Kisalföld, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1980. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 1,20 FORINT XXXVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Magyar kormánykü­ldöttség utazott Kattibas­zsába A Kambodzsai Nemze­ti Egységfront és a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Tanács meghívására — a kambodzsai népnek a Pol Pot-Yeng Sary rend­szer felett aratott győ­zelme első évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre — dr. Markója Imre igazság­ügyminiszter vezetésével szerdán magyar kor­mányküldöttség utazott Phnom Penh-be. Az MPLA­Mrtapárt plénuma Vasárnap az angolai fővárosban befejezte munkáját az MPLA­­Munkapárt Központi Bi­zottságának plénuma, amelyen a hivatalos köz­lések szerint megvitat­ták, hogy miképpen kel­lenne tökéletesíteni a né­pi hatalom szerveinek ■tevékenységét. Ezenkívül a résztvevők jóváhagy­ták a Politikai Bizottság és KB Központi Ellenőr­ző Bizottságának jelen­téseit és foglalkoztak több szervezeti kérdés­sel. A Az olasz szocialisták tanácskozása Rómában szerdán hi­vatalosan megerősítet­ték, hogy január 9-re összehívták az Olasz Szocialista Párt Közpon­ti Bizottságát. A testület megemlékezik a keddre virradóra elhunyt Pietro Nenniről, az OSZP volt elnökéről és a feltéte­­lezhetőleg igen heves vita közepette — meg­vizsgálják, milyen vona­lon haladjanak tovább az olasz­ szocialisták. A köz­ponti kérdés az, vajon az OSZP összefogjon-e a keresztény­demokra­tákkal egy újabb közép­bal koalíció megalakítá­sáért, vagy balra keres­se a kibontakozást, az OKP-val együttműköd­ve. Az Olasz KP KB szerdán üzenetben fejez­te ki a részvétét Nenni elhunyta miatt. Acélipari sztrájk Angliéban Az újév első munka­napján 0 órakor leállt az acélgyártás Nagy-Britn­nia kohóiban és öntödéi­ben — megkezdődött az 1026-os általános sztrájk óta első országos acél­ipari sztrájk. Az állami acélipar százezer fizikai dolgozója — nemzetközi és hazai szakszervezeti szolidaritástól támogat­va — sztrájkba lépett, mert a kormány élet­­színvonaluk érzékeny csökkentésével akarja versenyképesebbé tenni a pangó iparágat. Ülést tartott a megyei pártálg Tegnap Győrben, a pártszékházban ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Győr-Sopron megyei Végrehajtó Bizottsága. A testület megtárgyalta a Mosonmagyaróvár városi­ Pártbizottság jelentését az 1979. évi exportfejlesztési törekvésekről, és annak megvalósításáról. Ezt követően a megyei idegenforgalmi szervek tevékenységét, együtt­működésének tapasztalatait elemezték, és megjelölték a további feladatokat. Befejezésül egyéb ügyeket tárgyaltak. Az első munkanap így kezdődött az táj esztendő tíz hét, hónap, év és egyben évtized kezdődött k kedden, s tegnap ezek jegyében láttak munkához a üzemekben. Most azonban nem csupán ezek adnak megkülönböztető fontosságot az első munkanapnak. Új gazdasági szabályozók alapján sú­lyozzák mostantól a vállalatok tevékenységét. A munkapadok mellett állók még talán nem is gondoltak erre, de 1.9.SO tervei már ezek alapján készültek. Az év első munkanapja­i a foly­ama­­tosan termelő üzemekről, a Petőházi Cukorgyárról, az ÉDÁSZ erőműveiről, a SYZOTZM fehérüzeméről és a töb­­biekről most nem szólva — amennyire ezt meg tudtuk álla­pítani, decemberi lendülettel telt, a kezdet tehát jó volt, csak ilyen legyen a folytatás. Kezdés, m­unkásgy­űléssel Az új év első munkanapja a Soproni Ruhagyárban a hagyományokihoz híven mun­­kásgyűlésekkel kezdődött. El­­búcsúztatták az óesztendőt, megtudták a dolgozók 1979 főbb jellemzőit, s persze azt is, hogy milyen felada­tok várnak M­ániá­ban a kö­zösségre. — Az óesztendő mind a tervteljesítés, mind az ered­ményesség szempontjából si­keresen zárult — közölte Horváth Tibor, a gyár igaz­gatója. — Exportkötelezettsé­­geinknek maradéktalanul ele­get tettünk, s a tervezettnél nagyobb arányú fejlesztést tudtunk megvalósítani. Ami az évkezdésünket illeti: van elegendő alapanyag a folya­matos gyártáshoz, s ez a leg­fontosabb. Rendelésekkel bő­ven el vagyunk látva. Fel­adataink ismertek, s azokat csak a rendelkezésre álló ka­pacitás teljes kihasználásával tudjuk teljesíteni. Az egymilliárd közelében A Győri Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltatóvál­lalat az utóbbi évek legsike­resebb gazdasági esztendejét zárta. Az előzetes számítá­sok szerint a vállalat min­denben teljesítette kötele­zettségeit, pedig 1979 meg­határozó fontosságú teendő­ket rótt a vállalatra. Tíz szá­zaléknál is nagyobb arány­,­ban nőtt a vállalat termelé­se s megközelítette az egy­­milliárdot. Nyeresége várha­tóan 133 millió forint. Ami a mezőgépgyáriak el­ső munkanapját illeti, ebben nem volt semmi rendkívüli. Ez esetben pedig ez elis­merést jelent. A vállalat üze­meiben a két ünnep között már nem dolgoztak, kará­csony előtt viszont a januári napokra készültek. Mind a tőkéspartnerek számára, mind pedig az NDK-beli testvér­­üzemek részére előszállításo­kat végzett és bőségesen gyár­tott alkatrészt, amivel teg­nap megkezdődhetett a mun­n­ka. A vállalat gyáregységei­ben teljes létszámmal, prog­ram szerint és zökkenőmen­tesen folyt a termelés. Segítség a fővárosnak » Hétszáztizenötmillió forint értékű munkát végzett az Észak-dunántúli Közmű és Mélyépítő Vállalat 1979-ben. Feladatát december 10-re tel­jesítette, s azóta már az új esztendő megbízatásain dol­goznak a vállalat szakembe­rei. — Tulajdonképpen nem kezdtük, csupán folytattuk az abbahagyott munkát — mond­ta Csillag István, a vállalat igazgatója. — Teljes lendü­lettel dolgozunk, hiszen na­gyon sok 1980-ra a megbíza­tásunk : száztizenöt százalék­nyi munkánk van, hétszázhet­­venmillió forint értékű fel­adat elvégzése vár ránk az új esztendőben. Nem is akármilyen mun­kák! Az új évtől segít, ez Észak-dunántúli Közmű- és Mélyépítő Vállalat a főváro­si lakásépítésekben. A VI. év- ■ éves terv végéig 1­2 milliárd forint értékű munkát várnak­ a megyei közműépítőktől. Ami az idei feladataikat illeti m­eg: Komárom megyében a BHG tatabányai gyárának bővítése, a Duna Ci­pcgyár oroszlányi üzemének rekonst­rukciója vár a vállalatra. Az idén kezdi meg a vál­lalat a három és fél év idő­tartamra tervezett pannon­halmi regionális vízmű em­­tést, mely kétszázhúszmil­­lió forintba kerül. Gazd­aságosabb tőkés export — December 22-e óta nagy­javítás, általános karbantar­tás folyt a Grabonnist Győri Pamutszövő és Műbörgyár üzemeiben — mondta Janko­­vich Nándor vezérigazgató. — A termelés további bizton­sága érdekében ellenőrzött, szükség szerint megjavított berendezésekkel tegnap reg­gel a vállalat gyáregységei­ben, Győrött és­­ Fertőszent­­miklóson is elkezdődött az 1980. évi termelés. Gondo­san ügyeltünk arra, hogy az évváltás semmiképpen ne okozhasson fennakadásokat, ne legyen év végi hajrá és akadozó újrakezdés. Ezt bi­zonyítja az is, hogy január 3-án már­­útnak indulnak az 1980-as termelés első szállít­mányai a belföldi és külföldi megrendelőkhöz. — Milyen főbb célokat tar­talmaz a vállalati terv? — A terv 6 százalékos ter­melésnövekedést tartalmaz. Ez persze aligha mond bár­mit, hiszen a Graboplast az 1980-as esztendőt a gazdasá­gosság, a hatékonyság, a nép­gazdasági célokhoz való hoz­zájárulás jegyében kezdte meg és folytatja a követke­ző hónapokban. Ennek érén­­keltetésére csak annyit: az (Folytatás a 3. oldalon.) A tartalomból Losonczi Pál újévi köszöntője ♦ Új szociális intézmény az MVG-ben ♦ Megszakított monológok Általános népszámlálás Negy­vennégyezer számláló­­biztos szerdán megkezdte munkáját, hogy valamennyi háztartást felkeresve összeír­ja a lakosság, valamennyi la­kás és magánüdülő adatait. Hazáinkban a felszabadulás óta a 4. alkalommal tartanak általános népszámlálást, amely képet ad a lakosság összetételéről, iskolai vég­­zettségéről, szájánál megosz­lásáról, lakásviszonyairól, szociális helyzetéről és sok egyébről, ami a távlati ter­vezéshez is alapokat nyújt. A statisztika pontos adatokat szolgáltat például arról, hogy mennyi a csecsemő, az óvo­dás és iskoláskorú gyermek, vagyis milyen mértékben kell fejleszteni a gyermekintéz­mények hálózatát, a szakkép­zettségből következtetni lehet az egyes szakmák munkaerő tartalékaira, a szakmunkás­­képzés továbbfejlesztésének irányaira, felmérhető, hogy a következő években hogyan alakul a nyugdíjasok száma, a szolgáltató kisipar körülbe­lül hány olyan nyugdíjasra számíthat, aki nyugdíja mel­lett különböző szakmákban tovább akar dolgozni. A la­kásadatokból fel lehet mér­ni a várható lakásigényeket, a korszerűsítés szükségessé­gét és ennek alapján irányí­tani lehet az építőanyag ter­melést, ki lehet dolgozni a kommunális hálózat fejlesz­tésének terveit stb. Mindenütt a január 1-i 0 órai helyzetet veszik ala­pul. Tehát összeírnak min­denkit, aki 1979. december 31-én 24 órakor életben volt, így azt is, aki január l-én vagy ezt követően meghalt De nem írják össze azokat, akik január l-én 0 órát kö­vetően születtek. Mindenkit összeírnak, aki .Január l-én 0 órakor akár állandó, akár ideiglenes bejelentővel a la­kásban lakott vagy akár be­jelentés nélkül huzamosabb ideje ugyancsak ott lakik függetlenül attól, hogy az ösz­szeírás eszmei időpontjában a­­ lakásban tartózkodott-e vagy sem. Lesznek tehát olyanok, akiket állandó és ideiglenes lakóhelyükön is összeírnak, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összesí­tett statisztikában ugyanaz a személy kétszer is szerepelt, mert ilyen esetekben mind­két helyen ellenőrző lapot állítanak ki és ezeket egyez­tetik. Az összeírő­ biztosok vala­mennyi háztartást felkeresik, ennek időpontjáról előre ér­tesítik a lakókat. Ha valame­lyik családot nem találják otthon, értesítést hagynak ar­ról, hogy mikor jönnek újra, de célszerű, ha az általában távollévő lakók tudatják a számláló­biztossal, hogy mi­kor találják őket otthon. Ter­mészetesen nem szükséges a család valamennyi tagjának otthon lenni az összeíráskor, fontos azonban, hogy a csa­ládnak az a tagja, aki az ada­tokat bemondja, erre alapo­san készüljön fel, hogy is­mertetni tudja a háztartás valamennyi lakójának ada­tait, beleértve az iskolai vég­zettséget és a személyi iga­zolványba beragasztott sze­mélyi számokat is. Célszerű ezért a legfontosabb adatokat előre feljegyezni. Valamennyi személytől meg­kérdezik, hogy rendelkeznek-e üdülővel vagy üdülőtelekkel. Akinek van ilyen, azoktól az adatokat felveszik. Ezzel az eljárással kiküszöbölhető, hogy az üdülőket tényleges helyükön össze kelljen írni. A népszámlálás hivatalosan január 15-ig tart, a munká­val azonban előbb szeretné­nek végezni, hogy a szám­lálóbiztosok — akiknek n­e­g­y része pedagógus — mielőbb visszatérhessenek szakmai munkáinkhoz. Ezért kérik a lakosságot, hogy a jelzett idő­pontokban minden háztartás­ban tartózkodjék otthon va­laki, a látogatásokat lehető­leg ne kelljen megismételni. Felkészülés a mezőgazdasági kiállításra Több mint fél év telik még el, mive­l augusztus 19-én megnyitja kapuit a sorrendben 69. Országos Me­zőgazdasági és Élelmiszeri­pari Kiállítás és Vásár. Az éves tervek azonban most készülnek, nemcsak a gaz­daságokb­an, hanem a­­csalá­dokban is,­ nem árt tehá már most eldönteni, h­ogy akarunk-e menni, vagy sem Annál inkább, mert bizonyo határidők nincsenek is olyan messze. Ismeretes, hogy újabba csak öt évenként kerül so erre a nagy rendezvényre Viszont ha már ilyen ritkán akkor a rendezők igyekeznek megadni a módját. Számít­hatunk arra, hogy ezúttal számos tekintetben különb lesz az OMÉK, mint bár­mely eddigi. Elméletileg bárki ott lehet ,­ szereplők között. Ennek két lehetősége van. Az egyik :­ jelentkezés az eredmény­­bem­utatók valamelyikére. Másik lehetőség az egyéni­­állítás. Természetesen a főszerep t­ermelésnek jut majd. Mind­az azonban nem csökkenti a s­zó jó értelmében vett ,,vá­­ári” jelleget. Lesz rengeteg izlet és vendedé, lovasbe­­mutató, halászlé-főző ver­seny. ­ Avatóü­nnep, látványosság nélkül adták át rendeltetésének tegnap délben a győri Va­gongyár új üzemi étkeztetési intézményét. Tudósításunk a 3. oldalon.

Next