Kisalföld, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-01 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1992. JÚLIUS 1., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 1,40 FORINT XXXVIII. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM Mérlegen az első fél év Növelte termelését a Rába-gyár Kevesebb munkanapon több termék 5,5 százalékos bérfejlesztés útra készen a kamionok A­z egykori győri repülőté­ren, ahol kétszárnyú gépek sorakoztak valamikor, most nyolckerekű, óriás tehén-ko­­­csik szemet gyönyörködtető rendbe állított sora várja az indulást. Kereken száz ka­mion, amelyek még 1982. első félévében készültek, s legké­sőbb az év második félévé­nek első napjaiban megér­keznek vevőikhez. Amilyen katonás a kamionok ,,menet­­oszlopa”, olyan fegyelmezet­ten teljesítette a Rába Ma­gyar Vagon- és Gépgyár idei, első fél esztendei kötelezett­ségeit. Ebben persze nincs, nem lenne semmi rendkívüli, hiszen hasonló tervszerűség jellemzi immár másfél évti­zede az MVG-t. Csakhogy ez az év egyvalamiben ugyan­csak különbözik az eddigiek­től. A Rába 1982 januárjától tért át az ötnapos munka­hétre. — Ez pedig nem keveseb­bel járt, minthogy tizenegy nappal csökkent a tavalyi el­ső fél évet tekintve munka­napjaink száma — mondja Horváth Mihály, a vállalat terv- és közgazdasági főosz­tályának vezetője. — Ezt kel­lett a gyár dolgozóinak pótol­niuk jobb időkihasználással, másként fogalmazva eredmé­nyesebb, hatékonyabb mun­kával. A számok tanúsága szerint a Rába sikerrel birkózott meg ezzel a feladattal. Ami a hatékonyság javu­lását jelzi: tavaly az első fél évben az MVG átlagosan 59 millió forint értéket termelt naponta, az idén 66,5 milliót. A növekedés mértéke 12,4 százalék. A korábbinál is fontosabbá vált tehát a nagy­­vállalatnál minden egyes nap sőt, minden egyes nap minden egyes órájának ki­­használása. Egyetlen elvesz­tegetett munkanapot sem igen lenne képes ugyanis pó­tolni: a 66,5 milliós termelés egy kisebb üzem egész évi teljesítménye... Az első fél évben a Rába 8,5 milliárd forint értéket ál­lított elő, árbevétele pedig elérte a kilencmilliárdot. Az előbbi szám a tavalyi első félévit alapul véve 3,5, az utóbbi 5,5 százalékos gyara­podást jelez. Az egy fizikai dolgozóra számított egy­havi termelés 16 százalékkal nö­­vek­edett. A Rába nem rubel elszámolású exportja félmil­lióval haladta meg a tavalyi első félévit, a szocialista or­szágokba 185 millió rubel ér­tékű terméket szállított A nagyvállalat alapvetően vala­mennyi piaci lehetőségét ki­használta. Tegnapig a Rába 12 655 motort, 61 500 futómű egysé­get, 127 erőgépet, 341 kami­ont és 650 baromfitartó be­rendezést gyártott. A hazai mezőgazdasági üzemek 458 vetőgépet, tárcsát, illetve ekét kaptak az MVG-től. A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár első félévi teljesít­ményének része még 1,3 mil­liárd forint értékű pótalkat­rész gyártása. A Rába­ tegna­pig 5,5 százalékos bérfejlesz­tést hajtott végre, s első fél­évi munkájával megterem­tette a hatékonyság növelé­sének alapjait. Ütemes ter­melése lehet a garancia rá, hogy maradéktalanul eleget tesz , majd éves kötelezettsé­geinek. F. J. A TOT-elnökség ülése Új feladatok a TSZKER előtt A tem­etőszövetkezetek ér­tékesítő, beszerző és szolgál­tató közös vállalatának áru­forgalma az alapítástól eltelt négy év alatt csaknem meg­kétszereződött, de ha a szol­gáltatásokat is beszámítjuk, az összforgalom két és fél­szeresére emelkedett — hangzott el a Termelőszövet­kezetek Országos Tanácsá­nak szerdai elnökségi ülésén, ahol áttekintették a TSZKER eddigi munkáját. A jövőben — az elnökség véleménye szerint — növelni kell a ta­gok vagyoni hozzájárulását. Törekedni kell arra is, hogy a TSZKER az árut megbízás alapján, közvetítőként érté­kesítse. A vállalat további hatékony működéséhez elen­gedhetetlen újfajta szakága­zati önálló egységeik szerve­zése. A TSZKER fontos üz­letpolitikai feladatának te­kinti, hogy a gazdaságokat munkájukhoz szükséges gé­pekkel, eszközökkel, anya­gokkal is ellássa. ■ ■■■■■■ ■ Három hónap alatt készül el az 1350 négyzetméteres raktárépület az észak-dunán­­túli SZÖVKER Vállalat györ-fikócsi telepén. A favázas csarnok vázszerkezetének szerelé­két a zirci Bakony Termelőszövetkezet dolgozói végzik. Én Ülésezett a KISZ KB Ülést tartott szerdán a KISZ Központi Bizottsága. A testület tagjai meghallgatták Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának tájékoz­tatóját az MSZMP Központi Bizottságának június 23-i üléséről, majd Kovács Jenő, a KISZ KB titkára adott tá­jékoztatást a nemzetközi if­júsági és diákmozgalom idő­szerű kérdéseiről A központi bizottság jóvá­hagyólag tudomásul vette a lenini Komszomol XIX. kongresszusán részt vett ma­gyar delegáció jelentését, és támogatásáról biztosította a kongresszus kezdeményezé­seit, melyek a világ haladó, demokratikus ifjúsági szer­vezeteinek összefogását cé­lozzák a háború elkerülése, a béke megőrzése, a lesze­relés és a társadalmi hala­dás ügyéért vívott harcban. A központi bizottság jó­váhagyta a DÍVSZ XI. köz­gyűlésén részt vett magyar delegáció munkáját. Megál­lapította, hogy a Demokra­tikus Ifjúsági Világszövet­ség közgyűlésén elfogadott határozatok a világ haladó ifjúsági szervezetei számára olyan cselekvési programot nyújtanak, amelynek meg­valósítása jól szolgálja a béke megőrzéséért, a lesze­relésért, a nemzetközi együttműködés elmélyítésé­ért küzdő fiatal nemzedék világméretű harcát. Ezután Juhász András, a KB titkára az 1981—32-es ifjúsági parlamentekről adott tájékoztatást, amit a KB jó­­váhagyólag tudomásul vett. Ezután állásfoglalást foga­dott el a rendezvénysorozat tapasztalatairól és az ifjú­sági parlamentek rendszeré­nek továbbfejlesztéséről. Az i­fjúsági parlamentek alapve­tően betöltötték funkciójukat — hangsúlyozza az állás­­foglalás. A központi bizottság meg­állapította: az elkövetkező időszakban a KISZ-szerveze­­teknek nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a fi­atalok a parlamenteken el­hangzott minden észrevétel­re, javaslatra érdemi választ kapjanak. Fontos feladat az intézkedési tervekbe foglal­tak megvalósításának folya­matos ellenőrzése, és a fia­talok rendszeres tájékoztatá­sa a végrehajtás tapasztala­tairól. Kádár János fogadta Pjotr Gyemicsevet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB szék­házában fogadta Pjotr Gye­micsevet, so. SZKP KB Po­litikai Bizottságának Pót­tagját, kulturális minisztert, aki a magyar—szovjet kor­mányközi kulturális együtt­működési bizottság XVIII. ülésszaka alkalmából tartóz­kodik Budapesten. A szívé­lyes, baráti légkörű találko­zón véleménycserét folytat­tak a magyar—szovjet Párt­os államközi kapcsolatok, a két ország közötti sokoldalú együttműködés időszerű kér­déseiről. A magyar—szovjet kor­mányközi kulturális együtt­működési bizottság 18. ülés­szakán részt vevő szovjet de­legáció, amelyet Pjotr Gye­­micsev, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának póttagja, kulturális miniszter vezet, szerdán délután Dunavar­­sányba, a Petőfi termelőszö­vetkezetbe látogatott. Magyarországra látogat Francois Mitterrand Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Közp­oti Bizottsága első titkárának és Losonczi Pál­nak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására Fran­cois Mitterrand, a Francia Köztársaság elnöke .július 7—9. között hivatalos látogatást tesz a Magyar Nép­köztársaságban. A szerződéses fegyelemért Vállalati intézkedések A szerződéses kötelezettsé­gek teljesítésének lazaságai továbbra is sok vállalat mun­káját nehezítik, de sok példa igazolja, hogy kellő ösztönzés, közös érdekeltség hatására javul, sőt, zavartalanná vál­hat az együttműködés. Közös érdekeltség alapján működik együtt partnereivel például a Pécsi Kesztyűgyár, amely sikeres üzlet esetén a nyereségnedv egy bizonyos ré­szét átadja az alapanyagot szállító vállalatnak, más ese­tekben pedig — ha például a szállító beruházással bővíti termelését — előre garantálja a többlettermék átvételét. A kesztyűgyár ennek tulajdo­nítja, hogy továbbra is pon­tosan szállítja az alapanyagot a Pécsi Bőrgyár, a Budapesti Bőripari Vállalat Díszműbőr­­gyára és a kesztyűbélést a Győri Kötöttkesztyűgyár. A Metripond Mérleggyár szintén anyagilag ösztönzi azokat a vállalatokat, min­denekelőtt az öntödéket, ame­lyek rövid határidőre a min­denkori igényeknek megfele­lő termékeket készek szállí­tani, s olyan üzemeket is igyekszik „feltárni”, ahol va­lamilyen okból van szabad kapacitás. A Videoton rádióihoz és tele­vízióihoz készülő alkatrészek minősége folyamatosan javul. Elsősorban az Egyesült Izzó termékeivel elégedettek Szé­kesfehérváron. A minőséggel kapcsolatos korábbi hiányos­ságokat a technológiai ferte­lem szigorításával megszün­tették, és most, már zömmel kifogástalan félvezetőket — diódákat, tranzisztorokat, in­tegrált áramköröket — kap­nak. A Csavaripari Művek már pontosan és jó minőség­ben szállít. A Remix-től vá­sárolt ellenállások, kondenzá­torok minősége is sokat ja­vult. Több vállalatnál — sajnos — még ma is az anyagbeszer­zőkön múlik, hogy a munká­ban nagyobb zavarok ne le­­gyenek. A BiidamohH Járma­­s~öveV'°~et például, amely az idén 750 olajszállító ontko­­eH gyártására kinőtt kül ö’'b­­­ől rendelést, iszen ne­mzen tudja beszerezni a sivárt ős­höz szükséges 400 tonna vas­len-erezt. Nihány más vállalat m­un­ká­ját a esamion’'',"nvno h'-'­p'Vrlójj] p főtana "fink f:!­­JT“»k csom'-íb^Z mrolira­) késve kapja a kartont, a nyomdáktól a címkét, s ez utóbbiak nyomása sem min­dig kielégítő. Hasonlóképpen csomagolóanyag-hiány idéz elő fennakadásokat a Caola Kozmetikai ás Háztartásvegy­ipari Vállalat munkájában.

Next