Kisalföld, 1974. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-01 / 178. szám
1974. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Amikor kijelentjük, hogy az új lakótelepeken nem ismerik egymást az emberek, mérünk valamihez. Az ezelőtt általánoshoz, a családiházas településeken és a falvakban tapasztaltakhoz viszonyítjuk például az adyvárosi ismeretségek mennyiségét és minőségét. Ez pedig olyan, mintha körtét hasonlítanánk össze almával. Lakótelepi kapcsolatok (III.) Ismerkedés a kerékpártárolóban Minden részletében téves következtetésekre vezethet a jelenségek olyan módon történő összehasonlítása, amikor az egymástól különböző okokat egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Így van ez a lakótelepi ismeretségekkel is. Mert bármennyire elszomorítónak, sajnálatosnak látszik az adyvárosiak egymástól való elszigeteltsége, éppen úgy megvannak az okai, mint annak, hogy a falvakban általában mindenki ismer mindenkit. Eltekintve az egész társadalmat érintő változásoktól és csak a szűkebb közösségek átalakulásait vizsgálva, a legszembetűnőbb a települések építészeti szerkezete közti különbség. A családi házas városrészek és a falvak is a szó legszorosabb értelmében vízszintes elrendezésűek, míg az új lakótelepeken az „utcák”, vagyis a lépcsőházak, függőlegesen is terjeszkednek. Egy tízszintes épület egyetlen lépcsőházában 29 család lakik, annyi, mint egy kisebb falusi utcában. Azonban az utcákban mindenki minden irányban közlekedik, a lépcsőházakban pedig csak annyi emeletet mennek föl, illetve le az emberek, ahányadikon laknak. Természetes, hogy így kevesebb alkalmuk van az embereknek a találkozásra. Csákiék az első, Szabóék a második szinten lakrnak, Csákiné egyszer sem, Szabóné pedig egyszer járt a lépcsőház legfelső szintjén. Nincs miért felmenniük. A következményt ugyanúgy fogalmazzák meg: — Alig találkozunk a lépcsőházban lakókkal, néha hetek is elmúlnak anélkül, hogy látnánk a negyediken lakókat. Maradjunk még egy-két mondat erejéig a településszerkezeti okoknál. Danka Gyula Győrött, az Újvárosban lakott, mielőtt a Munkásőr utcába költözött volna: — Udvaros házban laktunk, ha jól emlékszem, hét család. Mikor az ember kiment az udvarra, nem állhatta meg, hogy ne szóljon néhány szót a szomszédnak, aki szintén kint volt. Ha névnap volt, csak-csak megköszöntöttük egymást, az ünnepelt általában behívta a másikat egy pohár borra. Egyértelmű, hogy az udvarok hiánya szintén csökkenti, nem is kis mértékben az ismerkedési lehetőségeket. A kertekről ugyanez mondható el. Szabó Ferenc: — Öt évig laktunk albérletben, hosszú ideig családi házban. Ott még az utcában lakókat is ismertük. Ha kimentem a háziaknak segíteni a kertbe, és a szomszéd is kint volt, biztos, hogy beszéltünk egy-két szót. A kérdés az, hogy mi helyettesítheti az udvarokat, kerteket, utcákat? A lépcsőházak, amelyek szűkek, sötétek és ridegek? Aligha. A parkok? Nagyon kevés van belőlük az új lakótelepeken, és a meglévők is, fiatal, nem egyszer csenevész fákkal, gyéren füves területükkel nem vonzák túlságosan a pihenni vágyókat. Elég egyszer végigmenni az Ardyvároson, hogy észrevegyük: a betonrengetegbe zárt apró területek mindenre jók, csak pihenésre, kikapcsolódásra, ismerkedésre nem. A Barátság park pedig olyan helyre került, ahol legkevésbé töltheti be célját, a betonrengeteg szélére, a nagyforgalmú út mellé. És a játszóterek. Összesen öt családot látogattam meg (az ötödikről később lesz szó), és mindegyiküknél az ismerkedés legjobb lehetőségeként említették — általában a feleségek — a játszótereket. Baracskaiéknál például a szomszédos családdal kialakult baráti kapcsolat kimondottan a gyerekek barátkozásának tulajdonítható. Azonban ez a lehetőség is □ Fagyasztott borsó. A napokban érkeznek az utolsó borsószállítmányok a győri Hűtőházba. Az idén 1600 tonnát tartósítottak. Jelenleg a guruló málna és a tök gyorsfagyasztását végzik, viszonylagos. Szabó Ferencné így beszél: — Ha jól meggondolom, csak a játszótéren ismerkedhetnek egymással az emberek, de inkább csak a feleségek. Ha van rá idő. Azok, akik gyermekgondozásrn vannak, gyakran sétáltatják a a gyerekeiket, de akik dolgoznak, azok hazahozzák a bölcsődéből, vagy az óvodából és öt óra után nem nagyon van idejük még hoszszabb-rövidebb időre lemenni vele. Csáki Lászlóné gyermekgondozásin van: — A gyerekek révén csak felszínesen ismertem meg másokat. Ne kérdezze, hogy miért, nem tudnám megmondani. Tehát a játszótér, amelyet ismerkedési lehetőségnek el lehet fogadni. Hogy összességében ez mennyire szegényes, arra Szabó Ferenc mond elszomorító példát: — Lehet, hogy nevettetően hangzik, de én a lépcsőházunkból sok embert a kerékpártárolóban ismertem meg. Az ember bemegy a kerékpárjáért, és talál ott valakit. Nem tudja, hogy házbeli vagy idegen. Majd néhány találkozás, után, megismeri, tudja a nevét is, és mint az autósok között, köztünk is kész az ismeretség. Azt gondolom, hogy nem kell magyarázatot fűzni Szabó Ferenc szavaihoz. Csupán annyit szükséges még elmondani, hogy a megkérdezettek közül mindannyian hiányolták az ismerkedés tárgyi lehetőségeit. Ennyit a településszerkezeti és épületbeosztási okokról, vázlatosan. Azonban mindezek mellett említést érdemes tenni azokról a társadalmi tényezőkről is, amelyek szintén okai az elszigeteltségnek, de amelyek már az emberek életmódjából fakadnak, és jogos reményeket ébreszthetnek a lakótelepi kapcsolatokat hiányotokban. (Folytatjuk.) | Szalay Antal Egy pillanat Táborozok Alig van olyan soproni rendezvény, amelyen ne szerepelne a Fenyő téri általános iskola úttörőzenekara. A Sopron városi Tanács szinte évente megdicséri a lelkes úttörőket és vezetőjüket, Lohner Jánost. Az alapos, jó munkáért jutalmul Zánkára utaztak kéthetes táborozásra. Ugyancsak dicséretesen dolgoztak egész iskolaévben az úttörővasutasok. A nagycenki múzeumvasúton kifejtett hasznos, szép tevékenységükért és jó tanulmányi eredményükért húszan a csillebérci úttörőtáborban nyaralhatnak. Kisalföld Ötvenötmilliós rekonstrukció (Folytatás az 1. oldalról.) tájára. Nagyobb arányú szállításai vannak a Szovjetunióba, az USA-ba, Kanadába, Svédországba, Franciaországba, Hollandiába, Ausztráliába, Dél-Amerika számos országába, Olaszországba, s még a Tűzföldre is. Exporttevékenységét mutatja az is, hogy 1968-ban 385 000 dollár és 303 000 rubel, az idén pedig egymillió dollár és 898 000 rubel értékben exportálja termékeit. A jövő esztendőre is lekötötték már exporttermékeinek 50 százalékát, s 20 000 rubel híján éppen egymillió rubeles megrendelése van szocialista országokba. Termékei közvetve is eljutnak más országokba, a pécsi kesztyűgyár számára is készít kesztyűbélést. A termelés emelése mellett legfontosabb feladat a beruházás tervezett, hatékony befejezése. Eddig a tervekben megszabott ütem szerint halad a rekonstrukció. A japán gépeket már behajózták, s 2—3 hét múlva megérkeznek Győrbe. Angliából hatvantonnás présgépet vásároltak, s ezzel a szabászat 100 százalékosan gépesített lesz. Pár éve még 18—20 kesztyűszabász egy nap alatt 10 000 pár kesztyűt tudott kiszabni, a mai gépesítettségük mellett 12 szabász 18 500 kesztyű szabását végzi el. Az új szabászati technológiát ők vezették be elsőnek Magyarországon. Termékeik nemcsak a hazai piacokon, de az egész világon keresettek. Kötöttkesztyűből jelenleg 700-, szabottkesztyűből pedig 500-félét gyártanak. Anyagellátásuk közepes szintű, a nyugati energiaválság ez ideig még nem érintette a Győri Kötöttkesztyűgyárat. Jól bevált náluk a bedolgozórendszer, Győr környéki 15 községben mintegy 150 bedolgozójuk van. Dolgozóik ötven százaléka bejáró. A vállalat vezetése hatványozottan érzi a nődolgozók gondjait, a bejárók nehézségeit. Az új öltöző, fürdő, ebédlő, amely közvetlen összeköttetésben fog állni az üzemmel, sokat segít gondjaik megszüntetésében, a kulturált körülmények megteremtődnek a gyárban. Még. Úgy érzem, a magasabb cél érdekében alá tudtam rendelni minden szempontot, még a barátságot is. Mindenben lelkiismeretesen s úgy dönteni, hogy az mindenkinek megnyerje tetszését, s átmenetileg se legyen nehézség — szinte lehetetlen. Az is megtörtént velem, hogy volt igazgatómnak bizonyos dologban magam is csak igazgatóként adtam igazat, mert osztályvezetőként másként láttam és ítéltem meg egy dolgot. — Örülök, hogy régi munkatársaim közül soknak ma is Laci maradtam. Kár volna tagadni, hogy vannak, akiktől a múló évek elválasztottak. Hogy ebben hány százalék része van a beosztásnak, vagy nem tehetek annyit köztük, mint azelőtt — nehéz lenne megítélni. Értsék a döntések miértjeit! Bohuniczky László igazgató húsz éve dolgozik a gyárban, 1970 novemberében nevezték ki igazgatónak. Élete szorosan kötődik a gyár fejlődéséhez, a termelékenység emeléséhez. Először kötőként dolgozott az üzemben. A Hejtő Sándor Technikumban elvégezte a fonószakot, majd meós lett, s később a termelési osztályra került. Állandóan tanult, képezte magát, olyan szakképzettségeket szerzett, melyek a gyári munkájához adtak nagy segítséget. Esti tagozaton elvégezte a textilvegyészeti technikumot, majd pedig a közgazdasági technikumot. Azután beiratkozott a Bánki Dénét Műszaki Főiskolára, ahol az idén szerzett diplomát. — Melyik volt a legnehezebb esztendeje? — Mint igazgatónak — az első. Akkor kezdtem tanulmányaimat a főiskolán, akkor született a második fiam, s a feleségemnek, aki azelőtt itt dolgozott a gyárban, más munkahelyre kellett kerülnie. Harmincnégy éves voltam, fiatal e jelentős beosztáshoz. Főként az volt furcsa, hogy az asztal másik oldaláról kellett most már megítélnem a dolgokat, és felelősséggel dönteni milliós értékekről, emberi sorsokról. — Meggyőződésem, hogy emberek sorsáról dönteni a legnehezebb, bennem emiatt volt mindig a legtöbb feszült Pénzzel nem mérhető Kismegyeren a lakásán kerestem meg. Beszéljen magáról. Meglepődött. Tíz éve térítésmentesen ad vért, de ilyen furcsa kéréssel még senki sem állított be hozzá. — A feleségem régebbi véradó, mint én — hárítja el a kérést —, majd inkább ő... Csendesen félrehúzódik, ilyen természetű ember Bense István, a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat gépkezelője. * — Régi véradók vagyunk mi a férjemmel — mondja az asszony —, negyedévenként adunk vért minden hívás nélkül. Természetesen azonnali beavatkozás esetén is szívesen segítünk. Az én vércsoportom nullás, így mindenkinek adhatok. — Hogyan lettek véradók? — Nagyon magas volt a vérnyomásom — kapcsolódik a beszélgetésbe a férj. — A gyári vöröskeresztnél szóltak, hogy próbáljak meg vért adni, akkor nem szenvedek annyit. Nem is hittem, hogy utána ilyen jól érzem magam. — Mint sokan mások, én is idegenkedtem tőle — így a feleség. — Munkahelyemen a Győri Baromfifeldolgozó Vállalatnál hívott Márton bácsi. Először elhárítottam, majd csak maga után! Ma pedig már több mint tíz éve adok rendszeresen vért. A vállalat Petőfi-brigádja, amelynek Benséné is tagja, jó munkája mellett másról is híres. Mind a tizen véradók, vöröskeresztesek! Ez külön vállalás a brigádtagok részéről. — Milyen érzés vért adni? — Nagyon jó! — mondják szinte egyszerre. — Mindig arra gondolunk, hogy minden csepp vérünk fontos. Életmentő a rászorulóknak. Tavaly Vietnamnak adtunk vért. Még elgondolni is milyen szép, hogy egy távoli ország embereiben a mi vérünk kering! Nézegetjük a kitüntetéseket. Bense István 1969-ben kapta meg a Kiváló Véradó bronzérmet, 1972-ben az ezüst fokozatot. „Kiváló” oklevelek, tárgyjutalmak az asztalon. Feleségét is többször kitüntették. — Az emberek hogyan fogadják az életmentő vért? — Mi sohasem tudjuk, hogy ki kapta a vérünket — mondja az asszony —, a betegek viszont nagyon hálásak. Sok köszönőlevelet hoz a postás tőlük, miután felgyógyultak. A legemlékezetesebbek számomra egy négyhónapos kisfiú nevében itt sorok. Nézze! . .köszönöm az életmentő vért, amit Öntől kaptam... Lacika". — Névtelen levél, nem tudok a kisfiúról többet, de így is boldog vagyok. Az én vérem mentette meg az életét. — Olyan eset is volt, amikor hálából pénzt akartak adni — veszi át a szót a férj. — De mi embertársi kötelességnek érezzük a betegek segítését. Vérünk deciliterjeit senkinek sem mérjük pénzzel. Bense István tizenkét évig tevékenykedett önkéntes rendőrként, de súlyos betegsége egy évvel ezelőtt arra kényszerítette, hogy lemondjon erről a szolgálatról. Öt gyermeket neveltek Benséék. A gyerekek közül már egy sincs a szülői házban. Férjhez mentek, megnősültek. Magukkal vittek egy nagyszerű készséget. Embereket menteni, másokon segíteni! Tánczos Ibolya Fiatalok a vezetésben — Igazgatói szerencsémnek tartom, hogy az egész gyári közösség jó. A vezetés nagyrészt fiatalokból áll (a termelési főosztályvezető, a műszaki osztály, a mechanikai osztály, a számítástechnikai osztály vezetője 30 éven aluli), s a fiatalok beérnek, tudásukat, a közben megszervezett vezetői készségüket jól kamatoztatják a gyár érdekében. Felnőttek a megnövekedett feladatokhoz. Tájékoztató rendszerünk nagy segítséget ad a gyors és hathatós intézkedésekhez. Az idén átfogó elemzést készítettünk a vállalat gazdálkodásáról minden vezető számára. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden szinten, vezetők és beosztottak egyaránt értsék és ismerjék a döntések miértjeit. 3 Jelentős vállalások a kongresszus tiszteletére A vállalat dolgozói, a szocialista és a szocialista címért küzdő brigádok július elsejével jelentős felajánlásokat tettek a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. Az idén is és 1975-ben termelési értéktöbblettel kívánják leróni tiszteletüket e két jelentős évforduló iránt. A felajánlások alapján elérhető többletnyereségük így 720 000 forint. Igen jelentős vállalásokat tettek a minőség javítására. A kötött- ,és szabottkesztyűk, valamint a gumitextiláruk minőségét 1—1,5 százalékkal kívánják emelni, ami azt jelenti, hogy majdnem minden termékük I. osztályú minőségben készül. Az I. osztályú áru részarány-növekedése a verseny időtartama alatt 1,5 millió forint árbevétel-növekedést jelent. Felajánlásaik kiterjednek az alapvető gazdasági folyamatokra, a belső mechanizmus korszerűsítésére, a termelőfolyamatok szervezettségének javítására, a rekonstrukciós beruházásra és a ügyvitel gépesítésére.A kongresszusi versenybe valamennyi szocialista és szocialista címért küzdő brigád belekapcsolódott. Az idén teljesítendő feladatokat a jövő év márciusában jövő évi teljesítésüket pedig 1976 márciusában értékelik Az éves versenyjutalmai mellett 45 000 forintot juttatnak a kongresszusi versenyben legkiemelkedőbb brigádoknak. A köztudatban úgy él , Győri Kötöttkesztyűgyár mint kisüzem. A kisüzem kategóriát már rég kinőtte az ötvenöt milliós beruházással pedig Győr egyik legkorszerűbb üzeme lesz, s termékei nemcsak a hazai, de külföldi piacokon is elismerést szereznek a gyári kollektívának, a magyar könyyűiparnak. Hamar Imre