Kisalföld, 1973. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-10 / 134. szám
Hagyományt teremtő ballagás „A munkát méltatjuk— I II Ili ■■ MII. . Ilin a munkásra gondolunk...” Méhes Lajos köszöntötte Győrött az ifjú szakmunkásokat Értéket teremtő ipari Üzemeiről, világhírű termékeiről, jól képzett munkásairól, munkáshagyományairól ismert Győr tegnap a nagy munkáscsalád legfiatalabb tagjait köszöntötte. Verőfényes szombat délelőtt, a város több pontján gyülekeztek az ünneplőbe öltözött ifjú szakmunkásjelöltek, Győr négy szakmunkásképző intézetének harmadéves tanulói, akik mintegy harminc szakmában ezekben a napokban tesznek utolsó vizsgát, s kapják kézhez az ezután kezdődő munkásévek „útlevelét’, a szakmunkás-bizonyítványt. Szép ifjúmunkás-hagyományt teremtett a győri szakmunkástanulók első nyilvános ballagása, amelyet az SZMT kezdeményezésére és a KISZ, valamint az érintett iskolák közreműködő szervezésében első alkalommal rendeztek az idén Győr városának utcáin, terein. A város három pontján, a megyei tanács előtti téren, a Batthyány téren és a Kossuth Lajos utcában szülők és rokonok gyűrűjében gyülekeztek a 400-as, a 401-es tanintézet, valamint a győri Mezőgazdasági és a Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet végzős tanulói, több mint 1400 fiatal. A megyei tanács előtti dísztéren találkoztunk a mezőgazdasági szakmunkásképző népes csoportjával, közülük Nagy Anna baromfitenyésztő szakmunkással az indulás előtti pillanatokban váltottunk szót. — Mindannyian nagyon örültünk, hogy az idén éppen a mi végzős évfolyamunkkal kezdődött Győrött a szakmunkástanulók városi ballagása — mondotta. — Igazi ünnep a mai nap számunkra, s örökké emlékezetes is marad. Nagy Anna szülei, rokonai virágot szorongatva nézték a család első mezőgazdasági szakmunkását társai között. Anna édesapja és édesanyja is a Pilishegyi Állami Gazdaság dolgozói, lányuk szakmunkásként dolgozik majd a Dorog melletti gazdaság korszerű telepén. A Lenin út, és a többi, Széchenyi térre vezető utca megtelt éneklő, ünneplő, iskolától, várostól búcsúzó fiatalokkal. Amerre elhaladtak, mindenütt benépesedett az utakat szegélyező járda, sok tízezer győri köszöntötte az első nagyszabású szakmunkásballagás résztvevőit. A város történelmi nevezetességű terén, ott ahol évszázadokkal ezelőtt a társadalmi élet egyik középpontja volt, gyülekeztek a ballagok. Ők és a távolról, valamint Győr környékéről érkezett rokonok, ismerősök egyik szélétől a másikig megtöltötték a napfényes térséget. A Rába Művelődési Központ erkélyén az Ifjúmunkások ballagását követő nagygyűlés elnökségében ott voltak Pataki László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Győr-Sopron megyei Pártbizottság első titkára, Szaló Lajos, a megyei tanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront és a KISZ képviselői, az iskolák igazgatói. A fiatalokat Méhes Lajos, a párt Központi Bizottságának tagja, a Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Győr megyei város országgyűlési képviselője köszöntötte. Méhes elvtárs meleg baráti szeretettel köszöntötte a nagygyűlés valamenynyi résztvevőjét, majd így szólt a fiatal szaktársakhoz: — A fiatalok örömében, büszkeségében ma osztoznak elsősorban a szülők, akik most már biztosak lehetnek abban, hogy fáradozásuk nem volt hiábavaló, a tisztességes, dolgos élet kapujához elvezették gyermeküket, szakmát adtak a kezükbe. De megelégedéssel vesznek részt az ünnepségen a tanítók, a nevelők, s együtt ünnepelnek ifjú szaktársaikkal az idősebbek, a tavaly, tavalyelőtt szabadult fiatal segédektől a szakmában negyven éve vagy annál is régebben dolgozó veteránok is. Az idősebbek ma szaktársaikká fogadják a fiatalokat. Őket köszönti szeretettel a szervezett munkásság, köszöntik a szakszervezetekbe tömörült munkások milliói. Méhes elvtárs az ünneplőket köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy most. (Folytatása a 3. oldalon.) f-Ifjúsági nap a Varjú-tanyán A KISZ Kapuvár városi bizottsága ma rendezi meg a hagyományos Varjú-tanyai ifjúsági napot. Az idei rendezvényt a X. Világifjúsági és Diáktalálkozó, az antiimperialista szolidaritás, béke és barátság jegyében szervezték. Kilenc órakor lesz a fiatalok békemenete a munkásmozgalmi múltú Varjú-tanyához, tíz órakor kezdődik az ünnepség és a koszorúzás. A megemlékezések után a résztvevők honvédelmi és sportversenyeket, valamint motoros ügyességi bemutatót tekinthetnek meg. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1973. JÚNIUS 10., VASÁRNAP , XXIX. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM Ifjú szakmunkásokkal és hozzátartozóikkal telt meg tegnap Győrött a Széchenyi tér. Méhes Lajos ésPataki László a síúmunkások ballagásakor tartott gyűlésen. Méhes Lajos a beszédét mondja. A magyar közoktatás megfelel történelmi hivatásának Ünnepség az iskolák államosításának 25. évfordulóján „Néhány nappal ezelőtt ünnepeltük a pedagógusok napját, s most, az államosításra, e jelentős eseményre tekintünk vissza. A két megemlékezés között szoros összefüggés van: mindkettő a szocialista kultúra nagy vívmánya” — Így kezdte ünnepi beszédét Port Árpád, a megyei pártbizottság titkára tegnap déllelőtt Győrött, a Szakszervezetek megyei Tanácsának székházában azok előtt a pedagógusok előtt, akik 25 évvel ezelőtt tevékeny részesei voltak a történelmi fordulatnak. — Akkor hétköznapok voltak, ma már ünnepnek érezzük a történelmi tettet — mondotta Port elvtárs, majd a korabeli dokumentumokat, visszaemlékezéseket és újságcikkeket felelevenítve vázolta az iskolák államosításának történelmi előzményeit. Felsorolta, hogy megyénkben az elemi iskolák 85 százaléka, a középfokú iskoláiénak fele egyházi kezelésben volt, és már az elemi és polgári iskolák megszüntetése és az egységes nyolcosztályos alsó fokú oktatás bevezetése kiváltotta a reakció dühét, támadását. A haladó szellemű pedagógusok, szülők, gyári munkások és parasztok a kommunisták vezetésével már a felszabadulás első napjaiban elkezdték az iskolák újjáépítését és a bankok, üzemek államosítása után egyre erősödött a közvélemény hangja, amely az iskolák államosítását is követelte. A viták majd ádáz harcok, a hol titokban, hol nyíltan támadó reakció elleni küzdelem az államosítás sikeréért így volt kéz(Folytatása a 2. oldalon.). II.’. — i-iU-iR EGYSÉGBEN AKI IGAZÁN szívén viselte a magyar nemzet sorsát, az mind századokon át elmaradásunkon kesergett, és szomjasan áhította a kort, amelyben egyszer majd pótoljuk, amit törökvészen, labancdúláson, úri dőzsölésen és félgyarmati szolgaságunkon elvesztettünk. Kossuth „félkarú óriás"-nak nevezte az ipar nélküli magyarságot. Berzsenyi a paraszti szövetkezésben kutatta mezőgazdaságunk betegségeinek a gyógyszerét, az ifjú Vasvári Pál a szabadságharc hajnalán írta le: „Világnézeteket kell szereznünk, melyek iránytűül szolgálnak az események hulláma között...” 1919-ben már a legszervezettebb erő, a magyar munkásosztály világnézete, egyesített pártjának hangja nyomán lobbant forradalomra a magyar nép elkeseredése, szabadságvágya, felemelkedési törekvése. Ebben a forradalomban már a munkásosztály messzemenő céljai fejeződtek ki. Az 1919-es forradalom magában foglalta, mert történelmileg elkerülhetetlenül magában kellett foglalnia, az egész nép századok alatt felgyűlt, megoldatlan gondját-baját. A Tanácsköztársaság leverése után az ellenforradalom sötét éjszakája borult az országra. De a munkásosztály sohasem tagadta meg 1919 emlékét, eszméit, sohasem mondott le a politikai harcról, egy ígéretesebb holnapról. A negyvenes évek elején, amikor a fasizmus árnyéka egyre nyomasztóbb mértékben vetődött a magyar politikai égboltozatra is, a két munkáspárt, a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt vezetői egyre több jelét adták együttműködési szándékuknak. Ezt példázza a szabadsághősök síremlékének megkoszorúzása 1941. november 1-én, a Népszava híressé vált karácsonyi száma, a Történelmi Emlékbizottság munkássága és a Petőfi-szobornál 1942. március 15-én rendezett nagygyűlés, majd az utána kibontakozott béketüntetés. „Soha nem fogjuk elfelejteni —írta később a Szabad Nép —, hogy a legsúlyosabb pillanatokban a szociáldemokrata vezetés alatt álló szakszervezetekben és pártszervezetekben, a szocialista ifjúsági mozgalom vezetésén keresztül, sőt, a Népszava hasábjain is szólhattunk mi kommunisták népünkhöz. Ha volt valami eredménye harcunknak, ha hangunk messzebbre hallatszott a földalatti agitáció és illegális röpiratok hatókörén, akkor azt a két munkáspárt egyre szorosabb együttműködésének is köszönhetjük ...” ISMERNÜNK KELL a magyar munkásmozgalomnak ezt a korszakát, mert csak így érthetjük meg a harcot, amelynek eredményeként 1948. június 12-én a két nagy munkáspártra — kommunistákra és baloldali szociáldemokratákra — az a feladat várt, hogy szervezetileg és politikailag is egyesítse a magyar munkásosztályt, annak a történelmi missziónak a betöltésére, amelyre hazánkban egyedül a szervezett munkásság és egységes pártja volt képes. Ismernünk kell az előzményeket, hogy láthassuk: a negyedszázada egyesült kétagy munkáspárt évtizedek harcában kovácsolódott, merítve a Tanácsköztársaság napjaiban létrejött pártegyesítés, a Horthy-fasizmus elleni éles és súlyos osztályküzdelem, majd a felszabadulást követő politikai ütközetek tanulságaiból. Mire tanít az elmúlt negyedszázad tapasztalata? Mindenekelőtt arra, hogy hatványozottak voltak a párt erői mindig, amikor az egyesülés alapelve, a marxizmus a leninizmus szellemében cselekedett, amikor eszmeileg, politikailag és szervezetileg egyaránt őrködött ezen az egységen. Nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi munkásmozgalom egész története intő példa rá: erőtlenné válik a munkásosztály forradalmi élcsapata, ha megoszt, jók a frakciók és különféle irányzatok. Az ötvenes évek elején ilyen helyzetbe kerültünk. Pártunk, az MSZMP komolyan vette a történelmi tapasztalatot, helyreállította az elvi politikát, a pártegységet, eredményesen munkálkodik nagy céljaink valóraváltásán. Ennek legfőbb záloga, hogy tisztán őrzi a marxizmus-feninizmus elveit, maradéktalanul élvezi a dolgozó tömegek cselekvő támogatását. Miközben az MSZMP megtisztította politikáját mindenfajta torzulástól, végérvényesen kialakult a munkásosztály teljes politikai, eszmei, szervezeti és cselekvési egysége. MÉG NEKÜNK IS, akik benne élünk, a változás olyan ütemét jelenti a most megidézett negyedszázad, hogy szinte ámulunk, ha visszapillantunk a megtett útra. Talpra állt a lerongyolódott, kifosztott magyar ipar, és megsokszorozta a háború előtti termelését. Sorsfordulón esett át mezőgazdaságunk is. Ma hatszor anynyi mérnök kerül ki az egyetemekről, mint a kapitalizmus idején. Hazánkban, ahol egykor mindenfajta népbetegség tizedelte az embereket, ma több orvos jut egy lakosra, mint az Egyesült Államokban. Az eredményekben oroszlánrésze van a magyar munkásosztálynak, amelynek osztagai mindig a munka frontjának az élvonalában voltak, amikor áldozatot kellett hozni azért, hogy a döntő lépéseket megtehessük. Ez csendül ki az MSZMP Központi Bizottsága 1972. novemberi határozatából is, amely ismételten megerősítette: az országot formáló harc legelső soraiban a munkásosztály halad, s ennek a kormány céltudatos intézkedésekkel nyomatékot is adott. A munkásosztály tettekkel felelt osztályhű pártja határozatára. A szocializmus azonban nemcsak több bért, nagyobb darab kenyeret, új lakást, hűtőszekrényt, esetleg hétvégi telket és autót jelent, hanem mindenekelőtt új társadalmi viszonyokat: az egyén és a közösség új, harmonikus kapcsolatát. A kommunista szombatok, az egyre terebélyesedő szocialista brigádmozgalom, az üzemek, műhelyek, termelőszövetkezetek belső demokráciája s közéletünk más, ma még kibontakozóban lévő megannyi szocialista vívmánya nemcsak a termelést, hanem a kulturálódást és ezzel együtt a szocialista életformát, az emberek közösségi formálódását is szolgálja. Ki tudja, hányan álmodoztak a magyar munkásosztály soraiban mindarról, ami ma már a szocializmus elévülhetetlen vívmánya? Sokan közülünk nem érhették meg ezt a napot, a két munkáspárt egyesülésének negyedszázados jubileumát. Fáj, hogy nincsenek már közöttünk, de büszkén gondolunk arra, hogy pártunk, munkásosztályunk, a magyar nép oly sok kiváló harcost nevelt és adott az igaz ügynek, amelynek letéteményesei, örökösei, folytatói vagyunk. PÁRTUNK szervezetei és tagjai, a magyar kommunisták abban a szilárd meggyőződésben emlékeznek meg 1948. június 12-ről, hogy a következő negyedszázad megbonthatatlan egységben tovább viszi munkásosztályunkat végső célja, a szocializmus teljes felépítése, a kommunizmus útján. Kőszegi Frigyes :Ml—WM—m—MIIIII——B1!Wlllll|RIII»lllllllilllHIIH IIH P I ■