Kisalföld, 1972. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-01 / 153. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1972. JÚLIUS 1., SZOMBAT ★ XXVIII. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM ARA: 80 FILLÉR Kiállítással, nyitó hangversenyel, ünnepi műsorral megkezdődtek a soproni ünnepi hetek Sopron ezen a nyáron 15- ödször várja vendégeit gazdag ünnepi hetekre. Az intéző bi­zottság és a műcsarnok pén­teken délutánra a Festőte­rembe hívta őket: dr. Erdély­­ Sándor tanácselnök nyitotta meg a „Művésztelep ’72” cí­­imű kiállítást. A nagy érdek­lődésre számot tartó tárlatot dr. Losonczi Miklós művé­szettörténész ismertette. A további érdeklődőknek júli­us első hetében tárlatvezető áll rendelkezésére. Tulajdon­képpen ezzel a rendezvény­nyel kezdődött meg a július 17-ig tartó eseménysorozat. Este 7 órakor a soproni Liszt Ferenc Művelődési Köz­pontban került sor a hagyo­mányos nyitóhangversenyre, am­elyen a Soproni Szimfo­nikus Zenekar Erkel, Brahms, Schumann műveit szólaltatta meg Perényi Eszter közre­működésével, vezényelt Hor­váth Gyula. Ezután a város vendégei, a Lengyel Népi Együttes és a pécsi úttörő fúvószenekar megkoszorúzták a Május 1. téri Szabadság-emlékművet, majd a fúvósokkal az élen a Beloiannisz térre vonultak. Kilenc órakor a járási hiva­tal erkélyén megszólaltak a fanfárok, majd fokozatosan színes fényözön vonta be a Szentháromság-szobrot, a Kecske-templom csipkés tor­nyát, a Fabrícius- és Stornó­­ház homlokzatát, a Patika­­múzeumot és a város jelké­peként számon tartott Tűz­tornyot. A pécsi úttörők el­játszották a Himnuszt, majd dr. Erdélyi Sándor a Tábor­nok-ház előtti emelvényről köszöntőt mondott. Üdvözölte az egybegyűlteket, kellemes és tanulságos időtöltést kí­vánt, és megnyitotta az ün­nepi heteket. A dobogót ez­után a lengyel táncosok fog­lalták el, hangulatos műsor­ral kedveskedtek. Az ünnepi műsort a Sopron városi Ta­nács fúvószenekarának hang­versenye zárta. ★ A MAI MŰSOR: 20.00 órakor: a fertőrákosi barlangszínpadon kerül sor Beethoven FIDELIO című operájának bemutatására. Közreműködnek az Állami Operaház művészei, a Buda­pesti MÁV Szimfonikus Ze­nekar és a Soproni Pedagó­guskórus. Vezényel: Koródy András Kossuth-díjas. Ren­dezte Huszár Klára. U. Gy. VÖLCSEY LAJOS fazekasmester feketekorsói, tésztaszűrői, lábas lábasai kiállításon hirdették a déri mester tehetségét Csornán, a Művelődési házban. A fazekasmester NAGY BENEDEK szobrászművésszel együtt rendezte kiállítását, mutatta be népi edénykollekció­ját. Valószínűleg a győriek is gyönyörködnének a megye faze­kasának munkájában egy kiállításon, s talán az is megvalósít­ható lenne, hogy a szép új győri népművészeti bolt áruljon a déri fazekasmester remekeiből. n. é. Tányér. Völcsey Lajos sorozatából. Rábaközi táncospár. Nagy Benedek tervei alapján Völcsey Lajos műhelyében készült munka. Ifjú szakmunkások Szakmunkásavató ünne­pélyt rendeztek tegnap dél­előtt Győrött az ÉPFU 4-es számú üzemegységénél. A vállalat gazdasági, párt- és társadalmi vezetői köszöntöt­ték a 23 autószerelőt és a 3 karosszérialakatost. Az ün­nepségen NÉMETH ANTAL, a vállalat igazgatója értékes ajándékokat adott át az isko­lát legjobb eredménnyel vég­zett fiataloknak. Felvételünkön a fiatal szakmunkások leendő mun­kahelyükkel ismerkednek.­ ­|(I bér felv.) Fock Jenő elutazott Mongóliába Békekölcsön­sorsolások Előkészítő középiskolába „F” A NEVÜK ELŐTT — Állapítsátok meg, melyik esetben beszélünk részleges, illetve teljes hasonulásról és összeolvadásról — kezdi a nyelvtani korrepetálást Som­lai Zsuzsa, a győri Révai Gimnázium és Szakközépis­kola IV. osztályos tanulója. A gyerekek csillogó szem­mel figyelnek a „tanárnőre”, az érdeklődés feszültsége ül az arcukra. Derekuk meghaj­lik, úgy várják az első szót, mint a futó a startpisztoly dörrenését. A „tanárnő” karcsú, okos, kék szemű lány, alig látszik idősebbnek tanítványainál. Arcán a várakozás ráncait kisimítja az elégedettség. — Kapjátok fel a tollakat — mondja a gyerekeknek, de a felszólítás hangneméből az derül ki, pajtási viszony van közte és a gyerekek között. — Diktálni fogok. ★ Első alkalommal szervezte meg a középiskolai előkészí­tő tanfolyamot a Szakszerve­zetek Győr-Sopron megyei Tanácsa Győrött és Sopron­ban, mintegy 96 résztvevő­vel. — A kiválasztást az az elv vezette, hogy kizárólag fizi­kai dolgozók gyerekei vegye­nek részt ezen az egyhetes előkészítőn. Többnyire olyan községekből tanulnak tovább, ahol nem megfelelő a szakta­nári ellátottság — mondja Gerencsér Károly, az SZMT kultúrbizottságának megbízott vezetője. —A tanfolyam in­gyenes, a diákoknak csak az útiköltséget kell , kifizetniük. Az előkészítő megszervezésé­hez a megyei tanács művelő­désügyi osztálya is hozzájá­rult anyagilag. — Mi a célja az előkészítő­nek? — Egyrészt a diákok tár­gyi tudását akarjuk felfrissí­teni. Délelőttönként az isko­lákban, a Révaiban és a Ka­­zinczyban szaktanárok tarta­nak órákat nyelvtanból, oroszból és matematikából, délután pedig negyedikesek korrepetálják őket a Damja­nich úti kollégiumban. Más­részt, s ez az összetevő sem lé­nyegtelen: a falusi gyereke­ket szeretnénk hozzászoktatni a városi környezethez. — Szakmai és pedagógiai szempontból egyaránt hasz­nosnak tartom a tanfolyamot — mondja Oláh Lajosné ma­tematika szakos tanár a Ka­zinczy Gimnáziumban. — A gyerekek megismerkednek az itteni követelményekkel, s az órákon rávilágítunk azokra az anyagrészekre, amelyeket még gyakorolniuk kell, hogy megállják a helyüket a kö­zépiskolában. — Hogy van megelégedve a gyerekek tudásával? — Néhányuknak remek lo­gikai készsége van, de egyi­­kük-másikuk nem tud példá­ul törtet szorozni egész szám­mal. Mielőtt elválunk a hét végén, a példatárból kijelö­löm azokat a feladatokat, amelyeket megoldásra java­solok, és a lelkiismeretükre lesz bízva, hogy otthon meg­birkóznak-e velük. ★ Komlósi Zsuzsa Rábacsa­­nakról érkezett az előkészítő­re. Félszegen válaszol a kér­désekre, pedig a többiek nyugtatják: ne izguljon. Édesapja­ traktoros, édesanyja növénytermesztő a helyi ter­melőszövetkezetben. — A Kazinczy egészség­­­ügyi tagozatára vettek fel. A nagynéné­m ápolónő a bala­tonfüredi szívkórházban. Amikor nála nyaraltam, be­vitt a munkahelyére is. Ak­kor tetszett meg a pálya. Zsuzsa nővére a Szamuely Tibor Közgazdasági Techni­kumba jár, a húga hetedikes. — A szüleidnek nem jelent anyagi gondot a taníttatáso­tok? — Nem. Kérdésemre ezt válaszolták a többiek is: Börzsei Katalin. (Folytatás a 3. oldalon.) MA AVATJÁK: Új köntösben a csornai ifjúság háza Félmillió forint értékű át­alakítási munkálatok után új köntöst kapott Csornán a Felszabadulás úti Ifjúsági Ház. Az átalakított és bőví­tett épületben kapott helyet a városi és a járási KISZ-bi­­zottság, helyiségeit új beren­dezéssel szerelték fel. Egy öt­­venszemélyes, szép klubhe­lyiséget és egy száz embert befogadó nagytermet alakí­tottak ki az építők. A csornai fiatalok ma dél­után öt órai kezdettel kis mű­sorral és összejövetellel avat­ják fel újjávarázsolt otthonu­kat. A nyári idényben min­den második szombaton úgy­nevezett „nyílt napot” ren­dez a KISZ-bizottság, ahol a fiatalok szórakozva műve­lődhetnek. Van már a ház­nak saját zenekara is, és a jövőben a helyi áfésszel együttműködve alakítják majd ki a különböző kultu­rális csoportokat, szakkö­röket. A tervek szerint leg­gyorsabban egy tánccsoport, egy madrigálkórus és egy irodalmi színpad alakul meg. Az ifjúsági ház életét egye­lőre a városi KISZ-bizottság mellett dolgozó kulturális bi­zottság irányítja. Célja, hogy a csornai fiatalokat minél nagyobb számban bevonja a színvonalas művelődést nyújtó programok kialakítá­sába. ' — cs —

Next