Kisalföld, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-19 / 168. szám
Országgyűlési képviselőink kölcsönös bizalommal Nagy megtiszteltetés szánkómra, hogy egyéb társadalmi tisztségeim mellett továbbra is lehetőséget és bizalmat kaptam arra, hogy az ország legmagasabb fórumának tagjaként képviseljem a dolgozó ember érdekeit, körzetem lakosait. Eddigi tevékenységem elismerésére is következtetek újjáválasztásomból és igyekszem a bizalomhoz és megbecsüléshez méltó lenni. Koczmann Ferencné, a pannonhalmi választási körzet újólag megválasztott országgyűlési képviselője e gondolatokkal kezdi a beszélgetést. Amikor az első ciklus tapasztalatairól kérdezem, szívesen emlékezik: — Az 1977. évi tavaszi ülésszakon szólaltam fel először, a közérdekű bejelentések és javaslatok törvénybe iktatásának vitájában. A tényed Petőfi utca lakóinak gondjára kértem orvoslást. „Szükség esetén nem tud bemenni a mentő, a kenyeret, a tejet szállító teherautók... Kezdeményezése nyomán az út megépítéséhez hatmillió forintot adott az Országos Vízügyi Hivatal. A legfrissebb örömei közé tartozik: az út megépült, néhány hete adták át. Nem tett mást, csak élt a kapott lehetőséggel, mondja természetes egyszerűséggel. Me éppen ez a titka minden eredménynek! Annak például, hogy a több éve húzódó regionális vízmű építése tavaly megkezdődött, és a nyúli kút belátható időn belül egészséges vízhez juttatja Pannonhalma, Écs, Havazd és Győr-Ménfőcsanak lakosságát. A körzeti ápolónőnél (ez Koczmann Ferencné foglalkozása) jobban talán kevesen tudták és értették, mennyire fontos a jó víz. A nagyközségi tanács tagjaként 114 családhoz kopogtatott be. Okos érveivel mindenkit sikerült megnyernie a vízműtársulás ügyének. Ezt követően az OVH-nál kért segítséget, ott is megértésre talált. A tanácsok vezetői, tagjai, a közösségek, a lakók sokszor megkeresnek, többségében közérdekű, de egyéni gondjaikkal is. Az emberek számára mindig a saját környezetükben tapasztalt, vagy egyéni gondjuk a legnagyobb. Minden közösségi, emberi problémára figyelek és keresem a legjobb megoldást. Sok esetben nem is pénz kérdése a megoldás, hanem odafigyelés, törődés, segítés. — Jó emberi és hivatali kapcsolatokra törekszem. Soha sehol, senki előtt nincs lámpalázam, ha tudom, mit kérek, és az jogos! Egyszerű, mindenkivel közvetlen, jókedélyű asszony a képviselőnő, gazdag emberbaráti érzelmekkel, amit tükröz az is, hogy éppen az egészségügyi pályát választotta. Vallja magáról, hogy közösségi ember, mindig szívesen tett társaiért, másokért. Belső igénye ez, és nagy örömét leli a célok, a törekvések megvalósulásában és egy-egy emberi gond megoldásában. A régi pannonhalmi parasztszülők lánya országgyűlési képviselő, ami az édes mamának talán ma is hihetetlen, de szíveslélekkel segíti leányát az otthoni munkában, a gyermeknevelésben, ezzel is biztatva a helytállásra. Koczmann Ferencnének, akit még hivatalos helyeken is „Marikának” szólítanak, (szívesen veszi), nagy az emberekbe vetett bizalma. Élvezi képviselőtársai, munkatársai segítségét is. Kérései, javaslatai eddig mindig és mindenütt meghallgatásra találtak. Eddig végzett munkájának értékelését, választói bizalmát azon is méri, hogy sokan voltak a jelölőgyűlésen, sokan szóltak a közösség gondjairól és egyetlen ellenszavazatot sem kapott. Az új ciklus évei új feladatokat tartogatnak, nemcsak az Országházban. A péri, a mezőörsi gyerekeknek új iskola, a pázmándfalui kicsiknek nagyobb óvoda kell, a sokorópátkai emberek jobb utat szeretnének. A megoldást a tanáccsal együtt keressük. Horváth Irma ÁRDOSSZIÉ Stabilizációtól az árreformig • A madárpolitikai gondolkodás és gyakorlat kialakulásának megértéséhez szükséges a történelmi viszszatekintés. 1946. augusztus1-én a forint bevezetésekor a háborút megelőző utolsó békeév, az 1938. esztendő fogyasztási árualapjának mintegy 40—50 százaléka állt az ország rendelkezésére. A termelés ugyan már elérte a 60 százalékot, de jelentős anyagi eszközöket kötött le a jóvátétel és az újjáépítés, s az elosztható fogyasztási alapokhoz kellett igazítani a reálbéreket az 1938. évi szint 50 százalékában, az alkalmazotti fizetéseket körülbelül 35 százalékában határoztákmeg. A fogyasztói árakat az élelmiszereknél és az energiahordozóknál 3,5, a lakbéreknél és a közszolgáltatásoknál 1,3 körüli, a ruházati termékeknél pedig 6,6 körüli szorzók alkalmazásával alakították ki az 1938. évi árakból. Az áruhiányt mesterségesen teremtett forintszűkével igyekeztek áthidalni. Az első nap ötmillió forintot kapott a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ terményfelvásárlásra, és ötmilliót kaptak a bankok arany- és valuta felvásárlásra. Az 1946. évi stabilizációval kialakított fogyasztói árak lényegesen eltértek az akkori ráfordítási viszonyoktól. A későbbi árváltozások, különösen az1951. december 2-i általános árrendezés tovább mélyítették a termelői és a fogyasztói árak közötti szakadékot. A gazdaság minden erőforrása az ország erőltetett ütemű iparosítását szolgálta. A lakosság fogyasztási alapjai nem bővültek. A mezőgazdaság az iparfejlesztés forrásává vált. Növelték a beadási kötelezettségeket, s a begyűjtési árak a termelés költségeit sem fedezték. A magángazdaságok fejlődését nem segítették mert ez — a korabeli, felfogás szerint — a kapitalista fejlődés veszélyével járt volna. Az 1950. évi szárazság, a rossz mezőgazdasági termés, az állatállomány levágásához, a jegyrendszer bevezetéséhez vezetett. A következő esztendő jó termése lehetővé tette a jegyrendszer eltörlését, az élelmiszerek és iparcikkek szabad kereskedelmi forgalmának helyreállítását, de csak jelentős, átlagosan mintegy 40 százalékos hatósági árszínvonalemelés árán. Az 1951. december 2-i áremeléseket degresszív 15—21 százalékos béremelésekkel és más jövedelemkiegészítő intézkedésekkel a munkás és alkalmazotti rétegnél részben ellensúlyozták. A vásárlóerő és az árualap tarthatatlan ellentmondásán tehát jottányit sem oldott a minden cikkre kiterjedő hatósági ár alkalmazása, s így elkerülhetetlenné vált a vásárlóerő jelentős leértékelése. Az 50-es évek végétől a gazdaságpolitika gyökeres változásokat visz az áruellátásba és az életviszonyokba. Az árrendszer ellentmondásai mind élesebben kerülnek felszínre. Az 1968-as gazdasági reform tehát jelentős változásokat hozott az árpolitikában, mindenekelőtt a termelői szférában. Megszűnt a központi termelőeszköz- és anyagelosztás. A devizaszorzók révén összekapcsolták a belföldi és a külpiaci árakat. Az árrendszer rugalmasabbá vált, az árakban — legalábbis részlegesen — kifejeződhettek a vásárlói értékítéletek. A fogyasztási cikkek körében, bár szerény mértékben, de bővült a szabadáras cikkek köre. Megfogalmazódott a ráfordításokat tükröző fogyasztói árarányok kialakításának határozott igénye, s ennek elérését 2—3 ötéves terv feladatául szabták. S bár több hatósági áremelés is szolgálta e cél elérését, 1979 júliusáig mégsem csökkent, hanem növekedett a termelői és a fogyasztói árak közötti távolság. K. ..[ Egy város figyeli ____________________________.___________ _ Hol tart a Lenin-híd átépítése? Az idő megszépíti az eseményeket. Gyanítom, hogy a magasságnak hasonlóan jótékony a hatása. Felkapaszkodtunk a város egykori jeles polgára, Bisinger alapította városháza most galambok által lakott tornyába. Alattunk Győr, folyók partja körvonalazódik, délről a sokorói dombház öleli, szép és békés konglomerátuma betonnak, téglának, lakóházaknak és üzemeknek. Autók gurulnak az aszfaltos utakon, gyalogosok sétálnak alattunk a most „derékba tört” Lenin-hídon. A magasba szülve érnek fel a zajok, és sehogy sem az ideges vibrálások, indulatok, mérgek és kifakadások, rossz és kevésbé rosszmájú megjegyzések. Arcmagasságban egyáltalán nem ilyen idillikus a helyzet. Hétköznap délután fél három,, műszakváltás utáni idő, nyár, idegenforgalmi csúcsidény. Felében a Leninhíd, a 130, napközben tán 200 ezer lakosú Győr, a budapesti hegyeshalmi vasútvonal által kettévágott megyeszékhely négy összekötő útja, hídja közül egy időre a legfontosabbat, hónapokra elveszítette. A legkevésbé nélkülözhetőt, a legkevésbé pótolhatók a legforgalmasabbat, az eddig leginkább választottat, a valamennyi úthoz a legközelebb lévőt. A vasút most Győr szívében mint valami parttalan, leküzdhetetlen folyam: egyik oldalán — dél felől — négy fűútvonal: Pest, Székesfehérvár, Veszprém és Pápa felé, másikon — észak felé — ugyancsak négy út, Budapest, Bécs, Szigetköz és a medvei határátkelő irányában. Most értem csak, mennyire igaz, az utak egymásba vezetnek ... Elegendő, ha csupán 128 méteren megszakad a folyamat — mindössze ennyi a Lenin-híd vasút feletti, levegőben lévő részek, máris kész a bonyodalom. Mint most Győrben, ahol a Lenin-híd június 1-i lezárása óta nyarat cáfolóan, tüzes-forró napokat él át a város közlekedési hálózata. Napbarnította, nyugodt arcú, a Hídépítő Vállalat egyik legrégebbi művezetője Kozma Lajos, a Lenkohídon most az egyik kapitány. — Harminc éve szolgálom a céget, meg se tudom számolni az általam is csinált hidakat, ilyen kegyetlen munkám azonban még nem volt. Öt hónap egy ilyen feladatra, borzalmasan kevés. Mi érezzük az idő szorítását, igyekszünk, ahogy csak tudunk, közben zúdítják ránk a győriek a megjegyzéseket. A művezető tudja mennyi kellemetlenséget kell elszenvedniük, miért védekezik, miikor senki sem támadja. — Abban téved, hogy nem támadnak. Nehéz úgy dolgozni, hogy köbben a komisz megjegyzések, sőt szitkok sokaságát zúdítják a járókelők az emberre. — Indultunk ki abból, amit az emberek látnak: énykét nép a hídon, néhány munkás... — Tízórás műszakban dolgozunk, nem 44, hanem 48 órás munkahétben. Látnak amit látnak, de közvetlenül ötvenen vagyunk a hídon. Bontóállványt kellett építeni, aztán kezdődhetett maga a bontás, majd a feltárás. Most a helyszínen ez utóbbinál tartunk. Két másik munkahelyen is számunkra dolgoznak az embereink, ők is vannak legalább harmincan. Az ideiglenes gyalogoshidat készítik arra az időre, amikor a Lenin híd teljes egészére szükségünk lesz, az előregyártók pedig a pálya elemeit. A híd alatt a vasútvonal, magasfeszültség, autós- és gyalogosforgalom. Ezt mindenkor fenn kell tartanunk. És persze a hídon is a gyalogos átkelést. — Az utóbbi időben ötször javítottuk a Lenin hidat — mondja Boros Péter mérnök. — Hol itt, hol ott szakadt be. Ahogy most a feltárásnál napfényre került a szerkezet, az ember csodálkozik, hogy eddig még állt. — A híd aljában, a belváros felőli oldalon, már a rávezető út végleges kialakításán dolgoznak, miközben föltárták az egyik hídfőt. Az I- tartók — ahogy a szakemberek mondják — helyenként meg vannak süllyedve. — Alighanem még kézi keveréssel készült a felhasznált beton — mondja a művezető. — Egyik helyen szét sem lehet verni, odébb meg szétporlik magától. Az idegeire megy az embereknek. Persze nem ez a lényeg: eddig minden nagyjából a terveknek megfelelően halad. Egyetlen órai késésünk sincs. — A híd tele szerelvénynyel, folyamatosan tudjuk kiváltani ezeket, aztán ott van a magasfeszültség, mindenben a vasúthoz kell alkalmazkodni. A múltkor véletlenül hallottam a budapesti Szabadság híd miniszteri biztosának, dr. Dalmy Tibornak a nyilatkozatát. Azt mondta, úgy érzi, mintha egy bezárt szekrényben barkácsolna. Mi is így vagyunk vele. Az ember nem tudja, mit talál majd a szerkezetben. Amikor új hidat építünk, bármilyen legyen is a tempó, nem szúr szemet az embereknek, mert közvetlenül nem érinti őket. A Lenin híd azonban más. Nagyon sok tényezője van egy ilyen átalakításnak. A hídfő felújítására háromféle tervvariáció készült. Úgy gondoltuk, amikor majd előkerül a szerkezet, csak elő kell venni a megfelelő példányt. Nem ilyen egyszerű a dolog. Ezt már az Állami díjas Vörös József, a Hídépítő Vállalat győri építésvezetője mondta. — Ha már a Szabadság hidat említette, ezen és a többieken három műszakban, éjjel-nappal és az ünnepnapokon is folyt a munka. — Valóban, de esetünkben más a kiindulás. Összesen 180 emberünk van Győrben, vállalatunk egyműszakos vállalat. Meg tudnánk szervezni a második műszakot és a hét végi munkát is, ez újabb 30—40 dolgozó beállítását jelentené, ehhez azonban már műszakpótlék kellene, túlórapótlék, a bérkeretünk pedig nem engedi. Erről helyben nem tudok többet mondani. Ami pedig azt illeti, hogy mit látnak a győriek a hídon, olykor kétségtelenül álldogálást. A vasút mondja meg számunkra, mikor feszültségmentes a vezeték. Ha például késik a vonat, tróba ott az autódaru a hídon kénytelenek várni az emberek. A MÁV a jövő héten folyamatosan építi be a szigetelőket. A mozdonyok rövid szakaszon lendületből gördülnek majd át, vagy tolatómozdony húzza át őket, így zavartalanubbal tudunk majd dolgozni. Amennyire ma látszik és megítéli(*tc). 17. október végi áldási határidőt tartani tudjuk. Az újságíró nem nyugodhat meg mindenben a kapott válaszokkal. Encsi Balázst, a Hídépítő Vállalat területi főmérnökét kérdeztem: csakugyan nem lenne mód a második műszak beállítására? — A pesti munkákon húsz vállalat is dolgozott egy-egy hídon, és mi voltunk a generálkivitelezők. Nem mi, a főváros tanácsa kezdeményezte felügyeleti szerveinknél a folyamatos munkát. Ők „szerezték” meg hozzá a bárpreferenciákat. Annyi biztos, hogy egy-egy alkalommal kénytelenek leszünk mindenképpen megszervezni a második műszakot, a MÁV-hoz ugyanis nem lehetne másképp igazodni. Tudunk róla, hogy a megyében kezdeményezték a Lenin Vild munkáinak gyorsítását, ennek eredményéről aanóban még nincs tudomásom. Ez azt jelentené egyébként, hogy egy hónapnál előbbre kerülne az átadás. Két kérdés azonban továbbra is nyitva maradt: miért éppen az idegenforgalmi idény kellős közepére zárták le a hidat? Ezen azonban már késő bánkódni, tanulságát azonban érdemes megszívlelni. Azon sokkal inkább eltöprenghetü nk, hogy miért nem lá**ák előre: nincs elegendő bérkeret a Lenin híd folyamatos felújításához. A hídépítőnél ..hiányzni kftb- SD1 sokszorosa vész "sárba Győrben: időben, üzemanyagban, idegességben és pénzben. Ebbe pedig nem könnyű beletöredni Ferenczi József 1980. július 19., szombat 13 WS2M