fog­lalkozva elmondta: ezen a te­rületen gördülékenyebb a kormány és a szakszerveze­tek együttműködése. A fel­adatok­ között utalt arra, hogy már ez év végéig ren­dezni kellene azoknak a nyugdíjkorhatárt elérőknek a helyzetét, akik még jó egészségnek örvendenek, bír­ják a munkát. — Már a jövő évben be kellene vezetnünk olyan gya­korlatot — mondta Fock Je­nő —, amely arra ösztönzi a korhatárt elérőket, hogy ne aláírjanak rögtön nyugdíjba menni. Változtatni lehetne a jelenlegi előíráson miszerint a nyugdíjösszeg felső határa az eredeti kereset 75 száza­léka. Ezt fel kellene emelni 80—85 vagy 90 százalékra olyan formán hogy a nyug­díjkorhatár után munkában töltött további évek kétszere­sen vagy háromszorosan szá­mítsanak.­­ Sok szó esett a kongresz­­szuson a nők körülményei­nek javításáról. Természete­sen gyökeresen a kormány­zat akkor tudna javítani, ha az anyagi­­ lehetőségek ezt jobban megengednék. A továbbiakban Fock Jenő arról szólt, hogy a negyedik ötéves tervben meghatáro­zott 400 ezer lakás felépíté­sével kapcsolatban semmiféle alkunak, vitának helye nincs, mert csak ennek a vállalás­nak a teljesítésével tudjuk majd a 15 éves lakásépítési programunkat is megvalósí­tani. — A kormánynak — hangsú­lyozta Fock Jenő — az az ál­láspontja, hogy fokozni kell a reform hatékonyságát. Az adottságainknak mind job­ban megfelelő struktúra ki­alakítása rendkívül fontos kérdése népgazdaságunknak. E tekintetben szintén szükség van arra, hogy a kormány­zat konzultáljon és szót ért­sen a szakszervezeti vezetés­sel. — Azt hiszem, lesz egy te­rület — mondotta —, ahol sokat vitatkozunk majd, ez pedig az árkérdés. Ligeti László elvtárs, a KPVDSZ főtitkára az egyik fogkrém árának emeléséről tett emlí­tést. Tudom, hogy az árak területén nincs minden rend­ben. Ugyanakkor szeretném, ha elhinnék, hogy a Statiszti­kai Hivatal nem szépíti az adatokat, amikor kimutatja, hogy az elmúlt 3 évben éven­te 1—2 százaléknál nagyobb mértékben soha sem emelke­dett az árszínvonal Magyar­­országon. De van itt egy nagyobb kérdés is — folytatta. — A reform bevezetésekor állást foglaltunk abban, hogy a fo­­gyasztói árakat is úgy kell alakítani, hogy azok megfe­leljenek a ráfordított érték­nek. Nem sokkal később rá­jöttünk, hogy ezt a feladatot csak nagyon lassan lehet vég­rehajtani. Oly módon, aho­gyan erre a SZOT beszá­molója is utalt. Ha az árin­tézkedés áremelést jelent a lakosságot érzékenyen érintő területeken, ha például a hús árának emelésére kerülne sor, akkor ezt ne csak ár­­csökkentéssel ellensúlyozzuk, főleg ne csak olyan árcsök­kentéssel, amely a dolgozók sokkal szűkebb rétegét érin­ti, hanem egyben béremelé­sekkel a családi pótlék és a nyugdíj növelésével is ellen­súlyozzuk. Tehát ahogy Gás­pár elvtárs mondta, kompen­­záljuk túl, adjunk többet, mint amennyit az áremelke­dés formájában elveszünk. A kormánynak ilyen szempont­ból is meg kell gondolnia, hogy mikor, milyen mérték­­b­en és milyen területen hajt végre áremelést, rögtön hoz­záfűzöm, hogy a kormány ebben az évben nem tervez semmiféle központi áreme­lést sem a húsét, sem másét, de valamikor hozzá kell kez­denünk ehhez. Előre jelzem, hogy ha ennek az ideje el­jön, akkor a szakszerveze­tekkel alaposan megvitatjuk. Most csak azt kérem, hogy az értékarányos árakhoz való közelítés elvét, amit annak idején közösen alakítottunk ki, továbbra is valljuk ma­gunkénak, és találjuk meg a megfelelő időt, amikor ko­molyabb lépést tehetünk eb­ben az irányban. Ugyancsak komoly viták­kal kell előkészítenünk an­nak a feladatnak a megoldá­sát, amit itt a kongresszuson úgy fogalmaztak meg, hogy szükséges a helyesebb bér­arányok kialakítása, és hogy évekre előre dolgozzuk ki, szabjuk meg a bérszínvonal, a bérarányok alakulását. Ez sem lesz könnyű feladat. Na­gyon sok szempontot, érvet és ellenérvet kell figyelem­be venni ahhoz, hogy jól megoldjuk. Ugyancsak szép, de nehéz feladat a munkaidő további csökkentése azokon a terüle­teken, ahol ez még nem tör­tént meg. Alig néhány hó­nap telt el azóta, hogy pár­tunk kongresszusa erre ha­tározatot hozott, s kimondta, hogy olyan ütemben kell vég­rehajtani, ahogyan annak feltételeit meg tudjuk terem­teni.­­ Ezzel kapcsolatban mondom el, de sok más te­rületen is megszívlelendő az a sokszoros tapasztalat, hogy semmi olyat ne tegyünk, amit később vissza kell von­nunk! Ne hozzunk olyan ár­vagy bérintézkedést, munka­idő-csökkentést vagy egyéb tetszetős és „tapsvihart” ki­váltó rendelkezést, amit nincs erőnk végrehajtani! Tizennégy év óta mi ebben a szellemben dolgozunk, ak­kor teszünk népszerű intéz­kedéseket, amikor azok felté­telei megértek, de olyasmibe nem vágunk bele, amit nem tudunk végigvinni. A mostani tanácskozást tel­jes joggal úgy foghatom fel, mint munkásosztályunk par­lamentjének ülésszakát, és ahogyan a parlamentben a kormány odafigyel minden felszólalásra — s nemcsak a­ miniszterekhez szóló közvet­len interpellációkra, — ugyanúgy ígérhetem, hogy az itteni kongresszuson el­hangzott valamennyi felszó­lalást a jegyzőkönyvek alap­ján átvizsgálunk. Mindazt, ami az itteni vitában a kor­mányzatra teendőket ró, a kormány munkaterveiben fi­gyelembe vesszük. E kérdé­sekre a SZOT vezetőivel tör­ténő tanácskozásainkon visz­­sza fogunk térni. Befejezésül hangsúlyozta, hogy sikeres négy esztendő áll mögöttünk és lelkesítő, nagy feladatokat kell megol­dani a következő esztendők­ben. A kormány, a szakszer­vezetek, a dolgozók gondjait is ismerjük, megértjük, azok saját gondjaink is, amelyek megoldásáért továbbra is együtt kell munkálkodni. Fock Jenő nagy tapssal fo­gadott beszéde után külföldi testvérszakszervezet delegá­ciójának vezetői kaptak szót. A testvér­szakszervezetek küldötteinek felszólalása után befejeződött a kongresz­­szus negyedik munkanapja, s a tanácskozás szombaton folytatódik Gáspár Sándor válaszával. ★ A kongresszus részvevői a péntek délutáni tanácskozá­som a békéért, a haladásért és a szocializmusért folytatott nemzetközi küzdelem támo­gatásának jegyében négy fon­tos állásfoglalást fogadtak el. A szakszervezetek XXII. kongresszusának állásfogla­lása az indokínai népek és dolgozók függetlenségi har­cának támogatásáról, a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusának állás­­foglalása a közel-keleti hely­zetről, a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusának állás­­foglalása a koreai nép és a koreai dolgozók harcának tá­mogatásáról, a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusának állás­foglalása Európa békéjéről és biztonságáról. (MTI) 1971. május 6., szombat Az NDK ünnepe Ma üli meg felszabadulásá­nak 26. évfordulóját a Né­met Demokratikus Köztár­saság. Ez az ünnep más megemlékezésekkel is egybe­esik: 26 évvel ezelőtt ezek­ben a napokban kapta az utolsó csapásokat a német fasizmus. A Harmadik Biro­dalom összeomlott, de annak a győzelemnek, amelyet a szovjet hadsereg katonái és a szövetségesek a német fasiz­mus fölött arattak, egyik nagy történelmi eredménye, hogy a romokon létrejött a német munkás-paraszt állam. Az NDK egykor Németor­szág szegényebb része, ma a világ tizedik legfejlettebb ipari országa. Egykor junke­rek hitbizománya, ma virág­zó, önálló állam. A felsza­badított földön a nép lerázta magáról a földbirtokosok és a tőkések igáját, kialakította a szocialista társadalmi ren­det. A német munkás-paraszt állam megalakulása fordu­lat Európa történetében. A negyed évszázad alatt nehéz utat járt meg ez az or­szág, de fejlődése immár te­kintélyt keltő. Iparcikkei négy világrészben ismertek, s a lipcsei vásáron a legna­gyobb világcégek is szívesen vesznek részt. Bizton támasz­kodva arra a társadalmi-gaz­dasági alapra, amelyet meg­teremtett, az NDK a nemzet­közi élet jelentős tényezője lett. Megjelent a világpoliti­ka színterén, s nemcsak né­met földön, a múltba veszett birodalom határain belül, képviseli a haladást és a bé­két, hanem — a testvéri szo­cialista országokkal karöltve — a nemzetközi porondon is. A Német Demokratikus Köztársaság mind nagyobb tekintélyt szerez magának a nem szocialista világban is. Letűnt a Hallstein-doktrina kora. Ma már 29 állammal van Berlinnek diplomáciai kap­csolata, 34 másikkal tart fönn hivatalos kapcsolatot és csaknem 300 nemzetközi szervezet tagja. Annak, hogy még nem min­den kormány ismeri el diplo­máciaiig a Német Demok­ratikus Köztársaságot,, egyik fő oka a tőkés német állam, a Német Szövetségi Köztár­saság magatartása. Bonn az álláspontját azzal indokolja, hogy a két német állam „nem külföld egymás számá­ra”, tehát úgynevezett „bel­­német” kapcsolatokat kell egymással teremteniük. Való­jában ilyen kapcsolatok nin­csenek, és nem is lehetnek, hiszen a változatlanul tőkés Német Szövetségi Köztársa­ság mellett van önálló és szuverén szocialista német állam is, a Német Demokra­tikus Köztársaság. Szükséges és kívánatos az NDK és az NSZK közötti jó viszony, de csak a szuverén országok kö­zötti nemzetközi kapcsolatok normái alapján. Az NDK el­ismerése az európai kibon­takozás egyik fő feltétele. Az NDK mind a belső épí­tésben, mind nemzetközi helyzetét tekintve fölfelé ívelő úton halad. Biztosítékot nyújtanak erre eddigi sikerei, biztosítékot nyújt az internacionalista összefogás a testvéri szocia­lista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval. E felszabadulási ünnep emlékezés és alkalom a jö­vőbe mutató gondolatok ösz­­szefoglalására. Alkalom szív­ből jövő jókívánságaink kife­jezésére. (RS) Brezsnyev fogadta Schumann francia külügyminisztert Moszkva Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára pénteken meg­beszélést folytatott a hivata­los látogatáson Moszkvában tartózkodó Maurice Schu­mann francia külügyminisz­terrel. Mint közölték, a megbe­szélésen a szovjet—francia kapcsolatok fejlesztésének távlataival és néhány más kérdéssel foglalkoztak. A me­leg, baráti légkörben folyt megbeszélésen Gromiko szov­jet külügyminiszter is részt vett. A francia külügyminiszter pénteken befejezte a szovjet kormány meghívására Moszkvában tett négynapos hivatalos látogatását és a dél­utáni órákban repülőgépen visszautazott Párizsba. (TASZSZ, MTI) Május: a béke és szolidaritás hónapja (Folytatás az 1. oldalról) Fontos politikai fejlemé­nyeknek lehetünk tanúi a la­tin-amerikai térségben is. Chilében hatalomra jutott a szocializmus programjával fellépő népi egységmozgalom, Peruban és Bolíviában erő­södött az antiimperialista po­litika bázisa. A külpolitika és a nemzetközi munkásmozga­lom rendkívül fontos esemé­nye volt az SZKP nemrég megtartott 24. kongresszusa, amely olyan programot hir­detett meg, amelyből erőt meríthet a nemzetközi és a magyar békemozgalom is. Pethő Tibor ezután hang­súlyozta, hogy az­ idei béke- és szolidaritási hónapon a magyar békemozgalmat az a nemes gondolat vezérli, hogy kifejezésre juttassa népünk őszinte békevágyát, hatéko­nyan segítse a béke-világ­­mozgalom akcióinak sikerre vitelét. Pethő Tibor a továbbiakban beszámolt arról, hogy tavaly ősszel Új-Delhiben a BVT el­nöksége azzal a kéréssel for­dult a Magyar Béketanács küldötteihez, hogy a soron következő közgyűlést Buda­pesten rendezzék meg. Béke­­mozgalmunk örömmel vállal­ta el a házigazda szerepét. A BVT-nek már volt ülése fő­városunkban, 1953-ban, s a 18 évvel ezelőtti esemény abban különbözött a többitől, hogy jóval nagyobb hangsúlyt ka­pott az együttműködésre való törekvés. A mostani közgyűlés ma­gasztos feladata lesz, hogy — figyelembe véve a világese­mények fejlődését, a nemzet­közi viszonyok sokrétűségét és bonyolultságát, dolgozzon ki hatásos módszereket az imperializmus háborús ter­veinek meghiúsítására. Arról is szólt a beszámoló, hogy első esetben fordul elő: az ENSZ két bizottsága, az apartheid és a dekolonizációs bizottság is képviselteti ma­gát ilyen jellegű tanácskozá­son. Elfogadta a közgyűlésre szóló meghívást az Afrikai Egységszervezet, s elküldi képviselőit a békéért és az igazságosságért harcoló új amerikai békekoalíció is, amely egyébként szervezője volt a napokban lezajlott és minden eddiginél nagyobb szabású washingtoni béke­menetnek. Eljön Budapestre Martin Luther King utóda, Abernathy lelkész is. A közgyűlésen részt vevő mintegy 800 vendég egyhar­­mada olyan szervezeteket képvisel majd, amelyek ed­dig nem támogatták a BVT munkáját, napjainkban azon­ban készek a BVT-vel közös akciók kidolgozására. A közgyűlés napjaiban or­szágszerte több rendezvényre, békedemonstrációra kerül sor. A fővárosi Hanoi park­ban találkoznak majd a köz­gyűlés fiatal résztvevői, a hazánkban tanuló vietnami diákok és a magyar fiatalok képviselői. A Hazafias Népfront budapesti bizottsá­gának kezdeményezésére az európai or­szágok fővárosai­ban működő békemozgalmak küldötteinek találkozóján megvitatják, milyen együttes akciókat kezdeményezhetnek Európa metropolisai a kon­tinens biztonságáért. Befejezésül Pethő Tibor hangsúlyozta: " A béke és szolidaritási hónapot megnyitó országos békekonferenciáról azt üzen­jük: „Fogjon össze a világon minden jóakaratú, békére vá­gyó ember, és megsokszoro­zott erővel, szilárd egységben küzdjön a békés, boldog jö­vőért, az imperializmus ellen, a haladásért és a békéért!” A beszámolókat követő eszmecserében felszólalt Ro­mes Csandra is, aki a Béke­világtanács elismerését tol­mácsolta a magyar békemoz­galomnak és minden aktí­vájának az eddig kifejtett sokrétű, eredményes műkö­déséért, s köszönettel szólt arról, hogy lehetővé tették: Budapest legyen a közgyűlés színhelye. Felszólalt Alek­­szandr Kornyejcsuk is Kim Tac Hug is. A konferencia dr. Hárs István elnöki zárszavával fe­jeződött be. (MTI)

Next