Kisalföld, 1976. november (21. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-02 / 259. szám

AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1976. NOVEMBER 2., KEDD ÁRA: 80 FILLÉR XXXII. ÉVFOLYAM, 259. SZÁM Befejezte munkáját a Magyar-Szovjet Baráti társaság VI. országos értekezlete Vasárnap Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke vezetésével, az elnökség beszámolója és a szóbeli kiegészítő fölötti vitával folytatta munkáját a parlament kongresszusi termében a Magyar—Szovjet Baráti Társaság VI. országos értekezlete. Az elnökségben foglalt he­lyet és felszólalt Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára is. Felszólalt a vitában dr. Szekér Gyula, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, aki a kormány üdvözletét és jókí­vánságait tolmácsolta az or­­­szágos értekezletnek, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság társadalmi munkásainak. Hangsúlyozta: a Magyar— Szovjet Baráti Társaság mű­ködésének kezdetétől tevéke­nyen járult hozzá a magyar és a szovjet nép barátságá­nak elmélyítéséhez, politikai, gazdasági és kulturális kap­csolatainak széles körű fej­lesztéséhez. A Szovjetunió­hoz fűződő megbonthatatlan, testvéri barátságunk szünte­len mélyítésének, a közös ér­dekeket szolgáló együttmű­ködésnek és fejlesztésnek igen nagy a jelentősége. (Folytatás a 2. oldalon.) Elégedett az AGROKER A BÚZATÁBLÁK BAJNOKAI Már elfelejtettük az égető nyári napsütést, a tavalyi búza­táblák helyét sem lenne könnyű fellelni. Ha szóba hozzuk, csak úgy emlegetjük: szerencsés volt az idei aratás, nem esett az eső, mehettek a gépek, fizettek a táblák. Azóta már a kom­­bájnosok is nyújtottak egyet, visszatérve esztendős dolguk­hoz a műhelyekbe vagy a traktorok nyergébe. Tegnap ün­neplő ruhába öltözve még egyszer összejöttek közülük hatan, hogy pár órán át visszaemlékezzenek a nyárra és örüljenek az elismerésnek. Ez a hat kombájnos ugyanis azért utazott Győrbe, mivel a megyei AGROKER Vállalat vezetői ott osz­tották ki az SZK-15-ös és SZK-6-os kombájnokon dolgozók versenyének díjait. A verseny meghirdetésének több célja is volt: a kereske-­ delmi vállalat ezzel is öreg­bíteni kívánta a szovjet kom­bájnok jó hírnevét. Az álta­luk meghatározott feladatok azonban — a minél gyor­sabb, szervezettebb, a le­hető legkevesebb veszteség­gel járó betakarítás, a gyors hibajavításra történő ösztö­kélés — a mezőgazdaság cél­jaival is találkoztak. Megyénkben szép számmal, mintegy hetvenhárman indul­tak e versengésben. Munká­juknak köszönhetően az át­lagteljesítmény az előző év­hez mérve mintegy 10 száza­lékkal nőtt. De még a leg­jobb komba­jnosok is csak megközelítették az elmélet­ben elérhető teljesítményt. Németh Ferenc, a megyei AGROKER Vállalat igazgató­ja elmondta, hogy sikeresnek könyvelték el az idei ver­senyt, és a vállalat, mely az utóbbi esztendőkben országo­san a legtöbb SZK-s kom­bájnt adta el, a jövőben is szívügyének tekinti a kom­­bá­jnosok ilyen formában tör­ténő ösztökélését. Az SZK-5-ös gépeken ülők közül Czank László, a téti Kisfaludy Termelőszövetkezet gépkezelője bizonyult a leg­jobbnak. Nyolcvankét vagon gabonát takarított be. — A nyáron nem gondol­tam volna, hogy így vállra vesznek — mondta. — A leg­jobb tehetségem szerint dol­goztam. A versenyről termé­szetesen tudtam, de elsőség­ről nem álmodoztam. Három napja volt az országos ered­ményhirdetés Mezőtúron, oda is meghívtak. Országosan a kilencedik lettem. Ott egy szovjet táskarádió és egy kar­óra volt a jutalmam, itt pe­dig egy kerékpárt kaptam. Jó lesz majd a feleségemnek vagy a nagyobbik gyereknek. Én motorral járok. A pici lá­nyunk kéthetes, egészséges. Mondhatom jól sikerült ne­kem ez az ősz. Megyeri József, az SZKS6- osok kategóriájának­­első he­lyezettje már ismerős, nem­régiben találkoztunk, amikor az ifjú kombájnosok verse­nyének díjait osztották ki. Ott is csoportgyőztes lett. Akkor kéthetes NDK-beli utazást ka­pott jutalmul,­­nost ő is egy kerékpárt. Mikor kérdezem, elhárítja a dicséretet. — Mi csak együtt szólha­tunk — mutatott két társára, Baros Gáborra és Zierer Re­zsőre, akik a második és har­madik helyet érdemelték ki. — Egy brigádban dolgozunk. Minden eredményünk közös, azokkal is akik otthon ma­radtak, mert már nem jutott díj a számukra. Különbséget csupán azt tett köztünk, hogy kinek mennyi volt a javítása. Nálunk ellenőrizték a mun­kavégzés minőségét is, ezt a jövőben általánossá lehetne tenni, mert nemegyszer hasz­nosabb, mint a nagy meny­­nyiségre való törekvés. Az SZK—5-ös kategória má­sodik helyezettje Szokodi Jó­zsef, a győr-bácsai termelő­­szövetkezetben dolgozik. Vé­­pen végzett: szerelő. A jelen­lévők között a legfiatalabb volt: huszonkét éves. A mosó­gépet mosolyogva vette át. — Értékes jutalom — mond­ta a szünetben —, de talán jobban örültem volna néhány könyvnek. A nyáron nem na­gyon volt időm az olvasásra,­ most akarom majd pótolni. A harmadik helyezett Magyar Endre nem „mai gyerek”, már az SZK—3-asokon is dol­gozott. — Az SZK—5-ös gépek nemcsak teljesítményre jobbak — jelenti ki —, de dolgozni is sokkal kényelme­sebb velük, mint a régi ma­sinákkal. De a sikeremnek legalább a felét áttaksálnám a téesz más-más helyen te­vékenykedő embereire, akik jó előkészítéssel munkaszer­vezéssel, üzemanyag-, alkat­részel­látással lehetővé tettek hogy hetvenhét vagon gabo­nát learassak Németh Endre Hazánkba látogattak Hétfőn délután elutazott Budapestről az Olasz Kom­munista Ifjúsági Szövetség háromtagú delegációja, amely a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség meghívására négy napot töltött hazánk­ban. A küldöttség­­ — amelyet Massimo di Alema, az olasz KISZ főtitkára vezetett — megbeszéléseket folytatott dr. Maróthy Lászlóval, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjával, a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség Központi Bi­zottságának első titkárával, és a KISZ más vezetőivel a két szervezet közötti együtt­működés és a nemzetközi if­júsági mozgalom időszerű kérdéseiről. A vendégek ellátogattak a KISZ központi iskolájára, a zánkai úttörővárosba. A kül­döttséget fogadta Borbély Sándor, az MSZMP KB titká­ra. Az olasz KISZ delegációjá­nak búcsúztatására a Feri­hegyi repülőtéren megjelent dr. Maróthy László és a KISZ más vezetői. ♦ ♦ ♦ Dr. Herbert­ Krolikowsk külügyminisztériumi állam­titkár vezetésével hétfőn NDK-delegáció érkezett Bu­dapestre a Magyar Népköz­­társaság és a Német Demok­ratikus Köztársaság kulturá­lis és tudományos együttmű­ködési kormánybizottság 4. ülésére. A delegációt a Feri­hegyi repülőtéren Rácz Pál külügyminisztériumi állam­titkár, dr. Rosta Endre, a kulturális kapcsolatok intéze­tének elnöke, továbbá a Kul­turális Minisztérium és az Oktatási Minisztérium vezet­ő munkatársai fogadták A­üldöttség fogadásánál meg­jelent Gerhard Reinert, az NDK budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Francia pártmunkás-delegáció megyénkben Az MSZMP KB meghívá­sára hazánkban tartózkodó francia pártmunkásküldött­ség szombaton Győr-Sopron megyébe érkezett. A delegá­ció vezetője Joseph Trebel, az yvelinnesi pártbizottság titkára, az FKP KB nagyüze­mi bizottságának tagja. A küldöttség tagjai: Daniel Arellano, a Hispano-Snecma gépgyár pártszervezetének titkára, Jean Perrot, a bresti fegyvergyár pártszervezeté­­nek titkára, Jeanne Herreros, a Rhone-Pub­lic vegyipari gyár munkásnője és Claude Cartigny, az FKP KB kül­ügyi osztályának munkatár­sa. A francia pártmunkáskül­döttség szombaton dr. Szaba­dos Gyulának, a győri járási pártbizottság első titkárának és Szénhegyi Józsefnek, a me­gyei pártbizottság osztályve­zető-helyettesének társaságá­ban Pannonhalmára utazott, ahol a helyi téesz­t és az apátságot tekintette meg. Vasárnap Körös Lászlónak, a megyei pártbizottság osztály­­vezetőjének kíséretében előbb a fertődi és a nagycen­ki kastélyt látogatták meg a vendégek, majd Sopron tör­ténelmi nevezetességeivel is­merkedtek. A tegnap délelőtt a megyei pártbizottság székházában Szabó Mihály, a megyei párt­­bizottság titkára, Lakatos László, az MSZMP Győr vá­rosi Bizottságának első titká­ra, valamint a gazdaságpoli­tikai osztály vezetői fogad­ták a francia kommunistá­kat. A megye iparáról, me­zőgazdaságáról, a pártszer­vezetek életéről Szabó Mi­hály adott tájékoztatást, a francia kommunisták tevé­kenységéről pedig Joseph Trebel beszélt. A vendégek néhány témakörben részletes válaszokat kértek. Így példá­ul érdekelte őket a nyugati fellazítási politika elleni ide­ológiai harc: az üzemi de­mokrácia megnyilvánulása a vállalati tervezések idején; a teljes foglalkoztatottságból aódó munkaerő-irányítás; a termelőüzemek nyereségré­szesedésének felosztása Hangzottak el kérdések a magyar fiatalokkal, a KISZ munkájával kapcsolatosan, s érdekelték a vendégeket a munkásművelődésért tett erőfeszítések részletei is. Szabó Mihály és Lakatos László adta meg a válaszo­kat. • A francia pártmunkáskül­­döttség vezetője a vendéglá­tást megköszönvén hangsú­lyozta, hogy az FKP nagy jelentőséget tulajdonít a két párt közötti kapcsolatoknak, s éppen ezért örömmel vi­szik haza mindazt a sok jó tapasztalatot, amelyet Ma­gyarországon és Győr-Sopron megyében szereztek. Délután a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban tett látogatást a delegáció. A nagyüzemben Bangha László, a vagongyári pártbizottság titkára fogadta a vendége­ket, s adott számukra tájé­koztatót a gyár politikai és gazdasági életéről. Az üzem­­látogatás után a Francia Kommunista Párt pártmun­kásküldöttsége elutazott a megyéből. — es — Elegendő a téli takarmány? Kapós lett a répaszelet Dunaszegen „beérett” a másodvetés Az újságíró visszalapoz­ a noteszában és rábukkan, hogy a megyei mezőgazdasá­gi szervezési bizottság 1976. júliusában intézkedési tervet készített, egyebek közt a ta­karmányellátásról. Júliusban ugyanis bizonyossá vált, hogy az aszályos időjárás károsí­totta a takarmánytermő te­rületeket. Gondoskodni kel­lett tehát arról, hogy a szá­razság pusztítása enyhíthető legyen. A szervezési bizottság ezért úgy döntött, hogy a takar­­mánykészletek növelése cél­jából gondoskodni szükséges a zab-, árpa- és borsószalma takarmányként való haszná­latáról, a szálas- és tömeg­takarmányok kis hozama mi­att a másodvetésekről. A szervezési bizottság — a rend­kívüli időjárás csapásait eny­hítendő — javasolta azt is a mezőgazdasági üzemeknek, hogy az őszi érésű növények takarmányozásra alkalmas melléktermékeit (leveles ré­pafej, répaszelet, kukorica­­szár) használják fel.­­ Hogyan teljesítették e fel­adatokat az üzemek? Lesz-e elegendő takarmány a téli idényben? Erről kérdeztük a Győr-Sopron megyei Állat­tenyésztési Felü­gyelőség ta­karm­á­nygazdálkodási szak­embereit. A felügyelőségen augusztus 31-ig elkészült az üzemen­kénti felmérés a takarmány­­készletekről Akkor szálasta­­karmányból 12 százaléknyi volt a hiány. Az üzemekben azonban a jó minőségű szal­mát betakarították és a je­lek szerint, a hiány ezzel jócskán csökkenthető. A lé­­dús­ takarmányigény kielégí-­ téséhez 12—14 százaléknyi hiányzott. A szakemberek számítottak azonban az 5500 hektár má­sodvetett takarmányra, a ré­pafejre a kukoricaszárra és az ipari melléktermékre, a répaszeletre A felügyelők ta­pasztalatai szerint a másod­vetések zömében lehetővé tették a hiány pótlását. Du­­naszegen például harmadik hónapja másodvetésből etetik a szarvasmarha-állományt, hasonló a darnózseli példa is. Nem mindenütt sikerültek azonban a másodvetések. A kapuvári a fertőszentmiklósi, a fertődi, az agyagosszergé­­nyi és a csanádi téeszben a mostaninál több lédús és szálas takarmányra lenne szükség A termelőszövetkezetek fel­készültek arra, hogy a cukor­répa melléktermékeit is hazz­(Folytatás a 3. oldalon.) BETONCSÖVEK A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyára évente 140 millió forint ér­tékben gyárt beton és vasbeton csöveket. Idén 300 ezer folyóméter gravitációs beton­csövet és 16 ezer folyóméter feszített vasbeton nyomócsövet gyártanak. Képünkön: Készítik a Senlab típusú cső vasvázát.

Next