Kisalföld, 1971. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-01 / 153. szám

172032 A KOZMOSZ HŐSI HALOTTAL — A Szojuz—11 űrhajó pilótái június 30-án hősi halált haltak. Balról jobbra: Georgij Dobrovolszkij alezredes, az űrhajó parancsnoka, Vlagyiszlav Volkov fedélzeti mérnök és Viktor Pacajev kísérleti mérnök. (Terefoto — taszsz—mű­—kss A tudomány megköveteli az áldozatot A Dobrovolszkij, Volkov és Pacajev kutatta úton haladhat tovább az ember Három hete, ezt írtuk: 1971 júniusának legnagyobb tudo­mányos szenzációja a szovjet űrkísérlet. A Szaljut űrállo­más fogadta a Szojuz—11-et, minden úgy történt, ahogy a szovjet tudósok eltervezték. A világ rádió- és tévéadói óránként sugározzák a hírt a nagy szenzációról. Világszenzáció volt a Szo­juz—11. fellövése és a Szal­jut orbitális laboratórium huszonnégy napos Föld kö­rüli keringése. A bátor szov­jet űrhajósok számos nagy­szerű kísérletet elvégeztek az űrben, útjukat mind a hu­szonnégy napon nem lanka­dó érdeklődéssel figyelte a világ. Most ugyanilyen fel­fokozott részvéttel gyászol­ják az embereit szerte a Föl­dön Georgij Tyimofejevics Dobrovolszkij alezredest, Vlagyiszlav Nyikolajevics Volkov fedélzeti mérnököt és Viktor Ivanovics Pacajev kísérletező mérnököt. Kedd estig a Föld körüli pályán keringő Szaljut tudo­mányos űrállomás személy­zete maradéktalanul teljesí­tette az előirányzott repülési programot és utasítást ka­pott a Földről a leszállásra. Az űrhajósok a tudományos kutatásaik gazdag anyagát és a fedélzeti naplókat átvitték a Szojuz—11. szállító űrhajó kabinjába, hogy visszahoz­zák őket a Földre. Az űr­hajósok elfoglalták a helyü­ket a Szojuz—11-ben, ellen­őrizték a fedélzeti berende­zéseket és előkészítették az űrhajó és a Szaljut elválá­sát. Moszkvai idő szerint júni­us 29-én 21:28 órakor a Szo­­­­juz—11. űrhajó és a Szaljut űrállomás elvált egymástól , és külön-külön folytatta a re­pülést. Az űrhajó legénysége közölte, hogy a szétkapcsolás zökkenőmentesen zajlott le, az űrhajó berendezései kifo­gástalanul működnek. Teg­nap hajnali 1 óra 35 perc­kor az űrhajó beszabályozá­sa után bekapcsolták a féke­ző berendezést és ezután megszakadt a kapcsolat az űrhajó legénységével... A leszállási programnak megfelelően a légköri, úgy­nevezett aerodinamikai fé­kezés után üzembe helyez­ték az ejtőernyőrendszert és közvetlenül a Földre érés előtt a sima leszállást ered­ményező hajtóműveket. A le­szállóegység a megadott kör­zetben ért földet. Az űrhajó­val egyidejűleg a helyszínre érkező kutatóhelikopter sze­mélyzete a Szojuz—11. ka­binjának felnyitásakor mind a három űrhajóst holtan ta­lálta. Így lehet összefoglalni a három űrhajós tragédiájáról eddig kapott híreket, haláluk okainak tisztázására meg­kezdődött a vizsgálat. Nem is olyan rég lapunk ezeket közölte: a tudományos kutatások, az emberiség elő­rehaladása megköveteli az áldozatot, önfeláldozást kí­ván, mi több, követel az em­bertől az asztronautika, a tarkkutatás és számos más tudomány is. A Lunohod-kí­­sérlettel a szovjet tudósok a Földről irányíthatóságra sze­reztek tapasztalatokat. A Szojuz—11. fellövéséhez há­rom bátor űrpilóta közremű­ködésére volt szükség. Ez a bizonyság arra, hogy olykor nélkülözhetetlen az ember, az ember személyes élmé­nyeire és tapasztalataira szükség van. A szovjet űr­kutatás a műszerek és az ember tapasztalatát egyfor­mán igénybe veszi, mikor melyikre van szükség. A szovjet tudósok vállal­ták a tudományért az áldo­zatot, az emberrel végzett kutatással járó mindig meg­lévő kockázatot Dobrovolsz­kij, Volkov és Pacajev fel­becsülhetetlen értékű tapasz­talattal gazdagította a tudo­mányt és az ő munkájuk és kutatásuk nyomán haladhat tovább az emberiség. Nevü­ket arany betűkkel írták be a tudomány, az emberiség haladásáért folytatott kuta­tómunka történetébe, hőstet­tüket mindörökre megőrzi a haladó emberiség. L. I. BREZSNYEV elvtárs­nak, az SZKP KB főtitkárá­nak, N. V. PODGORNIJ elv­társnak, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnöksége el­nökének, A. N. KOSZIGIN elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, MOSZKVA. Kedves Elvtársak! A magyar nép, amely osz­tatlan érdeklődéssel és ro­­konszenvvel kíséri figyelem­mel a Szovjetunió, a szovjet tudósok, mérnökök, munká­sok és űrhajósok hősi erő­feszítéseit a világűrnek az emberiség javára történő meghódítása érdekében, mély megrendüléssel értesült a Szojuz—11. űrhajó kozmo­nautáinak tragikus haláláról. Dobrovolszkij, Pacajev és Volkov elvtársak, a kiváló űrhajósok, akik részesei vol­tak az első, emberlakta űr­állomás megteremtésének, példázzák a szovjet nép hő­siességét, áldozatkészségét, alkotó tehetségét, az emberi haladást szolgáló kutatási tö­rekvéseit. Az MSZMP KB, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, valamint egész népünk nevé­ben mély részvétünket fe­jezzük ki az SZKP KB-nak, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnökségének, a Szov­jetunió Minisztertanácsának. Népünk átérezve a nagysze­rű űrhajósok áldozatát, osz­tozik a szovjet nép és a gyá­szoló családok fájdalmában. KÁDÁR JÁNOS, az MSZMP KB első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, FOCK JENŐ, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. (Folytatás a 2. oldalon.) — fi — Magyar államférfiak részvéttávirata szovjet vezetőkhöz VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1971. JÚLIUS 1., CSÜTÖRTÖK ★ XXVII ÉVFOLYAM 153. SZÁM ARA: 80 FILLÉR Harminchárom nagyberuházást kell befejezni az idén Az országgyűlés legutóbbi ülésén a kormány beszá­molója nagy figyelmet szen­telt a beruházások alakulá­sának, hangsúlyozva, hogy fokozott erőfeszítéseket kell tenni a beruházási egyen­súly mielőbbi megteremtésé­re. Az MTI munkatársai be­ruházási szerveket, illetve építkezéseket felkerestek, s tájékoztatást kértek a beru­házásokról. Mint az Orszá­gos Tervhivatalban elmond­ták, nagyobb szervezettség­re, az erők koncentrálására van szükség ahhoz, hogy a folyamatban levő beruházá­sokat a lehető leggyorsabban befejezzék. Az idén 89 mil­liárd forintot fordítanak az országban beruházásokra, eb­ből 17 milliárdot a legna­­gyobbakra, a kiemelt beru­házásokra. Erre az évre ere­detileg 19 állami nagyberu­házás befejezését tervezték, mivel azonban 14 olyan új létesítményt is tető alá kell hozni, amelynek már tavaly el kellett volna készülnie, 1971-ben összesen 33 állami nagyberuházást kell befejez­ni. Az első félév tapasztala­tai arra utalnak, hogy az év második felében gyorsítani kell a munkát, pótolva el­maradásukat, hogy a terve­zett új létesítmények az év végére elkészüljenek, így is sok beruházás húzódik át a jövő évre, hiszen a befeje­zetlen állami és vállalati be­ruházások értéke megközelí­ti a 70 milliárd forintot. Néhány fontos állami be­ruházásunkról a következők­ben számoltak be az MTI munkatársai.­­ A program szerint épül a Lábatlani Vékony­papírgyár Lábatlanon befejezéshez közeledik az első hazai vé­­konypapírgyár építése. A múlt hónapban kezdték meg a 3-as számú papírgyártó gépsoron a próbatermelést, s most már az utolsó, a 4-es számú gépsor összeszerelésén dolgoznak a magyar és a finn szakemberek. A Könnyűipari Beruházási Vállalat irányítá­sa alatt dolgozó kivitelező vállalatok és gyáregységek különösen büszkék arra, hogy a gyárépítés a program sze­rint halad, s mindeddig si­került teljesíteniük a Gazda­sági Bizottság határozatát. 1968-ban ugyanis a GB ha­tározatot hozott a hatalmas létesítmény építésének meg­gyorsítására, s előírta a pa­pírgyártó gépsorok átadásá­nak határidejét. Az 1-es, a 2-es és a 3-as papírgyártó berendezésekkel a határozat­nak megfelelő időpontban kezdték meg a próbaterme­lést. Az utolsó gépsor indí­tását a GB 1971. október 1-ére jelölte meg. Az irányítók és a szerelők azonban nagy erő­feszítéseket tesznek azért, hogy egy-két hónappal előbb fejezzék be a szerelést. A határidő megrövidítését vállalták a Budapesti Gyár- és Gépszerelő Vállalat, a Vil­lamosipari Szerelő Vállalat, a 21-es Állami Építőipari Vál­lalat, az Országos Papíripa­ri Vállalat és a Villamosállo­­más-szerelő Vállalat vezetői, dolgozói. A nagy teljesítményű, kor­szerű papírgyártó gépek in­dulási határidejéhez igazod­va készültek el, illetve készülnek a segédlétesítmé­nyek is. A többi között két nagy teljesítményű kazánt helyeztek üzembe, villamos­­energia-fogadó állomást és jól felszerelt tmk-műhelyt hoztak tető alá. Befejezéshez közeledik a 288 méter hosz­­szú, 72 méter széles papír­gyártó csarnok építése is. Ezt hazánkban még nem alkal­mazott módszerrel készítet­ték. A hatalmas belső tér te­tőszerkezetét nem a hagyo­mányos vasbeton pillérekkel, hanem betonnal kitöltött, karcsú acéloszlopokkal tá­masztották alá. Az új szer­kezeti megoldás a hagyomá­nyos építési módszernél ol­csóbb, és teherbírása is na­gyobb a szabványos beton­pilléreknél. A csaknem 2 milliárd fo­rintos költséggel felépülő el­ső, hazai vékonypapírgyár építésén és szerelésén most már csak 500-an dolgoznak. (Folytatás a 3. oldalt­ Részlet a Lábatlani Vékonypapírgyárban a már folyamato­san termelő 1. sz. papírgyártó gépsorról A látsyból is lóg valami Nemrég írtunk arról („Jól fizet a fogdmegmunka"), hogy a falusi fiatal ritkán választ mezőgazdasági szakmát. Ha választ is, elmegy traktoros­nak, gépszerelőnek, de leg­kevésbé állattenyésztőnek. A sok ok mellett is az egyik: ha csak a gyerek addig jut el, hogy a disznók és a mar­hák mellett köt ki, akkor mi­nek ahhoz tanulni, s főleg minek erre a szülőnek is ál­dozni? Kajárpécen hagyomány­törő eset történt: négy fia­tal tehenész szakmunkásnak tanul, és mind a négy leány. Legalábbis a téeszirodán négyről beszéltek, közülük egy kifejezetten a tejipari szakmát sajátítja el ősztől. (Ahogy próbáltam megkeres­gélni ezeket a lányokat, ak­kor derült ki, hogy csak há­rom.) Ami lényeges: A három­évi tanítási idő alatt a szö­vetkezet ösztöndíjat ad. Az első félévben mindegyiknek havonta 200 forintot, majd később a tanulmányi ered­ménytől függően nő ez az összeg, annyira, hogy a har­madik évben az ötös tanuló havonta 600 forintot is kap­hat. Említik a szövetkezet­ben: „Mi szeretnénk, ha sok­ba kerülnének a lányok.” Mégis mennyibe kerülnek? Közepes tanulmányi átlaggal számolva évente személyen­ként körülbelül 4000 forintot áldoz a tsz. Miért? Egyrészt: mire ezek a lányok végez­nek, a jelenlegi állatgondo­zók közül öten-hatan nyug­díjba mennek. Másrészt, s ez a nyomósabb érv: hetvenket­tőre elkészül a szakosított tehenészeti telep, gépesítés­sel, nehéz fizikai munkát nem kíván az üzemeltetése. Olyan terv is van, hogy hely­ben paladkozzák a tejet, na­ponta 4600 literrel számol­nak, fejés után két órával már a fogyasztóhoz jut a tej. Nem kell különösebben bi­zonygatni, hogy mennyire szükséges erre a telepre a szakember. Csak a tejház több mint kétmillió forintba kerül. Hogy a gondozók, története­sen három év múltán a falu­béli lányok, mennyire kul­turált munkahelyen dolgoz­hatnak, arra előlegben csak annyit: a szociális épületek, tehát öltöző, fürdő st­b. 800 000 forint értékben épül­nek a telephez. Jelenleg a te­henészetben a gondozók át­lagkeresete 3000 forint körül van havonta. A szakosított telep arra is lehetőséget ad, hogy rövidített munkaidőben dolgozzanak a gondozók. De úgy látszik, még ezek sem elég meggyőző érvek. Marika mégsem lesz szak­munkás. Anyjával beszélge­tünk: „Beteg vagyok, kell a segítség. Úgy határoztam, mégse engedem el.” A szövetkezetben tudják? — Csak az iskolának szól­tunk, hogy nem megy a kis­lány. Meg az is igaz, hogy sok a három év. Minek a lánynak annyit tanulni? Férj­hez megy, gyereket szül, minek annak szakma? Meg különben is, az apja tíz évig volt kanász, mégse tanult. Azért nélkülözzük három évig, hogy a marhák mellett legyen? Nem. Maradjon itt­hon, aztán majd elmegy va­lamerre a gyárba. Csak egy falubeli asszony vitatkozik vele, a lényege, hogy ma már másként van, de hát nem mindenki érzi még, hogy valóban ma már másként van. Zámbóék háza még puco­­latlan, szokatlan formájú. Új ház, és mégis, hosszan gazdasági épületeket húztak melléje. Ma már nem építe­nek istállót, főleg nem négy­et tehetnek meg ugyanannyi növendéknek úgy, mint Zám­bóék. Csakhogy Zámbóéknál az élet kicsit eltér a mai szo­kásostól. Az embernek egy karja van, húszéves volt, amikor otthagyta a csanaki malomban a másikat. Akkor vett egy tehenet, borjaztatta, egy kézzel őszig lekaszált két kazal takarmányt, naponta, ha kellett, 30 petrence lehe­t. Megtanult egy kézzel fejni, fát kitermelni, házat épülni, élni. így múlt el tizennégy év, négy gyereket nevel, a legidősebb a Piros. — Fáradt vagyok, érzem így az apja —, mert nekem egy karral ledolgozni a fél életet annyi, mint másnak két karral az egészet. De a Piros azért csak tanuljon, ha akar. Ma már az a cél, hogy a lányból is legyen valami. Nem élet, csak házasuló le­gényre várni, meg más földjén napszámba kapálni. Ha meg a gazdaságban akar maradni, hát értsen valami olyanhoz, amiből nyugdíjba is mehet. A taníttatás költségeibe be­segít a szövetkezet a szülő­nek, nem is kevéssel. Leg­feljebb az van, hogy három évig nélkülözi a család a gye­rek keresetét. De három év után kész ember lesz, ahogy mondani szokás, van mivel az életbe indulni, nincs tel­jesen kiszolgáltatva a sors­nak. Lehet azt kérdezni, hogy megérie- ? gszn.

Next