Kisalföld, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-04 / 103. szám

1971. május 1., kedd Egyetértés - MÉV DÚC 1:1 (1:1) Nyers elé került, aki kitűnően ívelt Pálos fejére. A középcsa­tár látványos gólt fejelt a hos­­­szú sarokba. l:1. Két perc múlva Gyömörei lő­hetett volna gólt, de a labda a jobb oldali léc mellett jutott az alapvonalon túlra. A 31. percben Németh átadását Máté ballal éle­sen kapura lőtte, és Varga a léc alól tornászta szögletre a labdát. Később Lénárt lövése surrant el a jobb kapufa mellett. A 38. percben meghűlt a nézőik erei­ben a vér. Máté pepecselés után gyengén adott haza, és Tóth László csak az utolsó pillanat­ban tudott hárítani úgy, hogy az oldalvonalon kívülre rúgta a labdát. A SZÜNETBEN Kovács edző azt l­érte fiaitól, hogy a túlzottan sok emelgetés helyett a földön szőljék táma­dásaikat. A 46. percben Weimper le­tal­palta Mátét. Az 52. percben Né­meth—Tóth összjáték után We­ber beadását Pálos nem érte el. A 62. percben Németh elé pat­tant a labda, aki egyből kapu elé emelte, de ebből se lett ered­mény. A 63. percben Lénárt he­lyére Egyed állt be, Királyhegyit pedig Karába váltotta fel. A 68. percben Németh került óriási gólhelyzetbe, de lövés helyett a leadást választotta. A hajrában a MÁVDAC nyomása tovább tartott, de az eredmény már nem változott. Sokat kezdeményezett a MÁVDAC, de támadásaiban nem volt átütő erő. A jól tö­mörülő Egyetértés-védelem könnyűszerrel hárította eze­ket a támadásokat. Szávó játékvezető „szétfütyülte” a mérkőzést. Számára még túl nehéz feladat NB I B-s mér­kőzés vezetése. — tér — Győr, 4060 néző, vezette: Szávó. EGYETÉRTÉS: Varga — Galambos,. Józsa, Komáromi, Ulmann, Szántai, Géber, Halápi, Sik­lósi, Weimper, Ki­rályhegyi (Karába). Edző: Rákóczi László. MAVDAC: Tóth L. — Nyers, Ko­vács, Nagy, Németh, Máté, Wéber, Tóth S., Pálos, Lénárt (Egyed), Gyömörei. Edző: Kovács Imre. Két, hazai szöglet vezette be a mér­kőzést. Varga mind­kettőnél a helyén volt. A 8. percben szögletet harcolt ki a MAVDAC. Gyö­mörei beívelt labdá­ját Varga hárította. NEGYEDÓRA MÉRLEGE: kezdet­leges, csapkodó já­ték, különösebb el­képzelés, tervszerű­ség nélkül. A 15. percben ve­zetést szerzett az Egyetértés. Weim­per vezette a táma­dást. Kicselezte Nyerset, aztán a se­gíteni akaró Kovács elcsúszott. Tóth ki­indult a kapujából, és a lövést ahelyett, hogy szögletre ütöt­te volna, a játéktér közepe felé ütötte, ahol Siklósi levette a labdát, és belső­vel a jobb sarokba emelte. 1:0. A 20. percben négy szögletet ívelt egymás után Gyömörei a ven­dégek kapuja elé. (13 szögletet ért el a MAVDAC csapata a mérkőzésen.) A 26. percben egyenlített a MAVDAC. Gyömörei éles be­adását Varga kiütötte. A labda­ felvételünk a MÁVDAC—Egyetértés mérkőzés második félidejé­ben készült. A rossz felfogásban játszó hazai támadók a szünet után a vendégek kapusát „naggyá” tették. A kapura guruló labdá­kat a fővárosiak kapu­védő­je könnyen hárította. Képünkön Varga játszi könnyedséggel veszi birtokba a labdát, a kék-fehérek csatára messze lemaradt az akcióról. (Sieber Sándor felv.) NB I/B.: Eger az NB I. közelébe jutott PÉCSI BÁNYÁSZ—ÓZD 0:0 OROSZLÁNY—BÉKÉSCSABA 1:1 (1:1) FOSPED SZÁLLÍTÓK—­­ BP. SPARTACUS 2:1 (0:0) ZTE—KECSKEMÉT 1:0 (1:0) VÁRPALOTA—GANZ-MÁVAG 1:0 (1:0) DEBRECENI VSC—BKV ELŐRE 5:1 (1:0) EGER—SZOLNOK 2:0 (1:0) BVSC—SZFV. MÁV ELŐRE 3:­0 (0:0) A BAJNOKI SORREND: 1. VM Egyetértés 26 35:10 48 2. Eger 26 35:16 40 3. Oroszlány 26 35:20 37 4. Kecskemét 26 28:22 36 5. Békéscsaba 26 32:28 34 6. MAVDAC 26 22:19 34 7. ZTE 26 31:25 33 8. Pécsi Bányász 26 23:35 32 9. Debrecen 26 31:24 31 10. Bp. Spartacus 26 23:27 30 11. Ganz-MÁVAG 26 30:35 29 12. F. Szállítók 26 21:32 29 13. Szolnok 26 27:31 27 14. BVSC 26 37:42 26 15. Várpalota 26 27:25 25 16. Ózd­­ 26 26:36 25 17. Szív. MÁV Előre 26 20:30 23 18. BKV Előre 26 14:31 19 Tipizálás miatt megvételre kínáljuk kifogástalan állapotban — 1971. márciusban műszakilag vizsgázott — 4 db Csepel D - 350-es tehergépkocsinkat pótkocsival Ügyintéző: Pölöskei Géza. Telefon: Répcelak 3. — Ár: Megegyezés szerint. Rába menti Állami Gazdaság, Répcelak A Győri MAHART Kirendeltség dokkmunkásokat keres felvételre . Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezés: Győr, Móricz Zsigmond rakpart 3. VIZSGÁZOTT kazánfűtőt, gépkocsi­rakodókat és férfi segéd­munkásokat AZONNAL FELVESZÜNK. Fizetés megegyezés szerint. Faforgács-feldolgozó Vállalat, Sopron, Bánfalvi út 27. NB II. Nincs változás az élcsoportban Dorog—Almásfüzitő 3:0 (2:0). — Szekszárd—Bakony VTC 2:0 (1:0). — Fűzfő—P. Textiles 1:0 (0:0). — Savaria Cipőgyár—Pécsi BTC 6:0 (4:0). — Pécsi Ércbányász—Tán­csics SE 2:0 (1:0). — K. Rákóczi —Máza-Szászvár 5:3 (3:1). — Ajka —Z. Dózsa 3:1 (1:1). A TÁBLÁZAT: 1. Dorog 2. P. Ércbányász 3. Szekszárd 4. Gy. Dózsa 5. Savaria 6. Bauxitbányász 7. Bakony UTC 8. Z. Dózsa 9. Ajka Táncsics SE 11. P. Textiles 12. Almásfüzitő 13. Fűzfő 14. PETC 15. M.­Szászvár 16. K. Rákóczi 22 47:14 32 22 47:20 30 22 28:12 30 22 37:22 28 22 50:32 24 22 38:36 24 22 28:24 23 22 34:35 22 22 23:26 22 22 23:26 22 22 19:25 22 22 23:37 19 22 18:34 17 22 26:41 14 22 15:44 12 22 19:47 11 Fájdalommal tudatjuk hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, id. Fehér Jenő (fodrász) életének 66. évében, má­jus 2-án elhunyt. Teme­tése május 5-én délután negyed 4 órakor lesz a révfalui temetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Szalay Kálmánná 78. évében elhunyt. Temetése május 5-én délután háromnegyed 5 órakor lesz az újvárosi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család KISALFÖLD MA: Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Rába ETO - Lipcsei Lokomotív Ma délután 4 órakor nem­zetközi mérkőzés lesz Győ­rött a Rába ETO sporttele­pén. A zöld-fehér csapat a Lipcsei Lokomotív együttesét látja vendégül. A lipcsei csa­pat kitűnő játékerejű, a győ­ri zöld-fehérek pedig Szom­bathely elleni rangadóra való felkészülés nagyszerű állo­másának tekintik ezt a mér­kőzést. Soproni VSE — Nyergesújfalu 1:0 (0:0) Sopron, 400 néző. Játékvezető: Gősi. Az SVSE összeállítása: Balms — Göndöcs, Borsos, Horváth F. — Mersich, Horváth T. — Csu­thy, Lipót, Princes, Ábrahám, Braunmüller. Edző: Kummer Ernő. Soproni tám­ad­ások vezették be a találkozót. A 6. percben Lápot lövése szállt mellé. A két 16-os között hullámzott a játék. Mind­két oldalon sok volt a hibás le­adás. A 13. percben a vendégek veszettek szép, korszerű támadást, Babos védett, a vasutasok a belső támadásszövést erőltették és nem bírtak a jól tömörülő Viscosa-védelem­­mel. A 23. perc­ben az előrehúzó­dó Gö­ndöcs elő-, szögletre mentett a kapus. Igen lelkesen küzdött Nyergesúj­fa­lu. Helyenként jó volt az iram. A 36. percben veszélyes Viscosa-t­áma­­dás hozta zavarba a soproni vé­dőket. Erős soproni nyomás ne­hezedett az utolsó percekben a vendégek kapujára, szögleteket értek el a Jiva-fehérel-, a gól-­ evéssel adósak maradtak. Fordulás után a második fél­időt, nyergesú­j­falui szöglet ve­zette be. Az 59. percben Csuthy elé messzire kifutva hárított a kapus. Az SVSE kezdeménye­zett többet, a vendégek elszán­tain védekeztek. A 60. percben Ábrahám fejesét védte a kapus. A 63. percben szabadrúgáshoz jutott az SVSE a 16-os sarkáról. Borsos jól pörgetett labdáját a vendégek kapusa kiejtette, a lab­da Abrahám elé került, aki köz­vetlen közelről nem hibázott. (1­0.) A 60. percben Braunmülle­r helyére Szabados állít be. Nye­r­­gesújfalu n­em adta fel a har­cot. Babos védte, a­ jobbszélső feles lövését. A vasutasok válto­zatlanul támadásban maradtak. Borsos teremtett veszélyes hely­zetet a vendégek kapuja előtt. Szögletek jelezték a soproniak fölényét, közben a Viscosa gyors lefutásokkal veszélyeztetett. Az utolsó percek mezőnyjátékkal teltek el. Váratlanul nehéz ellenfélnek bizonyult a már kiesésre ítélt Nyergesújfalu a Soproni VSE számára. A vasutasok lényege­sen többet támadtak, csatárso­ruk azonban gyámoltalanul lagymatag volt és végül csa egy szerencsés góllal, keserve­sen sikerült győzniük. Nyer­gesújfalut lelkesedése dicséri. A játékosok teljesítményéről kevés jót lehet írni —, legfel­jebb Göndöcs és Babos emel­hetők ki — külön említést ér­demel Gősi játékvezető kitűnő működése. .. Jól védő kapus , egy pont! Pusztavámi-Mór — Fertőd 1:1 (0:0) Fertőd, 600 néző. Vezette: Hé­­der. FERTŐD: Kertész II. -- Fejes, Szováti, Bors — Fekete, Szeidl — Farkas, Túri, Ankh­elyi, Locs­­mándi, Bak (Csőre). Edző: Szé­­kely Gábor. A második percben Túri jól indította Ankhelyit, aki a jobb szélen elhúzott, és beadása az őrizetlenül hagyott Balihoz szállt, de ő kisodródott, és rossz szög­ből leadott lövését Tarró, köny­­nyedén hárította. Ezután húsz percen át eseménytelen hazai fölénnyel eléggé kényelmessé vált a játék. A 27. percben Far­kas veszélyes lövése alig csú­szott el a jobb kapufa mellett. A 28. percben Túri húsz méterről küldött nagyerejű lövése szintén mellé szállt. A 43. percben Túri szabadrúgását Ankhelyi rövid, gyertyafejessel önmaga elé tette, és ismét fejjel továbbított közel­ről kapura, de Tarró reflexszel védett. Az első félidőben a hazaiak kapuja nem is került komoly veszélybe. Az 51. percben Bak helyett Cső­re állt be, majd ezt követően az 57. percben Egri átjátszotta a hazai védelmet, Ruzsács elé tá­lalt, aki közelről lőtt kapura, és Kertész már csak a hálóba tudta segíteni a labdát. 1:0. A kapott gól felpaprikázta a ha­zaiakat, és egymás után vezették támadásaikat. A 66. percben Cső­re labdáját Ankh­elyi Locsmántyi­­h­oz továbbította, aki a kifutó ka­pus előtt Ankhelyinek adta visz­­sza, és ő biztosan gurított az üres kapuba. 1:1. A 70. percben Fejes szabadrúgá­sát Szeidl fejelte kapu fölé. A 62. percben Farkas nagy erejű lövését Tarró nagy bravúrral nyomta kapu fölé. A 73. percben Csőre—Locsmándi—Ankhelyi volt a labda útja, de Ankhelyi jól irányzott fejesét ismét jó érzék­kel hárította szögletre a vendé­gek kapusa. A 84. percben Far­kas alapvonalról belőtt labdáját Szeidl fejelte kapura, most a kapus helyett Kádasban akadt el a labda. A sorozatos fertődi támadások után a 98. percben a fellazult hazai védelem elen­gedte Kenyerest, de Kertész a helyén volt és mentett. Az eseményben szegény és iramban gyenge első félidő után mozgalmas és élvezetes második félidőt hozott ez a találkozó. A vendégcsapat az értékes pontot kizárólag a jól védő kapusának köszön­heti. Jóki, Bors, Szeidl, Túri, illetve Tarró (a mezőny leg­jobbja), Kádas és Kenyeres. Szántó Jenő Fémzárolt lucerna vetőmag, horganyzott lemez 0,5 mm-es, 0,75 mm-es, 1,5 mm-es, 2000x1000-es méretben KAPHATÓ: MEZŐGAZDASÁGI BOLT, Sopron, Eötvös u. 3., telefon: 11.631. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérünk, Burányi Gyula elhunyt. Temetése május 5-én délután 4 órakor lesz a börcsi temetőben. A gyászoló család Keserves döntetlen Siófok - MOTIM TE 2:2 (1:0) Mosonmagyaróvár, 1000 néző, vezette: Bakon. SIÓFOK: Kálmán, Szilágyi, Fe­hér, Farkas, Pintér, Medgyes, Székely, Drót, Verdei, Horváth, Takács. MOTIM: Horváth, Vaskovits, Vári (Bárkányi), Streit, Turán, Koltai, Köpcsényi, Buti, Mészá­ros I. (Mészáros H.), Schlitt, Csiszér. Igen jó iramban kezdődött a mérkőzés. A 2. percben Köpcsé­nyi elől a kapus tisztázott. Egy perc múlva Kálmán kifutott a kapuból, de Buti nem tudta ki­használni a lehetőséget. Az 5­. percben Koltai lőtt mellé, majd Schlitt lövése ment kapu mellé. Támadott a MOTIM, a 11. perc­ben Vaskovits futott fel, beadását Kálmán hárít­ott­a. A 10. percben Csiszér rúgott eredménytelen szögletet, majd a 16. percben Mészáros I. éles lövését védte Kálmán. Állandó hazai támadá­sok után a 20. percben váratlan vezetéshez jutott a Siófok: Vári felszabadító fejese rövid volt, Horváth rácsapott, kapura hú­zott, s a kifutó Horváth fölött a hálóba vágta a labdát. 1:0. A váratlan gól felhozta a vendé­­geket, a hazaiak meg egyre ide­gesebben játszottak. A 34. perc­ben egyenlítési alkalmat szabásza­tot­t el Csiszér, bejátszotta ma­gát a kapu elibe, de lövés he­lyett cselezett, s a vége az lett, hogy szerelték. A SZÜNET UTÁN Vári köny­­nyelműen szögletet vétett, majd Köpcsényi futott, le, de Kálmán most is védett. Az 50. percben Köpcsényi lövése jutott fölé. Két­ perc múlva Buti ugrott ki, lövé­sét a kapus szögletre ütötte. Az 57. percben hazai támadás után Farkas kezét érte a la­bda a 16- oson belül, a játékvezető azon­ban nem látott szándékosságot, s nem ítélt büntetőt. Két perc múl­va Csiszér futott el, jó beadását Koltai élesen fejelte kap­unra, de Kálmán most is reme­kül védett. A hazaiaknál az edző indokolat­lanul lecserélte Mészáros I-et, aki addig a csatársor lendítő­je volt. Elkeseredetten támadott a MOTIM, két eredménytelen szög­let jelezte fölényüket. A 63. percben egyenlített a MOTIM: Köpcsényi kapura húzott, máig a 11-es ponton járt, amikor a vé­dőik felvágták: 11-es, Schlitt gyorsan a hálóba vágta, de a já­tékvezető nem adott még jelt a büntető elvégzéséire, s emiatt új­ból rúgtatta. Schlitt most is biz­tosan lőtte a hálóba a labdát. 1:1. Három perc múlva újra hideg­­zóna ny­erte a hazaiakat: a­z elő­re húzódott védők között a les­­gyanús helyzetben lévő Horváth kiugrott, és a kifutó Horváth mellett a hálóba lőtte a labdát 2:1. A gól előtti lest Szabó partjel­zőnek jeleznie kellett volna! A hazaiak elkeseredetten támadtak a 75. percben Mészáros EL ugrott ki, de mellé lőtt. A 78. .percben a Vári helyére hátrahúzódó Kol­tai igen nagy hibát vétett. Hor­váth­ elől csak üggyel-bajjal tud­tak tisztázni a hazai védők. A 77. percben egyenlített a MOTIM: Buti távolbról hatalmas lövést küldött kapura, Kálmán­­ csak nehezen tudta a lövést szögletre nyomni, Csiszér ívelte be a lab­dát, s Buti mintegy húsz méter­ről, a tizenhatos oldaláról ha­tal­­mas gólt lőtt. A hátralévő időben óriási iramot diktált a MOTIM, de a siófokiak védelme jól állt a lábán, s az eredmény már nem változott. Keservesen szerzett egy pon­tot a MOTIM ezen a mér­kőzésen. A fedezetek nagyon gy­engén játszották, s alig kap­tak a csatárok használható labdát tőlük. A csatárok sem mutattak sokat, Mészáros J. játéka volt a leghasznosabb közülük­. A siófoki csapat igen érdekes felfogásban ját­szott, ha kellett, hét em­beres védekezett, de egy pil­lanat alatt gyors, és veszé­lyes ellentámadást vezetett, s bizony a hazaiak védelmét gyakran tette próbára. Kálmán kapus a mezőny legjobbja volt, rajta kívül Drót és Hor­váth játszott egészen kiemel­kedően. Bakon játékvezető jól bíráskodott, Szabó Ferenc partjelző azonban sokat té­vedett a hazaiak kárára. Sztranyovszky 2:2. Takarítónőt , hatórás elfoglaltságra felvesz a Gabonafelvásárló Vállalat központi műhelye, Győr, Rónay Jácint u. 13. Megtört, fájó szívvel tudatjuk, hogy drága jó édes­apánk, Morvai Gyula váratlanul elhunyt. Temetése május 1-én délután 5 óra­kor lesz Győrújbaráton a pusztafalusi temetőben. Gyászolják: Gyermekei, vejei és unokái 7 Pozsgai rosszul lőtte a büntetőt Csepel—Rába ETO 71 (0:1) Csepel, 3000 néző, vezette: Vin­­cze dr. CSEPEL: Fatér -- Vellai, Mol­nár, Kandi, Pető, Faludi, Gulyás, L­osonczi, Takács, Kalmár, Gon­dár. Edző: Keszthelyi Mihály. RÁBA ETO: Földes — Keglo­­vich, Orbán, Kiss, Izsáki, Pozs­­gai, Somogyi, Stolcz, Horváth Béla, Korsós, Glázer. Edző: Dom­bos Ágoston. CSERE: a szünetben Gulyás helyett Rottenbiller. Az 57. perc­ben Glázer helyett Horváth László. Tapogatódzó mezőny­játék ve­­zette be a mérkőzést. A Csepel támadásai veszélyesek volta­k az ETO kapujára. Egy alkalommal Kalmárt csak nehez­en szerelték a győriek. A 10. percben Verdai az ötös sarkán rosszul találta el a labdát, és az a bal oldali léc mellett jutott az alapvonalon túl­ra. Az ellentámadás alkalmá­val Korsós kicselezte a csepeli védelmet, Molnáron is túljutott, kitűnően középre nyeste a lab­dáit, de Pozsgai lövése a felső léc fölött hagyta el a játékteret. A győri rohamok gólt eredmé­nyeztek. A 12. percben gyór tá­madás nyom­án Fa­tér és Molnár együttes erővel a­ka­rta szerelni Horváth Bélát. A labda újra a győri csatár elé pattant, aki 25 méterről az üres kapuba emelte a labdát. 0:1. Az ETO tovább is támadásban maradt, sőt gólt szerezhetett vol­na, mert Storcz, miután Petőt is kicselezte, a csepeli hátvéd elika­­szálta a győri csatár lábát. Vin­­cze dr. határoz­­ottan a tizenegyes pontra mutatott. Pozsgai állította le a labdát, d­e olyan rosszul lőtte a büntetői hogy Fatér vetődve hárított. A győriek továbbra­ is ráhal­­moztak. A 25. percben csak ne­hezen tisztáztak Korsós elől. Az ellentámadás során Orbán tisztázott a gólromai­ról. Két perc múlva Takács hatalmas kapás­lövését Földes a léc alól tor­nászta ki. A SZÜNET UTÁN egyenlített a Csepel. Takács vezette a táma­dást, a jobb oldalról szögletet ívelt be, és Rottenbiller nagy erővel fejelt kapura úgy, hogy Földes csak a lécre tudta nyom­ni a labdát, ahonnan a gólvona­lon túlra pattant a bőr. 1:1. A mérkőzés hátralévő részében a győzelem a győriek kezében volt. Ilyen eset volt a 75. perc­ben, amikor Korsós ragyogó fel­ismeréssel tört előre, és megsze­rezte a labdát, már Fateron is túljutott, de le­adását, amely gyengére sikerült, Molnár tisz­tázta. Ezután Kiss szabálytalanságá­ért büntetőt ítélt a játékvezető, és ezt Pető­ a jobb oldali léc mel­lé lőtte. Már-már úgy látszott, hogy pontosztozkodás lesz, ami­kor a 84. percben Losonczi fe­jesét Földes csak Müthi tudta, a szemfüles Kalmár megszerezte és a hálóba lőtt.2:1. Balszerencsés mérkőzésen vesztett az ETO. Ha Pozsgai értékesíti a büntetőt, más lett volna az eredmény. Az ETO- szurkolók táborában lehan­­goltság uralkodik, mert csa­patukat képesnek tartották az egyik bajnoki pont meg­szerzésére. —r —r

Next